Kárpátalja, 1993 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1993-01-28 / 1. szám

KÁRPÁTALJA Az eredeti dokumentumban a város neve Técső. Ugyanezt olvashatjuk az 1352. február 19-én kelt kiváltságos levélben, mikor az ötödik város — Sziget — is megkapja az említett kiváltságokat. A középkortól igen kevés városunkkal kapcsolatos adat maradt fenn. Ez azzal magyarázható, hogy a város léte szorosan összefüggött a további négy kiváltságos város sorsával és ezek mindennapját a só határozta meg. Kisebb-nagyobb szünetek­kel állandóan folyt a harc — külső és belső riválisok között — a bányavidék birtoklásáért és ezekben a csatákban nem a diplomácia vitte a főszerepet, hanem a kard, az ágyú. Megemlíthetnénk két, az első 1472. augusztus 2-án, a második 1504. május 14-én kelt okiratokat, ame­lyek arról értesítenek, hogy az öt korona­város lakosait nagyon megsanyargatták a moldvai oláhok. Felgyújtották a házakat, elrabolták ingóságukat. De a betörésnek nemcsak az egykori lakosság látta kárát, hanem sajnos a vármegye története is. Tö­ménytelen okirat pusztult el. Tudjuk viszont azt, hogy az 1514-ben kitört parasztfelkelésnek sok áldozata volt az öt koronavárosban, mivel a „barri­­kád másik oldalán álltak”. Az 1516-ban kelt királyi levél újra megerősíti őket ki­váltságaikban. Az öt város — köztük Técső is — hétszer kapta meg a kiváltságokat, vagy erősítették meg azokban. Az e korokból származó latin nyelvű okiratokban a város neve nem mindig íródik egyformán. Az 1336-ból származó okirat Thechewként , az 1389-es­­ Techeuként említi. Majd a következőképpeken írják: Techew, Teche­­uw, Theucheu, Thechew, Teczye, Thew­­che. Az 1575. július 16-i szentpáli csata után Erdélyben helyreállt a béke. Báthory István erdélyi fejedelemnek a lengyel ren­dek felajánlották a koronát, amit ő elfoga­dott. A lengyel követek Máramaroson mentek keresztül. Maga a fejedelem is a lengyel korona átvételére vármegyénkén haladt át kíséretével. Báthory lengyel hí­vei pedig már 1576. január 26-án, a meg­beszélés szerint, Técsőn várták az új királyt, hogy Lengyelországba vigyék. Ebben az évszázadban, kissé korábban az említett eseménynél, Técsőn folyt az a tárgyalás az öt koronaváros bírái, esküdtei és a sóbányászok között — 1551. szep­tember 24-én —, ami véget vetett az első eddig ismert sóbányász-sztrájknak. Técső város lakossága és a környék népe, példát adva a hazaszeretetből és szabadságvágyból, aktívan részt vállalt az 1848-49-es szabadságharcban, ismertté váltak országszerte, mint hű Kossuth-pár­­tiak. E dicső történelmi idők bizonyítéka a város központjában 1896-ban emelt Kossuth-szobor. Végezetül még néhány adalék. A Ma­gyar Magazin Pozsonyban, 1783-ban ki­adott száma Máramaros földrajzi megnevezéseivel foglalkozik. Técső vá­ros nevét a településen keresztül folyó pa­tak nevéből származtatja. A Földrajzi nevek etimológiai szótárában (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.) azt olvashatjuk, hogy a Técső megnevezés puszta sze­mélynévből alakult magyar névadással; vesd össze: Tecu személynévvel. Említésre méltó Técső város pecsétje (egy 1853-ban kelt leírás alapján), alakja gömbölyű, körének átmérője egy hüvelyk és egy fél vonal. Belső szemcsés karimá­jában egyfejű sas, szétterjesztett szár­nyakkal, kinyújtott karmokkal, és nyíl alakú kiöltött nyelvvel látható, dere­kán félhold forma látszik. A külső karimá­ban az akkori írásmód szerint e körirat áll: TECZŐ VÁROSSA:I:60:8. Az évszám előtti A betű a latin Anno-t jelenti. Szöllősy Tibor A beregszászi Nemzetőrség történetéből Az 1848-49-es szabadságharc kirobba­násakor Bereg megye jelentősebb községei és Beregszász városa nemzetőrcsapatokat szervezett, amelyek a megye határait és a lakosság közbiztonságát voltak hivatva őrizni. A szabadságharc során fokozatosan szerveződött és erősödött a Nemzetőrség el­látása fegyverekkel és minden más hadvise­léshez szükséges felszereléssel. Az egykori kordokumentumok segítségével bizo­nyítható a Beregszászban és a város környé­kén tevékenykedő fegyvergyártók és -javítók érdeme. Az 1848. december 18-án tartott me­gyei bizottmány a helyi nemzetőrség ré­szére szuronyos puskák készítését rendelte el. A feladat végrehajtásának el­lenőrzésével a kitűnő szervezőként ismert Jandrisits Antalt bízták meg. Mivel hogy Jandrisits életpályája teljes egészében összefügg Beregszász múltjával, érdemes kitérni közéleti tevékenységére. Főbírói majd polgármesteri hivatalában 53 éven át szolgálta szülővárosa Beregszász közü­gyeit. Az 1840-es évek elején tűnt fel mint főesküdt, később városi tanácsos. 1842- től egy év kivételével a város főbírájaként működött 1849. október 7-ig. A szabad­ságharc éveiben jobbára Beregszászban tevékenykedett. Nemzetőr főhadnagyként részt vett az őrsereg és a honvédcsapatok ellátásának megszervezésében. 1849. ok­tóber 7-én városunk több kiváló polgárá­val együtt letartóztatták és Kassára kísérték, de még ez év december 9-én újra elfoglalta állását. Rövid megszakítással 1865-ig főbíróként, 1869-től (a városi pol­gármesteri hivatal megalakulásakor) Bereg­szász első polgármesterének választották. 1885-ig látta el ezt a tisztet, miközben állan­dóan a város jogainak kibővítésén és anyagi állapotának javításán dolgozott. Többször kitüntették a közügyek terén szerzett érde­meiért. 78 éves korában 1888. december 13-án hunyt el. Városunk lakosságának nagy részvétele mellett a beregszászi római katolikus temetőben hantolták el. Jandrisits Antal 1848. december 19-ei jelentésében olvashatjuk: .... a helybeli Drahus Ferentz lakatos a­nzet (nemzet) őrsereg részére ötven darab puska szuro­nyokat, Bakos János kováts húsz darabot készítettek a Beneij századnak, Lefler An­tal puska műves 28 darabot melyeket Dants Lajos vámok úrnak adtam által... kész szuronyok a helybeli puska műve­sekhez fel igazítás végett hozatván, a mu­­zsaij század részére 29 szuronyt Kassais Károly puska műves felkészített, s azokat által is adta...” A beregi (községi) század­tól beszedett 41 szurony puskára való rög­zítését is a helybéli kovácsok vállalták. Munkálat alatt állt az ugyancsak a helybeli Lefler Anatal által vállalt Bereg Újfaluból származó 20 szurony is. A kovács és pus­kamesterek munkáját Jendrasits így minő­sítette: „... mi az elkészített szuronyok mivoltát és azoknak felkészítését illeti a helybeli művészek által készített szuro­nyok elég erősek”. Véleménye szerint a beregi Kováts által felerősített szuronyok gyengébbek, de jól használhatók. Továb­bá elemzi és egyben dicséri Kassai­ Ká­roly puskaműves munkamódszerét és alá­húzta, hogy folytatni kell a meghibásodott fegyverek javítását is. A nemzetőrök hozzájárultak a honvéd­zászlóaljak hadellátásához is. Az 1849-es év elején a beregszászi nemzetőrség lő­fegyvereinek szuronyoztatásában a mun­kácsi puskaművesek is besegítettek. A nemzetőrség által megjavított és szuro­­nyoztatott puskák egy részét a megyében alakult 21-ik honvéd zászlóaljnak adták át, így tehát a városi őrsereg fegyverzeté­ben nagy számban megmaradt a kasza, villa és más szúrófegyver. A jó lőfegyver az említett intézkedések ellenére is hiány­cikk maradt. A szabadságharc történetéből tudjuk, hogy a Galíciából vidékünkre nyomuló Barkó tábornok által vezetett osztrák ha­dak ellen javarészt az itt helyben készült fegyverekkel harcoltak. Előkerültek a munkácsi várban lévő Rákóczi korabeli ágyúk és más muzeális fegyverek, ame­lyekkel 1849. április 22-23-án hősiesen verték vissza a jól fel­fegyverzett nagy létszámú osztrák csapatokat Munkács ha­tárában. Az említett adatok ismételten arról tanús­kodnak, hogy e vidék népe a nagy megpróbál­tatások idején össze tudott tartani és minden tőlük telhetőt megtett a rég áhított szabadság érdekében. Csatáry György 4

Next