Kárpátalja, 1993 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1993-01-28 / 1. szám
KÁRPÁTALJA Az eredeti dokumentumban a város neve Técső. Ugyanezt olvashatjuk az 1352. február 19-én kelt kiváltságos levélben, mikor az ötödik város — Sziget — is megkapja az említett kiváltságokat. A középkortól igen kevés városunkkal kapcsolatos adat maradt fenn. Ez azzal magyarázható, hogy a város léte szorosan összefüggött a további négy kiváltságos város sorsával és ezek mindennapját a só határozta meg. Kisebb-nagyobb szünetekkel állandóan folyt a harc — külső és belső riválisok között — a bányavidék birtoklásáért és ezekben a csatákban nem a diplomácia vitte a főszerepet, hanem a kard, az ágyú. Megemlíthetnénk két, az első 1472. augusztus 2-án, a második 1504. május 14-én kelt okiratokat, amelyek arról értesítenek, hogy az öt koronaváros lakosait nagyon megsanyargatták a moldvai oláhok. Felgyújtották a házakat, elrabolták ingóságukat. De a betörésnek nemcsak az egykori lakosság látta kárát, hanem sajnos a vármegye története is. Töménytelen okirat pusztult el. Tudjuk viszont azt, hogy az 1514-ben kitört parasztfelkelésnek sok áldozata volt az öt koronavárosban, mivel a „barrikád másik oldalán álltak”. Az 1516-ban kelt királyi levél újra megerősíti őket kiváltságaikban. Az öt város — köztük Técső is — hétszer kapta meg a kiváltságokat, vagy erősítették meg azokban. Az e korokból származó latin nyelvű okiratokban a város neve nem mindig íródik egyformán. Az 1336-ból származó okirat Thechewként , az 1389-es Techeuként említi. Majd a következőképpeken írják: Techew, Techeuw, Theucheu, Thechew, Teczye, Thewche. Az 1575. július 16-i szentpáli csata után Erdélyben helyreállt a béke. Báthory István erdélyi fejedelemnek a lengyel rendek felajánlották a koronát, amit ő elfogadott. A lengyel követek Máramaroson mentek keresztül. Maga a fejedelem is a lengyel korona átvételére vármegyénkén haladt át kíséretével. Báthory lengyel hívei pedig már 1576. január 26-án, a megbeszélés szerint, Técsőn várták az új királyt, hogy Lengyelországba vigyék. Ebben az évszázadban, kissé korábban az említett eseménynél, Técsőn folyt az a tárgyalás az öt koronaváros bírái, esküdtei és a sóbányászok között — 1551. szeptember 24-én —, ami véget vetett az első eddig ismert sóbányász-sztrájknak. Técső város lakossága és a környék népe, példát adva a hazaszeretetből és szabadságvágyból, aktívan részt vállalt az 1848-49-es szabadságharcban, ismertté váltak országszerte, mint hű Kossuth-pártiak. E dicső történelmi idők bizonyítéka a város központjában 1896-ban emelt Kossuth-szobor. Végezetül még néhány adalék. A Magyar Magazin Pozsonyban, 1783-ban kiadott száma Máramaros földrajzi megnevezéseivel foglalkozik. Técső város nevét a településen keresztül folyó patak nevéből származtatja. A Földrajzi nevek etimológiai szótárában (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.) azt olvashatjuk, hogy a Técső megnevezés puszta személynévből alakult magyar névadással; vesd össze: Tecu személynévvel. Említésre méltó Técső város pecsétje (egy 1853-ban kelt leírás alapján), alakja gömbölyű, körének átmérője egy hüvelyk és egy fél vonal. Belső szemcsés karimájában egyfejű sas, szétterjesztett szárnyakkal, kinyújtott karmokkal, és nyíl alakú kiöltött nyelvvel látható, derekán félhold forma látszik. A külső karimában az akkori írásmód szerint e körirat áll: TECZŐ VÁROSSA:I:60:8. Az évszám előtti A betű a latin Anno-t jelenti. Szöllősy Tibor A beregszászi Nemzetőrség történetéből Az 1848-49-es szabadságharc kirobbanásakor Bereg megye jelentősebb községei és Beregszász városa nemzetőrcsapatokat szervezett, amelyek a megye határait és a lakosság közbiztonságát voltak hivatva őrizni. A szabadságharc során fokozatosan szerveződött és erősödött a Nemzetőrség ellátása fegyverekkel és minden más hadviseléshez szükséges felszereléssel. Az egykori kordokumentumok segítségével bizonyítható a Beregszászban és a város környékén tevékenykedő fegyvergyártók és -javítók érdeme. Az 1848. december 18-án tartott megyei bizottmány a helyi nemzetőrség részére szuronyos puskák készítését rendelte el. A feladat végrehajtásának ellenőrzésével a kitűnő szervezőként ismert Jandrisits Antalt bízták meg. Mivel hogy Jandrisits életpályája teljes egészében összefügg Beregszász múltjával, érdemes kitérni közéleti tevékenységére. Főbírói majd polgármesteri hivatalában 53 éven át szolgálta szülővárosa Beregszász közügyeit. Az 1840-es évek elején tűnt fel mint főesküdt, később városi tanácsos. 1842- től egy év kivételével a város főbírájaként működött 1849. október 7-ig. A szabadságharc éveiben jobbára Beregszászban tevékenykedett. Nemzetőr főhadnagyként részt vett az őrsereg és a honvédcsapatok ellátásának megszervezésében. 1849. október 7-én városunk több kiváló polgárával együtt letartóztatták és Kassára kísérték, de még ez év december 9-én újra elfoglalta állását. Rövid megszakítással 1865-ig főbíróként, 1869-től (a városi polgármesteri hivatal megalakulásakor) Beregszász első polgármesterének választották. 1885-ig látta el ezt a tisztet, miközben állandóan a város jogainak kibővítésén és anyagi állapotának javításán dolgozott. Többször kitüntették a közügyek terén szerzett érdemeiért. 78 éves korában 1888. december 13-án hunyt el. Városunk lakosságának nagy részvétele mellett a beregszászi római katolikus temetőben hantolták el. Jandrisits Antal 1848. december 19-ei jelentésében olvashatjuk: .... a helybeli Drahus Ferentz lakatos anzet (nemzet) őrsereg részére ötven darab puska szuronyokat, Bakos János kováts húsz darabot készítettek a Beneij századnak, Lefler Antal puska műves 28 darabot melyeket Dants Lajos vámok úrnak adtam által... kész szuronyok a helybeli puska művesekhez fel igazítás végett hozatván, a muzsaij század részére 29 szuronyt Kassais Károly puska műves felkészített, s azokat által is adta...” A beregi (községi) századtól beszedett 41 szurony puskára való rögzítését is a helybéli kovácsok vállalták. Munkálat alatt állt az ugyancsak a helybeli Lefler Anatal által vállalt Bereg Újfaluból származó 20 szurony is. A kovács és puskamesterek munkáját Jendrasits így minősítette: „... mi az elkészített szuronyok mivoltát és azoknak felkészítését illeti a helybeli művészek által készített szuronyok elég erősek”. Véleménye szerint a beregi Kováts által felerősített szuronyok gyengébbek, de jól használhatók. Továbbá elemzi és egyben dicséri Kassai Károly puskaműves munkamódszerét és aláhúzta, hogy folytatni kell a meghibásodott fegyverek javítását is. A nemzetőrök hozzájárultak a honvédzászlóaljak hadellátásához is. Az 1849-es év elején a beregszászi nemzetőrség lőfegyvereinek szuronyoztatásában a munkácsi puskaművesek is besegítettek. A nemzetőrség által megjavított és szuronyoztatott puskák egy részét a megyében alakult 21-ik honvéd zászlóaljnak adták át, így tehát a városi őrsereg fegyverzetében nagy számban megmaradt a kasza, villa és más szúrófegyver. A jó lőfegyver az említett intézkedések ellenére is hiánycikk maradt. A szabadságharc történetéből tudjuk, hogy a Galíciából vidékünkre nyomuló Barkó tábornok által vezetett osztrák hadak ellen javarészt az itt helyben készült fegyverekkel harcoltak. Előkerültek a munkácsi várban lévő Rákóczi korabeli ágyúk és más muzeális fegyverek, amelyekkel 1849. április 22-23-án hősiesen verték vissza a jól felfegyverzett nagy létszámú osztrák csapatokat Munkács határában. Az említett adatok ismételten arról tanúskodnak, hogy e vidék népe a nagy megpróbáltatások idején össze tudott tartani és minden tőlük telhetőt megtett a rég áhított szabadság érdekében. Csatáry György 4