Katholikus Hetilap, 1876 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1876-05-04 / 18. szám
Budapest, 1870. 18. szám. Május 4. Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 írt. — Hirdetések ára : 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (Lövész utcza 11. sz.) kérjük küldeni. „A rosz asszony.“ A »rosz asszony«-nál roszabb valamit alig alkothat magának az emberi képzelet. — A »sok rosz aszszony« természetesen még roszabb, és ennek társadalmunk — fájdalom! — bőviben van, mert minden osztályában, minden rétegében találkozol Évának akárhány el- és megtévedt utódjával. — De talán sehol sem oly kártékony e speciel, mint a középosztályban, hol a nőt számtalan kötelességek terhelik, melyeknek ha teljes odaadással, önfeláldozó kitartással meg nem felel, csak zavart, bajt, romlást idéz elő. Minálunk divatos dolog, hogy valahányszor aszszonyaink könnyűvérűsége szóba kerül, rögtön Francziaország társadalmi viszonyaira hivatkozunk, hogy az összehasonlításban megtaláljuk a hazai léhaságok számára a mentséget, hogy ne mondjam, igazolást. — Pedig hej, beh hibásan hiszszük mi azt, hogy mindaz, mit német irkászok Francziaország társadalmi frivolitásáról, léhaságáról összevissza füllentenek, szóról-szóra igaz. Ezek a pennahősök, ha Párisban megfordulnak, írnak mindjárt az egész franczia nemzetről, pedig még a párisi francziát sem ismerik jól, mert amint beteszik lábukat a világvárosba, első gondjuk arról kérdezősködni, hol a »Mabille«, hol a »Ballier«, hol a »Valentino« sat. mind oly helyek, hol élelmes, de többnyire nem franczia vállalkozók frivol mulatságokat rendeznek a Párisba csődült idegenek számára. — Az itt szerzett tapasztalatok nyomán ítélik el aztán az egész franczia társadalmat, hazudván akkorát, amekkorának kellő jellemzésére nem ismer a kárhoztatás elég erős kifejezést. Ezen forrás tükrében szemlélgetvén a franczia társadalom képét, természetes dolog, hogy sokan azt hiszik, hogy szoliditás tekintetében csakugyan jóval túlszárnyaljuk a francziákat. Pedig dehogy szárnyaljuk, dehogy szárnyaljuk. Sőt ellenkezőleg, meg sem közelítjük őket, ami a reális, solid gondolkozást, takarékosságot, szorgalmat és munkásságot illeti. A franczia nő például koronája a családanyáknak. Ő a család védő szelleme, legkitartóbb munkaereje, takarékosságban, terhetlen erélyben, jóságban, szelídségben és egyszerűségben vezetője, mintaképe. Bámulatra geszjesztő, hogy a franczia nő milyen óriási munkát megbír, mit mindent végez a házban, a ház körül, s mindazon foglalkozásban, melyből a család élete fentartását nyeri. Oly üzlethez például, melyet Francziaországban egy házaspár képes egymaga rendben és virágzásban tartani, minálunk kellene legalább is egy külön könyvvezető, hat segéd, pár üzletszolga s a léhaság démona tudja, még mi minden. És akinek minálunk ekkora üzlete van, annak a felesége persze mindjárt kanapén lustálkodó nagy dáma, körülvéve mindazon méltósági és kényelmi felszerelésekkel, melyek a kanapézással járnak. Szakácsné, szobaleány, szolgáló nélkül egy ilyen nagyságos fűszerkereskedőné el sem bukja az élethez elkerülhetlenül szükséges lélegzés fárasztó nehézségeit. Ha nem öltözhetik selyembe, bársonyba, csipkébe, és pedig a legújabb divat szerint ki- és elszabott ruhákká alakítva; ha a nyári idény alatt nem költözhetik a Zugligetbe, a Normafa tövébe, vagy a Kakukhegy tetejére, ha télen át nem járhat minden áldott este színházba, bálba, hangversenybe, ha nem fityeghet egész délután a corsón, vagy télen a városligeti korcsolyapályán ; ha házába nem járhatnak tuczatszámra ki- s be a »kurmácherek« s nem töltheti torkig őket a szoborral s mindig fris datolyával; — ha mindezt kedve kénye és szeszélye szerént nem cselekedheti a nagyságos fűszerkereskedőné vagy pántlikaárusné, oh 18