Katholikus Néplap, 1857. január-június (10. évfolyam, 2-25. szám)

1857-06-10 / 23. szám

Istennek imádandó Gondviseléséről, tévedhető és nem egy ízben tévedő ember­­ész is belátja, hogy teremteni valamit, és azután csak amúgy veszendőre hagyni, fön­­maradásáról nem gondoskodni annyi, mint a végtelenül bölcs és jó Istent gondatlan­nak és kegyetlennek állítani, mit felőle csak gondolni is égbe kiáltó káromlás, ennél­fogva rendithetlenül áll­sz. Jeromes ezen mondata: az isteni gondviselés által kor­­mányoztatnak mindenek , t. i. az értelem nélküli teremtmények, és szabad akarata valók egyaránt. Istennek imádandó gondviselésében mind a természeti, mind az erkölcsi vi­lágrendben, a föld­kerekség minden népei hittek.­­ A keresztények és zsidók minden kétségen fölül álló e részbeni hitágozatát mel­lőzve, a pogány népek szintúgy nem csak hogy nem tagadák, az isteni gondviselést, hanem még a babonás­kodásig is vitték e dolgot. Avvagy köztudomásilag, nem helyezők e nagymindenség legkisebb részeit is az istenség, vagy helytartói gondviselése alá annyira, hogy balga hitük szerint, az ég, föld, tenger, tűz, erdők, az évszakok úgymint: a tavasz, nyár, ősz és tél, az aratás és szüret egyegy külön istenség pártfogása alatt ál­lana? — A népek és nemzetek a gondviselésben­ köz­egyezése, könnyen kimagyarázható jelenség. Ugyan­is ha szemeinket az égre emeljük, hova az ember rendel­tetésénél fogva hivatalos, lánghetükben olvasható a gondviselő Isten hatalma és bölcsesége. Avvagy ki al­kotta a milliónyi sokaságu égi testeket, melyek hat­ezer év óta rendbontás nélkül fölöttünk ragyognak? kinek szavára kelt föl legelsőbben a nap melengető sugaraival ? kinek intésére fog legutolszor lealkonyodni ? Nem e Az, ki a napban helyezte székét, és a föld lábainak zsá­molya? miként Dávid, a királyi zsoltáros éneklő vala. Avvagy a vakeset, a véletlen, sors, végzet kormá­nyozza-e a világot? Ámde mindezek csak is puszta üres szavak az Istentagadók szájában, hogy ez általuk nem ok nélkül rettegett isteni gondviselést esztelenül tagadhassák. A vakeset, véletlen, sors, nem egyéb ké­nyelmes szólásmódnál,melylyel az emberek mindannyi­szor élnek, valahányszor valamit eszükkel föl nem ér­hetnek, és természetesen meg nem magyarázhatnak. Már hogy mikép is lehetne a vakeset munkája azon évenkint megújuló bámulatos rend, melynek folytán a tavaszt a nyár, azt az ősz gyöngyörű egymásutánban követi? Véletlenül történnék-e,hogy a tavasz időnként megújítja a föld színét; hogy a nyár és ősz megérleli 23

Next