Katolikus Ösvény, 1941 (7. évfolyam, 5-47. szám)

1941-02-02 / 5. szám

VII. évf. 5. 1317.) sz. .1­, xV ^ * ARA 10 FILLÉR Miskolc, 1941 február 2. KATOLIKUS ÖSVÉNY Előfizetési ára.: Egy évre ............................4.— P Félévre.................................2.— P Negyedévre......................1­ P TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal Miskolc, Máv-telep 28. Telefon: 23—33. Nemzetünk gyásza „Circum dederunt me, gemitus mor­tis ...“ E percben száll az égbe az éther hullámain át a fájdalmas ének. Száll a téli dermettségben alvó ma­gyar rónák, hegyek és völgyek felett, hogy valóban fájdalmas öleléssel szo­rítsák meg az egész magyarság szívét, csaljanak könnyet a magyar szemek­be, mert nagy a fájdalom és nagy a veszteség, mely minket e sorsdöntő időkben gróf Csáky István külügymi­niszter váratlan elhunytával ért. Csáky István az a fix, szilárd oszlop volt a közöttünk dúló fergetegben, akire nagy megnyugvással nézett min­den magyar és úgy éreztük, hogy amíg ő áll a magyar külügyek élén, amíg ő tárgyal nemzetünk nevében, addig baj vagy különösen katasztrófa nem történhet. Nagy most a riadtsá­­gunk, iszonyú az ür, amit maga után hagyott. Fiatalon halt meg, férfikorának tel­jében. Miért kellett ilyen korán el­mennie? Miért kellett ily fiatalon itt­hagynia bennünket? Mert a betegség csíráját már magába szedte több mint húsz évvel ezelőtt abban a francia in­ternálásban, amit magyarságáért kel­lett elszenvednie és mert ez a beteg szervezet oly munkát végzett húsz éven keresztül, amelynek nagyságát, áldozatosságát csak a történelem tud­ja majd teljes egészében felmérni. Mert olyan időkben harcolt, dolgozott szakadatlanul a magyar igazság győ­zelméért, amikor ez a harc idegekre, egészségre is megy! Hős volt Csáky István — jól mon­dotta a miniszterelnök — a szó leg­­igazabb és legszebb értelmében. Hé­­roszi hordozója annak az örök és­­ szent magyarságnak, mely életek és véráldozatok árán is ezer éve tartja magát rendíthetetlenül itt a Duna és Tisza közén népek harcainak örök vi­harában. Istenben hívő alázatos lélek volt Csáky István, aki tudott az összeom­lás, a párisi békediktátumok megalá­zó könnyes, kétségbeejtő napjaiban is hinni és bízni az isteni Gondviselés­ben, az örök isteni osztó igazságban, ezért adatott meg neki a kegyelem, hogy ő vezesse vissza sűrű egymás­utánban galádul elrablott országrésze­ket! Nagy a veszteségünk, mély a fájdal­munk, de alázatos hitünkkel nyug­szunk meg az isteni Végzésben, mert tudjuk, hogy Gondviselése őrködni fog továbbra is a nemzet fölött, mely­nek éppen a legsorsdöntőbb időkben adott olyan férfiakat, mint Csáky István gróf. Ebben az isteni Gondviselésben bízva, Csáky István magyar szellemét, áldozatos munkáját féltékenyen őriz­ve és tovább folytatva búcsúzunk Tőle e szerény sorokban mi is miskolci ka­tolikusok, nem feledkezvén meg imád­kozni nagy lelke üdvéért, könyörög­vén szám­ára Örök Nyugodalmat! It. i. p. (sch.) fi legújabb kor vértanúi A spanyol anarchista rémuralom pusztításainak adatait még csak most állítják össze megközelítő pontosság­gal. Máris kitűnt, hogy legalább 15 ezer templomot romboltak le földig vagy tettek hasznavehetetlenné. rémuralom egyúttal nagyfokú keresz­­­tényüldözés is volt. Néhány adatot közlünk róla. Gondolkodjunk fölöt­tük! A gyilkos düh elsősorban a papsá­got érte. A spanyol papokra szokás volt vádakat szórni, a vérzivatar azon­ban bebizonyította, hogy több köztük a szent, mint a tökéletlen. Hiszen aki a halálban erős, az bi­zonyára a hétköznapokban is Isten hű szolgája volt. És azok között, akik vértanúságot szenvedtek, egyetlenegy sem akadt, aki gyáva, méltatlan lett volna, vagy hitét megtagadta. 13 püspök, 2703 világi pap 1338 szerzetespap, igen sok apáca és kispap áldozta életét­­ a hitért. Ebben a szám­ban nincsenek belefoglalva azok, akik a börtönökben szenvedett kínzások következtében haltak meg. (Pl. 59 piarista.) Igen sokan voltak közülük olyanok, akik borzalmas szenvedése­ket tűrtek el, mielőtt lelküket a meg­feszített Krisztusnak feláldozták vol­na. Amilyen hősi példákat láttak az első keresztények (pl. Szent István el­ső vértanúban), ugyanazokat tette meg 1936-ban az áldozat terem­ősi, örök szelleme, Krisztus Egyházának ellenség-szeretete. Lerida püspököt 21 papjával együtt végezték ki. Arra kérte gyilkosait, hogy ő lehessen az utolsó. S bátorítot­ta, feloldozta és megáldotta mindegyik papját, míg végre maga került sorra. Barbastro püspökért egész csorda gyilkos ment ki Barcelonából. Megkí­nozták, megverték és megférfiatlaní­­tották, ő pedig így imádkozott: „Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!“ Midőn töb­bi papjaival együtt a temetőbe vitték agyonlövetésre, szemeit égre emelte és megismételte: „Bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják, hogy mit cse­lekszenek. Uram, irgalmazz!“ S ami­kor golyótól találva földre esett, az egyik hóhér hozzálépett és kalapác­­csal összetörte a fogait. . . A papoknak éppúgy kellett szen­vedniük, mint a püspököknek. Azt követelték tőlük, hogy gyalázzák, ta­gadják meg Istent. S mert ezt nem

Next