Katolikus Szemle 40. (1926)
2. szám - Könyvismertetések és birálatok - Herczeg Ferenc: A híd. Színjáték 4 felvonásban
tragédia alkalmatlanságában arra, hogy pl. egy szerelmi vagy egyéb szenvedélyen épülő dráma módján lépésről-lépésre fejlődjék ki előttünk, de másrészt mintha Herczeg ezúttal nem is mélyült volna igen el a Széchenyi-források nyomán hőse mélységesebb tanulmányozásába, hanem megelégedve a rávonatkozó közkeletű ismeretanyaggal, egyszerűen csak leleményére és dialektikájára bízná magát. Az I. felvonás nagy hibájának látjuk József nádor alakjának nemcsak az előtérbe, de valósággal toronymagasságba helyezését, úgyhogy aztán ez expozícióban Széchenyi csak holmi nipp-figura hozzá képest. A II. felvonás fő jelenetében, Széchenyi és Kossuth zugligeti találkozásában a várt drámai küzdelem helyett csak az történik, hogy az ellenfelek szinte tételesen szembeszegzik egymásnak elvi álláspontjukat és aztán higgadt rezerváltsággal elválnak egymástól. A III. felvonás első fele az akkori előkelő szalonéletrajza, a sziporkázó causerie stílusában. Magában véve igen sikerült, de inkább csak betétszerűnek érzik. Annál igazibb drámai akcentusú e felvonás vége, a Kossuthhoz csatlakozó Wesselényi szakítási jelenete Széchenyivel. Ez az egész darab leglüktetőbb jelenete. Az utolsó, IV. felvonás Széchenyi lelki összetörésének képe s a megindító jeleneteknek szinte gyújtó hatású sorozata. Végén az elmebeteg Széchenyi iránti tiszteletet is szinte monumentális arányokban felkelti a nézőben. Mégis van ebben a felvonásban valami lehangoló is: Széchenyi tragédiáját teljesen a Kossuth számlájára írja, akit a nemzet veszedelmes megmákonyozójának állít oda, így mégis egyoldalú a dolog, ennél mégis igazságosabban ítélkező verdiktet várnánk ebben a nagy perben háromnegyed évszázad távlatából. Ily állásfoglalást még a Széchenyiünnep hangulatából tekintve sem fogadhat el a magyar nemzet. Kossuth végre is a magyarság élniakarásának egyik legnagyszerűbb megtestesülése volt, ki e nemzetnek a katasztrófa torlaszain túl is temérdek erkölcsi tőkét gyűjtött, mely később nem is maradt gyümölcsözetlenül, így e felvonásnak határozottan pártszínezete van fenséges, megnyugtató igazságosztás helyett. Széchenyi sorsának merőben Kossuthból levezetése alighanem túlságos leegyszerűsítése a problémának. A darab stílusa bravúrosan hatásos, de mintha túlságosan is törekednék a frappáns jellegre (majdnem azt mondanák: Kraftausdruck-ra), a sokszínűen jellemzetesség helyett. No de ezen elég sokat segít az az együttes, melyben a Nemzeti Színház e darabot játssza, bár meg kell jegyeznünk, hogy igazán nagy feladat elé a szöveg tulajdonkép senkit sem állít a színészek közül. Herczeg Ferenc magasröptű vállalkozása teljes tiszteletet érdemel mindenki részéről. Hőséről azonban nem nyújt ezúttal nagyvonalú drámát, hanem csak genreképek közé rakott töredékeket. Nem sokat lendít a darabon a szimbolikával dolgozás sem, így aztán maradandó tragédiáihoz képest A híd csak epizódikus jelentőségű. ld.