Katolikus Szemle 14. (1962, Róma)
1. szám - B. Kovács Fréda: Tavasz (elbeszélés)
B. KOVÁCS FRÉDA TAVASZ A hó máról holnapra megöregedett. Már nem csillog vakító fehéren, nem ropog, csikorog talpunk alatt, szürkés, puha lepel csak. Téli álmából feléledt a Borbáth patak. Egész télen hangját sem hallottuk. Vastag hó és jégtakarója alatt alig szivárgott, mint alvó gyermeket, halk pihegése áluolta csak el, hogy még él. Most újra dalol és sziklás medre fenekén hasítja át a munkát. A munka még fehér és fehérek az erdők, de az útmenti fák már visszaszerezték magas törzsüket és büszkén szaladnak versenyt az úttal. A kásás hó alatt is élet van, láthatatlan vízerek csobognak, mint megannyi patak-gyermek csörgedeznek, költögetik az alvó földet-A szél meg egyre hozza meleg leheletével messze vidékek fűszagú köszöntését. Néha vihar tombol, de a szél szárnya már nem tudja felkavarni a nedves hótömeget. Néha még hó kavarog le a szürke égből, hogy pocsétává váljon a nedves földön. « Folyik tél apó vére » — mondják a gyermekek, mert így van ez télután, tavaszhó kezdetén: Birokra hívja ki a hetyke Tavasz, a hatalmas öreget! Egyszer Tél apó vágja derékig földbe az úrfit, máskor Tavasz suvassza föld alá a haragvó vénségét! Amíg csak megunja a játékot jégkirály, összehívja minden népét és duzzogva felszáll várába. Míg a vetélkedés folyik, hangjára fel nem csak a patak, de az egész falu! A cinkék befagyott torkukat köszörülik — tudnak - e még csipogni? Barabás, a kandúr kifekszik a napra, a komondorok nyakukat nyújtogatva csaholnak: Farkas ellenes szeges övre már nincs szükség! Mariska behozza az első fészekalja kis csibét és a gyerekek vígan hancúroznak, énekelnek, hívják a napot: Jöjj ki nap, jöjj ki nap! Kertek alatt a kis bárány majd megfagy! De nem csak a gyerekek nyüzsögnek, dolgozik az egész falu! Utolsót kalapálnak az ekevason, még egy szeget vernek be a koronába, meghúzzák a ráfot a szekér kereken. Munka lázban izzanak a szemek és néznek az udvar felé. Mikor feszülhet új dologba, a tétlenségtől elzsibbadt kar? Másnap már napsugár szaga van a levegőnek. A kerítés mellett kidugja fejét a csalán, Kis János annyi új hajtást szed össze amennyit csak bír és hosszú idő óta először eszünk zöld főzeléket. A komló is hajt már, remek leves lesz belőle és napról napra nehezebb a várakozás. Szeretném bejárni a határt, helyette már ülni, állni, feküdni is rossz! Legszívesebben úgy tennék, mint a paraszt