Katolikus Szemle 15. (1963, Róma)
1. szám - Fáj Attila: Galilei igazi tragikuma
meg akkor is, amikor az apályt és dagályt tapasztaljuk. Mivel a Föld a Nap körül is és a saját tengelye körül is forog, naponta kétszer következik be az, hogy a tengely körül való forgás iránya megegyezik a Nap körüli keringés irányával, illetőleg az, hogy éppen ellenkező vele. így következik be az első esetben az, hogy a kétféle sebesség összeadódik, a sebesség megnő és a Földön lévő tengervíz visszacsapódik (apály), továbbá az, hogy a sebesség lecsökken és a tengervíz előreesik (dagály). Azonban Galilei e magyarázatának az a hibája, hogy a dagály és apály jelensége nem huszonnégy óránkint mutatkozik, mint kellene, ha a Föld tengely körüli mozgása játszana szerepet, hanem a periódus 24 óra 50 perc, ahogy Kepler megfigyelte, éppen ezért a Hold vonzó hatását tekintette a jelenség okának, úgy ahogy a mai tudományok. Galilei a Kepler-féle magyarázatot csupán misztifikációnak és gyerekségnek tartotta. Galilei harmadik fő érvelését a napfoltok mozgásának megfigyeléséből kovácsolta. Gondolatmenete a következő: A napfoltok a Nap felületén hol ívalakban, hol egyenes vonalban haladó mozgást végeznek, aminek geometriai értelmezése a geocentrikus világkép szerint csak úgy lehetséges, ha feltételezzük, hogy a Napnak négyféle mozgása van. Mégpedig évenkint járja be az ekliptika pályáját, kb. huszonöt naponkint fordul meg saját tengelye körül, naponkint járja körül a Földet, továbbá ugyancsak naponkint jár körül kónikus mozgással egy, az ekliptika síkjára emelt merőleges vonalat. Ez utóbbi mozgás igen fontos, mert Galilei szerint csak vele értelmezhető, hogy miért nem tapasztaljuk sohasem, hogy napkeltekor a napkorong keleti szélén észlelt napfolt a napkorongon áthaladva, tizenkét óra múlva már eljut a korong nyugati széléig. Nos, Galilei azon az alapon, hogy az igazság ismertetőjegye az egyszerűség, a felsorolt négyféle mozgás közül csak a harmadikat tulajdonítja a Napnak, a másodikat felváltja a naponkinti tengely körüli forgással és az első és negyedik mozgással együtt a Földre rója ki. — Mint látjuk, érvelése az egyszerűség fogalmán fordul meg. Azonkívül, hogy a napi kónikus mozgás optikai csalódás Galilei részéről, nyílt kérdés marad — és erre a kérdésre a Párbeszédből nem kapunk választ —, hogy miért egyszerűbb, ha a Napnak tulajdonított négyféle mozgást, egy kicserélésével és a Nap és a Föld közt elosztva ugyan, de teljes egészében megtartjuk. Szintén megfigyelésen alapul a negyedik érv is, amely szerint a Vénusz fázisai, melyeket először maga Galilei észlelt, nem magyarázhatók meg a ptolemaioszi rendszerben. Ez igaz, de az is tény, hogy összeférnek a Tycho Brahe-féle elmélettel, miszerint a bolygók ugyan a Nap körül keringenek, de a Nap a Föld körül. Egyenesen szerencse, hogy Galilei idejében nem tudtak végrehajtani egy Michelson-Morley típusú kísérletet. Ennek negatív eredményéből ugyanis — abból, hogy a fénysebesség ugyanaz, ha a Föld feltételezett mozgásának irányában mérjük, mintha ellenkező irányban — véglegesen arra az eredményre jutott volna az ellenzék, hogy a Föld mozdulatlan. Felmerül a kérdés: Mindezekből a félresikerült érvekből most már az következik-e, hogy Galilei igazi tragikuma abban rejlik, hogy egy területen, a tudományon belül nem tudott helytálló éneket hozni a kopernikuszi világkép mellett? Vajon a keserves visszavonás oka teljesen természettudományon belüli tények