Emlékkönyv. A kecskeméti honvéd-emléktábla leleplezése alkalmára (Kecskemét, 1892)
Bartók Lajos: Szabadság virága
117 SZABADSÁG VIRÁGA. Hol virítasz vajon, szabadság virága ? Szülőfölded-e az alföld rónasága ? A végtelen rónán, nem is nyílhatsz máshol, Teremtő napodnak lángoló csókjától, A csapongó szárnyú szellő ölelésén, Kék égen versengő pacsirta zengésén, Távol láthatáron, hol egy az ég s róna . . . S eltűnsz délibábként, míg elértünk volna! Vagy nem az alacsony föld teremt meg téged, Bérezek ormain nősz, virága az égnek! Menydörgés zenéje a te bölcsődalod, S dajkaként ringatnak rettentő viharok. Napsugártól elrejt örök felhőfátyol, S nem harmat öntöz, de gyász siralma zápor, Vad szirtek örvénye felett, hazád itt van, S lehull, ki hozzád tör, leszakithatatlan! Vagy a nagy tengernek vagy csodavirága, Mely korlátlan és mély, mint a szív világa? Gyökered odalenn vet horgonyt a mélyben, S fönn virulsz, lebegve habok lágy ölében. Mint mosolygó tündér, dőlsz a hullámokra, Bírásodért ezer hajóst csalogatva, S midőn már közel vagy vész gyűl minden iimet, S ők véled a lázadt tengerbe merülnek! ...Halld, ifjú, agg, hossziv, ha én vagyok álmod, S kebledre vágysz fűzni, szabadság virágot! Ott leng illatom, de sehol nem találsz rám, Sem síkon, sem hegyen, sem a tenger álján ! Én csak bajnokim holt szivében fogamzom, Vérökből növök fel, vértanú sirkanton, Hogy örökké dicső emlékek öleljem ! . . . Jöjj, áldozz nevöknek, itt találsz meg engem!