Kecskeméti Közlöny, 1921. április (3. évfolyam, 73-97. szám)

1921-04-22 / 90. szám

Hacsfcemét, 1921. április 22. Ara 2 korona. Péntek, III. évf. 90. sz. ELŐFIZETÉSI áMI egy évre — — — — 490 Kopobb. 6 évre­­ — — — — — 240 korona. Nefryed évre — — — ISO berena. FftSs»*®* asx«5*fc. I :’$F. KISS EESfagU Sjsft»s ®*a» éf­ m » ba»*­s»aa. S&®Sl«l«H*fk SSIBUIOia 51Sp. Saarbvaxtfiaág « S3­. kat., 8 zai»af­eág»««r I. mér. I). as McSct, 3 sill. Telefon ISO. Eindt­h S­ afaal a Safsheitil-Mr 5. Salaras ülés a nemzetgyülben. Rakovszky István elnök néhány perc­cel 11 óra előtt nyitotta meg a nemzetgyű­lés tegnapi ülését. Az interpellációs könyv felolvasása és Rubinek felszólalása után foly­tatták a kormányprogram vitáját. Grieger Miklós emelkedett szólásra. Rassay legutóbbi beszédében felszólította a kisgazdapártot, ne engedje meg, hogy a nagy nemzeti gondolat egy pár mágnás és a klérus segítségével a magyar nemzettől elsikkasztassék. Ő a mágnásokat és a fő­papokat nem akarja megvédeni, csak az alsó papságnak akar szószólója lenni. Elismeri, hogy a katholikus papságot érzelmi momentumok fűzik a dinasztiához. Ez természetes és csak az esetben volna baj és érdemelne megvetést, ha ez az érze­lem a hazaszeretet rovására nyilatkoznék meg bennük. Ennek a papságnak tizenhét tagja vértani halált halt. Az ilyen kijelen­tés árt a felekezeti békének, amelynek ra­jongója. A nemzet organizmusában a ka­tolicizmus és a protestantizmus azt a mű­ködést fejti ki, amit a szív két kamarája. Ezután hosszú történelmi visszapillan­tást vet az elnyomatás korszakára, amely­ben elsenyvedt a magyar önérzet. Majd így folytatja : Mennyire fájt a magyar nemzet­nek, amikor IV. Király király koronázásának estéjén hirtelen elhagyta a magyar fővárost. Balla Aladár: Sürgős dolga volt Bécs­­ben ! Schönbrunnban várják ! Felkiáltások a kisgazdapárton: Még jobban fájt a nemzetnek, amikor most egy­szerre visszajött. Grieger Miklós kijelenti, hogy ő fel­fogás dolgában különbözik Rassaytól és Hermann Miksától,,, mert nem ragadtatja magát túlzásokra. Őszintén megmondja a dinasztia hibáit, de egyben nem hallgatja el erényeit sem. A keleti veszedelem még nem múlt el és ezért nem szabad élére állítani a ki­rálykérdést sem, amely éket ver apa és fiú, testvér és testvér közé és meghasonlásba kergeti nemcsak a nemzet nagy családját, hanem minden egyes családot is. A király­­kérdés nem aktuális. Egyébként a legnagyobb zavar ural­kodik e kérdésben. Csoda-e, hogy a laikus sem tud tájékozódni ? Nyíltan bevallja, hogy ő is ingadozik a királykérdésben. Nem res­­teli ingadozását, mert meg van győződve, hogy szavazatához, amelyet annak idején le fog adni, a nemzet áldása vagy átka fog fűződni. A kormánnyal szemben egyébként azo­nosítja magát pártja álláspontjával. Beniczky mentelmije, Grieger Miklós általános elismerést keltő, tapintatos és mégis szókimondó be­széde után Beniczky Ödön volt belügymi­niszter jelentette be mentelmi jogának meg­sértését. A bejelentés tele volt vérlázító ki­jelentésekkel, melyeknek olvasásakor az jut eszünkbe, hogy ha a nemzetgyűlés padjaiban nem eleven emberek, a nemzet bizalmának letéteményesei ülnek, hanem lélektelen hul­lák, akkor ezeknek is nagyobb erővel kel­lett volna a nemzet megkövetését követelni ettől a megfeledkezett úrtól. A legendák hét gyászmagyarja orrán és fülein csonkíttatott meg, Beniczky képviselőnél más hiányzott abban a pillanatban, midőn lojalitástól csö­pögő beszédében belerúgott a tragédiás magyar nemzetbe. Egyébként a konklúzió­kat hagyjuk későbbre, ezekre a királykér­désben elfoglalt álláspontjára való tekintet nélkül mindenki egyetért. A bejelentés szerint Beniczky húsvét vasárnapján arról értesült, hogy a kormányzó csak a határig gondoskodott őfelsége a ki­rály kíséretéről, a továbbiakra nem volt gondja, ellenben kiment a lóversenyre . . . Elnök: A képviselő urat rendreutasítana. Beniczky: Elhatározta tehát, hogy a királyi család egy tagjával folyt megbeszé­lés alapján Szombathelyre megy. Hajmás­­kéren azonban egy század katona a kor­mányzó nevében letartóztatta. Később kö­zölték vele, hogy most már a belügymi­niszter és a budapesti főkapitány rendeletére van letartóztatva. Szabadon bocsájtásukat attól tették függővé, hogy becsületszavukat adják a Budapestre való visszatérésre és másnap audienciára mennek a kormányzóhoz. Beniczky azonban a királyon kívül olyan urat nem ismer, akinek becsületszavát adja. Visszatért tehát Budapestre, ahol megjelent nála a belügyminiszter és a főkapitány és ezek kijelentették, hogy nem letartóztatásról, hanem feltartóztatásról van szó. Másnap mégis felkereste a kormányzót, aki kijelen­tette, hogy azért tartóztatták föl, mert Szom­bathelyen népgyűléseket akart rendezni. A salvus conductust pedig azzal a kijelentéssel tagadta meg tőle, hogy közöttük a király­­kérdésben véleménykülönbség van. A kor­mányzó szerinte ezzel megsértette a men­telmi jogát. Rendre ! Rendre! Kiállják a kisgazda­­párton. Az elnök azonban kijelenti, hogy a képviselőnek joga van mentelmi jogának megsértését bejelenteni. A régi országgyű­lésen i3 előadhatta egy képviselő Ferenc császár által való megsértése ügyében a sérelmét. Beniczky: Ettől a bejelentéstől nem vár gyakorlati eredményt. „Mi egy olyan országban élünk, amely­ben a világ leggyávább és legbornirsabb katonai diktatúrája uralkodik.“ Ennél a mondatnál elemi erővel zú­gott föl a vihar. A kisgazdapárton egymást érik a felkiáltások : Rendre ! Rendre ! Kuna P. András ezt süríti Beniczky felé: Osztrák lakáj ! Habsburg lakáj ! A zaj csak percek Id. Pólyák János feljegyzései a proletárdiktatúra idejéből. 1919. április 23 án elmentem a temp­lomba 8 órakor és visszatértem 10 órakor, mikor is a családom értesített, hogy jönnek értem, meneküljek. Én rögtön befogattam és mentem Ballószögre. 1 órára értem­ oda, akkor lefeküdtem, majd 3 órakor felkeltem és átmentem az öcsém tanyájára baltával a kezemben. Alig kis vártatra jön két bicik­lista fölfegyverkezve, értem és fiamért jöt­tek. Persze én nem voltam rest, odaugrot­tam a baltával és lefegyvereztem­ őket. Az egyik idevaló volt, Lajos Ferenc, akinek az apjáért 33 esztendeig voltam kezes, a má­sik vidéki volt. Bekísértem őket a szobába, hogy majd este a főtáborba, mely Héjjas Mihály helvéciai tanyája volt, bevisszük. Pólyák György fiam aznap tanyáról­­tanyára járt katonafegyverrel. Ballószög, Köncsög és Helvécián toborzott fiatalságot és este visszajött azzal a jelentéssel, hogy jönnek sokan, ki fegyverrel, ki ásóval, vas­villával és fejszével. Én úgy 10 embert 100 koronával fizettem előre, mert máskép nem jöttek volna el. Este gyülekeztek, vadász­­fegyver, revolver és katonafegyverrel ellátva, egy bakter 300 drb katonatöltényt adott, ezt szétosztottuk magunk közt. Körülbelül 60 ember lehetett, köztük 8 Pólyák. Este 8 óra­kor indultunk a kis csapattal Helvécia felé, a két detektívet összekötözve magunk előtt hajtva, míg útközben többen csatlakoztak a csapathoz. Odaérve megrémültek, mikor lát­ták, hogy üres a tanya, csak egy szakácsnő volt bent. "Mi lesz most velünk ? Ki merre lát, meneküljön! Pólyák György és Gábor maradt csak a két detektívvel és tanakod­tak, mit csináljanak velük. Gábornál volt éles kard, Györgynél meg revolver. Vágjuk le a nyakukat vagy löjjük keresztül, a sza­kácsnő is beleegyezett. Végre Gábor tartva, hogy baj következnék belőle, ott hagyták őket és az éj sötétjében neki vágtak és el­menekültek. Jöttek hozzám jelenteni, hogy már a Héjjas-tanyából menekülni kellett. Magam is megijedtem, tudtam a kö­vetkezményeit, útnak indultam a sötétség­ben s hajnali 4 órakor a mostoha anyám­hoz értem. Ezek nagyon meglepődtek meg­jelenésemen, meg is ijedtek és mindjárt mondták, hogy náluk 10—15 vörösőr jár naponta, féltek persze, hogy náluk maradok, ezért mondták ezt. Nem sokáig gondolkod­tam, kértem egy darab kenyeret és szalon­nát, ezt örömmel is adták, gondolván, hogy tőlem szabadulnak. Kezembe vettem a ván­dorbotot, leszámoltam magammal, hogy a lázitónak menekülni kell vagy meghalni. Útnak indultam, hideg havas eső esett, a szőlőkön keresztül a nyiri erdőnek vettem utamat, egész nap bolyongtam az erdőben, beesteledvén, neki­vágtam a szarkási szőlőnek. Az Isten adott szegény vándor bolyon­gónak jó szemet és jó lábat hozzá. Már egészen sötét volt, amikor egy szarkási kunyhónak ajtaját belöktem, belülről 5—6 akácfarőzsével betámasztottam az ajtót. Itt biztonságban éreztem magam, lefeküdtem a párnára. Gondoltam, itt még a madarak sem járnak és talán el is szenderedtem, amikor kopogtatásra ébredtem fel. Oda megyek az ajtóba és minden erőmből nyo­mom, azt gondolva, hogy nem látott senki ide jönni és mégis most értem jönnek. De ez csak egy pillanatig tartott. Megszó­lalt a kint levő­ édes atyám ! Kérdeztem, te vagy Jani fiam? Én­ vagyok. Erre be­eresztettem a fiamat és azt kérdeztem, hogy akadtál reám ? Voltak, akik látták és kik­től kérdezősködött, több kunyhót megko­pogtatott és igy akadt reám. Azt mondta a fiam, gyerünk innen édes atyára, nem messze van innen egy pajtásom. Oda men­tünk, aki szívesen fogadott. Lefeküdtünk csak felöltözve és pihentünk valameddig. A fiam vezető volt, onnét indult a nyíli erdőnek és később akadt rám, ahonnan együtt mentünk megpihenni. Hajnal felé megköszönve a szívességét, útnak indul­tunk. Én egyfelé, a fiam másfelé. A szarkási szőlőben, erdőben bujdos­tam. Kiválasztottam magamnak egy elha­gyott háznak a padlását, hogy ott fogom magam meghúzni, de amikor oda mentem, oda jött az egyik öcsém. Köszöntött Dicsér­tessék a Jézus,­­ mindörökké. Mit keres Jani bácsi itt ? Panaszkodtam neki, ő elhí­vott a napának házához. Ott vacsorával kínáltak, de nem ízlett. Lefeküdtem, de csak úgy aludtam, mint a nyúl. Hajnal lett, tovább kellett menni, köszöntem a szállást. Mondták, hogy estére megint men­jek oda. Mondottam, hogy nem tudom, hogy lesz. A napot síi­a bozótos erdő­­részben töltöttem, hol fekve, hol állva, gon­dolkodva és imádkozva. Estefelé utamat

Next