Kecskeméti Közlöny, 1922. május (4. évfolyam, 99-124. szám)

1922-05-14 / 110. szám

A választások és a kisiparosság létérdeke Irta: Mr­heh­ •János. A választási agitációkkal kapcsolatban mindkét párt részéről igen sokat foglalkoz­tak — sőt a liberális oldalon jelszószerűen — a magyar kisiparosság helyzetével és gazdasági boldogulásának kérdésével. Leg­utóbb illusztris képviselőjelöltjeink, Pekár Gyula és Zsitvay Tibor taglalták igen ér­tékesen a kérdést, majd Pálffy Dániel ipa­ros-képviselő, a magyar kézműiparosok ér­demes vezére s az Országos Iparos Szö­vetség kiküldöttei mutattak rá arra, hogy a kisiparosság igazi boldogulásának és fel­­virágozásának egyedüli eszköze az a po­litika, amelyet a jelenlegi agrár alapon nyugvó, de általános polgári célú kormány­­rendszer követ. Az elhangzott beszédek azonban nem tértek ki olyan igen fontos, az egész kér­dés lényegét kitevő nézőpontokra, ame­lyekre való rávilágítás feltétlenül kell, hogy a helyes politikai útra vigye a kecskeméti kisiparosságot. Ezekre a nézőpontokra aka­runk jelen cikkünkben rávilágítani és kér­jük az olvasónak, főleg, ha iparos, a fi­gyelmét. Az egész mai pártküzdelmek, ame­lyek politikai, faji színezetet tüntetnek fel, lényegükben egy óriási gazdasági harc külső megjelenései. A demokratikus agrár­­gondolat, amely a földre és a vele szer­vesen összefüggő kézműiparra akarja a csonka és lerongyolódott ország gazdasági újjáépítését fektetni, küzd az ellenzéki li­beralizmussal, vagyis a nagytőkének, a szabadversenynek, azaz a gazdasági „libe­­ralizmus‘‘-nak politikájával. Mivel a föld­művelő és kézm­siparos réteg a keresztény népből kerül ki, a nagytőke, a bank, a gyár pedig a zsidóság vagyona, ölt ez a gazdasági harc „keresztény" jelleget is. A­mit természetesen a zsidóság kulturális és politikai hatalomra való törekvése is elő­segít. A jelenlegi rendszer azt hirdeti, hogy az általános jólét alapja a föld. Ha a föld népe kedvező gazdasági helyzetben van, akkor a kézműipar is boldogul. A föld népe vásárol a kovácstól, bognártól, kádár­tól, szabótól, csizmadiától, kötelestől stb. Ha a földmíves tud építtetni, keres a kő­műves, ács, asztalos, lakatos és az ipari munkásság igy jut munkaalkalomhoz. Hat­hatós indokul hozza fel a mai rendszer, hogy békében s a háború első évében, a­mikor úgyszólván nem volt tiszta birtok s a gazda zölden és olcsón eladta gaboná­ját, a kisiparosság, is a váltókban úszott s nyomorban volt. Csak a földmivelő nép anyagi helyzetének javulásával tudott a kézműipar is aránylag kedvezőbb anyagi helyzetbe jutni. A kisiparos exisztenciája tehát szervesen összefügg a földmivelő nép boldogulásával vagy nyomorúságával. Ezzel szemben mi a liberalizmus pro­gramja : A szabadverseny. Az a szabad­verseny, amelyben nem a munka a domi­náns erő, hanem kizárólag a tőke, még­pe­dig a nagytőke : a gyár, a bank. Azért nem csinálta meg sem a 67-es, sem a 48-as koalíció uralma az ipartör­vényt, amelyet éppen a jelenlegi kormány adott a kisiparosságnak, mert mindkettő, a 67 is, a 48 is liberális volt a gazdasági politikában. A szabadverseny kellett nekik, hogy aki nem is tanulta nehéz, verejtékes munkával iparát s a kereskedelmét, tőké­jével műhelyt, üzletet, gyárat nyithasson. Elsősorban természetesen a pénzzel ren­delkező zsidóság a verejtékes inas- és se­gédévek kikerülésével, tisztán a pénz ha­talmával bérmunkásává tegye a tanult, sok­szor zseniális magyar kisiparost. Rettenetes és tragikus tévedésben van az a kézműiparos réteg, amelyik naivul és félrevezetve azt hiszi, hogy a „kisgazda“­­uralom megbukása után következő mer­kantil politika az ő Eldorádója lesz. Sőt: a teljes letiprása. Hiszen — ezt bizonyítani sem kell —­ a gyár és a nagyipar minden erejével azon van, hogy elsorvassza a kis­ipart, elvegye a piacát a gyári dolgokkal. Szóval, hogy a nagy hal megegye a kis halat. A kisipar nem bír megküzdeni a nagytőkével s ma már — itt éppen a kecs­keméti kisipar életveszedelme is — a me­zőgazdasági szerszám-, bútor- stb. gyárak sokkal olcsóbb cikkeket tudnak a piacra dobni. Ha kell, veszteséggel, egészen ad­dig, m­íg meg nem fullad a kisipar. Mert a kézműipar önmagában nem olyan gazda­sági erő, mint például a föld és a nagy­tőke. Öneki valamelyikhez simulnia kell, hogy élhessen. Csakis a földhöz, amely vele szervesen összefügg, nem pedig az őt elnyelni akaró nagytőkéhez, a liberalizmus alkotásához. Mert a legegyügyűbb ember sem gondolhatja, hogy egy bármiféle kor­mány gazdasági programja, elve a kisipar lehet. Vagy a föld, vagy a tőke. Mindenesetre a föld, az agrár­pro­gram támogatja a kisipar érdekeit, nem pedig a liberalizmus, a gyáripar, akár 67-es, akár 48-as is az. Amikor tehát a kisiparosság egyes félrevezetett rétege a liberalizmusban látja a jobb világát, saját hóhéra, mint az a munkás, amelyik elhitte, hogy a kommunizmus hozza a munkásjó­létet. Pedig nagyon sok elhitte, amíg át nem élte. S a veszedelem, a többé nem lehetséges visszacsinálás abban van, hogy ha egyszer itt újra a liberalizmus jut ha­talomhoz, mint ahogy hatalmon volt 48— 1919-ig, rettenetes tőkeerejével, ha kell, terrorjával vigyázni fog, hogy ki ne üsse újra onnan a föld s az ezzel kapcsolatos keresztény és fajmagyar irányú politika. Akkor vérkönnyeket sírhat a kézműipar, többé nem lesz neki feltámadás. Természetesen a hiszékeny és meg­felelő gazdasági tudás nélküli embereket mindenféle hazug és ferde jelszavakkal igyekszik félrevezetni a hatalomért elke­seredetten harcoló liberalizmus. Ilyen a 48-as elv, a jogrend stb. hangoztatása. Mintha nem épen ez a kormány akadá­lyozta volna meg a Habsburgok visszaté­rését. Tudják jól, hogy a mindig hazafias kisiparost a 48 köpenyével lehet elkábítani. A sok közül ez alkalommal csak a legáltalánosabb s a gyűlölködésre legalkal­masabb kortesfogásra óhajtunk csak rámu­tatni. Ez a gabonaár. „6000 korona lesz a búza" mondják a hiszékeny, tudatlan kis­iparosnak. Pedig minden iparosnak tudnia kellene, hogy a gabonaárat tisztán és ki­zárólag a börze irányítja, amelyik pedig a zsidó banktőke kezében van. A múlt nyá­ron azt mondta a gazda, hogy boldog lesz, ha 700 koronát kap a búzáért, mindenki csodálkozott, mikor pl. egyik helyi zsidó gabonakereskedő, a hatalmas, milliárdos Stasszer-cég részére napi áron felül vette a gabonát, csakhogy minél több kezében legyen. A zsidó nagyon jól tudta, hogy mára 3000 koronát is túl fog haladni. A gabona addig aránylag sohasem drága, amíg a nagy tömeg a termelő kezében van, ha­nem csak akkor, amikor felszívta már tőle a zsidó tőke. Elég legyen legutolsónak rámutatni Ausztria példájára. Ott a liberalizmusé a kormányhatalom s odazüllött, hogy tizedét éri pénze a miénknek. Pedig ott nem volt „kisgazda-uralom." Szándékosan csinálta ezt a tőke, amelynek kezében van a kész­let, a raktár. Mindig drágítani, mert így nyer, nem pedig ha esnek az árak. Sok kérdésről lehetne még írni, de nincs tér rá egy cikk keretében, majd ezek­ről máskor. Egy bizonyos: Kecskemét kis­iparosságának életkérdése, hogy Pekár Gyula és Zsitvay Tibor kerüljenek a parlamentbe, mert ők nem a nagytőke, hanem a magyar kisember uralmát akar­ják, velük,együtt a kormány és az egysé­ges párt. Mert ha a liberalizmus kerülne itt újra hatalomhoz, egészen bizonyos, hogy nem 3000 korona, hanem 10, vagy 20 ezer korona lesz egy mázsa, mint Ausztriában, mert a nagytőke életeleme a drágítás s a pénzünk romlása. A Melka-Horváth párt a liberalizmus pártja. Maga ellen vét az a kisiparos, aki rá­juk szavaz és nem látja világosan a létét fenyegető, burkolt, szép formába öltözte­tett veszedelmet. r ^ Kecskemét, 1922 május 14 Ara 3 korona. Vasárnap, IV. évf. 110. Sz. pm——■TTigraiM'«» mwmrjcTOM-.-------------------------- ---- i -"Ti' i ' r i nrr—in in— it i —r~ mnwin in rnnw» n n w i mai ■■■■ gr ír lainiiMT— ----------------r-mfrp»—KianaKKunmnuB El 2 ^ #• ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Felelős szerkesztő: Dr. KISS ENDRE. SZERKESZT­ŐSÉG: — Egy évre ..... 800 korona. . . , III., Szabadság-tér 1. szám, II..e. 3. ajtó. Telefon 120. Fél évre............................410 korona. Egyes szám ára: 3 korona. ° __ ’ Negyed évre. .... 210 korona. Megjelenik: Hétfő kivételével minden nap. KIADÓHIVATAL: Széchenyi-tér 5. sz. Telefon 114. A felsőkereskedelmi iskolák színházi előadása. Tegnap este ismét kiváló sikerű mű­kedvelői előadás volt a Katona József szín­házban. A felsőkereskedelmi fiúiskola, a felsőkereskedelmi leányiskolával együtt Jó­kai Mór darabját, a Dalmát hozta színre, amely most a turanizmus rohamos térhó­dítása idején kétszeres érdekességgel bír. Igen ügyes gondolat volt, hogy Krisztolofil Antal felsőkereskedelmi iskolai tanár erről a turáni eszméről és annak győzelemre ju­­tásáról tartott értékes, lendületes beszédet. Az előadás rendkívül gondos munka eredménye volt. A fiatal műkedvelők már jó idő óta fáradhatatlanul dolgoztak a si­ker érdekében és olyan kitűnő összhangot vittek a színpadra, amely teljesen rászol­gált a közönség körében megnyilvánult nagy elismerésre. A címszerepet Varga Manci játszotta kitűnő készültséggel. Bájos meg­jelenése, ügyes, gondos játéka általános tetszést keltett. Veszély Blanka mély át­­érzéssel, tehetségesen megjátszott, végig kifogástalan alakításról­­ csak dicsérettel szólhatunk. Pataky Antal kitűnő orgánuma ket­tős szerepének minden nehézségét játszva győzte le. Egyébként is műkedvelőknél ritkán tapasztalható rutinnal játszott. No­­vák István kitűnő Elemérje alapos és gon­dos munka eredménye volt. Vujovits Fe­renc intrikus szerepét nagy sikerrel, kiváló készséggel oldotta meg. Sajnos, terünk nem engedi, hogy mindenkiről külön-külön ír­junk, de egyenként és összesen kitűnően megállták a helyüket a többi szereplők: Major Emánuel, Fazekas József, Mózer Jó­zsef, Szabó Márta, Szakács Piroska, Lő­rinc István, Kertész József, Szabó László, Balla Endre, Szigethy István, Miksa Mik­lós, Kiss Béla, Wa­lentiny Ferenc, Bakos Ferenc, Hunyzák János, Kozma László, Fü­­vessy Károly, Dékány Imre, Rózsa László, Bottlik Mihály, Sebestyén István, Barth Tivadar, Fecske István, Eördögh Ferenc, Sántha Ilona, Tresz Ida, Tájcsik Mária, Dó­­czy Margit, G. Nagy Ilona, Palásthy Rózsi, Csányi Mária, Szénássy Ilonka, Demeter Lidi, Tornyi Lidi, Reis P., Sahin Tóth L, Szánd L., Nagy T., Antalffy L., Horváth I.,

Next