Kecskeméti Lapok, 1870. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1870-06-11 / 24. szám
Harmadik évfolyam, 24. szám. Június 11. 1870. Előfizetési dij : Hirdetési dijak: T TI fi fi T TI A ATI Ilii T A Ti fl T helyben, házhoz hordva: I ■ B ■■ IBII 11 B I B IB B Bfl B vagy terjedelmes hirdetések Negyedévre . . 1 50 kr. H Bl I H flfl IB11 Bfl II I 1A I I K SSTM: :IV Pl I 1.11\ Pl Ifi Pl I I Ilii Ilf IV iSÄTÄSt ,'si Ali AJ UU AI AJ AI A AJ A A AJ A A A vili Hirdetések elfogadtatnak G a 1-Előfizetési pénzek el- lia Fülöp könyvkereskedésében fogadtatnak Gallia Fülöp I ia ■ fl rr ■ « ■ ■ Kecskeméten. — Hirdetések ezenkönyvkereskedésében Kel I S Hl 6 T 6 I I C T ] O S Z I 0 «61118 0. keméten). ** 1 útezá 60. sz. / C Jogiskoláink szervezése. Jelen sorok által, néhány pillanatra legalább, a közfigyelemnek jogiskoláink szervezésére fordítását óhajtom kiérdemelni. Kevéssé talán hálátlan kívánság, de szülemlését, még a napirenden levő országszervezési munkálatok daczára is, sőt túlnyomólag azokra való tekintetből, aligha lehet koránlani. Kétségtelen, hogy az ügyvédrendtartást s az egyetemet illető törvényekkel a jogakadémiák jövő alkatának, tehát a mienkének is, szerves összefüggésbe kell hozatnia. A mikéntnek meghatározása bizonnyal érdekli e város közönségét, kivált a joghallgató ifjúságot s azok szülőit, kikre a helybeli jogakadémia nevezetes előnyök forrása. S mi több, bizonyos részben illeti a ref. egyház tagjait, kik emlitett jogintézet föntartási költségeinek legalább 3/4 részét, mint nagyon érezhető terhet viselik. Egyébiránt mellesleg, — mert kitűzött czélomban nem tántoríthat meg, — kénytelen vagyok elismerni, hogy ez ügynek jó előre czélba vett, és pedig komoly, higgadt megvizsgálását, minél szélesebb körben alapos megbírálását egyszerűen mellőzni, vagy legalább — ad graecas calendas — halasztani sokkal kényelmesebb volna. S miért ne? Nem évezredes-e, mint nemzetünk, a híres közmondás: „Harcz után okos a magyar“ , s ez alapigazságnál fogva minden igaz magyarra nem kárbaveszett fáradság- e a harcz előtti okoskodás? Azonban mostani tárgyunk nem e tétel körül forog. Sajátszerűe tünemény, hogy Werbőczy népe még a jogtudományok gyakorlati terén sem bírt a kor színvonalára emelkedni. Sehol sincsenek aránylag olyan népes jogi tanintézetek, sehol annyi jogvégzett, olyan sok ügyvéd nem található mint nálunk. Bizonyosként emlegetik, hogy csupán Pesten több ügyvéd lakik, mint az egész osztrák birodalomban. Statistikát búvárlak a magyar joghallgatók serege, s egyéb tanszakok növendékeinek szerény csapataik közt, utóbbiak rovására, a lehető legmostohább arányra bukkannak. És mégis ki tudná azon esetek számát, melyekben jogi tanintézetet sohse látogatott egyének, sőt olyanok, kik gymnáziumot se végeztek, Ítélő birákként szerepeltek s szerepelnek ?! S ily nagy verseny daczára, vagy illetékes körök nézete szerint épen azért, mert könnyű végezhetés reménye alatt boldogboldogtalan jogi pályára vetette magát, s egyetlen művelt államban sem sülyedt anynyira a jogtudomány, kivált gyakorlati téren, mint épen nálunk. Nem említem, hogy az elmélettel alig foglalkozott néhány kitűnő fő, jobbára a régibb magyar jogászok sorából. Csupán mint köznézetet jelzem , hogy jogászaink gyakorlati működése közönséges mesterséggé fajult. Legnagyobb rész megelégedett a nélkülözhetlen §§-ok ismeretével s alkalmazni tudásával. Mások büszkék voltak, ha bonyolultabb esetekben, nem annyira tudományok, mint inkább saját természeti találékonyságuk által némi eredményt tüntethettek föl. Néhány végre kitűnő ügyvédi hírnévre tett szert, csupán azért, mert inkább furfang, szőrszálhasogatás s gyakorlati fogások segélyével, mint alaposságuk által, kétségbeejtő ügyekben diadalt aratott. Tapintattal, s őszintén, ritka kivétel egyesítette a kettős czélt: jóllétének megalapítását vagy gyarapítását, s a jogeszme érvényre jutásának elősegítését. Legtöbbnyire öntudatlanul, vagy a valónak csak gyönge sejdítésével áldozták föl az utóbbit az előbbinek. Mint említve volt, e hanyatlás legfőbb okát túlhajtott versenyben vélik föltalálni döntő helyen. Mi sem volt következetesb, minthogy e bajra gyorsan ható ktt, ellene legközelebbi segélyt főkép, elsősorban, a versenyzésnek megszorításában, a jogászok hasonló szaporodásának meggátlásában kerestek. Innen van, hogy az ügyvédrendtartásról közrebocsátott törvényjavaslatok, úgy a kormánytól eredeti, mint a budapesti ügyvédegyleté, három, sőt ez utóbbi öt évi gyakorlaton kívül, még a jogtudori szigorlatok letételét is, mint az ügyködtetés legéletbevágóbb föltételét szabják meg. Innen van, hogy hír szerint, az egyetem mellett, jövőre a jogakadémiák is négy évi tanfolyamra emeltetnek, s tudori oklevél kiszolgáltatására képesíttetnek. Ezért vált érdekessé, sőt talán életkérdéssé ez ügy jogakadémiánkra nézve is. Ezért tartottam szükségesnek, az érdeklődők némi tájékozásául, e sorokkal föllépni. Világos, hogy a czélra nézve a gondolkozók között alig lehet különbség. Egyetem, állami, püspöki, reform, jogakadémiák, tanrendszer, tanfolyam, gyakorlatban töltendő idő, vizsgák, tudományos műveltség, mindmind , csupán eszközökül tekintendők az igazságnak a jog, — vagy mivel jogintézeteinkben jog- és államtudományok együttesen adatnak, — az államélet terén uralomra való emelésére. Csakhogy, mint minden más téren, úgy ezen is, az eszközök alkalmazását eltérőleg lehet megkísérleni, természetesen gyakran a siker rovására. Vizsgáljuk meg tehát, anyagi s egyéb viszonyaink méltánylását számításunkból ki nem feledve, nem találnánk-e e föltüntetett czél sikeres kivívására csekélyebb áldozattal járó utat? Én úgy hiszem, igen. Előre bocsátom, hogy az egyetemi szervezés nem esik fölvett szempontom alá. Szívemből osztom azon nemzeti vágyat, a kitűzhető legszebb czélt, hogy t. i. egyetemünk , bármennyibe kerüljön az országnak, korunk színvonalára emeltessék. Igenis kell e tágas hazának, kell hivatását érző fajunknak oly nagyobb szabású intézet, mely alaposság mellett lehető részletes ismeretek, azaz szakképzettség megszerzésére is alkalmat nyújtson. Ily „alma matert“ a tanuló ifjúság jelesljei számára, és oly „menhelyet“ , mely az elméleti tudományosság szolgálatába állókat anyagilag és szellemileg biztosítja, a szaktudósok kellő jutalmazására szegény magyarnál folyvást nélkülözhetetlennek tartok. Nemcsak a hadseregnél, a tudomány országában is, tanárra s tanítványra egyaránt életszükségletnek ismerem el oly intézet szervezését, melybe, mint amott a táborkarba, magukat kitüntetett előretörekvők, illő megkísérlések után, továbbképződésük végett eljuthassanak. Igen, legyen egyetemünk oly tanintézet, mely mint nap a maga bolygóira, éltető meleget és fényt lehető belterjességgel sugározzon a magyar tudományos világra, s mely a nemes dics- és tudvágyat, a köz- és magán jóllét érdekében kitartó működésre gerjessze. Hogy ily magas polczra emelt főiskolában úgy a tantárgyak sokaságának, mint a fontosabb, vagy önnállóbb részletek bővebb kifejthetésének szempontjából mind a hosszabb tanfolyam, mind a szövevényesebb tanrendszer igazolva van, hogy továbbá oly egyének, kik kiváló elméleti képzettségükre hivatkozva a közönségesnél nagyobb előnyöket, némi kitüntetést, vagy csakugyan valódi tudományosságot követelő (p. tanári) állást igényelnek, és oly méltán szoríthatók a jogtudori szigorlatok letevésére, mint a tábornokságra vágyók nemközönséges tehetségeik kimutatására. — készséggel elismerem. Sőt alanyi szempontból hajlandó vagyok még ama közmondás igazsága előtt is meghajolni, mely szerint „rosz katona az, ki generális nem akar lenni.“ — Ámde azért tárgyi szempontból sohasem követelném, hogy közlegények tábornoki műveltséggel bírjanak, mert meg vagyok győződve, hogy ily kívánat nem a közlegénységet emelné a tiszti karhoz, hanem ezt szorítaná amannak alacsony állására.