Kecskeméti Lapok, 1929. július-december (62. évfolyam, 147-295. szám)
1929-09-22 / 215. szám
1929. szeptember 22 A városok és községek birtokait át kell adni az intenzív mezőgazdasági kultúrának Érdekes adatok az új birtokpolitikához Dr. Gesztelyi Nagy László, a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója a Budapesti Szemle augusztusi számában igen érdekes és beható tanulmányra valló cikket írt „Birtokos városaink és községeink gazdasági politikája“ címmel. A külön lenyomatban is megjelent közlemény közérdeklődésre méltán számottartó fontosabb adatait az alábbiakban ismertetjük. Dr Gesztelyi Nagy László a városoktól és községektől több munkát és eredményt vár gazdálkodásuk fejlesztése, a területükön levő gazdaközönség tanítása, a példaadás, irányítás terén. Az általános pénzügyi helyzet, de különösen a mezőgazdaság válsága új birtokpolitikát követel és a városi birtokok eddigi kihasználásának gyökeres revízióját. A bérleteknél lehetőleg a hosszabb időre kell áttérni, mert ez esetben a bérlők építkeznek, szőlőt és gyümölcsöst telepítenek, jobban trágyáznak, míg a rövid lejáratú bérletek sok esetben összeomlásra vezetnek. Nem látjuk megvalósítva országos átlagban a racionális gazdálkodást a legelőterületek hasznosításánál sem. Ez vezeti Kecskemét városát arra, hogy az állatállomány lecsökkentése folytán a bugaci legelő egy részét bérbeadja és ezzel megindítsa ott a kultúrát és biztosítsa a földnek, valamint a vasútnak nagyobb jövedelmezőségét. A legelőterületekkel rendelkező városok, köztük elsősorban Kecskemét nagyon értékes munkát végeznek az állattenyésztés javítása érdekében. A városok mezőgazdasági politikájában nemcsak szociális célokat kell szolgálni, hanem a mezőgazdasági termelés fejlesztését is. Ennek útja egyrészt az, amit Kecskemét választott akkor, amikor értékes földterületeket adományozott oly gazdasági, tanügyi célok számára, amelyek közvetve igen nagy mértékben szolgálják a város gazdaközönségének és így a bérlőknek érdekeit is, másrészt mintagazdaságok létesítése. Igen helyes volna, ha a városok mintagazdaságot létesítenének kiváló szakemberek vezetésével és egyrészt a növénytermelés, homok- és szíkjavítás terén adnának példát a környék gazdaközönségének, másrészt új termelési módot tudnának meghonosítani. A földek jobb kihasználását szolgálta Kecskemét városa azzal, hogy intézői állást létesített és ezzel helyes és szükséges ellenőrzést gyakorol nemcsak a bérleti szerződések feltételeinek megtartására, hanem általában a föld jobb kihasználására. Hangsúlyozza dr. Gesztelyi Nagy László, hogy Kecskemét városa mindenkor megtette kötelességét azon irányban, hogy időnként kielégítse a fellépő földigénylőket. E tekintetben ismerteti Dömötör Lajos dr. h. polgármesternek a kecskeméti tanyai kongresszus alkalmával elmondott előadását, mely pontosan összefoglalja a városi parcellázásokat. Dr. Gesztelyi Nagy László az alábbi sorokkal végzi a rendkívül aktuális problémákat ismertető és azok megoldására életrevaló javaslatokkal szolgáló közleményét: „A városok nehéz gazdasági helyzete, az a rengeteg feladat, amely előtt a városok és községek állanak, az a mezőgazdasági kultúra, amely gyors léptekkel közeledik és jön mindinkább felénk, kötelezően írja elő, hogy minden lehetőt el kell követnünk abban az irányban, hogy a városok, községek és közbirtokosságok mezőgazdasági politikája maguknak a városoknak, községeknek, a város és község érdekelt közönségének s az országnak, továbbá a szociális békének minél fontosabb, minél nagyobb jelentőségű tényezőjévé váljék. Ha ma az ország az egyéni gazdáktól, egyéni birtokosoktól erejüket meghaladó teljesítményeket, áldozatokat követel, ugyanezt kell ez irányban megkövetelni a szóbanforgó erkölcsi közületektől is, amelyek mezőgazdasági politikájára nagyobb befolyást kellene gyakorolni a község és a város egész közönségének, de a földmívelésügyi, a pénzügyi és a belügyminiszternek is.“ KECSKEMÉTI LAPOK 5 oldal. * yJLGYEft ! HA NING/AKKOR VEGYEN! cjiGiaon'QiaOo Kecskemétiek az 1921. évi nyugatmagyarországi harcokban Irta: Héjjas Jenő dr. Portyázó harcok. Szent Margita. Megelevenedett, életrekelt a Csaba-legenda, — máról holnapra, sötét lovasok úsznak az éjszakában . .., a pándorfi berkeket, a nezsideri csalitokat fantomszerű alakok járják, — Trianon legújabb terméke, — sorsüldözött, fanatizált magyarok. Mintha az egész nemzet forró akarata ezekben az elszánt, rongyos felkelőkben összpontosulna és űzné, hajtaná őket az évezredes ösztönös jelszó, az atavisztikus, kérlelhetetlen parancs: Nyugatra! Nyugatra! A portyázó harcmodor emberfeletti erőkifejtést követel felkelőinktől. Tíz-tizenkét emberből álló kis harci egységek, saját leleményességükön kívül senkitől sem támogatva, pár órai nappali pihenésen kívül éjjel-nappal menetelnek. Utánpótlásról élelemben, munícióban vagy csapatokban, szó sem lehet. Orvos, kötszer, szanilécre gondolni sem ér rá, gyomra ellen, torka szomjan. És mégis járják, járják a fáradhatatlan felkelő lábak a frontszakasz hoszszanti vonalát. Lovas portyázóink a Lajta-mentét nyargalják, mint a brigadéros béri Balogh Ádám legényei, Csabai János, Sz. Vargha Sándor, Parragh Endre, Muraközy József és Egán Imre lovasai. A frontszakasznak ez a része már erősen érezteti Bécs fertőző közelségét és az osztrák agitátorok munkáját, miért bizony sok a besúgó, a kém, de ezek csaknem kivétel nélkül az Ausztriából jött zavarosban halászni akarók és ha akad is köztük bennszülött, határon inneni állampolgár, ez hála Istennek — legalább nem magyar anyanyelvű. A portyázó furfang különben is saját javára fordítja a Civitas Fidelissimae hűtlenjeinek árulkodásait. Felkelő csoportok amúgy is az előőrsök látszatát keltik a maguk csekély számánál fogva és tényleg azok is, csak épen nem követik őket az előőrsök velejárói , a hadseregek. De minek is, hisz a magukkal hordják szakadt mundérjuk alatt a legszebb érzések végtelenjét, a magyar keserűségek tengerét. Ha egy ilyen kis felkelő csoport falut ér, a legények bizalmas jovialitással ereszkednek szóba boldoggal-boldogtalannal és komoly arccal mesélik az őket körülálló szomjas füleknek azokat a jelenlegi s az ezután bekövetkező eseményeket, amelyeket félórája a falu előtt a parancsnokuk rágott a fülükbe. Parancsnokuk pedig a két legmarconább kinézésű talpassal elmegy a községházára vagy előkeresteti a bírót, aki itt legtöbbnyire maga a falu korcsmárosa és az esküdteket s lendületes beszédben előadja nekik, hogy Nyugatmagyarország hegemóniáját a felkelők ragadták kezükbe és így a közigazgatást is. Világos tehát, hogy a közigazgatási faktorok engedelmeskedni tartoznak. Ennek folytán a holnapután este — és itt előveszi az óráját — féltízre beérkező másfél zászlóalj felkelőnek elszállásolásáról gondoskodjék a magas tanács, mert mi jó emberek vagyunk, de nem szeretnénk ha stb., stb. Kifogás nincs, engedelmeskedni kell. A virtuskodás határt nem ismer csapatainkban; vitéz Király Gábort és csapatát egy éjjel nem találod őrhelyén; lehetetlen, hiszen a guerillaharcnak minden körmönfontságát beidegződve ismerő csoportról és parancsnokáról van szó. Nyomasztó várakozás. Távolról kattogás és tompa robbanások: kézigránát, géppuska. Hajnal felé virágos jó kedvvel, garázda hangulatban, harsogó nótázással bevonul szakaszával, maga előtt hajtva négy-öt, géppuskát cipelő osztrák foglyot. A megszállók vonalán átcsúszva 2-3 kilométerre egy korcsmában elszállásolt Volkszwehr-szakaszra bukkant Rajtuk ütött s a géppuskájukat elszedve, megitta boraikat. „Odaát voltunk, mert ot jobb bort mérnek“ — okolta meg kiruccanását. „Mert ott jobb bort mérnek“ s közben mellesleg Volkszwehrt és géppuskát zsákmányolt ! A történeti hűség kedvéért még megemlíten hogy a foglyait is megitatta. Nemzetes vitéz Krály Gábor uram csekély 5 esztendőt háborizik, arany vitézségi éremmel tér onnan vissz, de azért önként „Odaát volt, mert ott jobb ba mérnek“ s megitatja gavallérosan a maga 4 Heribaldját. Hát átsuhant ezek felett ezer estendő? Hát ezek nem maguk a szent-gallo legények?— a magyarság minden fájdalmas, szép, végzetes hibáival, de egyben erényeivé Menetelő csapataink máglyákat gyújtanak