Kelet-Magyarország, 1973. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-10 / 134. szám
XXX. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM ÁRA: 1 FORINT Egységben Aki igazán szívén viselte a magyar némzet sorsát, az mind századokon át elmaradásunkon kesergett és szomjasan áhította a kort, amelyben egyszer majd pótoljak, amit törökvészen, labancdúláson, úri dőzsölésen és félgyarmati szolgaságunkon elvesztettünk. Kossuth „félkarú óriás”-nak nevezte az ipar nélküli magyarságot. Berzsenyi a paraszti szövetkezésben kutatta mezőgazdaságunk betegségeinek a gyógyszerét, az ifjú Vasvári Pál a szabadságharc hajnalán írta le: „Világnézeteket kell szereznünk, melyek iránytűül szolgálnak az események hulláma között...” 1919-ben már a legszervezettebb erő, a magyar munkásosztály világnézete, egyesített pártjának hangja nyomán lobbant forradalomra a magyar nép elkeseredése, szabadságvágya, felemelkedési törekvése. Ebben a forradalomban már a munkásosztály messzemenő céljai fejeződtek ki. Az 1919-es forradalom magában foglalta, mert történelmileg elkerülhetetlenül magában kellett foglalnia, az egész nép századok alatt felgyűlt, megoldatlan gondiját-baját. A Tanácsköztársaság leverése után az ellenforradalom sötét éjszakája borult az országra. De a munkásosztály soha nem tagadta meg 1919 emlékét, eszméit, soha nem mondott le a politikai harcról, egy ígéretesebb holnapról. A 40-es évek elején, amikor a fasizmus , árnyéka egyre nyomasztóbb mértékben vetőslott a magyar politikai égboltozatra is, a két munkáspárt, a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt vezetői egyre több jelét adták együttműködési szándékuknak. Ezt példázza a Szabadsághősök síremlékének megkoszorúzása 1941. november 1-én, a Népszava híressé vált karácsonyi száma, a Történelmi Emlékbizottság munkássága és a Petőfi-szobornál 1942. március 15-én rendezett nagygyűlés, majd az utána kibontakozott béketüntetés. ..Soha nem fogjuk elfelejteni — írta később a Szabad Nép —, hogy a legsúlyosabb pillanatokban a szociáldemokrata vezetés alatt álló szakszervezetekben és pártszervezetekben, a szocialista ifjúsági mozgalom vezetésén keresztül, sőt, a Népszava hasábjain is szólhattunk mi, kommunisták, népünkhöz. Ha volt valami eredménye harcunknak, ha hangunk messzebbre hallatszott a föld alatti agitáció és illegális röp- s iratok hatókörén, akkor azt a két munkáspárt egyre szorosabb együttműködésének is köszönhetjük...” Ismernünk kell a magyar munkásmozgalomnak ezt a korszakát, mert csak így érthetjük meg a harcot, amelynek eredményeként 1948. június 12-én a két nagy munkáspártra — kommunistákra és baloldali szociáldemokratákra — az a feladat várt, hogy szervezetileg és politikailag is egyesítse a magyar munkásosztályt annak a történelmi missziónak a betöltésére, amelyre hazánkban egyedül a szervezett munkásság és egységes pártja volt képes. Ismernünk kell az előzményeket, hogy láthassuk: a negyedszázada egyesült két nagy munkáspárt évtizedek harcában kovácsolódott, merítve a Tanácsköztársaság napjaiban létrejött pártegyesítés, a Horthy-fasizmus elleni éles és súlyos osztályküzdelem, majd a felszabadulást követő politikai ütközetek tanulságaiból. Mire tanít az elmúlt negyedszázad tapasztalata? Mindenekelőtt arra, hogy hatványozottak voltak a párt erői mindig, amikor az egyesülés alapelve, a marxizmus a leninizmus szellemében cselekedett, amikor eszmeileg, politikailag és szervezetileg egyaránt őrködött ezen az egységen. Nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi munkásmozgalom egész története intő példa rá: erőtlenné válik a munkásosztály forradalmi élcsapata, ha megosztják a frakciók és különféle irányzatok. Az 50-es évek elején ilyen helyzetbe kerültünk. Pártunk, az MSZMP komolyan vette a történelmi tapasztalatot, helyreállította az elvi politikát, a pártegységet, eredményesen munkálkodik nagy céljaink valóra váltásán. Ennek legfőbb záloga, hogy tisztán őrzi a marxizmus-leninizmus elveit, maradéktalanul élvezi a dolgozó tömegek cselekvő támogatását. Miközben az MSZMP megtisztította politikáját mindenfajta torzulástól, végérvényesen kialakult a munkásosztály teljes politikai, eszmei, szervezeti és cselekvési egysége. Még nekünk is, akik benne élünk, a változás oly ütemét jelenti a most megidézett negyedszázad, hogy szinte ámulunk, ha visszapillantunk a megtett útra. Talpra állt a lerongyolódott, kifosztott magyar ipar és megsokszorozta a háború előtti termelést. Sorsfordulón esett át mezőgazdaságunk is. Ma hatszor annyi mérnök kerül ki az egyetemekről, mint a kapitalizmus idején. Hazánkban, ahol egykor mindenfajta népbetegség tizedelte az embereket, ma több orvos jut egy lakosra, mint az Egyesült Államokban. Az eredményekben oroszlánrésze van a magyar munkásosztálynak, amelynek osztagai mindig a munka frontjának az élvonalában voltak, amikor áldozatot kellett hozni azért, hogy a döntő lépéseket megtehessük. Ez csendül ki az MSZMP Központi Bizottsága 1972 novemberi határozatából is, amely ismételten megerősítette: az országot formáló harc legelső soraiban a munkásosztály halad, s ennek a kormány céltudatos intézkedésekkel nyomatékot is adott. A munkásosztály tettekkel felelt osztályból pártja határozatára. A szocializmus azonban nemcsak több bért, nagyobb darab kenyeret, új lakást, hűtőszekrényt, esetleg hétvégi lelket és autót jelent, hanem mindenekelőtt új társadalmi viszonyokat: az egyén és a közösség új, harmonikus kapcsolatát. A kommunista szombatok, az egyre terebélyesedő szocialista bligádmozgalom, az üzemek, műhelyek, termelőszövetkezetek belső demokráciája, s közéletünk más, ma még kibontakozóban lévő megannyi szocialista vívmánya nemcsak a termelést, hanem a kulturálódást és ezzel együtt a szocialista életformát, az emberek közösségi formálódását is szolgálja. Ki tudja hányan álmodoztak a magyar munkásosztály soraiban mindarról, ami ma már a szocializmus elévülhetetlen vívmányai? Sokan közülünk nem érhették meg ezt a napot, a két munkáspárt egyesülésének negyedszázados jubileumát. Fáj, hogy nincsenek már közöttünk, de büszkén gondolunk arra hogy pártunk, munkásosztályunk, a magyar nép oly sok kiváló harcost nevelt és adott az igaz ügynek, amelynek letéteményesei, örökösei, folytatói vagyunk. Pártunk szervezetei és tagjai,, magyar kommunisták abban a szilárd meggyőződésben emlékeznek meg 1948. június 12-ről, hogy a következő negyedszázad megbonthatatlan egységben tovább viszi munkásosztályunkat végső célja, ■ a szocializmus teljes felépítése, a kommunizmus útján. Kőszegi Frigyes Az elmúlt év pénzügyi mérlege az országgyűlés plénuma előtt ! Mint jelentettük, az Elnöki Tanács június 14-re összehívta az országgyűlést. Esztendőről esztendőre visszatérő, hagyományos témája a nyári ülésszakoknak az előző év pénzügyi programjának, zárszámadásának elemzése. A mostani ülésszakon — a napirendi javaslat szerint — ugyancsak az államháztartás elmúlt esztendei költségvetésének végrehajtását, tapasztalatait vitatják meg a képviselők. A képviselők már kézhez kapták a Magyar Népköztársaság 1972. évi, költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentést, amely megvonja a mögöttünk levő esztendő pénzügyi mérlegét, összeveti a terveket és a megvalósult eredményeket. Az 1972-es állami költségvetés végrehajtásának tapasztalait az elmúlt napokban nyolc parlamenti állandó bizottság, valamint a terv- és költségvetési munkacsoport vette górcső alá, az üléssorozaton félszáz képviselő fűzte hozzá véleményét a kiadások, bevételek alakulásához. Egyöntetű vélemény volt, hogy a negyedik ötéves tervidőszak „derekán” leszűrhető tanulságok, tapasztalatok és következtetések alakítói, formálói lehetnek a következő esztendők költségvetésének. A bizottságok tagjai örvendetes tényként állapították meg, hogy az elmúlt esztendőben megfelelő növekedési ütem jellemezte a népgazdaság fejlődését, amely lehetővé tette az életszínvonal tervszerű, kiegyensúlyozott emelkedését. Más-más megfogalmazásban ugyan, de minden bizottsági ülésen elhangzott azonban, hogy az eredmények egyben még elvégzendő feladatok sokaságának hordozói is. A kedvező gazdasági tendenciák erősítése mellett határozott lépéseket kell tenni a negatív jelenségek visszaszorítására, javítani kell a jövedelmezőséget, fel kell számolni a költséggazdálkodásban tapasztalható hiányosságokat, törekedni kell a korszerű üzem- és munkaszervezési bevezetésére, a gazdaságosabb termékszerkezet kialakítására, a beruházási tevékenység hatékonyságának fokozására, a rendelkezésre álló erőforrások még ésszerűbb hasznosítására. 1973. JÚNIUS 10. VASÁRNAP LAPUNK TARTALMÁBÓL! Ingázó munkásnők a konzervgyárban Tiszta vizet a folyókba Mai sportműsor Mit fizet a lottó? (11. oldal) (12 oldal) (3. oldal)( 15. oldal)' A nyírteleki Dózsa Tsz tagsága mintegy 350 holdon termel a konzervgyár részért zöldborsót. A szakaszosan vetett területből most egy 30 holdas táblán kezdték meg a betakarítást. A gépesített betakarítás egyik fázisa a cséplés. Innen egyenesen a konzervgyárba szállítják az új zöldborsót. A betakarítást a feldolgozás követi a Nyíregyházi Konzervgyárban. Képünkön: Takács Erzsébet és Tilk Józsefné a lezárógép mellett végzi munkáját. (Hammel József felvi