Kelet-Magyarország, 1980. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-22 / 69. szám
Ijí] KeletJB 1 IHanyawnszani I—**J H ^MM^nmyTyriM!myy»|MTM^yipyMrp^iiWT|^Wrff^r|r«1 jj K WlliUBgiMMMBBBW»MCTHtMMMBMBBiaWMIWlWaWMa««—BB—«■MgMMHe—aH—W , I XXXVII. évfolyam, 69. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1980. március 22., szombat Hétfőn kezdődik a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa Március 24-én, hétfőn délelőtt 10 órakor az építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megkezdődik a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. A párt szervezeti szabályzatának megfelelően az elmúlt hetekben-hónapokban rendben megtörténtek az előkészületek : a kongresszusi irányelveket megvitatva tanácskoztak az alapszervezetek, s lezajlottak a budapesti kerületi, a városi, járási és a megyei pártértekezletek. A kommunisták tanácskozásain megválasztották a vezető testületeket, és a kongresszusi küldötteket. A párt legfőbb testületének tanácskozásán az MSZMP több mint 800 ezer tagjának képviseletében 767 küldött vesz részt. A kongresszus megvonja az 1975-ben megtartott XI. pártkongresszus óta végzett munka mérlegét, számot ad a határozatok végrehajtásáról, az elért fejlődésről. Kijelöli a következő időszak teendőit, útmutatást adva a feladatok végrehajtásához. Az MSZMP Központi Bizottsága — korábbi határozatának megfelelően — az alábbi napirendeket javasolja a kongresszusnak: 1. a Központi Bizottság beszámolója; 2. a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója; 3. A fellebviteli bizottság jelentése. A kongresszus feladata továbbá, hogy megválassza a párt vezetői szerveit. A kongresszuson — amely nemcsak a párttagságot, hanem egész népünk érdeklődésére számottartó esemény — a küldötteken kívül sok meghívott is részt vesz. A párt legfőbb fórumán ott lesznek a kormány tagjai, több országos főhatóság vezetője, a tömegszervezetek és -mozgalmak vezetői. Meghívták a tanácskozásra a magyar munkásmozgalom számos régi harcosát, valamint a tudományos és művészeti élet több jeles személyiségét, a szocialista építőmunkások élen járó képviselőjét. köztük jó néhány pártonkívülit is. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megtisztelő figyelemmel kíséri majd pártunk XII. kongresszusának munkáját. A hagyományokhoz híven számos testvérpárt képviselői is részt vesznek a tanácskozáson. A szocialista országok testvérpártjainak delegációin kívül Budapestre várják a többi európai ország kommunista és munkáspártjainak küldöttségeit is. A kongresszus felelősségteljes, nagy munkáját figyelemmel kísérheti egész közvéleményünk; a sajtó, a rádió) a televízió naponta részletesen beszámol a tanácskozás minden jelentősebb mozzanatáról. A rádió folyamatosan beszámol a kongresszus eseményeiről. A Kossuthadón hétfőn délelőtt 9.55 órától egyenes adásban közvetítik az ünnepélyes megnyitót és az MSZMP Központi Bizottságának beszámolóját, amelynek Kádár János az előadója. Majd naponta a Déli Krónikában, az Esti Magazinban és a 22:00 órás híradásban hangképekkel, tudósításokkal, összefoglalókkal tájékoztatják a hallgatóságot. A televízió hétfőn rendkívüli adásnapon jelentkezik: 17 óra 30 perckor felvételről a megnyitót, valamint az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának előadói beszédét közvetíti. Este 21.15 órai kezdettel a hozzászólásokból sugároz összefoglalót. Keddtől csütörtökig minden este kongresszusi tudósítással jelentkezik a televízió, az öszszefoglalókat másnap délelőtt megismétli. A nemzetközi közvélemény szintén élénk érdeklődéssel tekint az MSZMP XII. kongresszusa elé. A tanácskozás alkalmából számos külföldi sajtóorgánum, rádió- és tévéállomás, hírügynökség küldött Budapestre különtudósítót, akik — a hazánkban akkreditált állandó tudósítókkal együtt — rendszeresen beszámolnak majd a magyar párt legfőbb fórumának eseményeiről. Napirenden: országgyűlési és tanácsi választások teendői — Kitüntetések adományozása — Doktorok avatása Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Megtárgyalta az országgyűlési képviselők és a tanácstagok általános választásával kapcsolatos, az alkotmányból és a választási törvényből fakadó időszerű teendőit. Az Elnöki Tanács határozatot hozott a hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésekről. A gazdasági építésben, a kulturális területen és az állami munkában szerzett érdemek, továbbá a haza fegyveres védelmének biztosításában és a közrend fenntartásában tanúsított helytállás elismeréseként 2162-en részesülnek kitüntetésben. Az Elnöki Tanács hozzájárult ahhoz, hogy kitüntetéses doktorokat avassanak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Az Elnöki Tanács bírákat mentett fel, és választott meg, s más folyamatban lévő ügyeket tárgyalt. Építőipari tennivalókról és az iskolahálózat gyarapításáról Tárgyalt a tanácselnöki értekezlet Az államigazgatás „vezérkarát” a megyei tanácselnököket tájékoztatta a legsürgősebb tennivalókról a Parlamentben pénteken tartott tanácselnöki értekezleten a kormány két tagja, Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési, valamint Polinszky Károly oktatási miniszter. Az építők legfontosabb tennivalóiról szólva a tárca vezetője elemezte a lakásépítés helyzetét, a házgyári kapacitás kihasználásának lehetőségeit, kitérve az építőanyag-ipar feladataira is. Hangsúlyozottan szólt a miniszter azokról a tennivalókról, amelyek túlnőnek a közigazgatási határokon, s az ország építőipari vállalatainak összefogását kívánják meg. A szakmai hozzáértés jelentőségét hangsúlyozta, említést téve arról, hogy a technológiai előrelépés mellett ez lehet és lesz az építőipari munka legnagyobb tartaléka. Korszerűsödik a technika, s korszerűsíteni kell a munkaszervezést is. A lényeg: a legnehezebb feladatokra a legkorszerűbb technikát kell mozgósítani. A tanácselnökök értekezletén Polinszky Károly a mind népesebb diákkorosztályok tanulmányainak előkészítéséről számolt be. Emlékezetes, hogy a kormány, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság széles körű és körültekintő vizsgálata alapján a közelmúltban mérlegelte, hogy mit kell tenniök a tanácsoknak — az ország legtöbb vidékén a társadalom segítőkészségére is támaszkodva — az általános iskolai hálózat gyarapításáért. Ünnepségek, koszorúzások országszerte A Tanácsköztársaság mártírjaira emlékeztek Baktalórántházán Az 1919-es magyar proletárforradalom eseményeire, a Tanácsköztársaság 133 dicső napjára emlékeztek pénteken szerte az országban, városokban és falvakban, ünnepi nagygyűléseken, az első magyar proletárállam létéért küzdő hősök, mártírok emlékműveinél tartott koszorúzási megemlékezéseken, ifjúsági politikai és kulturális rendezvényeken. A fővárosban a Tanácsköztársaság kikiáltásának 61. évfordulóján koszorúzási ünnepség volt a Dózsa György úton, a Tanácsköztársaság-emlékműnél. Felhangzott a Himnusz, majd az emlékmű talapzatán az MSZMP Központi Bizottsága és Budapesti Bizottsága nevében Lakos Sándor, a KB tagja, a társadalomtudományi intézet igazgatója és Molnár Endre, a budapesti pártbizottság titkára helyezett el koszorút. A Minisztertanács nevében Pullai Árpád, közlekedés- és postaügyi miniszter, valamint Simon Pál nehézipari miniszter koszorúzott. A szobor talapzatánál elhelyezték a hála és a megemlékezés virágait a főváros dolgozóinak, ifjúságának képviselői is. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Pénteken reggel a nógrádi iparmedence központjában Salgótarjánban országos ünnepség kezdődött a Tanácsköztársaság kikiáltásának hatvanegyedik évfordulója alkalmából. Az MSZMP Nógrád megyei székházában tudományos ülést rendeztek az MSZMP KB párttörténeti intézete és más tudományos intézmények kutatóinak részvételével. A nap folyamán koszorúzási ünnepségekre, ünnepi KISZ-taggyűlésekre, veterántalálkozókra került sor. Este mintegy tízezer fiatal fáklyás menetben vonul a Tanácsköztársaság térre, ahol politikai nagygyűlésen emlékeztek az első magyar proletárállamra. Kétezer szabolcs-szatmári fiatal vett részt pénteken Baktalórántházán az immár hagyományosan itt rendezett megyei tanácsköztársasági megemlékezésen. A községben lévő mártíremlékműnél — ahol tizennyolc tanácsköztársasági hős nyugszik, közöttük Császy László, Váry Emil, valamint máig ismeretlen nevű vöröskatonák —, sorra álltak meg az autóbuszok, mellyel a fiatalok százai érkeztek. A váratlanul télbe fordult tavasz sem állta útját a rendezvénynek, a fiatalok részvételének. Az ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, majd üdvözölték a díszelnökségben helyet foglaló párt-, állami, társadalmi vezetőket — köztük Bánóczi Gyulát, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagját, a nyíregyházi járási pártbizottság első titkárát, Diczkó Lászlót, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Varga Andrást, a kisvárdai városi-járási pártbizottság titkárát, Bihari Albertet, a megyei KISZ-bizottság titkárát. Ezután az ifjúsági szervezetbe újonnan fölvett KISZ- tagok ünnepélyes fogadalomtétele következett: mintegy három és fél száz új KISZ-es mondta el a fogadalom szövegét. Hamarosan megérkeztek a Kisvárdáról indult tanácsköztársasági hálastaféta tagjai is, szám szerint mintegy hatvanan. Igaz, útjukba alaposan beleszólt a zord időjárás,az út egy részét kénytelenek voltak autóbusszal megtenni), az emlékműhöz azonban már futva érkeztek a fiatalok. Elhelyezték a megemlékezés és hála koszorúit, majd őket követve koszorúk, virágcsokrok sora kerültek a hősök sírjára, megkoszorúzta az emlékművet az ünnepségen részt vevő, megyénkben tar (Folytatás a 4. oldalon) A hála koszorúi a mártírok emlékművén. (Elek Emil felvétele) KISZ KB Vörös Zászló-átadások megyénkben Megyénk több KISZ-alapszervezetét tüntette ki a KISZ Központi Bizottsága vörös zászlóval. A kitüntetések közül négyet pénteken, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 61. évfordulóján adtak át ünnepi taggyűlésen. Nyíregyházán a MEZŐGÉP vállalat KISZ-bizottsága harmadszor nyerte el a Vörös Zászlót, amelyet munkásgyűlésen adott át Juhász András, a KISZ Központi Bizottságának titkára Szalai Sándornak, a MEZŐGÉP KISZ-bizottsága titkárának. Nyírbátorban a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat KISZ-szervezete nyerte el a KISZ KB Vörös Zászlaját, amelyet Bihari Albert, a KISZ megyei bizottságának titkára nyújtott át Nyitrai Lászlónak, a vállalati KISZ-bizottság titkárának. A Tarpai Nagyközségi KISZ-bizottság is pénteken vehette át a KISZ KB Vörös Zászlaját Rákóczi Andrástól, a KISZ Központi Bizottsága tagjától. Jó munkájával érdemelte ki a magas elismerést a Kisvárdai városi-járási Rendőr-rási bizottságának titkára akapitányság KISZ-szervezete tart pénteken Papp Imréis. A vörös zászlót Danesnének, a kapitányság KISZIstván, a KISZ kisvárdai főtitkárának. Szalai Sándor, a MEZŐGÉP KISZ-bizottságának titkára felmutatja a végleg elnyert vándorzászlót. (G. B.)