Kelet-Nyugat, 1991 (2. évfolyam, 1-33. szám)

1991-01-04 / 1. szám

Emberi jogokat a magyaroknak! Emberi jogokat mindenkinek! ----------------Ezekre az elvekre épül a Torontóban megala- —-------------­kult Magyar Emberi Jogok Fóruma. Szervezetünk alapító tagjai már hosszú évek óta küzdenek a magyarság emberi jogaiért. Célunk egy demokra­tikus keretek között működő tömegszervezet ki­alakítása, melynek érdekében csoportokat létesí­tünk Észak-Amerika különböző városaiban és kap­csolatot teremtünk már létező mozgalmakkal. A Fórum elsőrendű célkitűzése a magyarság egyéni és kollektív jogainak biztosítása és a nem­zetek közötti megbékélés. Sürgősen meg kell állí­tanunk azt a mesterséges folyamatot, amely a mai napig arra kényszeríti az elszakított területek magyarságát, hogy elhagyja szülőföldjét vagy fel­adja évezredes hagyományait és kultúráját. A Magyar Emberi Jogok Fóruma kapcsolatot kíván teremteni erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és más magyarlakta területeken működő csopor­tokkal, melyek szintén emberi jogokért küzdenek. A MAGYAR EMBERI JOGOK FÓRUMA VEZETŐSÉGE Címünk: Hungarian Human Rights Forum 100 Westmore Drive, Unit 0 Rexdale, Ontario M9V 5C3 Canada NINCS KÉT TEMESVÁR! A „forradalom" első évfordulóját ünneplő-kísérő megém­l­ékezéssorozat eseményei elcsendesültek s ismét egy szomorú tapasztalattal lettünk „gazda­gabbak“: az új párthatalom vezetése — az új nomenklatúra — s az uszályá­ban sodródó nacionalista vörös-fasiszta szervezetek — a régi kérdésekre­ fele­letet váró régi temesvári százezrek igazságát vétózták meg, utasították el s a parlamenti többség bólogató ja­n­­csijaival az élen — a kommunista a­­kadémikus-pojáca szenátus­i nőkkel di­rigensként — jól bevált totalitáriánus szlogenek vádjával törtek pálcát a rebellis mártír­város fölött. Milyen farizeus-arcok nacionaliz­mustól csöpögő kétszínűségét kellett végignézni a képviselőházi diszülés két reprizében! Feledvén Temesvár igazi forradalmának jus primae-jogát, hogy a hős Béga-parti város diákfiatalsága, munkássága nélkül Bukarest megfé­lemlítettjeit sem lehetette volna ébresz­teni 45 esztendeje tartó Csipkerózsika­­álmukból, frontoskodó „honatyáink" új — de a réginél is gyümölcsözőbb — kiváltságaikat féltve az elégedetlenség új forradalmi minőségbe való átcsapá­­sától (hazugságaik leleplezésétől) — to­tális, azaz frontális támadásba kezd­tek minden ellen, ami manipulációik kártyavárát eldöntéssel fenyegeti. Egy haszna mégis csak volt az új történésnek: végre tisztán körvonala­zódtak az egymással szembenálló erők. A kormányzó párthatalom Román­­frontját szánalmas elnöki segédlettel még ideig-óráig felszínen tartja dema­­gógiás ígéret-kampányának zsarátno­ka s hogy menekítsék a süllyedő hajót maszkjukat vesztő zsoldosokkal keres­nek megoldást. Így paktáltak le a szél­sőséges új-fasizmus vátrás-képviseleté­­vel, mely csak a fajú uszításra specia­lizálta magát (s szennylapjait), igy nyújtottak „baráti“ elvtársias jobbot a PUNR-nek — mely 11 „képviselőjé­vel“ túlharsogja minden maradék jó­zanságát a frontnak — s , hogy betel­jen a pohár, mesterkedéseikkel előse­gítették (a frontossá „szelídült“ volt nomenklaturás tisztségviselők miatt megtűrt) egykori kommunista párt nyilvánosság elé való lépését (!) ak­kor amikor a Verdethez hasonló egy­kori banditákat legszívesebben sötét­zárkák mélyén látná a közvélemény! És íme — kész az ábra: front-iltra­­kommunista párt triumvirátusa készül felvértezni a nemzet új Néróját a des­­poták minden hatalmával — a legve­szedelmesebb ellenfél, a Nép ellen, a legfélelmetesebb eszme, a régi és mai Temesvár igazságai ellen, az olyany­­nyira várt-remélt európai demokrácia ellen. Micsoda sötét ármánykodások szín­tere a törvényhozás porondja! Az „al- kotmányozi gyűlés" éppen legfőbb fel­adatát sutbatéve pártos felsőbbrendű­ségének tudatában (felejtve 1989. de­cembernek tan­ulságait) cikk-'veivel katonaságot jogosít fegyverhasználatra a Rend megkérdőjelezői ellen (!!) s minden katonai parancs­ hatalmat Iliescu kezébe játszik át! Felesleges is tehát a válasz­­, hogy ki lőtt a ta­valyelőtti decemberben: ugyanazok, akik most is csőre töltött fegyverekkel fenyegettek Gyulafehérváron, akik most is rohamsisakos-pajzsos fegyver­zetben ütnek-vernek tüntetőket, akiket brutalitásaikért előléptettek és kitün­tettek a puccsos hatalomváltás mai kiskirályai. S mit számít a Nép, az istenadta Nép. Ismét csak a semmit jelenti a Zsarnokság asztalán. Legjobbjait em­berszámba sem veszik, tárgyalási szándékát lekicsinylik s emberi mél­tóságában megalázott millióit már sor­­banállásos-jegyrendszeres ellátás mini­mumává­ sem tudják kielégíteni. Hi­szen az Iliescu—Roman féle klikknek már a látszat sem számít! Hétközna­pok kongó üzlet-ürességeit „boldog karácsony“ félésével a Semmi szomo­rúsága tetézi, s az Új esztendőtől job­bat csak annyiban várhatunk, hogy ta­lán jobb belátásra bírja strucc-politi­­kába feledt­kezetteinket a messzi táv­lat azon lehetősége, hogy ha továbbra is csak prédikálják a demokráciát s a piacgazdálkodást, akkor hamarosan már az idegnyugtatós nyugati gyógy­szersegélyek is elmaradnak árvahá­zainak és szegény­ otthonainak jelené­ből. Eltelt egy év — és mi tudjuk: nincs két Temesvár! 1989. decemberének igazságai ma is, most is időszerűek. Tükörbe nézve magunknak hazudni front-jövet több mint önámitás, bu­taság. Hát meddig lehet szemfényvesztő handabandázással elvakítani a jószán­dékú tömegeket? INDIG OTTÓ­ ­ • KIRÁLY ERNŐ Jogvédelmünk — jogászszemmel Az általános állam- és jogelméletben erre külön gyűjtőfogalom létezik: a jogpolitika, mint a jog és a politika ötvözete. De mit is jelent ez konkré­tan? A jogpolitika nem más, mint az államnak általános tevékenységi irá­nya a jogelmélet három, alapvető összetevőjével — tehát jogalkotás, jogal­kalmazás és jogkövetés — szemben. A szocialista-kommunista állam ezt rövid úton elintézte: a jogpolitika jelene is, jövője is az állampárt útmutatásainak megfelelően alakult, magában foglalva a jogalkalmazásban követendő elvek összességét, valamint az állampolgároktól elvárható (természetesen elvtár­­siasan megértő) magatartás fő vonalait. A megfelelő csomagolásra is ügyeltek, ezt úgy hívták, hogy „szocialista törvényesség“. Továbbá, a kommunista párt által időszakonként kibocsátott nagyobb távra szóló irányelvek szinte minden alkalommal foglalkoztak a hatalom számára esedékes jogalkotási folyamatok­kal, feladatokkal, az igazságszolgáltatással szemben támasztott „időszerű“ kö­vetelményekkel (azaz: majd én megmondom, hogyan kell a jogot értelmezni és alkalmazni) és az állampolgároktól megkövetelt magatartás általános vo­násaival. Könnyen észrevehető, hogy ez már nem jogpolitika, hanem politizált jog, amely a politikum egyértelmű dominációját hirdeti. Furcsa (vagy nem?!), hogy a szocialista állam- és jogelmélet egyértelműen elmarasztalta a vonat­kozó „polgári-demokratikus“ doktrínát, azzal az indoklással, hogy tagadja a jog és a politika szoros összefüggését. A kommunista rendszer jogpolitikája, politizált joga a nemzetiségi jogo­kat is kisajátította, kénye-kedve szerint színezte és manipulálta. A nedifm­­m­ulizmus ugyanezt teszi, csak az eszközök valamivel brutálisabbak. Ha tehát a romániai magyar népcsoport, nemzetiség saját jogait az egyetlen, jó­zan ésszel elképzelhető úton (párbeszéd, kölcsönös tolerancia, tárgyszerű, de nem megalázó lojalitás stb.) kivágja elérni, akkor megfelelő­­jogielméleti alapot kell felmutatni. Ebben pedig mindenki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát tekintette — tekinti is — politikai és nemzetiségi mentőöv­nek Mint arra már utaltam, ez nem elégséges. Természetesen szükség vol­na a nemzetközi jog irányt adó és gondolatokat ébresztő normáira, de ez még nem minden: a nemzetiségi kérdéssel találkozó államok maguk is meg­oldhatják a kérdést, amennyiben adottak a jószándékkal párosuló, „strei­ni pluszt“ kizáró gondolatok, szándékok és konkrét kezdeményezések. A sérel­me plusz kifejezést tász!”Oszkár, a nemzetiségi kérdés korának talán legava­tottabb teoretikusa használta először. A lényege: a nemzetiségek az őket ért, valós vagy vélt sérelmeket leginkább saját nemzetiségi hovatartozásukkal ma­gyarázzák, indokolják. Ez talán rendben is volna, de mi történik akk­or, ha a sérelmi plusz a többség részéről jelentkezik, valahányszor egy (vagy több), a számbeli kisebbség minden gondját-baját összegyűjtő nemzetiségi népcso­port egyéni és kollektív jogaiért küzd? A kérdést ilik feltenni (minden kom­mentár nélkül, hiszen érvelünk, nem vádolunk), ugyanis a forradalom utáni Románia vezetői, közvetlenül vagy erre alkalmas „szócsövek“ igénybe véte­lével ezt ez elmé d­te­ próbálták népszerűsíteni, a m’-tennani prakettá­ban is alkalmazni, figyelmen kívül hagyva, hogy ez a gyakorlat nem „csak" a romániai magyarságot emlékezteti ... valamire. De haladjak tovább: a második vlágháborút közvetlenül követő években (ez, szerény megítélésem szerint legalább tizenegy esztendőt jelent, mondjuk 1956-ig) Európában nemzetiségtudományi kutatások nemigen folytak. Ez nem hiányosság, hanem érthető, az akkoriban adott körülményekből logikusan le­vezethető valóság. A számításba jöhető okok: — Európát vasfüggöny osztotta két részre. Ettől keletre ott volt a lenini „proletár internacionalizmus“, itt nem volt ajánlatos nemzetiségeket emle­getni, elvégre ők is egyenlők voltak az egyenlők között. Az „imperialista Nyugat“ mindezeket távolról szemlélte, közben feltűnés és propaganda nél­kül megoldotta pl. a több évszázados, háborúkkal bőven tarkított francia—né­met viszonyt. Ehhez viszont kellett két értelmes vezető (Charles de Gaulle és Konrad Adenauer) és két értelmes, civilizált nép, akik tudomásul véd­ték, hogy a gyűlölködés, régi sérelmek következetes hangoztatása, a konfron­táció, nem a megbékélés eszköze. Ezt a megoldást hazai tájainkon, ha meg­késve is, de most is szívesen fogadnám. — A történelmi háttér. Ezt csak megemlítem, a többi a történészek dol­ga. Az viszont tény, hogy a néhai Habsburg Birodalom széthullása több „utódállamot“ eredményezett, lélekszámuk szerint is jelentős nemzetiségi (most, ez egyszer leírom) kisebbségekkel.­ Ezek fontos tények, már azért is, mert a napjainkban divatos vélemények szerint az államhatárok arra valók, hogy ide-oda tologassuk őket. A másik baj, hogy az annak idején sokat és méltatlanul bírált Nyugat a nemzetiségi kérdést egyszerűen az érdekeit és érintett államok belügyiként kezelte és — dicséretre nem éppen méltó ön­mérséklettel — nem avatkozott bele. De nézzünk jól körül a mai világban. Ha ebben a kategóriában értekezünk, azt is tudomásul kell vennünk, hogy a nemzetiségi kérdés legalább a fél világnak közös kincse-fájdalma. A kér­dés nagyságrendjét pontosan érzékelteti a bevezetőben említett és kommen­tált „k­i­sebbség “-fogal­om­, — a jelenlegi nemzeti és nemzetiségi hozzáállás." Ezt megint csak meg­említem, minden más el- és kiolvasható az eddig ismertetett tényekből, gon­dolatokból.­­ Akárhogy és akárhonnan nézzük, a nemzetiségek helyzete most is ren­dezetlen Romániában. Márpedig a „ ... rendezetlen jogviszonyok, a hagyo­mányos társadalmi struktúra és településrend gyors átalakulása, a nyelv­használat gyakorlati szűkülése, a hézagos közművelődési szerkezet, a közok­tatás mind nyomasztóbb gondjai, a kedvezőtlen demográfiai helyzet — ezek ma a kisebbségi lét alapkérdései“. (Für Lajos: Nemzetiségi kérdés, nemze­tiségtudományi kutatások. Valóság, 1982. január). A ténymegállapítás pontos, de szívem szerint én kisebbség helyet nemzetiséget írtam volna. Alighanem ez a különbség történész és jogász között. Mi lenne, ha egyszer, ők ketté­­összedugnák a fejüket? (­ KELET-NYUGAT — Nagyváradon megjelenő irodalmi-művészeti­!«.­Jeti hetilap. Kiadja a Bihari Napló Lapkiadó Vállalata. IGAZGATÓ: Stanik István. Szerkesztőség: Nagyvárad, Romană utca 3- szám. Telefon: 1-71-26. ALAPÍTÓ FŐSZERKESZTŐ:­­ Tő­ Re Csaba. FŐSZERKESZTŐ: Fábián Imre. FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Szilágyi Aladár. GRAFIKAI SZERKESZTŐ: MUNKATÁRSAK: Ilidig Ottó, Mihailka Zoltán, Fábián Sándor, Mohácsi Eszter, Gittai István, Zudor János. KORREKTOROK: M­ihálka Magdolna, B­NO: Pásztor Gizella. LÁTSZERVEZŐ: Árvay Margit. Lapterjesztési osztály: Şirul Canonacilor utca 25. szám. Telefon: 1-59-33. Készült a Crişana Nyomdaipari Vállalatnál, Oradea — Nagyvárad. LAPSZÁMFEI * 2

Next