Képes Újság, 1984. január-július (25. évfolyam, 1-27. szám)

1984-03-10 / 10. szám

I­I — Olgierd Lukaszewiczet még néhány éve láttam az egyik varsói társulat vígszínházi vendégjátékán, a „Danton halálá”-ban. A magyar nézők ismerhe­tik Wajda „Nyírfaliget”-éből. Olyan fi­gurára volt szükségem, akit a néző nem tud azonosítani más filmek hőseivel. — És T. Katona Ágnes? — Ő a Ki mit tud?-on tűnt fel. Azóta figyelemmel kísérem a pályafutását. Ez az első komolyabb szerepe. — Bemutató? — Ősszel. Jelenleg a film utómunká­latai folynak. A „Vonzások és választá­­sok”-at eredetileg kilencven perces­re terveztük, de úgy tűnik, még egyszer ilyen hosszú lesz. Goethe a forgatás közben is rabul ejtett minket. Ligeti Nagy Tamás­Fotó: Bardóczy Csaba­ ­­ nek eljátszására azonban egy külföldi művészt kért fel. Miért? A történet a harmincas években, valahol Európában játszódik... (Bálint András és Olgierd Lukaszewicz) Egy önfeledt pillanat: Bálint András (Edouard) és Takács Katalin (Char­lotte) A forgatások részben Csehszlovákiában, a Csorba-tónál folytak. A tv-film négy főszereplője — Bálint András, Takács Katalin, T. Katona Ágnes és Olgierd Lukaszewicz és pontosan azt az életet élem, mint a többi nő. Ugyanúgy vagyok háziasz­­szony, ugyanúgy várok járművekre vagy a fodrásznál órákig. — Sehol nem kivételeznek önnel? — Nem szeretem a kivételezést, úgy érzem, ez ma senkit nem illet meg jo­gosan. Pedig azt veszem észre, hogy sokan előnyöket követelnek, türelmet­lenek az emberek, tülekednek a bol­tokban, ha autón utazok, elém akarnak vágni, leszorítani az út szélére. — Félénk típusnak tartja magát? — Nem vagyok félénk, de inkább félreállok, ha ütni akarnak. Nehéz elvi­selni sokszor ezt a nagy rohanást, meg az agresszivitást kikerülni, de ha az embernek meghitt otthoni háttere van és olyan munkája, amiben örömet ta­lál — és fel kell fedezni minden mun­kában az örömet —, akkor csak az lesz a fontos, és ez ad erőt. — Ön mit szeret legjobban a munká­jában? — Mindent. Én ezt hivatásnak érzem. Legjobban talán mégis annak örülök, hogy a képmagnósok, figyelem! című műsort vezethetem. Szeretem azt is, hogy a TV-bemondói munka nagy fe­gyelmet, koncentrálást, pontosságot kö­vetel. Innen nem lehet elkésni. Azt is meg kell mondanom azért, hogy mos­tanában egyre több a riasztó, a létünket fenyegető viszálykodásról szóló hír. Olykor éjszaka fel is riadok, ezek a hí­rek nyomasztanak, aztán lassan meg­nyugszom, s ahogy ott fekszem a jó meleg ágyban, olyan boldogság fog el, hogy én itt fekhetek nyugodtan, nincs semmi baj, hiszen nálunk béke van. De igazán akkor lennék nyugodt, ha egy­szer azt a hírt jelenthetném be, hogy „kitört” a világbéke. Pálfalvi Nándor Fotó: Dolezsár László 3

Next