Képes Újság, 1984. január-július (25. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-10 / 10. szám
II — Olgierd Lukaszewiczet még néhány éve láttam az egyik varsói társulat vígszínházi vendégjátékán, a „Danton halálá”-ban. A magyar nézők ismerhetik Wajda „Nyírfaliget”-éből. Olyan figurára volt szükségem, akit a néző nem tud azonosítani más filmek hőseivel. — És T. Katona Ágnes? — Ő a Ki mit tud?-on tűnt fel. Azóta figyelemmel kísérem a pályafutását. Ez az első komolyabb szerepe. — Bemutató? — Ősszel. Jelenleg a film utómunkálatai folynak. A „Vonzások és választások”-at eredetileg kilencven percesre terveztük, de úgy tűnik, még egyszer ilyen hosszú lesz. Goethe a forgatás közben is rabul ejtett minket. Ligeti Nagy TamásFotó: Bardóczy Csaba nek eljátszására azonban egy külföldi művészt kért fel. Miért? A történet a harmincas években, valahol Európában játszódik... (Bálint András és Olgierd Lukaszewicz) Egy önfeledt pillanat: Bálint András (Edouard) és Takács Katalin (Charlotte) A forgatások részben Csehszlovákiában, a Csorba-tónál folytak. A tv-film négy főszereplője — Bálint András, Takács Katalin, T. Katona Ágnes és Olgierd Lukaszewicz és pontosan azt az életet élem, mint a többi nő. Ugyanúgy vagyok háziaszszony, ugyanúgy várok járművekre vagy a fodrásznál órákig. — Sehol nem kivételeznek önnel? — Nem szeretem a kivételezést, úgy érzem, ez ma senkit nem illet meg jogosan. Pedig azt veszem észre, hogy sokan előnyöket követelnek, türelmetlenek az emberek, tülekednek a boltokban, ha autón utazok, elém akarnak vágni, leszorítani az út szélére. — Félénk típusnak tartja magát? — Nem vagyok félénk, de inkább félreállok, ha ütni akarnak. Nehéz elviselni sokszor ezt a nagy rohanást, meg az agresszivitást kikerülni, de ha az embernek meghitt otthoni háttere van és olyan munkája, amiben örömet talál — és fel kell fedezni minden munkában az örömet —, akkor csak az lesz a fontos, és ez ad erőt. — Ön mit szeret legjobban a munkájában? — Mindent. Én ezt hivatásnak érzem. Legjobban talán mégis annak örülök, hogy a képmagnósok, figyelem! című műsort vezethetem. Szeretem azt is, hogy a TV-bemondói munka nagy fegyelmet, koncentrálást, pontosságot követel. Innen nem lehet elkésni. Azt is meg kell mondanom azért, hogy mostanában egyre több a riasztó, a létünket fenyegető viszálykodásról szóló hír. Olykor éjszaka fel is riadok, ezek a hírek nyomasztanak, aztán lassan megnyugszom, s ahogy ott fekszem a jó meleg ágyban, olyan boldogság fog el, hogy én itt fekhetek nyugodtan, nincs semmi baj, hiszen nálunk béke van. De igazán akkor lennék nyugodt, ha egyszer azt a hírt jelenthetném be, hogy „kitört” a világbéke. Pálfalvi Nándor Fotó: Dolezsár László 3