Keresztény Élet, 1993 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1993-11-07 / 1. szám

2. oldal A katolikus világ híveiből VÉRTANÚK BOLDOGGÁ AVATÁSA Hét iskolatestvért és két püspököt - akik a spanyol polgárhá­borúban vértanúságot szenvedtek - avatott boldoggá II. János Pál pápa október 11-én, a Szent Péter téren tartott ünnepélyes szentmise keretében. A hét iskolatestvér 1936-ban vált a kom­munista öldöklés áldozatává, néhány hónappal a polgárháború kitörése után, mely 1936 és 1939 között dúlta fel Spanyolor­szágot. Mindannyian a dél-spanyolországi Almeriában működ­tek, ahol akkoriban összesen 19 iskolatestvér tanított: tizen­öten a San Jose kollégiumban, négyen a Las Chocillas iskolá­ban. A polgárháború kitörése után valamennyiüket letartóztat­ták. Az augusztus 31-re virradó éjjel az első három testvért lőt­ték agyon, szeptember 8-án további kettőt, és 13-ra virradó éj­jel ugyancsak kettőt. A spanyol polgárháború ideje alatt egyéb­ként az egész országban összesen 165 iskolatestvért öltek meg a kommunisták. KATOLIKUS FILMEK ELEKTRONIKUS LEXIKONA A kölni Katolikus Tömegtájékoztatási Intézet elektronikus filmlexikont mutatott be az október elején lebonyolított frankfurti könyvvásáron. Az intézet közleménye szerint az 1992 novemberében megjelent „Vallás a filmen” című lexi­konban kereken 1200, vallási vonatkozás tekintetében felül­vizsgált, cím és műfaj szerint csoportosított film adatai szere­pelnek. Az adatokat folyamatosan kiegészítik a televízióban, a mozikban és a videószalagokon megjelenő újabb alkotásokkal. A máris rendelkezésre álló filmek darabszáma - meghaladja az 1200-at - rávilágít az önálló katolikus televízióval ren­delkező helyi egyházak óriási pedagógiai és kulturális lehe­tőségeire. NŐS FÉRFIAK PAPPÁ SZENTELÉSE? Kanada északnyugati területének katolikus püspökei kivé­teles engedélyért folyamodtak a Vatikánhoz, hogy indián nép­csoportokból származó nős férfiakat pappá szentelhessenek. Az ország indián kultúrájú népei között csak a nős férfiaknak van tekintélyük - indokolta kérését Denis Croteau püspök, Mac­­kenzie-Fort Smith főpásztora. II. János Pál pápa figyelmesen fogadta a kanadai püspökök kérelmét - fűzte hozzá nyilatkoza­tához Croteau püspök -, anélkül, hogy a Szentatya a siker lehe­tőségeiről nyilatkozott volna. Az ügyben illetékes pápai bizott­ság prefektusa, J. Tomko bíboros viszont állítólag már jelezte, hogy a kanadaiak kérését el fogják utasítani, nehogy egyéb földrészekről érkező hasonló megkeresésekhez precedenst te­remtsenek. Az egyház társadalmi tanítása Erkölcsi parancsok a közéletben A katolikus egyház mindig igyekezett megfelelő eligazí­tást adni híveinek arról, hogy az élet különböző területein mit kíván tőlük az Isten. Kötelességének tartotta, hogy kitűz­ze azokat az útjelzőket, amelyek megmutatják a Jézus által kijelölt utat Amikor az egyház kitűzi az erkölcsi élet törvényeit, nor­máit, egyrészt a kinyilatkoztatásból merít, másrészt az ember természetéből. Hiszen Isten minden ember szívébe belevéste szavát. Ez utóbbiból következik, hogy az egyház által meg­hirdetett erkölcsi törvények megfelelnek az ember termé­szetének. Az ember javát szolgálják még akkor is, ha olykor berzenkedünk ellenük, mert úgy érezzük, hogy akadályoz­nak, gúzsba kötnek bennünket. Ennek belátásához nincs szükség zsenialitásra. Aki tárgyilagosan képes szemlélni az életet, nem tagadhatja le, hogy a tízparancs felrúgása mindig tragédiákhoz vezetett. Ha elutasítjuk Isten törvényét, mi húzzuk a rövidebbet, mi látjuk kárát Kátyúba jut az ember magánélete, és pokollá válik az emberi együttélés is. Az emberért, az emberiségért érzett aggódás vezeti az egy­házat, amikor egész tekintélyét latba vetve hangosan hirdeti, hogy vannak örök törvények, amelyek felrúgása veszélybe sodorja az embert, ennek nyomán pusztulás és halál jár. A keresztény erkölcsi törvények rendszere egyaránt vonat­kozik a magánéletre és a közéletre. A magánéletre vonatkozó erkölcsi parancsokat jól ismerjük a hitoktatásból és az igehir­detésből, de elbizonytalanodunk, ha a közélet, a társadalom, a gazdaság jelenségeinek, történéseinek erkölcsi jellegű meg­ítéléséről van szó. Egyrészt nyilvánvaló: az erkölcsi paran­csok a közéletben, a politikában, a gazdaságban tevékenyke­dő emberre is vonatkoznak, másrészt azonban az is nyilván­való, hogy az ember erkölcsisége valamiképpen „beleépül” a társadalom és a gazdasági élet szerkezetébe, rendszerébe és működésébe is. Ebből következik, hogy a társadalom és a gaz­daság felépítése, működése is lehet erkölcsi szempontból jó vagy rossz. Ezt akár mindennapi tapasztalatainkkal is igazol­hatjuk, de eljuthatunk ehhez a felismeréshez akkor is, ha vé­giggondoljuk, hogy végül is emberek alakítják, hozzák létre a társadalmi vagy gazdasági rendszert és ezért eleve fennáll annak veszélye, hogy erkölcsi szempontból több minden kifo­gásolható lesz benne. G. J. KERESZTÉNY ÉLET Megvilágítani a közélet eseményeit Egy katolikus újság indulására Nem panaszkodhatunk: az utóbbi esztendőkben kivirágzott a katolikus sajtó. Kiváló „hitbuzgalmi”, „lelkiség!”, „irodalmi” lapjaink vannak, de nincs igazi katolikus közéleti hetilapunk, amely olvasói számára rendszeres folyamatosságban megvilágí­taná a magyar közélet aktuális eseményeit, frissen reagálva a politikai, társadalmi, kulturális történésekre, szorosan a katoli­kus tanítás alapján. Az nyilvánvaló: az iyen lap a ka­tolikus hitben gyökerezik, hiszen katolikus újság, onnan táplálkozik minden szándékával, megnyilvánu­lásával, minden leírt szavával, betű­jével, elszakíthatatlan hűségben egyházunkhoz, ragaszkodással fő­pásztorainkhoz, papjainkhoz. Az ilyen lapnak egyetlen célja van: hogy megkönnyítse a katoliku­sok tájékozódását mai zaklatott világunkban. A katolikus közéleti hetilap első­sorban természetesen a katolikus hívekhez szól (de örül annak, ha mások is olvassák). Egyszerű, vilá­gos beszéddel fordul Isten magyar népéhez: nem a „magas” politikába akar beleszólni, hanem az egyszerű emberek gondolkodásmódját kíván­ja finomítani, tájékozódásukat biz­tosabbá tenni a közéleti-társadalmi kérdések mérlegelésében, megítélé­sében. Azt akarja elérni, hogy ők, az olvasók szóljanak bele a maguk eszközeivel a politikába, ők alakít­sák a közéletet, a demokratikus jogállam minden lehetőségét fel­használva. Ezért ez a lap örömmel üdvözli az egyházi és politikai-társadal­mi közélet jelentős pozitívumait, előbbre vivő tényeit, de rámutat a tévedésekre, a rossz megoldásokra, a hibákra is, akárkik követik el azo­kat. Ugyanakkor a legnagyobb ha­tározottsággal utasítja vissza az egyház- és vallásellenes támadá­sokat, bármilyen irányból is érkez­zenek, kellő időben felhívja a fi­gyelmet a vallásos emberek hitét fe­nyegető veszélyekre. Nem lehet pártok szócsöve A katolikus közéleti hetilap ter­mészetesen nem lehet egyetlen párt szócsöve sem; nem kortesked­het egyetlen párt politikusa mellett sem, s különösképpen nem szegőd­het politikai szélsőségek szolgálatá­ba. Határozottan elutasít minden utód-nemzetiszocialista, minden utód-kommunista nézetet, minden szélsőséges (azaz egyházellenes, ateista), liberális és szocialista esz­meiséget, politikai törekvést. Mind­ezek ellen keményen harcol, hiszen ezek nálunk is, a világ más tájain is igen sok kárt okoztak, okoznak Is­ten hívő népének. Különleges feladata a katolikus hetiapnak, hogy feltárja a hazai kommunista uralom ország- és er­kölcsromboló, hitellenes, az egy­házat térdre kényszerítő ártalmas tevékenységét, amelyet az elmúlt negyven év folyamán vitt végbe. Megragad minden lehetőséget an­nak hangoztatására és tudatosításá­ra, végzetes lenne hazánk számára a kommunizmus visszatérése! Ebből az is következik, hogy a katolikus közéleti hetnap teljes ro­­konszenvvel kíséri a napi politi­kai életben a keresztény ihleté­sű, keresztény szellemiségű poli­tikai erőket, a keresztény, a kato­likus politikusok politizálását. Mindezeket adott esetekben - lelki­­ismeretesen vizsgálva - termé­szetesen kritizálja, bírálja is. Ez nem ellenségeskedés, hanem „csa­ládon belüli” jószándékú segítés. E katolikus lap hasábjain nem lehet idegen a vita műfaja: a több­féle vélemény ütköztetése segít a dolgok tisztázásában. A felsőbb ille­tékesek intézkedéseinek gondolko­dás nélküli, állandó elvszerű-elvte­­len helyeslése, az örökös ,fejbólin­tó János” magatartás egyházi és po­litikai-közéleti vonalon igen ártal­mas lehet mind az egyén, mind a közösség, a társadalom szempontjá­ból. * Ami pedig a katolikus közéleti hetilap legaktuálisabb feladata most, az elkövetkező hónapokban: hallassa hangját a máris megin­dult - és igen hangosnak ígérkező - választási kampányban. Itt sem kardoskodhat egyetlen párt mellett sem, ez természetes, hiszen nem pártlap, hanem a ke­reszténység egyetemességét képvi­seli. A katolikus egyház nem köthe­ti le magát egyetlen párt mellé sem, illetőleg a katolikus hívő ember lel­kiismereti szabadsága szerint, teljes felnőtt felelősségével dönt arról, hogy melyik pártra szavaz. De két ügyben sokat tehet egy jó katolikus közéleti hetnap. Választások előtt Az egyik: annak minél szélesebb körökben való tudatosítása, hogy minden egyes katolikus hívőnek nem csupán állampolgári köteles­sége, de katolikus hitbeli-erköl­csi kötelessége is, hogy elmenjen szavazni; hogy mindegyik katolikus hívő, aki csak mozogni tud, leadja szavazatát. A másik fontos dolog: minden keresztény hívőben tudatosítani kell azt is, hogy párhuzamos állam­­polgári és hitbeli-erkölcsi köteles­sége, hogy tájékozódjon az egyes pártok igazi arcáról. Ne tévessze meg őket semmiféle kortesbeszéd és frázis a keresz­ténységről, Bibliáról, egyházról, hit­ről és vallásról. A „keresztény” szó­nak, a vallásos szimbólumoknak a napi politikai használatában igen sok visszaélés, torzítás érzékelhető mai közéletünkben; ezeknek nem dőlhet be a gondolkodó katolikus ember! Ilyenkor, a választási kampány során mindegyik párt az egyház, a vallásos hívek oroszlánszívű védel­mezőjének tünteti fel magát. Nem szabad beleesnünk a csapdába! A katolikus ember lelkiismeret­­beli kötelessége tehát - s ezt a leg­nagyobb határozottsággal képvisel­nie és terjesztenie kell a katolikus hetnapnak -, hogy megismerje az egyes politikai pártok programjá­nak tartalmát, legfőbb céljait, párt­­politikájuk legfőbb irányait. De azt is végig kell gondolnia, hogy az elmúlt négy évben az egyes pártok hogyan politizál­tak, mit tettek vagy mit nem tettek a katolikus lakosság (több milió ember!) vallásos hite érdekében, az egyház felsegítéséért az elmúlt évti­zedek térdre kényszerítettsége után. Ezekről a vallásos katolikus em­bernek minél szélesebb körben érte­süléseket kell szereznie családjá­ban, ismerőseitől, papjától, mind­azoktól, akiknek ítéletében megbí­zik és véleményére ad, s majd mindezek alapján, saját lelkiisme­rete szerint döntsön jövő év máju­sában, melyik pártra szavaz. Ilyen tanácsadó jóbarát, közeli ismerős a jó katolikus közéleti heti­lap. Nagy szükségünk van rá. Mészáros István „Mintha nem lenne Isten” « ,Az igazság ragyogása” (Veritatis splendor) címmel nemrég közzétett pápai enciklika néhány megállapítása különösen nagy visszhangot váltott ki világszerte. A de­mokrácia és az erkölcsi relativizmus összekapcsolása a nemzetek számára éppen olyan veszélyt jelent, mint a fa­sizmus és a kommunizmus - mutatnak rá egyebek között a lengyel kommentátorok. E megállapítása megfogalmazá­sakor bizonyára a pápa szemei előtt lebegett a fordulat óta bekövetkezett sajnálatos jelenség, a lengyel társada­lom szolidaritásának széthullása. Tadeusz Goc­owszki gdanski püs­pök az enciklikához fűzött és a helyi rádióban sugárzott kommentárjában kiemelte a pápai megnyilatkozás kü­lönös aktualitását Lengyelország - és a kommunizmusból nemrég szaba­dult országok - számára II. János Pál pápa joggal állapította meg, hogy világszerte tapasztalható az erkölcs alaptételeinek megrendülése. A totális - előbb a fasiszta, majd a kom­munista - ideológiák bukása után mára kifejlődött „az éppen olyan veszélyes liberális ideológia, mely azt vallja, hogy minden egzisztenciális kérdést az ember egyéni tet­szése szerint kell megoldani”. Az ember úgy akarna élni, mintha nem lenne Isten. Ebben a krízishelyzetben emlé­keztet a pápa az engedelmesség kötelezettségére. Az en­gedelmesség azonban a „Veritatis splendor” szerzőjének szavai szerint, végül is nem jelent mást, mint az ember­hez méltó élet alapelveinek tiszteletben tartását - fejtette ki God­owszki püspök. Kritizáló teológusok Jacek Salij domonkos atya, a varsói teológiai akadé­mia dogmatika professzora - lengyel újságírókkal folyta­tott beszélgetése során - indokoltnak ítélte a pápának „a mindent kritizá­ló” teológusoknak címzett figyelmez­tetését. „Nem felel meg az egyház­ban kívánatos rendre vonatkozó, Szent Pál által meghatározott elvek­nek, ha a teológusok arra töreksze­nek, hogy a pápát játsszák az egy­házban. Nekik egészen máshol van a helyük ” A pápai enciklika arra is figyel­meztet, fejtegette Salis professzor, hogy a törvények manapság nem ke­vésbé kötelezőek, mint leírásuk ide­jén. Az erkölcsi törvények kényszerítő érvényessége ép­pen olyan, mint a fizikai törvényeké. Ermatt a dokumen­tumot nem lehet sem „konzervatívnak”, sem pedig „prog­resszívnak” minősíteni. ”.Az erkölcsi törvények figyel­men kívül hagyása minden esetben kár és bajt okoz; az az ember, aki nem veszi tudomásul a gravitáció törvényét és kilép az ablakon, minden esetben le fog zuhanni. ” (K. P) A pápa a liberalizmus veszélyeiről 1993. november 7.

Next