Keresztény Élet, 1995 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1995-01-01 / 1. szám
1995. január 1. Már jön az őrségváltás Itt a szívtől függ minden Havasi József szalézi tartományfőnök rendje újjászervezéséről Nem tudom, lehetett volna-e nagyobb léptekkel előrehaladni öt év alatt, mint amennyire a szaléziak jutottak rendjük újjászervezésében 1990 óta. Mint a többiek, Don Bosco fiai is nulláról indultak a rendszerváltozás idején. Mára számos szalézi plébánia mellett Újpest, Óbuda, Pestszentlőrinc, Szombathely, Balassagyarmat, Kazincbarcika, Péliföldszentkereszt, Gyula szalézi intézetei, házai jelzik az egyre bővülő működési színtereket. A megtett útról beszélgetünk Havasi József atyával, szalézi tartományfőnökkel. Az ő életútja is tipikus huszadik századi magyar szerzetesi út. Fiatalember, amikor 1956- ban Nyugatra szökik, s mert akkor még nyelveket sem tud, pénze sincs, gyári munkásnak szegődik, három évig így keresi a kenyerét, ami azzal a haszonnal jár, hogy megtanulja a munkások nyelvét, gondolkodásmódját. Majd tanul, szalézi lesz, Olaszországban szentelik pappá. Ausztriába kerül, itt él 30 évig. Egy nagy szalézi intézet igazgatóhelyettese és gazdasági vezetője, amikor 1990-ben hazajöhet, s elődje, Pásztor János halála után megválasztják magyar tartományfőnöknek. Mit akarunk? • A Nyugaton szerzett kapcsolatok, a gazdasági vezetőként szerzett tapasztalatok kitűnően kamatoztathatók itthon. Feladata a rend újraszervezése, és a szó eredeti értelmében, a házak, otthonok, oratóriumok építése is. - Először azt kellett eldöntenünk, hogy mit akarunk - mondja a tartományfőnök úr. - A rendet újjászervezni, hiszen az itthonmaradt szalézi atyák plébánosok, káplánok és főleg nyugdíjasok voltak. Hűen Don Bosco szelleméhez, a munkát is megkezdtük, olyan plébániákat kértünk, ahol lehet az ifjúsággal foglalkozni, így kaptuk meg Újpestet, Pestszentlőrincet, a Wekerlét, a kultúrházat, a pártházat is, ahol megnyílhattak az első oratóriumok. Azokról az ifjakról is gondoskodni kellett, akik hozzánk akartak jönni. Aspiránsház nyílt Balassagyarmaton, és 1991. szeptember 8- án novíciusház Szombathelyen. Ebben az évben 6 novicius jelentkezett. Hová tegyük a kispapjainkat? Óbudán visszakaptuk a kápolnánkat és egy 2000 négyzetméteres területet, amelyen garázsok álltak, és egy négylakásos, romos, penészes épületet. Itt építettük fel saját teológiánkat, ahová egy 60 éves olasz szalézi atya jött, ő a magisztere a kispapoknak. Mint az újjáalakuló rendek többségéből, tanulni a mieink is a piarista főiskolára járnak. Balassagyarmat kiépítése következett. Ifjúsági centrum épült és munkásfiataloknak tervezünk kollégiumot. Szombathelyen miénk a második legnagyobb, a Szent Koirintemplom. Mellette ifjúsági házunk és középiskolai kollégiumunk működik, 94 kollégista lakja. Nyergesújfalun is vissza akartuk kérni a gimnáziumunkat, de nincs hozzá elég emberünk. Inkább Kazincbarcika mellett döntöttünk. Itt már korábban működött a Don Bosco speciális szakiskola, ennek 1992-ben vettük át a vezetését. Ez igazi szalézi intézet, hátrányos helyzetű, nehéz életű fiatalokkal foglalkozunk itt - többségük cigány -, szakmát adunk a kezükbe. A nyomdászszakma a legfontosabb, most kaptunk egy 300 ezer márkás heidelbergi nyomógépet. A szaléziak működtetik a világon a legnagyobb kateketikai kiadót, mi megkaptuk a jogot az olasz Elledici ki 18 új fiú - Az óbudai ház építése sok millióba került, már kész, és máris kicsi. Itt a Segítő Szűz Mária-templomunkat májusban szenteljük. A hívek sokat segítettek, de a külföldi szaléziak nélkül semmire sem jutottunk volna. Az osztrák szaléziak építettek, a németek adták a teljes bútorzatot, berendezést. Péliföldszentkereszten, ahol nyáron már 2000 gyerek töltött el hosszabb időt, ifjúsági oázist alakítunk ki és zarándokházat. Itt is sokba került az újjáépítés, a korábbi tulajdonos tsz még az ablakkereteket is elvitte magával. Sok szalézi atya visszajött, de már jön az őrségváltás is - mondja Havasi atya. - A fiatalok csak könyvből, de alapok, személyes tapasztalatok nélkül ismerték meg a rendet. De azt már tudják, itt a szívtől függ minden így is, novíciustól a teológusokig 18 új fiú él a rendben az 58-60 idősebb szalézi mellett. Ezzel a ferencesek, jezsuiták, bencések mellett a 4-5. legnagyobb létszámú rend a szalézi Magyarországon. A másik fontos téma: a vitágiak szerepe az egyházban és a rendekben is. Szerte a vitágban rengeteg szalézi munkatárs (ők így hívják a világiak rendjét), sőt szalézi jótevő dolgozik (ez utóbbiak anyagilag és munkával segítik őket, de nem tartoznak a rendhez). Ez nagyon fontos terület, ez a jövő útja, a világiak nélkül az egyház nem tudja megoldani feladatait. Előre kell nézni! 10 év múlva itt katasztrófa lesz, ha nem ismerjük fel a világiak szerepét. Ők az egyház! A szaléziak Don Bosco óta a legszegényebb sorsú fiatalok nevelését tartják legfontosabb feladatuknak. De ki ma a szegény? Nyugaton nem élnek olyan szegények, mint nálunk, itt nincs olyan szegénység, mint Romániában, vagy Ukrajnában. De vannak szegény, csonka családban élő gyerekek, csavargók, kábítószeresek, szeretet nélkül élők. Most ők azok, akikkel foglalkoznunk kell! G. L. adó könyvei, diapozitívjai, diafilmjei, kazettái magyar kiadására. Vannak még szaléziak... Koncelebráló atyák bevonulása Pestszentlőrincen, a Mária Keresztények Segítsége ünnepén. KERESZTÉNY ÉLET GONDOLATOK AZ EVANGÉLIUMHOZ A Jézus nevet adták a Gyermeknek Újév, Szűz Mária istenanyaságának ünnepe. Lk 2,16-21 Az esztendő első napján így kiáltunk: Jézus, Mária segíts! Ilyenkor ugyanis félelem üli meg szívünket: mit hoz ez az év? Minden jövő titokkal teli. Minden titok, ismeretlen rémületet kelt bennünk. Most meg különösen mindenki csak a rosszat mondja: nagyon nehéz idők jönnek ránk! Magunkban nem bízhatunk. Mi egy ember? Mennyi az ereje? Semmi. Esetleg nagy a hangja, de különben olyan, mint a mező virága. Teljesen kiszolgáltatott lények vagyunk. Nemcsak a többi ember, de parányi lények, bacilusok, vírusok, egy kis meszesedés elbánik velünk. Másokban? Emberekben? Csalódunk sokszor családunk tagjaiban is. Akkor idegenekben? Csak addig kellünk, míg pénzelni tudjuk őket. Nem ok nélkül mondja a Szentírás: Átkozott ember az, aki emberben bízik. Hát akkor mi van? Újévkor kétségbeesve tördeljük kezünket? Nem tördeljük, hanem összetesszük: Jézusom, segíts! Valóban légy Üdvözítőnk, Megváltónk, amit a neved jelent. Nem ok nélkül ünnepeljük ma, évkezdetkor névadásának napját. Tudják a jász tanyasiak, miért indítják így a szekeret, lovat: no, Jézus segíts! Ott még a ló is csak erre ért! Ugyanakkor ma van Szűz Mária istenanyaságának ünnepe. Hatalmas méltóság ez. Ennél nagyobb nincs. De nemcsak Jézus Édesanyja, a miénk is! Anya! Ez mindent megmond. Legyen nekünk is mennyei Édesanyánk ebben az évben, aki segíti, óvja gyermekeit ebben az évben. Nem lehetett hallani, hogy valakit is elhagyott volna. Tehát mi Jézus és Mária nevében indulunk, mint régi őseink, ha csatába szálltak. Aki így kezdi az évet, annak nem kell, nem is szabad félni. Ha sikerül megszabadulni ettől a nyomasztó érzéstől, akkor nagy eséllyel indulunk. 3. oldal Köszöntjük az ötvenéves Új Embert Beszélgetés Rónay László főszerkesztővel Az Új Ember több mint negyven évig egyet jelentett a katolikus magyar újságírással. A lap ma is komoly értékeket hordoz, értékeket képvisel. Az ötvenedik születésnap kapcsán a Keresztény Élet is csatlakozik a köszöntők sorához, megszólaltatva Rónay László főszerkesztőt, emlékezve a múltról, gondolkozva a jelenről, s tervezgetve a jövőt. - Főszerkesztő úr! Mikor az ötvenedik születésnap kapcsán a Keresztény Élet szerkesztősége nevében tisztelettel köszöntjük a múlt és a ma Új Emberét, hogyan emlékezik vissza az elmúlt évtizedekre Ön, akinek édesapja - Rónay György - a hazai katolikus irodalom, újságírás egyik legkiválóbb személyisége volt? - Súlyos dátum számunkra az ötvenedik évforduló. Nemcsak tisztelettel emlegetjük az elődeinket, hanem megpróbálunk hozzájuk hasonlók lenni, ami fölöttébb nehéz feladat, mert kiváló személyiségek voltak. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ismerhettem őket, hiszen először 1955-ben kerültem a laphoz, mint a legutolsó anyagmozgató, s úgy lépdeltem lassacskán följebb és följebb. Időnként megtanultam azt is, milyen az, mikor az embert kirúgják és visszatérhet ugyanoda. - A régi Új Embert a családias szellem jellemezte leginkább. Egymásért és a magyar egyházért dolgoztak az itt lévők, akik közül édesapámról nagyon nehezen tudnék beszélni. Soha nem is szoktam róla. Számomra ő sokkal mélyebben élő személyiség, hogy bármit is tudnék mondani. Ha azokra gondolok, akiknek jobbára már csak a sírjánál állhatunk meg, közöttük is nagyon sok olyan magyar katolikus volt, akik előtt tisztelettel hajthatjuk meg az emlékezés lobogóját. Kiváló emberek dolgoztak itt. Hadd idézzem közülük Pénzes Ballaint, aki a lapnak az első főszerkesztője volt. Bencés paptanárként hívták őt az Új Emberhez, kiváló irodalmi képességeit itt is kamatoztatta. Ugyanilyen szeretettel emlékezhetem Sinkó Ferencre, aki az első írásaimat stilizálta, és annyi szeretettel oktatott arra: teljesen felesleges, hogy minden írásom végén megszólaljon a harang. Radó Polikárp kiváló tudós, liturgikus volt, könyvét az egész világon ma is használják. Szigeti Endre talán az egész szerkesztőség legtisztább és legjellemesebb embere, soha nem ingott meg. Kunszery Gyulától meg lehetett tanulni, milyen az a derű, amely oldja az ember nehézségeit. Mihelics Vidtól egyfajta kegyetlen igényességet lehetett megtanulni, amely manapság nagyon sokunkból hiányzik. - Amikor idekerültem 1990-ben, az volt az ideálképem, hogy ezt a régi Új Embert valamiképpen feltámasztjuk. Ma már tudom, hogy ez a feladat meghaladja az én erőimet. Manapság furcsa módon olyan világban élünk, ami nem kedvez az igazán emberi érzéseknek sehol. Az a döbbenetes, hogy elődeink, akik sokkal nagyobb nyomás alatt éltek, mindent fel tudtak dolgozni önmagukban, és sokkal nagyobb derűvel és bizakodással néztek a jövőbe. Manapság ezek az erények kivesztek körülöttünk. Egész Magyarországon kiveszett. A derű és az optimizmus is. Sajnos. Hogyan korszakolható, szellemileg, szakmailag, irodalmilag az ötven év? - Az első korszak, a fordulat évéig volt a legszabadabb és legszínvonalasabb időszak. Borzasztóan nehéz korszak jött ezt követően, amely nagyon, de nagyon lassan kezdett olvadni 1953 körül. 1956-ból személyes emlékem, hogy a megjelent számot az ablakon dobáltuk le, miközben a nyomozók jöttek fel a lépcsőn. A puha diktatúra korszakából nincsenek túlságosan jó emlékeim. Az az érzésem, jobban megrontotta az embereket, mint a nyílt terror, mert magához édesgetett olyanokat is, akik kicsit gyengébbek voltak, vagy nem voltak hajlandók kiállni az elveik mellett. Ebben az időszakban az Új Ember is nagyon erős „szócsővel” dolgozhatott, hiszen itt volt a cenzúra. Az én nemzedékemben ez nagyon erősen benne van, hiszen nemcsak arra figyel az ember, amit ír, hanem arra is, hogy hogyan fogadják. Majd eljön egy olyan nemzedék, amiben ez nem lesz benne. - 1989-ben megszűnt Magyarországon az Actio Catholica. Egy közel negyven évig élő, fenntartótól vált el a lap. Hogyan alakult ezután a kiadás? - Ezzel kapcsolatban nekem személyes emlékem nincs. Azt tudom, az Actio Catholicának hosszú ideig Mihalovics Zsigmond kanonok volt az igazgatója, aki kiváló szervezőként működött. Később Saád Béla, aki az Új Embernél dolgozott teremtette meg a lap működésének gazdasági feltételeit. Kívülről az újság semmiféle pénzt nem kapott, sem a Magyar Katolikus Püspöki Kartól, sem az A. C-tól. Ez teljesen érthető, hiszen nálunk nem úgy van, mint Nyugaton, hogy az egyházi lapokat bizonyos összegekből eltartják, hanem úgy teremti meg működési alapját, ahogy tudja, s ez évről évre nehezebb. 1994 adventjében hogyan mutatná be napjaink Új Emberét? - A lap elsőrendű feladata a magyar katolikus társadalommal egységben haladni az üdvösség felé. Ez egy küzdelmes dolog, ami az Új Emberben magában is látszódik. Nekünk is megvannak a súlyos nehézségeink, mi sem értünk mindenben egyet, de amennyire tehetségünktől telik, ezt a feladatot megpróbáljuk ellátni. Advent a várakozás ideje. Nagyon várom azt az időszakot, amikor a katolikus sajtóra sem nehezednek a külső nyomás, sem a pesszimizmus körei, hanem szabadon és derűsen végezhetnénk a feladatunkat, így teljesíthetnénk azt a küldetést, amelyet ránk bíztak. - A műfajok sokszínűsége az Új Embernél szellemi, lelki igényességgel párosul... - Az az igazság, középutas lapot kellene csinálni, amit mindenki szívesen olvas. Megmondom őszintén, ez egy olyan feladat, amelynek megoldását ma sem látom tisztán. Én neveltetésem és iskoláim révén elsősorban az intelligenciát célzom meg. Azok a kiváló munkatársak, akik tudták, hogy milyenek a hétköznapi, egyszerű emberek, azok kihaltak, és egyre nehezebb olyanokkal találkozni, akik tudnak írni és meg tudják szólaltatni és olvasóvá tenni ezt a réteget. - Milyen remények és vágyak élnek a lappal kapcsolatban? - Vágyakban, ha a pillanatra tekintek, azt mondom, maradjunk talpon, és maradjon mellettünk az a közösség, amit az Új Ember családjának szoktunk nevezni. Reményeimről szólva én azt szeretném, hogy a kétezredik évet is érjék meg a mai katolikus lapok, és érje meg egy öntudatosan és optimistán kezdő társadalom is. Homolay Károly