Keresztény Élet, 1996 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1996-01-07 / 1. szám

1996. január 7. Vízkereszt A megszületett kisdedet a böl­csek és velük együtt mindenki hó­dolattal és szeretettel halmozta el. Egyedül az Atya az, aki még várat magára. Persze az ő esete a legbo­nyolultabb, hiszen hogyan tegye nyilvánvalóvá önmaga jelenlétét? Hogyan „látogassa” meg azt, aki öröktől Fogva tőle, az Atyától szü­letik? Isten szeretetének jelenléte azonban leolvasható azon, aho­gyan „odahajtja fejét” ahhoz, aki a világ megváltójának született Ennek fölismeréséhez az kell, hogy komolyan vegyük azt az eseményt, amely csak az Atya akaratából valósulhatott meg. Ez pedig az égen vándorló csillag, az a csillag, amely Jézus fölött állapodott meg. A csillagokra egyáltalán nem jel­lemző, hogy egy eddig ismeretlen úton kezdenek el járni. Képzeljük el, mi lenne, ha a Nap új szisztéma sze­rint kelne föl és nyugodna le. Vagy a hold kezdene tekeregni az égen. Mi történne a tengerek dagályával és apályával? De sorra vehetnénk min­den csillagot és bolygót: mindig arra a megállapításra jutnánk, hogy mind­egyiknek meghatározott szerepe és feladata van. A Szentírás leírását azonban szigorúan fogadjuk el: Isten­nek van lehetősége ilyen „szabad játékra”. Amely viszont azt jelenti: Isten látogatásának jele minden eset­ben összekötődik a szabadság, a meg­lepően eredeti és - Isten akaratán kívül - másból le nem vezethető való­ság megjelenésével. Ha tehát egy ed­dig soha nem látott csillag tűnik föl az égen, mely kimondottan az újszü­lött gyermekre utal - hiszen a bölcsek azt mondták: Láttuk csillagát napke­leten -, akkor itt közvetlenül Isten akaratáról és jelenlétéről kell beszél­nünk. Az Atya jelenléte nem nehezedik rá a jelenlévőkre, hanem csak emel­kedetté teszi a jelenetet az imádat és az áhítat érzékelhető mélységei által. Ha a vallásosságról és annak egész értelméről helyesen akarunk gondol­kodni és beszélni, akkor éppen ennek a képnek elemzéséből juthatunk el a gyökeréig. Egy ilyen vizsgálat nem kis meglepetésünkre vallási életünk olyan kritikáját tárja föl, amilyet a legnagyobb próféták voltak csak ké­pesek fölismerni és kimondani. A „vallásosság” - amelyen az Is­tenhez igazodó életet értjük - arra törekszik, hogy lehetőleg mindent szabályozzon. Ezért kategóriákat gyárt. Az imádságnak, a lelkiismeret­­vizsgálatnak és alapvetően minden lelki dolognak fix időt és helyet keres. „Vallásosságunk szinte lázad az új, a szokatlan helyzetek és események ellen. Mindezek hátterében a megszo­­kottság áll. Isten jelenléte már nem fölkavaró, imádatra és lebomlásra késztető. A legfinomabban fogalmaz­va is mindez természetes, mondhatni magától értetődő a „vallásos” ember számára. Tudja, ki előtt kell leborul­nia, és meg is szokta az imádásnak ezt a jól ismert formáját. Fölháborí­tóan üressé és sekéllyé tud lenni az effajta lelki élet, mert pontosan a lényeg sikkad el benne: Isten jelen­léte, aki imádásra méltó. Csak az tudja, milyen csodálatos dolog lebo­rulni Isten Fia előtt, aki meggyőző­dött arról, hogy Jézus elé állni a leg­nagyobb ajándék az ember számára, mivel az ő közelsége derít fényt mind­arra, amit mi boldogságnak és az élet értelmének nevezünk. A csillagon és a bölcseken ke­resztül az egész teremtett világ érke­zik Jézushoz. Az ember és a világ számára egyetlenegy út létezik, amely nem zsákutca, az, amelyik Istenhez vezet. Ezen az Istenhez vezető úton haladva az ember az egész minden­­séggel találkozik. Pontosabban, a vi­lág rajtunk keresztül jut el a Megvál­tóhoz. A vallásosság abból meríti so­ha ki nem fogyó erejét, hogy a lélek ösztönzésére szüntelenül keresi azt, akit imádhat. A vallásos ember élete érzékenység és figyelem mindenre, mert bárhol és bármiben megláthatja a jelet, amely elvezeti őt Megváltó­jához. A keresztény ember az egész világhoz közeledik ezáltal, hiszen Is­ten Jézusban mindent „úttá” tett. Aki Jézusnak ad valamit, az viszonzás­ként egy új világot kap. A bölcsek nagylelkű ajándékaikért az Isten or­szágának gazdagságát kapták. Jézus látása és imádása után a világ a terem­tés eredeti, Isten jóságából részesült arcát mutatja. Görbe József Mély hála Istennek és áldott jó Édesanyánknak. Jézus, aki testet öltött Máriában, ugyanaz a Jézus, mint aki eljön közénk és életünkké válik. Nekünk is csakúgy, mint a Szűzanyának, sietnünk kellene, hogy ezt a krisztusi életet megosszuk a hozzánk legközelebb állókkal. (Teréz anya) GONDOLATOK AZ EVANGÉLIUMHOZ Megérkezett a Megváltó! Vízkereszt vasárnapja, Mt 2,1-12. A bölcsek tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Erre megrémült Heródes király, s vele egész Jeruzsálem. Most tudja meg nemcsak Heródes, de Jeruzsálem is, hogy megérkezett a Megváltó! Izgatóan érdekes, hogy reagálnak, hogyan válaszol­nak, amikor végre itt van az állítólag várva várt? Nem tapsorkán, nem fellélegzés, lelkesedés fogadja, hanem teljesen érthetetlenül megrémülnek. Csak azok az idegen vándo­rok örülnek, akik a csillag­ jelre jöttek. De a választottaknak nem kell a Messiás: félnek tőle, innen a rémület, hiszen a próféták jövendöléseiből tudják, hogy ő a szeretet, igazság országát teremti meg. Ebben a feltámadt össznépi rémületben már benne van He­ródes éktelen haragja, a gyermekgyilkosság. Benne van, ahogyan az Úr Jézussal bánnak majd életében, ahogyan keresztre feszítik. Tudomásul kell vennünk, hogy az embereknek nem kell a szép, nem kell a jó, nem kell az igazság, nem kell az igazságosság, nem kell a bűntelenség. Az ember világa, levegője, környezete, amelyben jól érzi magát, a pocsonya, a bűn, a hazugság, az erő­szak, az élvezet Úgy fest, mintha semmi sem változott volna a világ Néró korától, amikor a Colosseumban 50 000 ember mindezt „sűrítve élvezhette”. Ebből a rémületből érthető, hogy hozzánk is hiába jött az úgynevezett fordulat, szűnt meg a nyomás, kapott szabad pályát az egyház, nem sikerült elérni egy nagy áttörést. Sőt, nő a bűnözés. Lefejezett gyerek, késsel összeszurkált taxisnő, elhagyott gyere­kek, feldúlt családok. A gonoszság hódít, mindenáron terjesz­kedni akar. Ez a világ önmagát is felfalja, de a világ minden kincséért nem mondanák ki a Tízparancsot és az Úr Jézus taní­tását, mert ettől félnek. Pedig a végén mégis Jézus fog győzni! KERESZTÉNY ÉLET Püspök, vagy diplomata? Mindkettő! Beszélgetés Kada Lajos spanyolországi nunciussal A Szentszék nemrégiben Kada Lajos címzetes tibicai érseket, négy és fél évi németországi működése után, spanyolországi nunciussá ne­vezte ki. Munkatársunk, Kiss Ul­rich jezsuita páter interjút készí­tett vele Rómában, új állomáshe­lyére utazásának előestéjén. -Érsek úr, mik voltak az elmúlt négy év kiemelkedő eseményei a né­metországi nunciatúra életében? - Munkás négy év volt. Német­ország huszonhét egyházmegyéjét, egy kivételével, mind meglátogattam. Egy-egy ilyen látogatás 4-5 napig tar­tott, sokat beszélgettem a legkülönbö­zőbb társadalmi csoportok képvise­lőivel. Közben miséket mondtam, prédikáltam. Én utazásaimat mindig is lelkipásztori látogatásnak szántam, és a püspökök igen hálásak voltak ezért. Az egyedüli egyházmegye, amelybe nem jutottam el, az osna­­brü­cki, melyből leválasztottuk az új hamburgi egyházmegyét, melynek új püspökét november 27-én vezettem be hivatalába. Ez volt a legutolsó né­metországi hivatalos tevékenységem. Msgr. Bode, eddigi paderborni segéd­püspök a legfiatalabb német püspök lesz, 44 éves. Egy ragyogó ember! - A püspökségek látogatása nem „rutinprogram” egy nuncius számára? - A német egyháztörténelemben - és ezen én is meglepődtem - egye­dülálló dolog, hisz a legtöbb helyen az utolsó látogató Pacelli bíboros volt, a későbbi XII. Piusz pápa, aki mint nuncius, több egyházmegyét meglátogatott, de ő se mindet! Ami véleményem szerint értékes és a jö­vőre nézve maradandó: az új egyház­megyék alapítása a keleti országré­szeken: Erfurt, Görlitz, Magdeburg és Hamburg, amely újra érsekség lett, illetve Berlin érseki rangra emelése. Mindez alaposan megváltoztatta az egyházmegyék helyzetét. Elmondha­tom tehát, hogy ,,bekerültem a német egyháztörténetbe”! Jelenleg folynak még az egyeztetések az egyház és az állam között az egyházmegyék átren­dezése során felmerült kérdésekről, de a karitász, a hadseregben, a rendőr­ségen és a kórházakban, illetve is­kolákban végzett lelkipásztorkodás ügyében is. Némely szövetségi állam­mal már kötöttünk egyezményt, de még sok a tennivaló!­­ Mindezek tipikusan diplomá­ciai és nem annyira lelkipásztori feladatok. Mi kapott nagyobb hangsúlyt munkájában? - Sokszor kérdezik tőlem, mi vagyok: püspök, vagy diplomata? Mindig azt válaszolom, hogy diplo­máciai tárgyalásaim is a helyi egyház szabadságának biztosítását, azaz a lel­kipásztori munkát szolgálják. Ezért magamat mindig elsősorban lelki­pásztornak tekintem. - Az érsek úr címzetes tibicai érsek. Ez a püspökség Észak-Afri­­kában fekszik, ahol a lakosság többsége muzulmán. Meglátogatta már „egyházmegyéjét”? - Sajnos, nem volt rá alkalmam. Valóban, tiszta mohamedán lakossá­gú ez a vidék, ahol Szent Ágoston idején virágzott az egyház. Az iszlám hódítása megsemmisítette ezt a kö­zösséget, most valami hasonló törté­nik pl. Algériában.­­ Új állomáshelye Spanyolor­szág, ahonnan egykor kiűzték az iszlám híveit, de az utóbbi évtize­dekben ezrével szivárogtak be is­mét Nem kihívás ez mind a diplo­matának, mind a lelkipásztornak? - Nehéz kérdés! Még nem sikerült átfogóan tájékozódnom a spanyol helyzetről. Azt tudom, hogy nagy sze­retettel várnak. Persze, sok probléma mindenütt azonos: a szekularizáció általános jelenség, habár Spanyolor­szág talán kevésbé távolodott el a ke­resztény élettől, kultúrától, mint mondjuk Németország. Spanyolor­szágban is kezdi azonban éreztetni hatását a paphiány, amely Magyaror­szágon oly drámai, nem kell tehát hozzá sok magyarázatot fűznöm. - Hogyan lesz valaki nuncius, milyen kiképzés szükséges hozzá? - Mindenekelőtt alapos teológiai kiképzés. Elvárják azt is, hogy a jelölt lehetőleg egyházjogból doktoráljon, de ha van már más doktorátusa, akkor ettől eltekintenek. Azonkívül nyelve­ket kell tudnia és hozzá kell szoknia a kúriai élet- és munkamódhoz. Gya­korlat is kell: én mielőtt nuncius let­tem volna, Costa Ricában és El Sal­vadorban több állomáshelyen szol­gáltam: Pakisztán, Skandinávia, Né­metország, Argentína és Róma.­­ Kilenc Costa Rica-i év után hét évig az Istentiszteleti és Szent­ségi Kongregációban szolgált, mi­előtt 1991-ben kinevezték volna né­metországi nunciusnak. Nagyon különbözik egy ilyen adminisztra­tív munka egy nuncius lelki­pásztori és diplomáciai feladatától? - Sokan úgy vélik, a kongregá­ciók munkája bürokratikus. Én azon­ban úgy érveltem kollégáimmal: itt is emberek sorsáról, sokszor emberi tragédiákról van szó. Amit mi megte­hetünk érdekükben, az lelkipásztori feladat! így értelmeztem munkámat és így igyekeztem az alárendeltek munkáját is irányítani. A beszélgetésre még november végén került sor A Vatikáni Rádió magyar adásai Egységben a világegyház­zal! A Vatikáni Rádió a követ­kező időpontokban sugároz ma­gyar nyelvű műsort. (Figyelem! Január 1-től megváltozott a rö­vidhullám frekvenciája!) Min­dennap 19.15 órakor a 196 mé­teres középhullámon, és az 51 méteres rövidhullámon (5880 kHz). Másnap reggel a műsort megismétlik 5.45 órakor a 196 méteres középhullámon és a 75 méteres rövidhullámon (4005 kHz). Ugyancsak újévtől az Eutel­­sat II. FS műholdon közvetlenül fogható az adás - Kelet 13­25- ös transzponderrel a 10,987 GHz-n­­, hangsegédvivő: FM-n 7,38 MHz. Cím: Vatikáni Rá­dió, 1191 Budapest, Pf. 80., il­letve: Radio Vaticana Lezione Ungherese. Piazza Pia 3.,­ 1-00193 Roma. 3. oldal A Kájoni János ferences ház Három szinten 35 kisebb-na­­gyobb helyiség, részben teljesen új, részben igényesen megújított épü­letben, nagy kert közepén. Ez, de nemcsak ez a Kájoni János ferences ház Budapesten, a pasaréti temp­lom és kolostor mögötti utcában. P. Hegedűs Kolos avatóbeszédé­ben arra a másra, arra a többre utalt, amiért létrejött egyáltalán ez a csoda. „A szellem építi a köveket, az Úr építi házát, mely nyitva áll mindenki előtt. Szent Ferenc mondta: ha nagyot akarsz tenni életedben, mássá kell lenned. A másság­­ másoké lenni! Másokért élni és munkálkodni.” Itt aztán bőven lehet. Bakó János, a fiatal, egyetemet végzett gondnok jól fizető állását adta cserébe a napi 24 órás szolgálatért. Munkája mellett a teológia negyedik évfolyamát végzi levelező tagozaton, később ugyanis szeretne besegíteni a hitoktatásba is. Ő vezet végig az épületen.­­ Különböző feladatok egyidejű ellátására alkalmas az objektum. Kö­zösségi helyiségek, előadótermek, több hittanterem is található benne, melyek igény szerinti foglalkozások rendelkezésére állnak. Koncertek, kulturális műsorok, de akár egyének, iskolai, baráti társaságok, egyesületek is igénybe vehetik. Könyvtárat szeret­nénk létrehozni, klubszerű foglalko­zásokat. Ilyen jellegű a Gondviselés Háza részlegünk, ahol 25 idős ember részére biztosítjuk ezeket a foglalko­zásokat, de még a napi ebédet, vagy akár tisztálkodási, napközi pihenési lehetőséget is, további 50 főnek pedig az ebédkihordást, de lehetőségünk lesz ezt rövidesen megduplázni. A Testvérkék ferences óvoda 43 be­iratkozott számára biztosít keresztény szellemű nevelést. A ház első avatására 1937. április 4-én került sor. Idős pasarétiek még ma is emlegetik az egykori mozgal­mas életet, köztük a fiatalok táncos összejöveteleit. 1951 -től - bár az épü­letet nem államosították - művelő­dési házként működött 40 éven át. A visszaadás után, példaértékű módon - egy éven át - közösen üzemeltette a ferences rend és a kulturális kor­mányzat. Az új alapító okirat szerint a ház művelődési otthon jelleggel mű­ködik, közcélokat szolgál, s nyitva áll mindenki előtt. A keresztény szelle­miségtől nem idegen, közösségfor­máló programokat tart, oktatást, ren­dezvényeket szervez, illetve lehetősé­get ad ilyenek tartására. Olyan érte­lemben is nyitott, hogy bárki felveheti a kapcsolatot a II. kerület, Szilfa u. 4. alatti objektum gondnokával a 176- 2248-as telefonszámon, s elmondhat­ja óhaját. A ház gondnoka szeretettel várja a jelentkezőket. A háború utáni első összejöve­telen (1945 telén) fogalmazódott meg a ház létének célja ilyenformán: „Hogy testi és lelki bajainkból fel­emelkedjünk.” Éppen 50 év elteltével megújult a lehetőség. Lehet élni vele. Tárnoki András

Next