Keresztény Élet, 1997 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1997-01-05 / 1. szám

1997. január 5. A bazilikában megéledt a történelem A budapesti Szent István-ba­­zilika-társszékesegyház bensőséges és örömteljes ünnepet ült: 90. év­fordulóját annak, hogy 1906. de­cember 8-án, apostoli királyunk, Ferenc József jelenlétében elhe­lyezték a zárókövet a főoltár alá. Most Habsburg Ottó volt a dísz­vendég. A jubileumi főpapi szent­misét, az idei advent 3., gyertyás­­orgonás vasárnapján­­ az eredeti terveknek megfelelően a bazilika plébánosa, Szabó Géza protonotá­­rius, kanonok, a Szent Jobb őre mutatta be. A márványfalak között a történe­lem éledt újjá. A szentélyben, jobb felől, egy-egy imazsámolynál, utolsó királyunk, IV. Károly fia és unokája, Habsburg Ottó és György királyi her­ceg foglalt helyet. A templomhajó­ban, szintén jobb felől, a díszesen fa­ragott padsorok első háromában: a Je­­ruzsálemi Szentsír Lovagrend, a Szu­verén Máltai Lovagrend, a Szent Ist­ván Lovagrend tagjai. A bazilikát megtöltötték a hívek és az érdeklődők. A szentbeszéd valamennyiünk előtt felidézte, hogyan kavargott-ör­­vény lett a múlt ezek között a már­ványfalak között. Imádságok törtek a magasba itt, örömök és bánatok, két világháború idején, azután a remény­ség haladó hajnalán és megaláztatá­sainkban. Négy pápa borult itt imára Isten színe előtt. Még mielőtt pápa lett volna: Achille Ratti, a varsói nun­­ciatúra beosztottja, a későbbi XI. Pi­­usz 1891-ben, azután Eugenio Pacelli bíboros, pápai államtitkár, Őszent­sége legátusa az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszus al­kalmával, a későbbi XII. Piusz, akivel vele volt akkor Giovanni Montini, Őszentsége államtitkárságának pro­tokollfőnöke, a későbbi VI. Pál. A nagy napunk 1991. augusztus 20-án volt. Szent István napján, azon a reg­gelen, amikor maga a Szentatyánk, II. János Pál pápa nyújtotta kezét ne­künk és adott - egész földi életünkre szóló - áldást, testének és lelkének melegítő, teljes közelségében. A mostani jubileumon, mint egy­kor is, latin misére került sor a Szent István-fő­oltárnál, a szentmisáldozat­­ra az oltárasztal görögországi Szi­koroszból való márvány lapja felett. A latin mise nemcsak történelmi patinát hordott magán, hanem beleilleszke­dett a főoltár felszökő, mintegy ön­maga is imádkozó vonalvezetésébe. És még följebb, az aranyhátterű, mennyországot elénk nyitó napfényes mezőkbe. A latin misével nem vetek­szik semmi. Ráfigyelve, messzibe révedt tekintetünk a szentély körfalán meg-megpihent a feliraton: „Szent István király, könyörögj érettünk az örökkévalóság királyánál!” Végezetül a szentélyhez vonultak a bazilika kis és ifjú hittanosai, akik korábban, Alberti Árpád káplán ve­zetésével és igyekezetében, vetélke­dőn vettek részt, hogy melyikük tud többet erről a fenséges templomról. Most a díjakat adta át nekik, megin­­dultan, de derűsen Habsburg Ottó, aki szavaival rámutatott, hogy ez már a jövő, amelybe Isten és magyar szentjeink, és íme, ifjúúságunk segítsé­­gével-erejével tartunk. A történelem folytatta magát a márványfalak között. És a mi lel­künkben. * Bíboros úr részvétele, megjele­nése a jubileumi ünnepi szertartáson - ennek közlését a Budapesti Főegy­házmegyei Hivatal kéri -, az előzetes tervekben sem szerepelt. A Keresz­tény Élet december 1-jei kis híradása tehát tévedés volt. Az én vétkem. Simon Gy. Ferenc E TEMPLOM ZÁRÓKÖVÉT 1906.DECZ.8AN TETTEK LE. I. F­E­RE­­N­C­Z J­Ó­Z­SE­F AP. királyunk JELENLÉTÉBEN. A M.K. KORMÁNY TAGJAI EKKOR DE WEKERLE SAND. MINISZTERELNÖK G8 ZICHY ALAD. GR ANDRASSY GYA. KOSSUTH FER.D8 DARÁNYI IGN..G8 APPONYI ALB.POLONYI GR. JEKELFALUSSY LA­J.ÉS JOSIPOVICH GA. miniszterek-voltak. cn GONDOLATOK AZ EVANGÉLIUMHOZ Jézusnál eggyé lesznek Vízkereszt vasárnapja. Mt 2,1-12. Napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Eljöttünk, hogy hódoljunk előtte!” Ez a csodálatos kép­­ valóság. Az egész világ, mindenféle nemzet jön Jézushoz, Nála és Benne találkoznak és eggyé lesznek. Jézus! Hordozd körül tekinteted és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád (17 60). A betlehemi csillag fényével az összes nemzetet ma­gadhoz vezetted, hogy együtt megismerjenek és eljussanak Hozzád (a szentmise könyörgése). Amíg nincs Jézus a lelkekben, ahány nemzet, ahány faj, annyi ellenség. A másikat vagy kiirtani, vagy porba alázni akarja. Ez a nacionalizmus. Ez a pogányság. Mihelyt szívünkbe költözik a Megváltó, megmarad a nemzeti, faji önérzet, szeretet. Szent Pálnál jobban nem szerette senki a zsidó népet: „Nagy a szomorúságom és állandó a szívem fájdalma. Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átok alatt, távol Krisztustól, testvéreimért, a test szerint népemből valókért” (Róm 9,2-3). Az Úr Jézus is megsiratta Jeruzsálemet, tehát nagy­on szerette, így iga­zán vallásos magyarnál nincs magyarabb, aki hazáját jobban sze­retné, és ezt bizonyítja egész történelmünk. Ugy­anakkor nincs ellenségkép, mert nálunk mindenki egy , min­denki édestestvér. „Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus a minden, és Ő van mindenben” (Kol 3,11). Jézus begyó­gyítja az emberiség legfájóbb sebét. A szétszórt, különnyelvű, gyű­lölködésre hajló emberek egy­másra találnak. Ez már a béke, az egyetértés, a világot összefogó szeretet országa. Ennek az egymásra­­találásnak az ünnepe vízkereszt Ezt éreztem meg, amikor fenn északon, Osnabrückben együtt miséztünk, a német plébános, a néger Gregory Umumuno és én. Igazi testvérek voltunk. Ez a csodálatos, szent nemzetköziség, katolicitás jelenik meg Rómában, minden egyes pápai kihallgatáson, a Szent Péter téren, vagy a VI. Pál-teremben. KERESZTÉNY ÉLET A Kisded üzenete Beszélgetés dr. Szendi József veszprémi érsekkel* - Tisztelt érsek úr! Kérem, mondja el, mi indította papi hiva­tása felé, és miért választotta a Jé­zus, Mária, József jelmondatot? - Talán annak köszönhetem papi hivatásomat, hogy édesanyám már gyermekkoromban elvitt a templom­ba. Nem küldött, megfogta a kezemet és vezetett, sokszor térdig érő hóban, egy kis kápolnába Fehérváron, ami­ből aztán kinőtt a mostani hatalmas Prohászka-emléktemplom. Biztosra veszem, hogy a szülői ház meleg, val­lásos lelkülete, főleg édesanyámé volt az, ami engem a papság felé vitt. A múltkor kezembe került egy szent­kép, amire még gyerekként írtam imát: azért imádkoztam, hogy pap le­hessek. A Jézus, Mária, József jel­mondat az egész kereszténység lénye­ge. Nem ideológia, nem böjtölési vagy jógagyakorlat technikája, ha­nem hit, hogy Jézus Krisztusban az Isten maga jött közénk, hogy isteni életének részesei lehessünk. Ezzel még nincs megoldva a megváltásunk, ezt a Jézust be is kell fogadni, ahogy tette Szűz Mária. Ő nemcsak egysze­rűen édesanya volt, az ő nagy hite, bizalma, szeretete minden keresztény eszményképe lesz. Máriától tanulhat­juk meg befogadni Jézust. A püspök szerepe, hogy védje a rábízott egy­házat, adjon jó példát Krisztus köve­tésére, áldozatos szolgálatára, amint azt Szent József tette. -Megosztaná az olvasókkal egy boldog, emlékezetes karácsonyát? - Az összes karácsonyom szép volt, amit otthon töltöttem. Édes­*Az interjút olvasónk küldte Noszlopról, még karácsony előtt, anyám Szepesgörgőn született, ott az egész vidéket mélyen vallásos embe­rek lakták. Édesapám mozdonyveze­tőként dolgozott, mindig azon imád­koztunk, hogy karácsonyra együtt le­gyen a család. Mikor szenteste csen­gettek a szüleink, ámuló szemekkel figyeltük a feldíszített fát, énekeltünk, imádkoztunk, megköszöntük az aján­dékot, és boldogan játszottunk. Az éj­féli misére mindig közösen mentünk. Ezek a karácsonyok felejthetetlenek, nem lehet egyet kiemelni, mert egy­formán szépek voltak. - Leginkább a szülők kötelessé­ge, hogy szóval és példával neveljék gyermekeiket a hitre és a keresz­tény élet gyakorlására. Hogyan ad­hatja át az a szülő a hitet, aki az elmúlt ateista rendszerben maga sem gyakorolta vallását? - Most pótlólag hitoktatásban próbáljuk részesíteni a felnőtteket. 2000 felé közeledve a pápa elrendelte, hogy három lépésben közelítsük meg az ezredfordulót. 1997 Jézus Krisz­tus, 1998 a Szentlélek, 1999 a Meny­­nyei Atya éve. Ahol csak iskolai hit­oktatás van, de a szülő nem imád­kozik, a gyerek megtanulja, hogy a vasárnapot megszentelje, de mert a szülő nem megy vele a templomba, az ilyen hitoktatásnak nem lesz ered­ménye. Szűz Mária nem küldte a kis Jézust, hanem kézen fogta és elment vele, pedig Názáretből Jeruzsálembe kellett gyalogolni, ami háromnapos zarándokút volt. Tehát az igazi hit­oktatás otthon kezdődik! - A házasság és a család szent. Ma Magyarországon a gazdasági válságnál is mélyebb a morális vál­ság. Hogyan tud ebben segíteni az egyház? - Az egész társadalom, és az egy­ház alapja is a család. Rá kell nevelni az embereket arra, hogy a házasság ne önző szövetségkötés legyen. Az igazi szeretet azt mondja: én téged szeretlek, és ezért szeretnélek boldog­gá tenni akkor is, ha ez áldozatot és lemondást jelent. Ezért szentség a há­zasság. A mai embernek nem kell az Isten? Ezért jönnek ezek a szörnyű csődök, ami a gyerek számára örökös kiegyensúlyozatlanságot okoz. Erő­szakossá válik, bezárkózik, s nem le­het rajta segíteni. Ugyanez a helyzet a vagyonféltő szülőknél, nem kell egy vagy két gyereknél több, és az elké­nyeztetett egyke eltékozolja a va­gyont. A nagycsaládosok óriási áldo­zatra kényszerülnek a szegénység ál­tal, mégis csupa életrevaló, derék em­bert nevelnek. - Mit üzen a Kisded nekünk, mit tegyünk egy szebb és jobb vi­lágért? - Jézus értünk emberré lett, éppen ez az üzenete a karácsonynak. Érde­mes embernek lenni, még akkor is, ha ez a születés barlangban, jászol­ban, szalmán történik, a legnagyobb szegénységben, nyomorúságban. Az igazi baj nem az anyagi, hanem a lelki szegénység. Érdemes az életet a ne­hézségeivel vállalni, Jézus és követői segítenek. Vegyük észre a körülöt­tünk élő embereket, segítsük, támo­gassuk egymást! Érdemes az Isten szándéka szerint élni, mert ezzel bé­két, örömöt, szeretetet teremtünk ma­gunk körül. Ács Istvánná Ahol a 2x2 nemcsak 4 A közömbösség és a nemzettagadás ellensége Szováti Tamás fényeslitkei plé­bánost 1991 nyarán szentelték pap­pá, Egerben. Első diszpozícióját Fe­hérgyarmatra kapta, ahol igazi missziós területre talált, kevés ka­tolikussal és sok-sok megteendő ki­lométerrel. - Szerettem ott lenni, éreztem az emberek szeretetét. Sokat dolgoztunk, renováltunk, felújítottunk. Igyekez­tünk kihasználni minden lehetőséget. Azután 3 évvel később Kisvárdára helyezték. Ott is, mint előző állomás­helyén, káplánként működött. Fő fel­adata az iskolalelkészi teendők ellá­tása volt a Szent László Egyházi Kö­zépiskolában. - Egy év múlva újra költöznöm kellett, mivel a főpásztorom Fényes­­litkére küldött plébánosnak. Legfon­tosabb teendőm továbbra is a közép­iskolai tanítás maradt. Mellette még 3 községben látom el a papi teendő­ket. Az egyikben, Komoróban, az idén templomépítésbe fogtunk. Ezt jövőre szeretnénk befejezni. Sajnos azonban elfogyott a pénzünk. Most a jó Isten és a jószándékú emberek segítségét várjuk. - Papi szolgálatában hamar lett plébános. - Ez eltér a gyakorlattól és a hí­veknek is meg kellett szokniuk, hogy nem egy idősebb és tapasztaltabb pap a plébánosuk, hanem egy fiatalember. Eleinte nem is tudták, hogyan szólít­sanak, pedig mindenkinek megmond­tam, hogy Tamás atya vagyok. Az idő múlásával látták a munkámat és a hi­vatásom szeretetét. Elfogadtak pap­juknak. - A két év során, annóta hitta­nár, milyen tapasztalatokra tett szert? - Még jobban megerősödött ben­nem, hogy a gyerekeket szeretni kell. A mai fiataloknak nem elég feltárni az új ismereteket, azt az agyukon ke­resztül a szívükig kell vinni. Különö­sen áll ez a hittani ismeretekre, ahol nem a 2x2­­­4 evidenciájával dol­gozunk. Azt is megtapasztaltam, hogy a fiatalok, még a vadabbja is, le­csendesíthető Istennel, ha úgy viszem őket közel hozzá, hogy bajaikból buk­kan fel az isteni megoldás.­­ A pap feladata a tanítás is. Ugyanakkor nem minden pap szü­letik tanárnak. Mennyire szerez­hető meg a gyakorlatban a peda­gógiai készség? - A tanítással Krisztus urunk bízott meg minket. A papok termé­szetesen nem születnek tanárnak, de a gyerekeknek a papban nem is ta­nárra van szükségük. Ez persze nem azt jelenti, hogy nálam nincsen fe­gyelem, metódus és rendszerezett tan­anyag. A papnak igen jó esélye van arra, hogy igazi pedagógus legyen: a szeretet és a gyakorlat által. - Hitoktatóként mi okozta, vagy okozza önnek a legnagyobb problé­mát? - Hittanári munkámban a külső adottságok, a szervezettség, a könyv­ellátottság nem okoz problémát. Ne­hezebb dió viszont a közömbös fiata­lok figyelmét felkelteni az igényesebb élet iránt, ami meghaladja a végtelen szórakozni vágyás, a diszkózás vilá­gát. A szórakozóhelyekre hosszú, tö­mött sorokban vonulnak a fiatalok. A szellemet, lelket nemesítő szent­misére, hittanra vagy igényes kultu­rális rendezvényre már alig néhá­nyan kíváncsiak. Ezért egyértelműen a médiának azt a részét teszem fele­lőssé, amelyik a bank- és a pénzvilág kiszolgálója. A fiatalok elé egy olyan álomvilágot vetítenek, amely nem lé­tezik és ahol a pénz és a hatalom az úr, az élvezetekkel együtt. Én, mint pap, ha megszólalok, jobbik esetben csak együttérző mosolyt kapok: „hol élsz te?". - Egy papnak, hittanárnak le­het ars poeticája? - Papi életem azonosságát ezek­kel a Szent János-levélben leírt sza­vakkal tudom összefoglalni: „A sze­retetet arról ismertük fel, hogy életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért” (J Jn 3,16). Én tudatosan vállaltam a papi életet és ugyanolyan tudatosan mond­tam le a családi életről. Az én gon­dolatom szerint a családban élő em­bernek teljesen a családjáért kell él­nie és nagyon kell őket szeretnie. Ne­kem, aki pap vagyok, azokat kell el­sősorban szívemben hordanom, akik­nek a lelkét Isten reám bízta. Család­tag vagyok én is, a Krisztusban hívő nagy család részese. - Mit lát ma a legnagyobb prob­lémának? - Minden jóérzésű magyarnak és kereszténynek, de különösen egy ke­resztény újságnak, a lehető legtöbbet kell elkövetnie azért, hogy hazánk fiataljaiban felkeltsék és megerősít­sük a hazaszeretetet. Borzalmas azt látni, hogy nálunk amerikai népvise­letben járnak az emberek, magyar szavainkat idegenre cserélik, és min­den „menő" és sikkes, ami külföldi. Egy önmagát megtagadó nemzet nem kell senkinek, legfeljebb csak azok­nak, akik profitálnak ebből. A tanít­ványaim körében nagy hangsúllyal beszélek erről és remélem, hogy a szí­vükben megfogamzik az elvetett mag. Ef Nándor 3. oldal

Next