Keresztény Élet, 1999 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1999-01-03 / 1. szám

2. oldal Nézzünk önmagunkba Legyen bennünk felelősségtudat! „Ha egy emberrel kapcsolatba kerülsz, vagy adnod kell neki valamit, vagy valamit el kell fogadnod tőle. De egyiket a kettő közül feltétlenül! Egyébként elpocsékolod az időt” (Rochus Spice kér). * * * Saint Exupéry így ír:,, Az, amit a legmélyebben megvetek, a bámészko­dók szomorú szerepe. Azoké, akik tétlenül álldogálnak... Sohasem szabad csak nézelődni. Az ember legyen vagy szemtanú, vagy együttműködő, vagy felelősségvállaló! Együttérző felelősség nélkül nem ér az ember semmit”. E szavak velőkig hatnak. ,,Az ember soha ne legyen csak bámészkodó. Ha jó ügyről van szó, legyen tanú, működjék közre és vállaljon felelős­séget! ” Sajnos, nagyon ritkán cselekszünk így, szívesen adunk másoknak tanácsot. Mindenre van receptünk, minden helyzetre van elgondolásunk - ha másokról van szó. Készek vagyunk másokat állandóan figyelmeztet­ni: ,,Felelősséggel cselekedjetek! Gondoljatok másokra! Gondoskodja­tok másokról! Ne legyetek puszta kíváncsiskodók! Vegyetek részt a mun­kában! ” Másokkal szemben igencsak megköveteljük az együttműködést, az intézkedést minden szinten. Nagyon szép szavak... de még szebb lenne együtt gondoskodni, együtt segíteni, együtt szenvedni! Saint Exupérynek igaza van: a csak bámészkodó szerepe igen sivár. Hogy ettől megszabaduljunk, ki kell törnünk kényelmességünk falai közül. Legyünk nyitottak embertestvéreink felé, készek arra, hogy felelős­séget vállaljunk még akkor is, ha az a veszély fenyeget, hogy emiatt bennünket felelősségre vonnak. Ne feledjük: egyszer majd mindanyi­­unknak felelnünk kell önmagunkért! Bánk József LEÁNYKÉRÉS MANAPSÁG - Légy a feleségem! - Nem tudsz okosabbat? - De, csakhogy az nem akar hozzámjönni... Szentek példája A bölcsek Avagy: mágusok. Nevüket a Biblia nem említi, csupán a tényt: „Böl­csek jöttek Napkeletről”, s az ószövetségi utalásokat olvashatjuk a (Gyermeknek) hozott ajándékokról. Mégis az epifánia - az Úr megjele­nése - úgy vált népünk, egész kereszténységünk életében jellé, ahogy a legnagyobb titok megjelenik az ember számára. „Az egyház egyik legrégibb ünnepe” - olvassuk vízkeresztről. Persze leginkább a három király jut eszünkbe, ha az ünnep „kulturális környezetét” vizsgáljuk: a drámai (irodalmi) tradíciókat, vagy akár a zenét, képzőművészetet. Mint sokaknak­­ kezdetben a kereszténység a jel, akiért érdemes elindulni. Gáspár, Menyhért, Boldizsár a csillag után indultak, s bizo­nyára meg kellett élniük tíz utazás néhány fáradságát. Eliot, századunk legnagyobb keresztény költőjének versében mindez a szürke, hétköznapi ember utazásává válik, hogy aztán többen mélyebb kérdéseket tegyenek fel: „miért vezettek végig ezen az úton, / Születésért egy Halálért?” A lét alapkérdései, s lehet rá felelni igennel, nemmel, ahogyan e század is próbált életben maradni, jóllehet sokszor mindenre a halál volt a válasz, a föld „sarkainak” kilendítése, de végül nem választhat mást a Paradicsomnál, mely az elveszett értékrend utáni sóvárgás. Életfáján az függ immár kétezer év óta diadalmasan, akit egykor a bölcsek találtak meg. Korunk szkepticizmusában, kényelmet szerető társadalmaiban kü­lönös élességgel szól Eliot verse: a királyok ugyan útközben gyakran gondoltak kényelmes függőkertjeikre, nyugalmukra, de miután hazatér­tek, „nincs többé nyugtuk”. Közöttük „idegen nép csüng istenein”, s ők másféle halálnak örülnének. Ez az a pillanat, amikor azt mondhatja valaki: a mágusok meglelték a megigazulás nyugalmát. A költő a még úton lévő bizonytalanoknak, ennek a századnak üzeni: találja meg újra az igazi Betlehemet. Ugyanakkor érezzük a mágusok Eliot által megfogalmazott üzenetét: aki egyszer megismeri az Emberfiát, eljut születésének hajlékába, többé nem lesz jó a régi, nyugtalanná válik, mint Szent Ágoston mondaná. A bölcsek, a mi nyugtalanságunk, s megérkezésünk után a folytonos izgatottság, amit el lehet hallgatni, de ő már többé nem ereszt el. Palóc Sándor KERESZTÉNY ÉLET Mikor éreztem magamat a legerősebbnek és a leggyengébbnek? „Amikor sikerült megalázkodnom BALÁS BÉLA kaposvári megyéspüspök A legerősebb akkor voltam, ami­kor sikerült megalázkodnom. Elmen­tem ahhoz a méltósághoz, aki a hátam mögött szórta rám félelmetes meg­jegyzéseit. Megkértem, mondja a sze­membe, amit problémának tart. Ekkor kitört, mint a vulkán, nekem támadt. A szóözön után, a ránkszakadt csend­ben fohászkodtam, majd halkan el­mondtam, nekem egy életem, egy ha­lálom, egy hivatásom van. Szeretnék mindent a lehető legjobban tenni, ezért megköszönöm a velem való tö­rődését, ígérem, elgondolkodom sza­vain, és kérem, máskor is szóljon, ha úgy látja, szólnia kell. A hatás döbbe­netes volt. Komor bírálóm váratlanul elmosolyodott és megölelt. Attól kezdve csak jót mondott rólam a há­tam mögött... Leggyengébbnek a Gyorskocsi utcában, a belügy vizsgálati osztályán éreztem magam. Harminc évvel ez­előtt, az egyik kihallgatásom során, késő délután az ávós tiszt ugyanazt kérdezte, amiről már délelőtt is hosz­­szasan faggatott. Amikor megjegyez­tem neki, hogy erre már válaszoltam, rántott egyet a vállán: „Nem baj, mondja még egyszer!” Hirtelen mér­hetetlen fáradtság lepett meg, mintha úthenger ment volna végig rajtam... Rádöbbentem, csak én képzelem ma­gam hősnek. Itt senkit sem érdekel az igazság, az egyetlen cél: a gyanú­sított kifárasztása. Nemcsak a kiszol­gáltatottságom nyilallott belém, de a törpeségem is. Fontoskodom, véde­kezem, ahelyett, hogy szót fogadnék Jézusomnak, aki világosan meg­mondta, hogyan viselkedjünk a ható­ságok előtt. Magamhoz tértem. Áldott lett a pillanat. Sikerült visszatalálnom a „vámos” lelkű idébe. Gyöngesége­­met megélve, az erő túláradó nagysá­gát tapasztaltam meg. A vesztemen dolgozó szakember semmire se jutott velem. Elengedett, és én megigazulva mentem haza... S. Gy. F. Amennyit segíthetünk imaapostolság-szolgálatunk Az utóbbi hetekben is küldtük segítségül a felbélyegzett boríték felhasználásával a kért, az imakönyvbe beragasztható méretű kis ima­lapokon a napi felajánló imát. Megtartottuk első csütörtök-éjszakai szerkesztőségi telefonügyeletünket. Meghallgattuk olvasóink kérdé­seit, kívánságait. Kerestük a válaszokat. Két útja között, Sevilla után és Argentínába készültében tettünk villámlátogatást P. Ádám János SJ tartományfőnöknél Budán, a jezsui­ták Sodrás utcai kommunikációs há­zában. Az Imaapostolsággal (is) kap­csolatos legégetőbb gondokat beszél­tük meg. A Megváltó munkatársai - Mivé lett az ember? Mivé a világ állapota? - Szellemi és erkölcsi sötétség vesz körül bennünket: a teremtő és irgalmas Isten tagadása, Jézus Krisz­tus nevetségessé tétele, az egyház be­­feketítése. Ember embert tapos, az egyik kizsákmányolja a másikat. A bűntettek szaporodnak, a zsarolás, a gyilkosság, a megvesztegetés, a rab­lás napirenden van. Nemzetünk pusz­tul, a magyar nép önmagát irtja ki a magzatelhajtás égbekiáltó bűnével és a gyermekáldás visszautasításával. Csak a pénz, a vagyon számít. Az alkoholizmus átka sújt, a kábítósze­rek egyre jobban terjedő használata emberségünket teszi tönkre. Csalá­dok szétesnek, a házasságot idejét­múltnak tekintik, a szexuális szaba­dosság tönkreteszi az ideálok és nor­mák nélkül kallódó ifjúságunkat. Em­bertelen lett az ember. - Ki a felelős? - Mindez bűn, vagy annak a kö­vetkezménye. Igen, a mi egyéni bűne­ink is hozzájárulnak a világ és társa­dalmunk siralmas állapotához. Mi is felelősek vagyunk. - Mit tegyünk? Mit tehetünk? - Az irgalmas Isten, aki szeretet­ből teremtette a világot és benne az embert, látja, hogy a bűn mennyire elcsúfította szép teremtését és rom­lásba hajtotta az embert. Ezért küldte el egyszülött fiát Jézusban, hogy az emberré lett Isten megváltsa a bűnös világot, visszaadja az embernek is­tengyermeki méltóságát és így meg­nyissa számára a mennyországot. Pél­dájával és tanításával Jézus Krisztus megmutatta az Isten elgondolása sze­rinti emberiség útját, megalapította a szeretet civilizációját, majd szen­vedésével és kereszthalálával elégté­telt adott az emberiség bűneiért és fel­támadásával lehetővé tette számunkra az emberség útját és az Isten országá­nak, a szeretet civilizációjának meg­valósítását. A feltámadt Jézus ma is él és munkálkodik. Minden embert hív. - Különösen kiket? - Akiknek fáj a világ, az embe­riség sorsa. Akik segíteni akarnak. Akiket megérintett az Isten végtelen irgalma és szeretete, amely Jézus Krisztusban láthatóvá lett. - Hogyan lehetünk Jézus Krisz­tus munkatársai? - Úgy, hogy Jézus és ember iránti szeretetből az ima segítségével nap mint nap felajánljuk Istennek és egye­sítjük Jézus szenvedésével munkán­kat, imáinkat, szenvedésünket, az egész életünket, jóvátételül bűnein­kért és mások bűneiért, a bűnösök megtéréséért, így eszközölhetjük ki a kegyelmet: Jézussal egyesülve. Ő tudja egyedül megváltoztatni az em­beri szíveket. A megváltó Jézus mun­katársává válhat így mindenki: az öreg, a fiatal, a beteg, az egészséges. - A szívünk hogyan nyílik ki? - Igaz, a világ rossz, körülvesz minket a sötétség, de ne szidd a sötét­séget, hanem gyújts inkább egy gyer­tyát! Ha káromkodást hallasz, ne bot­ránkozz, hanem imádkozz a károm­kodóért! Ha sokan gondterhelt arccal haladnak el melletted, kérd rájuk, ha lehet, egyenként, Isten áldását. Meg­látod, kinyílik a szíved, és Jézus szí­véhez hasonlóvá válik. „Ennyi telik tőlem!” Csire Lászlóné, Gencsapáti; Ku­­binyi Béláné, Dunaharaszti; Sze­­leczky Szilárdné, Budapest imalapo­kat kértek. Benda Kálmánné, Ráckeve: „Sze­retnék én is közéjük tartozni, egy pici szikra lenni”. Bokor Józsefné, Tod Antalné, Szentendre: „Kettőnknek!” Deme Józsefné cursillista, Bátaszék: „Mi, négyen is csatlakozni szeret­nénk”. Dosztál Márta, Székesfehér­vár: „Szeretnék bekapcsolódni, nagy örömmel veszem minden héten az új­ságot, több bélyeget mellékelek, hát­ha valakinek éppen ez hiányzik”. Faragó Magdolna, Orosháza: „Mi, 20 fős csoport, havonta kétszer, már két éve, imaórát tartunk, a cso­portunknak szeretném átadni az imaapostolság-imalapokat”. Juhász Józsefné, Rétság: „Sajnos, utóbb többször voltam kórházban, ott imád­ságokat cseréltünk, kérek imalapokat, adnék másoknak is”. Kecskés Mik­­lósné, Isaszeg: „Szívgárda-tag vol­tam, szeretnék az imaapostolsághoz tartozni”. Labáth Erzsébet, Szolnok: „Kérem az apró imalapokat, sok már az idős, nekik nincs türelmük és nem is jól látnak hosszabb imákat olvas­ni”. Rully Jánosné, Szeged: „Az ima­lapokat köszönettel megkaptam, min­den második szerdán az újszegedi plébánián működik az idősek klubja, ott osztom szét, 85 éves vagyok, eny­­nyi telik tőlem”. Január 2-án, az éjjel 11 és 12 óra közötti virrasztás idején, de időseb­beknek aznap este 7-8 óra között is működik hagyományos Imaapostol­­ság-telefonügyeletünk a Keresztény Élet budapesti telefonszámán: 1/416- 2433. Legyünk együtt. Simon Gy. Ferenc 1999. január 3.

Next