Kis Ujság, 1933. január (46. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-01 / 1. szám
2 1933 /3 és. Minden év átforduló. Határkő, amely jelzi, hogy az emberiség egy lépést ismét megtett a végtelenség emberi életekre szabdalt végességében.Minden év rejtély is, amely pontosan 363 nap alatt bontogatja ki titkainak szövedékét, úgy, hogy voltaképpen csak a szilveszteri éjszaka éjféli harang ütésére zárhatjuk le reményeink, csalódásaink, álmaink, terveink, kitűzött feladataink, sikereink és kudarcaink kettős könyvvezetésének végső eredményeit. Ekkor mondhatjuk meg, mit vitt el tőlünk és mit hozott elvesztett javaink helyett. Ekkor mondhatjuk ki az utolsó szót róla: jó volt-e, vagy rossz? Többet adott-e, mint amennyit vett? S mennyit váltott be ama reményeink sokaságából, amellyel az ember, a hivő, a soha végleg lemondani nem tudó ember betoppanásakor feléje nézett és köszöntötte. Bármilyen rossz is legyen a sorunk, a hitet csak nem adjuk fel, mert ez egyenlő a halál pusztításával. Sőt minél jobb a helyzetünk, annál nan reménységünk, a magyar ással tartván, nogy nincs olyan, amely mindig csak lefelé fora. És ez szent igazság. Egy franközmondás még ennél is tovább , és azt mondja: - Minél rosszabb, annál jobbra csak látszólag lehetetlenség. A végső igazsága mégis, hogy mirosszabb a helyzet, annál közea remény, hogy az jobbra for- Míg a rossz tűrhető helyzet ment, addig csak félvállról veszti !kkor már nem bírjuk minden erőnket, akadjuk, hogy változó" éppen ezt fejezi ki a: Isten is győzök számára is. Ezt a felfogását nem szűnt meg képviselni későbben sem s ama kevesek közé tartozott, akiket nem tudott megrészegíteni, elvakítani a győzelem káprázata. Végül ott is hagyta a béketárgyalást, mert nem volt hajlandó segédkezni az erőszak békéjének megalkotásában. Most — jóslásának szomorú igazságaképpen — jelenti ki a következőket: — Hogy mit várhatunk az új esztendőtől és egyáltalán a közeljövőtől — azt röviden kifejezhetem. Huszonhat nemzet volt érdekelne a világháborúban. Huszonhat nemzet — akár győző volt, akár legyőzött — mind a gazdasági bajok rémségével küzd s mindegyiknek fő gondja, hogy megtalálja elveszett reményeinek uj ösvényeit, hogy ráléphessen a sóvárgott boldogulás útjára. Ez a boldogulás vágya és reménye ott él minden amerikai és minden európai ember lelkében. A aprosperitye — aboldogulás — ahogyan az amerikai ezt a lelki vágyakozást egy szóval kifejezi — ma már többet jelent, mint egy gazdasági irány kifejezését. Merem mondani: szinte a jó vallási rajongás hőfokát érte ez már ijen, amelynek éppen úgy megvannak fanatikusai, mártírjai, mint egy-egy vallási szektának. Mert az ember ösztönösen látja, hogy útja besüppedt kripták közé tévedt.És az élet nem tűri a halál jelvényeit. Csakhogy a tévedés abban van, hogy mindenki külön-külön keresi a kivezető utat. Pedig sem az egyes egyén, sem az egyes nemzetek nem találhatják meg azt. Nem. Huszonhat nemzet összmunkájának eredménye a mai európai és amerikai helyzet. Merem mondani, hogy csakis a huszonhat nemzetnek összefogó, egyakaratú, szerető és megértő munkája vezetheti ki az emberiséget abból a kutyaszorítóból, amelybe a gyűlölködés vezette. íme! A lelkek atyja a szereidben, a megértésben véli megtalálni azt a csodálatos orvosszert, amely az emberiség sebbel rakott lelkét és testét meggyógyíthatja. S jön a tudós, a szakember, a számok és a közgazdagi tanok rideg hirdetője , s kimondja a maga borzalmas nagy igazsága: — amit huszonhat nemzet gyűlölete teremtett meg, azt csak ugyane huszonhat nemzet összefogó, megértő szeretete teheti jóvá! Nincs más megoldás A megváltásnak nincsen más ára. Semmiféle boszorkánykonyhán nem kotyvaszthatnak csodaszert, amely az emberiség sajgó sebeire a gyógyulást meghozhatná. Csak egy szere van a gyógyulásnak: az összefogás, a szeretet. Ugyanezt hirdeti Amerika híres és tudós szenátora is, Borah szenátor is, aki szemébe vágja az álszenteskedő farizeusoknak: — A kegyetlenség, az embertelenség a béke tizenhárom esztendejében nagyobb és általánosabb, mint bármikor a világháború négy évealatt volt. Borah szenátoriilágakciót kíván a világ nyomorral szemben. Az egymás után sóvárgó kezek tehát már keresik egymást a világ legtávolabbi részeiből. Hallatszanak a kiáltó szózatok, amelyek mint éjféli pásztortüzek fényt szórnak a csillagtalan éjszakába. S a lágyult tüzek egyre szaporodnak. Világosodik. Emberek! Magyarok! Tel a fejjel! Az 1933 szent év. A szeretet éve. És talán ez a szeretet meghozza számotokra és mindnyájunk számára amit eddig hasztalanul kívántunk s egymásnak: a boldog, a békés új esztendőt idérő&pdrít -1, ___________________________ 7 * 1 Istvén .. A lovak rémet láttak és a hó dragadták a szánkót, orr vágta a havat, mint a tejes talpvas élesen csiszogott a jégbecöveken, csattogott a hámfa s anői tompán döngött a szán, vizsot vert volna valaki az ott nem látszott. Csak hómező it. A fenyők kétoldalt, mint es kísértetek, meredeztek s alatóvillogásban rókatáncot jártak manók. Jol járunk? — nézett ki a tekiasszony a csörgők közül, merre a lovak visznek. — rezzent ilybő’, néző szűkült és lejtett. A szán segve bukdácsolt, aztán fölveferde-furán úgy maradt. Az és végén voltak és a fák eláhoztat. A lovak szügyié sülyedtek g rekedtünk ! — káromkodott ’. — Hat ökör sem húz ki... .em. ne hagyj el, — sóhajtotta es asszony. kocsis elgondolkozott, fel a tekintetes asszony az z urfi a másikra és menjealahogy a szánkó nyomiga? úgyis öreg vagyok; itt — mondta megadással, ingatott font a hegytetőn ősében egyik hegyről a sött. Csengettyűszó. Kár mennek tán éjféli róra___- hangzott élesen. ^^^^^A megdöndült. vasláncos v . . mki RWBoá. A diákerverek föl. riadt. — Nem látsz, a mindenedet? — ácsorgott Mihály bá’ a hátsó szánra, noha magában megörült neki. — A"ij! Megrekedt "az is. — Jó helyt járunk-e? — hallatszott hátulról. — Hogyne! Együtt leszünk a Faradicsonyban.. . A két kocsis leszállt és találkozott a hófényen. — Láttuk a szán nyomát, — zúgolódott a niheder kocsis, -- bátran jöttünk kedd után ... — Vesse fel a bükktüz ! — mormogta Mihály bá’. — Hová igyekeztek? — Udvarhelyre. — Mink is . . . A siheder kémkedett az éjszakában. — Nini, mi fény vagyon a fák közt? — mutatott a hegyoldalba. Valami favágó kunyhójából villogott ki a virrasztó tűz. Kicsi bujdosó csillagnak tűnt a hófúvásban. Mihály bá, nekivágott a töretlen hegyoldalnak s bezörgetett a viskó ajtaján. — Szállást kérünk a Krisztus nevében ! — Istené a szállás — felelte a székely s fölvette bekecsét, hogy segítsen a bajbajutottakon. — Ne búsuljon, tekintetes asszony ! — bukdácsolt le Mihály bá’ a szánhoz. — Szállást ad ez a felebarátom . .. Ecsém, tik is vaszkolódjatok ! Kiszállottak a szánkókból s az ordító szélben fölkapaszkodtak a viskó felé. Nagy fahasábok ropogtak a havasi pajta közepén. Ette a láng a száraz fenyőt s gyantaszag áradt el a fa sóhajában. — Urassayné vagyok Szárhegyről, — mutatkoztak be az asszonyok egymásnak. — Ilonka lányom . .. — Emilt meg az urfi, — előzte meg Mihály bá’ a tekintetes asszonyt. — Hites gyiák, — sandított büszkén a KIS UJSÁG Visszajön a régi világ Vasárnapi levél — írta Komáromi János Múltkoriban Mátraházán jártam s a széles terraszon üldögélve hallottam az itt következő, megtörtént apró esetet. Azokban a hetekben legényeket soroztak Gyöngyös tájékán. Az egyik mátravidéki faluban egy olyan legény, akit katonának vettek be, aki tehát »tauglich» lett, a kocsmába tért be egy pohár borra. Odabent három legény üldögélt már, aki nem vált be a sörözése . .y'vr.yis »untauglich» maradt. Kö)’ '.r-e támaszkodva ültek a kt-’ske"" ' 'áj. e a gyöngyösi laktanyába, megállt odabent, végignézett a három sajnálnivaló alakon, ugyanakkor rámutatott az ajtóra a olyan hangon, melynek ellentmondani nem lehetett, annyit kiáltott : — Mars ki ! A három baba merült és szerencsétlen alak nem szólt vissza semmit, ahelyett alázattal és meghunyászkodva kotródott kifelé. Még fizetni is elfelejtettek. Mert ahol Horthy Miklósnak egy katonát'* ül, ott véle egy levegőt nem sziv* mé* í Z pedig, amitől — első hallásra ■züen mosolyodik el az ember, len nagy dolog végső eredmény,mmyit jelent ez más szóval, hogy katonavilág feltámadásával kezd visszatérni a régi fegyelem és tekintély világa is. Emlékezzünk vissza csak: amikor I. Ferenc József volt még a király és a magyar valóban úr volt a maga hazájában, a sor alá került legények közül azok, akiket alkalmasaknak találtak a katonaorvos urak, zörgő szekereken, femántlikázva, zengő énekszóval tértek haza s minden leány rájuk mosolygott. Azok az istenadta alakok elleribui, akiket kidobtak sorozásom gyűlocszerre! • k .satu „U4UIK 5 ! sem mertek végigmenni az utcán. 1. ’ . nem a kertek alatt megbújva topótt el a házig s hetekig nem mutatkoz attól fogva,. Hetides hajadon pedig szót sem állt velek azontúl"... Elmondhatat I 1933 január 1