Kis Ujság, 1946. július (60. évfolyam, 145-170. szám)
1946-07-07 / 150. szám
Az amerikai cenzúra megtiltotta az atombomba-kísérletről szóló részletek nyilvánosságra hozatalát A Columbia Broadcasting System rádiótudósítója közli, hogy az amerikai cenzúra nem engedte meg az egyes tudósítóknak, hogy a Bikini szigeten végzett atombombakísérletől szóló jelentéseiket nyilvánosságra hozzák. — írásbeli parancsot kaptam. — mondja az említett rádiótudósító — hogy ne beszéljek arról, ami a Bikini sziget lagúnáiban történt. Egyáltalában nem szabad megmondanom, hogy átrepültem vagy nem repültem át a kísérletezés színhelye felett. Nem mondhatom meg, hogy láttam vagy nem láttam a hadihajókat, azonban semmi sem akadályoz meg abban, hogy megmondjam véleményemet az egész kísérletről. Véleményem szerint a kísérlet eredménytelenül végződött, sőt mi több, egy gyanús „utóíze“ van, amit nem lehet eltávolítani azzal, hogy hirtelen cenzúra alá vonják a tudósítók jelentéseit. Megmondhatom azt is, — folytatta a tudósító — hogy a parancs szövege, amelyet hatodmagammal kaptam, a következő. Nem közlendők a lagúnákban okozott károk mindaddig, amíg a károk közlésére el nem rendelik a pontos időt, továbbá nem közlendők a repülőgéputazás részletei sem, amíg azt meg nem engedik. (MTI) Gyógyszercsempészeket fogott a gazdasági rendőrség A gazdasági rendészeti osztály őrizetbe vette Römer Samu dr. bukaresti orvost, a Romániából hazatérő deportált vonatok vezető orvosát gyógyszercsempészés miatt. Rosner dr. társaival, Sági Károly zenetanárral és Kardos Mátyással, a Medicina Gyógyszernagykereskedés vezetőjével dollárért igen nagymenynyiségű gyógyszert vásároltak és azt Romániába akarták kijuttatni. Az egész társaságot a gazdasági rendőrség, mielőtt még elindultak volna csempészútjukra, elfogta, őrizetbe vette. Meggyilkolták a Magyar Népi Szövetség egyik tagját A román rádió közli: Székelyudvarhelyről származó értesülés arról számol be, hogy ott meggyilkolták Balázs Pált, a Magyar Népi Szövetség egyik aktív tagját. Balázs Pál parasztszülők gyermeke, ipari munkás volt. 1940-től 1944-ig az egyik csepeli hadiüzemben dolgozott, ahol ellenállási csoportokat szervezett. A háború után a Magyar Népi Szövetség keretén belül munkálkodott a román-magyar nép testvéri együttműködésének megvalósításáért. Halála nagy veszteség mind a román nép, mind az erdélyi magyarság számára, mert egyik hűséges harcosát vesztette el — mondotta a román rádió. (MTI) A Gyűjtőfogházban lesznek ezentúl a kivégzések Az igazságügyminisztérium tegnap olyan értelmű értesülést küldött a Gyűjtőfogház vezetőségének, hogy a kivégzéseket (akár golyó, akár kötél által történnek) a jövőben a gyűjtőfogházban fogják végrehajtani. Ez a rendelkezés a köztörvényi és a népbíráskodás hatálya alá tartozó elítéltekre egyformán vonatkozik. Valószínű, hogy az elhatározásnak, amely a kivégzések nyilvánosságát érinti, szállítástechnikai okai vannak. Tanulmányi felügyelők átképzése A nevelés demokratikus szellemének biztosítása végett a vallás- és közoktatásügyi miniszter politikai és világnézeti szempontból megfelelő tanulmányi felügyelőkre bízza az új tanévtől kezdődően az iskolai ellenőrzést és irányítást. Ezért az összes jelenleg működő tanulmányi felügyelőt felmenti. Az új tanulmányi felügyelőket a demokratikus beállítottság, szakképzettség és eredményes nevelői munka tekintetében legkiválóbb pedagógusok közül a helyi Nemzeti Bizottság és a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének meghallgatásával választják ki. Az új iskolafelügyelői kar világnézeti továbbképzése és a tudomány legújabb eredményeiről való tájékoztatása végett a tankerületi főigazgatók, tanfelügyelők, középiskolai tanulmányi felügyelők és népiskolai körzeti iskolafelügyelők részére augusztus második felében tanfolyamot rendeznek. Egy kis pesti színház Hivatalosan és naptári jelentés szerint már minden pesti kőszínháznak be kellett volna zárnia kapuját, annál is inkább, mert a kánikula idején kevés ember akad, aki szívesen ül be zárt helyiségbe. Ennek ellenére néhány színházunk még mindig játszik, sőt bemutatóról is lehet beszélni. A Madách Színház a közelmúltban mutatta be francia vígjátékújdonságát, Roger Ferdinánd „Új módszer“ című darabját. A történet valóban nyári, könnyű, ízes, zamatos, szívetlelket vidámító. Egy fiúiskola aranyos kamasznövendékei a főszereplői a darabnak. Mellettük felsorakozik az igazgató úr, az öreg pedellus, a tanár urak és egy kedves, csinos szellemes fiatal tanárnő, aki a maga ravaszságával, női fegyvereivel ráncbaszedi feketéző tanítványait. A fiúk a bájos tanárnő kedvéért nemcsak megjavulnak, de még a vizsgákra is becsülettel készülnek. Olty Magda, csupa élet, vidámság, humor, kedvesség. A kamaszok közül a nagyon tehetséges Gábor Miklós az első. Kitűnő színész, Balázs Samu és Tapolczay Gyula egy-egy sikerült alakítást nyújtanak a darabban. A Művész Színházban Pirandellodarabot jászának. „Az ember, az állat és az erény“ a címe és az emberi álnokságokról, képmutatásról rántja le kegyetlenül a leplet és megmutatja a meztelen valóságot. Pirandello ostorozásai után azonban már újabb bemutató készül, amelynek címe arra vall hogy szerzői Halász Rudolf és Halász Péter nem fogadták meg Pirandello erkölcsi tanításait, ugyanis a plakátok így hirdetik majd: „Házasság hármasban“. Ez is nyári produkció, fajsúlytalan, igénytelen, de kacagtató és szórakoztató zenés bohózat, elsőrendű szereplőkkel. A kis Békeszínház a téli évad egyik sikerét, Vaszary Gábor „Meztelen lány“ című vígjátékát vitte át a Művészszínházból a Városligetbe. A darabhoz azóta Buday Dénes zenét is komponált és a főszerepeket Kondor Ibolya, Szemere Vera, Nagy István és Pataky Jenő játsszák. A Fővárosi Operettszínház felújította Iiry-Halász Imre és Eisemann Mihály nagysikerű operettjét, az „Egy csók és más semmi“-t, Mezey Mária, Gombaszögi Ella, Csikós Rózsi, Básti Lajos, Bilicsi Tivadar, Dormant György főszereplésével. Az operettprodukciók frontján tovább hódít és hódít az Erzsébet-téri kioszk nyári színpadán a Varázskeringő. A Pódium kabaré „Búcsú a pengőtől“ összefoglaló címmel mutatta be új műsorát. Ha az inflációra gondolunk, azt hisszük, nem kell érzékeny búcsút vennünk. És várjon melyik színház üdvözli a forintot?... Nika Mária 6 8, 10, 15, 25. 50 HP benzin-, szívónál- és nyersolajmotorok járgányhajtásra is alkalmas kézipépiek eladók. 8-as 10 Atm. MÁV gázlokomobil eladó v. bérbeadó. Kalmár, Váci út 60 DUNÁNTÚLI POSZTÓGYÁR KERES azonnali belépésre finom Streichgarn áru kikészítésében jártas, hosszú gyakorlattal rendelkező, önálló apprefeur vezetői Ajánlatokat „Vertikális üzem" lél. Blocknerhez, Bajcsy-Zsilinszky út 33 (2) Vasárnap, 1946 július 7. Tildy Zoltána magyar képzőművészetért Tildy Zoltán köztársasági elnök július 7-én, vasárnap délben 12 óra 30 perckor a magyar rádióban felhívással fordul is magyar képzőművészek mozgalma érdekében a magyar társadalomhoz. Károlyi Mihályné Londonba érkezett London, július 6 A londoni rádió közli, hogy Károlyi Mihályné és titkára, Havas Endre kíséretében péntek délután repülőgépen Londonba érkekezett. Július 21-én tartják meg a szövetkezeti napot Az ország szövetkezeteinek ünnepét, a magyar szövetkezeti napot, idén július 21-én tartja meg az Országos Szövetkezeti Tanács. Ebből az alkalomból ünnepséget rendez a Nemzeti Sportcsarnokban július 21-én délelőtt 11 órakor a szövetkezeti tanács, amelyen Rónai Sándor miniszter tart előadást. Ezután Erdei Ferenc beszél. Felszólalnak még a vidéki szövetkezetek szónokai is. A Szakszervezeti Tanács tanácsülése A Szakszervezeti Tanács pénteken délután megtartott tanácsülésén Kossa István főtitkár előterjesztést tett az árak és bérek nagyarányú eltolódásának kiegyenlítésére. A javaslatnak megfelelően a Szakszervezeti Tanács elhatárolta, hogy a Gazdasági főtanácshoz fordul és kéri minden dolgozó részére azonnali segélyként 48 munkaórára eső bérösszeg haladéktalan kiutalását. A Szakszervezeti Tanács ezenkívül hozzájárult ahhoz, hogy az üzemek igényléseikkel a főváros IX. ügyosztályához forduljanak és rendőri felügyelet alatt álló munkakerülőket és feketézőket kérjenek rendelkezésre bocsátani, a romeltakarító, vagy üzemkörüli munkák elvégzésére. Ma kezdődik a Magyar-Szovjet Társaság kongresszusa A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság első országos kongresszusa ma nyílik meg. Este 7 órakor a magyar kormány fogadást ad a kongresszusi kiküldötttek tiszteletére. Vasárnap délelőtt 10 órakor díszülés lesz a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, amelyen felszólal Tildy Zoltán köztársasági elnök, a Kongresszus védnöke, Párin professzor, a szovjet delegáció vezetője, Nagy Ferenc miniszterelnök, Rákosi Mátyás és Szakosíts Árpád miniszterelnökh helyettes, Gyöngyösi János külügyminiszter, Keresztury Dezső közoktatásügyi miniszter, Károlyi Mihály, Kővágó József polgármester, Veres Péter, Kossa István, Szent-Györgyi Albert, Zilahy Lajos, Iláy Gyula s a vidéki és a budapesti kiküldöttek. Vasárnap délután 3 órakor tartja évi közgyűlését a Társaság, délután fél 5 órakor pedig az orvosi szakosztály tart díszülést, amelyent Párin professzor ad elő a Szovjet egészségügyéről és Gortvai György egyetemi tanár a jövő egészségpolitikája címmel. Este 6 órakor lesz a bélyeggyűjtő szakosztály díszülése, 7 órakor pedig Kodály Zoltán bevezetésével és Somogyi László vezénylésével Magyar- Szovjet hangversenyt ad a Filharmóniai Társaság. A műsoron Glijer, Liadov, Szabó Ferenc és Kodály művei szerepelnek. Július 8-án munkaértekezlet lesz, délben nyílik meg a Nemzeti Múzeum „Magyar-Orosz történelmi kapcsolatok" kiállítása, délután az írói szakosztály díszülésén Nikolaj Gudzij professzor és Lukács György egyetemi tanár ad elet, a szellemtudományi szakosztály ülésén pedig Zsirai Miklós és Ortutay Gyula tartanak előadást. Este 8-kor a Filmszakosztály tart díszülést az Urániában. A július 9.-i program keretében Moór Gyula rektor tart előadást a „Szovjet alkotmány“ címmel, a jogtudományi szakosztály díszülésén, délután a színházi és zenei szakosztály ülésén szólal fel Kabalovszkij zeneszerző és Hont Ferenc, délután 5-kor a közgazdasági szakosztály díszülésén Bán Antal iparügyi miniszter és Martos György tart előadást, este 7-kor pedig a Városi Színházban Emil Gilels, Sztálin-díjas zongoraművész tart zenekari estet. kis Újság MI. évfolyam 150. szám Keletes szerkesztő: KOVÁCS BÉLA Kömmunkatárs: SIMÁIMI BÉLA Felelős kiadó: HALIOSSS BÉLA Cekkszámlitszám: 71411 Kiadja a Fümtéllen Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Szerkesztősét!, kiadóhivatal: Budapest, VI. Eötvös u uca 12 Tel.: 420—761) Nyomatott a Fengelleri nyomdában. Bpeat VI., Eötvös útra 12 A kultuszminiszter rendelete az általános iskola továbbfejlesztéséről A vallás- és közoktatásügyi miniszter július 1-én aláírta az általános iskola továbbfejlesztése tárgyában kiadott rendeletet, mely szerint I. az 1946/47. iskolaévtől kezdődően a gimnáziumok és polgári iskolák II. osztálya helyett az általános VI. osztályt; 2. azokban a népiskolákban, amelyekben az 1945/46. tanévben általános iskola működött és az I—IV. osztályban az osztálytanítás, az V—VI. osztályban pedig szakrendszer szerint való tanítás személyi és tárgyi feltételei megvannak, ill. biztosíthatók, a népiskolai II., III. és VI. osztály helyett az általános iskolai II., III., IV. és VI. osztályt; azokban a népiskolákban, amelyekben az 1945/46. tanévben általános iskola nem működött, de az I—IV. osztályban osztálytanítás, az V—VI. osztályban pedig a szakrendszer szerint való tanítás személyi és tárgyi feltételei megvannak, ill. biztosíthatók, a népiskolai I—VI. osztály helyett az általános iskolai I—VI. osztályt meg kell nyitni. A rendelet intézkedik az eddig már működő általános iskolák továbbfejlesztéséről. A rendelet és az annak végrehajtására irányuló intézkedéseket tartalmazó „Útmutatás“ valamint az általános iskola tantervét és óratervét életbeléptető rendelet és az ehhez fűzött „Tájékoztató“ a Köznevelés legközelebbi számában jelenik meg. Megkezdődött a kisgazdapárti asszony kongresszus Ünnepélyes külsőségek között kezdődött meg az első országos kisgazdapárti női kongresszus. Reggel kilenckor a Kisgazda Párt központjában a virágokkal s nemzetiszínű zászlókkal díszített teremben megjelent Bajcsy-Zsilinszky Endréné, a Kisgazda Párt női szervezetének vezetője, Kovács Béla főtitkár, Varga Béla, a Nemzetgyűlés elnöke, Gyöngyösi János külügyminiszter és felesége, Kővágó Józsefné és Tartsay Vilmosné. Az egész országból összegyűlt kisgazdapárti asszonyokhoz először Bajcsy-Zsilinszky Endréné szólott, aki hangsúlyozta a vidéki és városi női szervezés egységes irányításának fontosságát, majd ismertette a gyűlés célját: az asszonyok politikai és gazdasági ismereteit fejleszteni kívánják és le akarják szögezni a női követeléseket. Az összegyűlt nőket ezután Kovács Béla üdvözölte, aki elmondotta, hogy a mai nehéz időkben az ország sorsa az asszonyok kezében van. Munkájukat nem lehet nélkülözni. Feltétlenül szükséges, hogy nemcsak a családi életben, de a közéletben is átvegyék méltó szerepüket. Varga Béla, a Nemzetgyűlés elnöke, beszédében elmondotta, olyan lesz az ország, amilyen az asszony, mert a gyermek édesanyjához hasonlít és az ország pedig a gyermekek összessége. Varga Béla nagyhatású beszéde után Kővágó József polgármester emelkedett szólásra. Hangsúlyozta beszéde további során, hogy elsősorban a nők feladata megszüntetni az ellentétek szítását, kiengesztelni a lelkeket, mert ma fokozottabban szükség van arra, hogy az erők széthúzása helyett minden szellemi és anyagi erő összefogása útján minél gyorsabban felépítsük az országot. Végezetül köszönetet mondott Bajcsy-Zsilinszky Endrénének áldozatos és lelkes munkájáért, amellyel a nőszövetség ügyeit intézi. A kongreszszus lelkesedéssel ünnepelte Bajcsy Zsilinszky Endrénét. Ezután dr. Bobula Ida a spirituális világnézet diadaláról beszélt, majd Pártag Tivadar a belpolitikai, Parragi György pedig a külpolitikai helyzetet ismertette. Parragi György szerint a magyar követelések a jaltai konferencia eredményein, az Atlanti Chartán, az Egyesült Nemzetek alapelvein és a roosevelti szabadeszméken nyugszanak, amelyben leszögezik a kisebbségek védelmét és a néprajzi határok szükségességét. Az asszonyok ezután egyszerű ebéden vettek részt. Délután Kiss Sándor „A magyar társadalom fejlődése“, dr. Hetényi Gézáné „Nő és népnevelés“, Gyömrei Sándor „Mai gazdasági problémák“ és Agyagossy- Horváth Péter „A mi filozófiánk“ címmel tartott előadást. Szombat délelőtt a vidéki és fővárosi asszonyok együtt megvitatják problémáikat, este részt vesznek a Gellért-szállóban tartandó, a hadirokkantak javára rendezett hangversenyen. A kongresszus egyik legérdekesebb része a vasárnap délelőtti szónokverseny. A szónokverseny győztese a délutáni nagygyűlésen, ahol Nagy Ferenc, Bajcsy-Zsilinszky Endréné és Királdy Lajosné mond beszédet, felszólal. Szent István: elkészül a Szabadság-híd, utána nyomban megkezdik a Margit-híd építését Az Erzsébet-híd kivételével valamennyi híd régi formájában eredeti helyére kerül vissza A főváros hídépítési különbizottsága Sáry Ignác elnöklésével fontos ülést tartott. A gyűlésen Borsos József műszaki főtanácsos, a főváros út- és mélyépítési ügyosztályának vezetője ismertette a közlekedésügyi minisztérium hídépítési osztályának irányításával folyó roncskiemelési és hídépítési munkálatokat. Eszerint a volt Ferenc József-híd, amelyet most Szabadság-hídnak neveztek el, gyors ütemben épül és a legutóbbi baleset ellenére Programm szerint augusztus 20-ára elkészül, úgy, hogy Szent István napján régi formájában ismét átadják a forgalomnak. A hídon a villamoskocsik a híd közepén lefektetett sínpályán közlekednek és a sínpár két oldalán húzódik a kocsiút, amelyen a közforgalom lebonyolódik. Az elkövetkezendő jégzajlás idejére tehát már két hídja lesz a fővárosnak, ahol Buda és Pest között zavartalanul folyik majd a közlekedés. A Gellért téren a villamossínek a tér közepére kerülnek és úgy rendezik a forgalmat, hogy minél kevésbbé legyen szükség átszállásokra. Az átszállások csökkentése céljából a Szabadság-hídtól északra és délre közvetlen villamosjáratokat indít a Beszkárt. Pestről a budai Krisztinatér irányába közlekedő villamoskocsik a híd budai hídfőjénél nem állanak meg és az első budai megállóa Döbrentei téren lesz, ami a forgalmi torlódások kiküszöbölése céljából szükséges. A Kelenföld és Lágymányos irányából a Krisztina városba utazó közönség szintén átszállás nélkül közvetlenül leheli meg az utat. Borsos főtanácsos a továbbiakban arról beszélt, hogy a hidak roncsainak kiemelése most meggyorsul. Bejelentette, hogy a Szabadság-híd újjáépítésének befejezése után haladéktalanul hozzákezdenek a Margithíd újjáépítéséhez Az összes felszereléseket, műszaki berendezéseket haladéktalanul a Margit-hídhoz szállítják. A Margit-híd újjáépítése azonban már lényegesen hosszabb időt vesz igénybe, mint a Ferenc Józsefhídé. Befejezett tény az is, hogy a Lánchíd is régi helyén és régi formájában épül fel, ennek újjáépítésére azonban csak később kerül sor. Az Erzsébet-híd sorsa még teljesen bizonytalan. Sok terv merült fel a híd elhelyezésére és felépítésének módjára, de döntés még nem történt. Régi helyén épül fel az óbudai Árpád-híd és a Boráros-téri híd is. A bizottság több hozzászólás után tudomásul vette a nagyfontosságú bejelentéseket, majd elhatározta, hogy a közeli napokban helyszíni szemléket tart. Nyugdíjasok figyelmébe A postahivataloknál tapasztalható rendkívül nagy torlódások elkerülése végett a pénzügyi kormányzat úgy rendelkezett, hogy a nyugdíjasok ellátási díjaikat az esedékességet követő bármely napon átvehetik. Ilyen esetekben a kifizetendő összeget az aznapi adópengeszorzószám alkalmazásával köteles a postahivatal kifizetni. Bérbeadó Budapest területén fekvő tízholdas gazdaság kitűnő épületekkel élő- és koltfelszereléssel takarmánnyal, terméssel. Szakképzett és tőkeerős gazdáknak felvilágosítást nyújt dr. Forrai Sándor ügyvéd. Liszt Ferenc-tér 5, d. u. 3—6 (Telefon 421—905). Eladó príma engedélymentes milmum Gyér teljes felszereléssel g it éld fald II Bókay János u. 43.