Kisalföld, 1968. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-31 / 25. szám

2 KISALFÖLD A történetírás a magyar-lengyel barátságért Húsz évvel ezelőtt, 1948. I. 31-én írták alá a magyar—lengyel kulturális együttműködésről sz­óló szerződést. A TÖRTÉNELEMBEN ugyancsak ritkán találkozunk olyan esettel, hogy két egy­mással szomszédos ország év­századokon át baráti viszony­ban éljen, ne ismerje az egy­más területe ellen indított há­borúkat és villongásokat A magyar—lengyel viszony bát­ran e kivételes jelenségek kö­zé sorolható. Mátyás király küzdelme Boroszlóért, vagy I. Rákóczi György balsikert! lengyelellenes támadása csak történeti érdekességek, s szin­te eltörpülnek a két nép ba­rátságát, közös harcait tük­röző események mellett. Már a középkor dinasztikus hábo­rúiban is sűrűn szerepel egy­más mellett a magyar és len­gyel kard, korán kifejlődnek a kulturális kapcsolatok, amelyek a szellemi haladás irányába befolyásolják a két nép fiait. Mindeme szép és felemelő baráti kapcsolat, kölcsönös hatás számbavéte­le vaskos köteteket igényelne. Sajnos, e nagy mű mind ez ideig nem készült el. A fel­adat egy ember számára, még ha szakértő is, túl nagy, egész munkaközösség kellene hozzá. Az utóbbi húsz évben a két nemzet történetírása, tegyük hozzá, nem azon a csapáson haladt, amelyet a polgári tu­domány vágott, és nem azok a célok mozgatják, amelyek az elődöket. Persze magát a magyar—lengyel barátságot nem kellett újonnan felfedez­ni, de tartalmát, értelmét másban látjuk, mint a polgá­ri korszakban. Klerikalizmus, nacionalizmus, sőt sovinizmus ülepedett le az 1945 előtt ké­szült művek többségében, a tudomány a napi politikát szolgálta, mérgezte a viszonyt a szomszéd népekkel, és tör­ténetírói köntösben az orosz nép, a Szovjetunió ellen kel­tett hangulatot. A FELSZABADULÁS után is fontos feladatnak éreztük a két népet összefűző hagyományok feltárását. A függetlenségi harcok, minde­nekelőtt 1848 magyar—len­gyel kapcsolatai jelezték az első lépéseket. Azóta minden év új eredményeket hozott; történészeink mindkét olda­lon kiterjesztették érdeklődé­sük sugarát a legújabb kor­ra, s egészen a második vi­lágháború végéig jutottunk el a magyar—lengyel közös szá­lak kutatásában. Éppen az új és legújabb kor megmutatá­sában történt sok hamisítás a múltban. Mindezekkel szem­be kellett nézni. A Magyar Tanácsköztársaság és a len­gyelek viszonyáról például a régi történetírás mélyen hall­gatott, pedig a lengyel mun­kások, katonák derekasan ki­vették részüket tanácsköztár­saságunk harcaiból. A jelenlegi helyzetet az igények növekedése jellemzi. Ki kell terjeszteni a kutatá­sok körét a történelmi folya­mat egészére, vissza kell te­hát térni a középkorhoz is, csak éppen gyökeresen új szemlélettel. Báthori István királysága ezután is joggal érdekelhet bennünket, de mást látunk benne, mint a múlt történetírása, amely a nagy lengyel királyt csak mint hódítót tömjénezte, mi viszont inkább reformtörek­véseit emeljük ki. Van az új történetírásnak egy másik igénye is: a felszíni kapcsola­tok tárgyalása helyett erőtel­jesebben kíván foglalkozni a két nép fejlődésének közös jegyeivel, a társadalom struk­túrájában meglévő sajátsá­gokkal. A MAGYAR és a lengyel tudósok már kölcsönösen el­készítették egymás országá­nak népszerű történeti össze­foglalását: megjelent nálunk Lengyelország története, és nemrég kiadták lengyel szer­ző tollából Magyarország tör­ténetét Népszerű munkák ezek — korszerű általános is­mereteket nyújtanak. Magyar részről számos részletmonog­ráfia is van, lengyel részről pedig sok cikk és tanulmány. A munkák koordinálására a két Akadémia életre hívta a történész vegyesbizottságot, amely évente tudományos ülésszakot tart, bibliográfiá­kat cserél ki. Mégis, egyenlő­re még nem lehetünk elége­dettek az elvégzett munkával. A lengyel milleniumi ün­nepségek alkalmából felaján­lottuk: tudományos appará­tussal megjelentetjük az Ár­pád-házi királyok okleveleit, amelyek sok lengyel adatot tartalmaznak. Ez a munka azonban kissé lassan halad. Egymás tudományos rendez­vényein elődásokkal, felszó­lalásokkal veszünk részt. Ösz­töndíjasaink is vannak köl­csönösen, a fiatal lengyel tör­ténészek közül néhányan megtanulták nyelvünket (ami magyar—lengyel viszonylat­ban is nagy szó!), ismertetik könyveinket. Nem mondhat­juk tehát, hogy nincs pezsgés. Hiányzik azonban a magyar utánpótlás, több fiatal kuta­tónak kellene élethivatásául választania a lengyel nép múltjával való foglalkozást. Hihetetlenül gazdag, megren­­dítően szép múlt ez, amely tele van küzdelemmel, szen­vedéssel, hősies nekilendülé­sekkel. És a magyar—lengyel közös múlt kiaknázatlan kin­csei várnak a lelkes kuta­tókra. A SZOCIALIZMUST építő magyar és lengyel népet a je­lenben is a hagyományos ba­rátság szelleme hatja át. Ez a hagyomány megszabadult sok hamis máztól, megtisztult, ra­cionálisabb, korszerűbb lett, kevésbé romantikus talán, mint a múlté, de nem felszí­­nes-frázisos, mint az ellenfor­radalmi korszaké. A történet­­írás hivatása, hogy e barátság szálait erősítse, tudományo­san megalapozza. A mai em­ber joggal elvárja, hogy a tör­ténetírók a két nép baráti egymás mellett élésének egész komplex folyamatát fel­tárják. Az idő a nagy törté­neti szintézis útját egyen­geti. Dr. Kovács Endre, Kossuth-díjas történész. Vállalatok figyelmébe Az átmenet hitelei Gazdálkodásunk új rendjé­nek bevezetése szükségszerű, átmeneti zökkenőkkel, olykor pillanatnyi tanácstalansággal jár. A Gazdaságpolitikai Bi­zottság határozatai, a kor­mány rendeletei elvileg meg­határozták a teendőket. Várni kell azonban az összes, konk­rét végrehajtási utasítás meg­jelenésére. Az élet viszont nem állhat meg. A biztató pezsdülést segíteni kell. Elsősorban a beruházások­kal kapcsolatosan vetődnek fel elgondolkoztató, sürgő­sen megoldandó kérdések. Tóth Erzsébet, a Magyar Beruházási Bank Győr- Sopron megyei igazgatója tájékoztatta erről a Kisal­föld munkatársát. — Ez évtől kezdődően ka­tegorizáljuk a beruházásokat — kezdte tájékoztatóját az igazgatónő. — Ismeretes a Gazdasági Bizottság állásfog­lalása, hogy az állami költ­ségvetésből elkezdett építke­zéseket, bővítéseket, felújítá­sokat, ha a 20 százalékos ké­szültséget nem érték el a múlt év végéig, csak saját terhükre folytathatják a vál­lalatok.­­ Az egyötöd-négyötöd ké­szültségi fokú beruházások to­vábbi kiadásait (az üzembe helyezett értéken felüli ráfor­dítás arányában) negyven százalékban az állam, hatvan százalékban pedig a vállalat fedezi saját alapjából. A 80 százalékban elkészülteket tel­jes egészében kifizeti az ál­lam.­­ Ebből következik, hogy számos, értékhatáron felüli beruházás a vállalatok ke­zelésébe került január 1- étől. Viszont a vállalatok ez évben még korlátozott mértékben rendelkeznek saját forrásaikkal, hiszen a nyereségből származó alap képzése csak jövőre érez­teti gazdasági hatását.­­ Számolnunk kell tehát azzal, hogy az imént említett, húsz százaléknál kisebb ké­­szültségű, illetve 20—80 szá­zalékban elkészült beruházá­sok folytatására nem minde­­gyik vállalatnak lesz pénze. Úgy is mondhatnánk, hogy nagyon kevésnek van rá anyagi fedezete. Eddig gaz­dasági mechanizmusunkból származott: elkényelmesed­tek a vállalatok, az ingyen pénzre, a központi ajándékra vártak, majd csak jut minde­gyiküknek az állami költség­­vetésből. Tóth Erzsébet megyei igaz­gató így folytatta tájékozta­tóját: — Egy módja van az épít­kezések, beszerzések, felújítá­sok, rekonstrukciók, stb. foly­tatásának: a hitel. Bankunk igyekszik segíteni a hozzá fordulóknak átmeneti nehéz­ségeikben. Az 1 /B/1968. számú újítás szellemében a vállala­toknál havonta képződő amortizációs alapot — nyolc százalékos kamattal — ez év végéig meghitelezhetjük. — Gazdasági rendünk ré­gi mechanizmusában a Beru­házási Bank már az év ele­jén rendelkezésükre bocsátot­ta a vállalatoknak az év so­rán havonta befizetendő amortizáció-részt a fedezetet beruházásaiknál, vásárlásaik­kor kamatmentesen igénybe vehették. A pénzt tehát már akár januárban elkölthették a vállalatok.­­ Az átmeneti időszakban sem vonja meg ezt a ked­vezményt a Magyar Beru­házási Bank az ügyfelektől, és megelőlegezi nekik — évi 8 százalékos kamattal — az egész évi amortizá­ciós befizetési kötelezettsé­güket. K. L. Galamb még közelebb tar­totta vigyorgó fejét, és bele­nézett a kígyó torkába, mint egy öreg doktor. — Vidd innen! — kiáltotta néhány légionista türelmet­lenül a varázslónak. — Vidd innen, te ördög! — Csak meg akartam mu­tatni, hogy nem fogatlan — felelte nyájasan a nagy ba­­juszú arab —, ahogy a rumi úr mondta... — Abban nem volt iga­zam, pajtás — biccentett vi­dáman Harrincourt —, de azt fenntartom, hogy én már láttam magát valahol... — Nem emlékszem... ta­lán tévedni kegyeskedsz. — Nono ... tévedni ugyan emberi dolog, de azért ve­lem is előfordulhat. Hát ak­kor ülj le ide, öreg átokke­reskedő barátom, és tedd valahová kedvenc ölbéli kí­gyódat, hogy a tisztelt köz­gyűlés is helyet foglaljon, azután mondj nekem jöven­dőt! Lehetőleg kellemeset, akkor kapsz egy feketét — és odaszólt az ősz trachomás arabnak, aki egyre főzte a kávét. — Egy pohárral a kígyódajka úrnak. Gyerünk kisfiú! A legalább nyolcvanéves „kisfiú” kivett egy kis réz­tartályt a parázsból... A varázsló lecsavarta karjáról a kígyót, és egy bőrzsákba siklatta, amelynek bekötötte a száját, azután megnézte Galamb tenyerét: — Hosszú életű lesz... — kezdte. Galamb dühös lett. Más nem hiányzik! — Hallja, nem fontos meg­hamisítani a valóságot. Csak mondja ki bátran, hogy nem élek soká ... — Hosszú életű lesz a rumi úr ... egészen biztos. Ez itt az életvonal, a hüvelykujj alól indul ki, és átmegy a­­ tenyéren... Jó hosszú vo­nal ... — Nézd, öregem ... Nem is olyan hosszú, csak piszkos a kezem, azért látod így ... de ha jobban megnézed — próbálta rábeszélni, szinte könyörögve. De a varázsló állhatatos volt: — Ez így van ... Hosszú életed lesz ... És itt... Ez érdekes ... különös... Egy nő szelleme üldöz! Mi?... Hohó! A szellem... Ne nézd! — Ide hallgass, öreg Ali baba! Te tudsz erről a szel­lemről? ... — Igen ... Én tudok ró­la ... Egy szép szomorú nő szelleme követi a csapatot... Nador közbedörmögött: — Ne éljek, ha nincs így... Most már elmondom, hogy a múltkor... valamelyik oázisnál... azt hittem, hogy a bortól van, mert oázisban én mindig részeg vagyok, láttam egy nőt, a sivatagban ült, túl az oázison, és éne­kelt ... — Nador! Nem voltál ré­szeg! Én is láttam — bólo­gatott Galamb, és a varázsló­hoz fordult. — Ide hallgass, Aladdin! Ha ismered a kí­­sértetet, és alkalmilag látod, mondd meg neki, hogy tisz­­teltetem, és ne féljen tőlem, én nem harapok, és nagyon tetszik nekem ... Szeretnék megismerkedni vele. — Micsoda hülyeségek ezek — mondta idegesen Hildebrandt, aki eddig egy szót sem szólt. — Hallja, Galamb, a Szaharában nem hálás dolog kísértetekkel tré­fálni. — Nem hülyeség, cimbora — világosította fel Galamb —, egy kísértet jár a csapat után, elegáns nő, és három­szögletű jel van a kezén. Ez a kedvenc dala ... És előrántotta szájharmo­nikáját. ... Millió csillag ragyogott a sivatag felett, tág fényű, szokatlanul nagy, vöröses és rezgően ezüstszínűek, a moz­dulatlan pálma- és fikusz­­lombon át. És Galamb be­hunyt szemmel, „érzéssel” rezgetve a tenyerét, szája szegletéből finoman, élesen fújni kezdte kis hangszerén a dalt: „Si­mon savait...” Két majom átutazóban egy tamariszkusz koronájáról a szemközti platánra, megállt és kíváncsian nézett le a lombok közül... A hold ezüstös fényében tisztán lát­szott a távoli sivatag felett ködszerűen lebegő por... És Galamb fújta a „Si­mon savai”-t, valamennyi szem a távoli Szahara felé irányult, hogy talán a daltól, mintegy hívásra, megjelenik a szel­lem. Ehelyett valami más, va­lami sokkal meglepőbb tör­tént ... — Gazember! — sikoltotta Kölyök. — Gyilkos gazem­ber ... És szinte a levegőn át úszva nagy ívű tigrisugrás­sal rávetette magát... Pen­­croftra! Két kézzel eltaszította az amerikait a torkánál fogva, villant a rohamkés, és bizo­nyára leszúrta volna, de az egérképű szikár ember rö­videsen kicsapott, szabályos horogütéssel állon találva Kölyköt. Az ütésnek alig volt lendülete, de Pencroft hihe­tetlen erős lehetett, mert egy apró reccsenés hallatszott, és Kölyök ájultan bukott a földre... Döbbenten álltak. Pencroft lihegve igazította a zubbo­nyát, és Kölyök még ájultan is egész testében remegett. Valamitől sokkszerű állapot­ba került... ... Az erődök felől egymás után felbúgtak a takarodók, és ki-ki sietett a laktanyája felé. (Folytatjuk.) I­I Az I­ ­ Ig/öretolf I I Lheliiörséoi r 32. Napi világesemények A vietnami szabadságharcosok sikerei Szovjet figyelmeztetés Japán címére A saigoni bábkormány hi­vatalosan bejelentette, hogy a holdújév alkalmával meghir­detett 36 órás fegyvernyug­­vást már nemcsak Dél-Viet­­nam öt északi tartományá­ban, hanem az egész ország­ban felfüggeszti. A DNFE- nek szombaton egyoldalúan megkezdett hétnapos tűz­szünetére az amerikaiak és szövetségeseik mind északon, mind délen támadásokkal vá­laszoltak, így Vietnam egész területén — noha a hold­újév még tart — harcok foly­nak A jelentésekből megál­lapítható, hogy Dél-Vietnam­­ban a kezdeményezés szinte teljes egészében a szabadság­harcosok kezében van. Külö­nösen sikeres rajtaütést haj­tottak végre a Da Nang-i nagy amerikai támaszpont ellen és magában a városban is utcai harcok folynak. A Khe Sanh-i támaszpont elleni partizán akció pedig olyan aggodalmat keltett Washing­tonban, hogy kedden Johnson tanácsadóival tárgyalt a kér­désről. Különös figyelmet érdemel, hogy a dél vietnami szabad­ságharcosok akcióira most a száraz évszak idején kerül sor, amely időszakot az ame­rikaiak elsősorban tartják alkalmasnak saját támadó hadműveleteikre. Tavaly­előtt és tavaly ebben az idő­szakban már a negyedik of­fenzívát intézték a szabad­ságharcosok állásai ellen, eb­ben az évben viszont — noha az amerikai csapatok létszá­ma Dél-Vietnamban az ed­digi maximumot érte el — egyetlen támadást sem tud­tak kibontakoztatni. Ezzel szemben a szabadságharco­sok, akik a száraz évszakban jobbára védelmi harcokra kényszerültek, most egymás után intézik nagyszabású tá­madásaikat. A Pueblo ügyében nem ült össze a Biztonsági Tanács, nem hivatalosan azonban egész nap folytak a tanácsko­zások a világszervezet szék­helyén. Sok szó esik arról, meghívják-e a Biztonsági Ta­nácsba a KNDK­ képviselő­­jét. Az Egyesült Államok a KNDK meghívását képtelen feltételekhez köti. Azt köve­teli, hogy még a tárgyalások előtt adják vissza a Pueblot és személyzetét. Joggal tart attól, hogy a KNDK képvi­selőjének jelenléte általában felvetheti a Biztonsági Ta­nácsban az amerikaiak szá­mára annyira kényes koreai kérdést. Az Egyesült Államok szövetségese, a dél-koreai bábkormány máris hevesen tiltakozik a KNDK meghí­vása ellen. Az Egyesült Nem­zetek Szervezetének egyéb­ként sem Észak-, sem Dél- Korea nem tagja. A nap eseményéhez tarto­zik a japán parlament éles Puebla-vitája. Az ellenzék súlyos szemrehányásokkal illette Szato miniszterelnököt, mert feltétel nélkül az ame­rikai álláspontot támogatja e kérdésben, valamint azért, mert a konfliktusban oly lé­nyeges szerepet játszó Enter­prise atommeghajtású repü­lőgépanyahaj­ó japán kikötő­ből indult útnak a koreai partokhoz. A szovjet kormány kedden Japánnal kapcsolatos kor­mánynyilatkozatot adott ki. Ebben figyelmezteti a japán kományt annak a veszélyére, hogy mind nyilvánvalóbb se­gítséget nyújt az amerikaiak vietnami agressziójához. A Szuezi-csatorna északl felében kedd este az izraeli csapatok újabb tűzharcot provokáltak. Tekintve, hogy néhány napja az ENSZ kéré­sére egyiptomi hajók meg­kezdték a Szuezi-csatorna megtisztítását a roncsoktól, és ezzel a júniusi háború óta a csatornán rekedt 15 hajó kiszabadítását — ez az újabb izraeli provokáció lér­lege­sen súlyosabban esik latba, mint a korábbiak. F. Mikisz Theodorakisz görög zeneszerző ottho­nában * (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat — Ks.) 1968. január 31., szerda

Next