Kisalföld, 1968. június (13. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-05 / 130. szám
KOLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYÖR, 1968. JÚNIUS 5., SZERDA , XXIV. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM A tartalomból: Kérdések és válaszok A nehéz is könnyebb Tényőn Pünkösdjárás, lucaszék ________________J Közúti Duna-híd épül Győrben Három változat Sopronban Az 1-es számú nemzetközi főút átépítésének programjával lapunk már több akalommal foglalkozott. A kiemelt, félmilliárd forintot meghaladó beruházáson jelenleg is nagy ütemben dolgoznak. A részhatáridőket betartva, rendben folyik az országos és nemzetközi vonatkozásban is jelentős útépítés. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium győri Közúti igazgatóságán Jakab János igazgatótól és Mentes Zoltán főmérnöktől megtudtuk, hogy a megyeszékhelyen és néhány helyen is nagyszabású útépítési programot készítenek elő. Alcapköltség: 130 millió Az utóbbi évek gyors fejlődése indokolttá teszi új Duna-híd építését Győrött. A jelenlegi híd már nem felel meg a forgalom követelményeinek. A 14-es számú, medvei Duna-hídhoz, a csehszlovák határra Győrön átvezető új út nyomvonaláról nemrég döntöttek. A vagongyári csomópontból elágazó főút a Vas Gereben és a Tarcsay Vilmos utcák közötti területen éri el a Mosoni-Dunát. Az új híd a kikötő mellett íveli át a folyót, átnyúlik a vasúti vágány és a mellette lévő út felett is. A program 130 millió forint alapköltséggel indul. Ebből a hídra 45, az útra 10 milliót szánnak. A többi járulékos költség. (A szanálások módjáról a tárgyalások még folynak a közúti igazgatóság és a tanács között. Annyi azonban máris biztos, hogy Győr ezzel a KPM beruházással is jól jár.) A határon kezdődik A rajkai átkelőhely forgalma ugrásszerűen megnövekedett az utóbbi két-három esztendőben. Ezért csak helyeselni lehet azt a döntést, hogy a Mosonmagyaróvár— csehszlovák határ közötti 17 kilométer hosszú 15- ös főútat korszerűsítik. A terveken dolgoznak. A munkák a jövő évben az országhatáron kezdődnek. Az átkelőhelyen több sávos útrendszert építenek. A 85-ös győri nagycenki főút átépítése jelenleg áll. A munkák folytatása azonban szerepel a közúti igazgatóság fejlesztési programjában. Ugyancsak korszerűsítésre vár még a 84-es számú főútvonal Sopron—Nagycenk közötti szakasza is. (Bécsből ez a legközelebbi úr imnál a Balatonra.) E munkánál majd a soproni átkelőszakasz korszerű megépítése jelent gondot, amelyre három változatot dolgoztak ki a KPM szakemberei. A Sopron városi Tanács végleges döntésére várnak, és megkezdik az előkészületeket. Győrben a folyók és a vasút, Sopronban a védett műemléknegyed okoz gondot. Városépítési szempontból azonban Sopronnak ugyanúgy előnyére valilt a kor 1 3^oTM~sí+e»+t átkelőszakasz, mint Győrnek Régi gond Régi gond a Hanságot átszelő út Mosonszentjános— Csorna közötti szakaszának állapota. Szinte lépésben közlekedhetnek rajta a gépjárművek. (Száraz időben még a dűlőutakon is jobbak az útviszonyok, mint ott.) A régi gondot még az idén orvosolják. Az év végéig erősítő hengerlést és aszfaltburkolatot kap ez az út. A csornai átkelőszakaszon hat-, másutt négyméteresre szélesítik az útpályát. Az igazgatóság a fenntartási költségből tíz és fél millió forintot költ a Csorna és Mosonszentjános között a közlekedési feltételek javítására. Cs. I. Győrött szerepel a Vasas Művészegyüttes énekkara Évek óta tartó barátság fűzi össze a Vasas Központi Művészegyüttese énekkarát és a vagongyári kórust, s a jó viszony termékenyen hatott mindkettejük művészi felkészülésére. Szombaton este fél 8 órakor Győrött a Rába Művelődési Házban látják vendégül a vagongyári dalosok pesti barátaikat, a hangverseny java részét ezúttal a vendégek adják. Meleg üzemek, melegüzemek Ilyen időben még az állandó, egyhangú zúgás is feledt meleggé sűrűsödik a textilgyárakban. Fenyőillat üdíti majd a Richards Finomposztógyárban azokat, akik olyan üzemrészben dolgoznak, ahol légnedvesítők működnek. Hogy a frissítőnek feloldott fenyőtabletták illata a szövőtermek minden zugába eljusson, a kánikula beállta előtt ellenőrzik a szerelők a légfrissítőket. Megvizsgálják a fűtőtestek zárószelepjeit is, nehogy beszökjön valahol a kósza forróság. Napsugarakat visszaverő festékkel mázolják be rövidesen a déli fekvésű üzemek ablakait. Tisztasági versenyt hirdettek nemcsak a munkahelyeken, hanem az öltözőkben, mosdókban, sőt az üzemi bölcsődében és a napközi otthonban is, ezzel is a Richardsgyáriak egészségét védik. Hivatalosan június közepén kezdődik a nyár. A Richards Finomposztógyárban a szövődé és a fonoda legmelegebb munkahely. Szódavízzel, Mítoitrollal is enyhítik a hőségben a lányok, asszonyok szomjúságát. A kánikula beálltával pedig kávét és teát kapnak a gépek mellett elbágyadt szomjasok. Homlokukat, arcukat törölgetve, megkönnyebbülten lélegzik fel a sárga ruhás két férfi. Horváth József és Patyi Zoltán, a Magyar Vagon- és Gépgyár közúti jármű gyárának hőkezelő edzőüzemében dolgoznak. Most csukták be az egyik kemence ajtaját, az ezerfokos hőség szédítő lehelete vibrál körülöttük. — Nem ritkaság nálunk a 70—75 fokos állandó hőség sem — mondják a hőkezelők Három részből áll a közúti járműgyár hőkezelő edzőüzeme, s bár az olajkemencék közelében nagy a forróság, mégsem sorolják a melegüzemek közé. A másik két helyiségben jóval kellemesebb az időjárás. — Szódavíz a mi frissítőnk — jegyzik meg —, de csak nyáron. Pedig ebben a melegben is elkelne már, sokszor kortyintanánk... T. K. Ára: 70 fillér ------------------------------------------------------------------------ A sztrájk 18. napja Saigoni trízfények A francia gazdasági élet meghatározó tényezője a nagy sztrájk 18. napján változatlanul a dolgozók tömegmozgalma. Úgy tűnik, elsietettek voltak azok az előrejelzések, amelyek a francia nagyburzsoázia sajtóorgánumaitól származtak és azt jósolták, hogy a hét közepére, legalábbis a döntő ágazatokban, mindenütt fel fogják venni a munkát. Igaz, megállapodás jött létre néhány közlekedési vállalat dolgozóival, ugyanakkor azonban a legnagyobb szakszervezeten, így például a fémipari dolgozóké, szilárdan ragaszkodnak követeléseik teljesítéséhez. Változatlanul rendkívül feszült a viszony a kormány és az egyetemisták között. (Jellemző epizód: amikor Pompidou tárgyalási ajánlatot tett „az egyetemisták képviselőinek”, olyan választ kapott, amely ebben foglalható össze: „önnel nem tárgyalunk”. Figyelemreméltóak azok a Párizsból érkező jelentések, amelyek szerint a gaulleista kormányzat — a korábbi várakozással ellentétben — most éppenséggel keménységre, a munkások követeléseivel való szembefordulásra biztatja a munkáltatókat. A cél az, hogy a sztrájk ne érjen egyhamar véget, hogy az országot a bénultság állapotában tartsák, s ezáltal olyan körülményeket teremtsenek, amelyekben lehetőség nyílik a választások elhalasztására, s a jelenleginél is erőteljesebb antikommunista propagandakampány megindítására. A francia kommunisták választási hadjárata egyébként nagy erővel folyik, az FKP az első fordulóban saját jelölteket állít a csaknem 500 választókerületben, míg a második fordulóban a baloldali szövetséggel fog össze egy közös jelölt támogatására. A szabadságharcosok emlékezetes meglepetésszerű offenzívája óta most vált a leghevesebb harcok színhelyévé a dél-vietnami főváros. Saigonban az elnöki palota közvetlen közelében fülsiketítő fegyverropogás hallatszik, amelybe nehézfegyverek hangja keveredik és az eget tűzfények világítják be. A szabadságharcosok mostani offenzívájának jelentőségét az adja meg, hogy közvetlen válaszadás arra a Saigon környéki amerikai offenzívára, amelyről a washingtoni katonai vezetők azt állították, hogy célja a dél-vietnami főváros térségének teljes megtisztítása a „felkelőktől”. Az Egyesült Arab Köztársaság népe az egy évvel ezelőtti izraeli agresszió évfordulójára emlékszik. A jelentések arról számolnak be, hogy ez nem egyszerű gyásznap, hanem az újjászervezett politikai és katonai erők impozáns demonstrációja. A szemléken bemutatkoztak a légierőnek a Szovjetunió testvéri segítségével felszerelt harci egységei is. Mindennek emlékeztetnie kell az agreszszorokat: politikai és katonai helyzetük az elmúlt egy évben sohasem volt olyan rossz, mint most. J. Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja különleges tanácsadóként bekapcsolódik a VDK és az USA párizsi megbeszéléseibe. Megérkezése után találkozott Zorinnal, a Szovjetunió párizsi nagykövetével (balról). Jobbról Xuan Thuy, tárcanélküli miniszter, a VDK küldöttségének vezetője. (Telefoto / MTI Külföldi Képszolgálat) Folytatódnak a diákincidensek Jugoszláviában Kedden tovább bonyolódott a helyzet Új-Belgrádban a vasárnap este kirobbant diákincidensekkel kapcsolatban. Különböző társadalmi, politikai szervezetek, zömében reálisnak minősítették az egyetemisták kívánságait, ugyanakkor azonban figyelmeztették a diákokat, hogy a zavargások nem hoznak megoldást, a kérdéseket demokratikus módon, tanácskozások útján kell rendezni. Ezt fejezik ki a belgrádi lapok is A feszültség azonban ennek ellenére nem enyhül. A tüntetők megtámadták a belgrádi egyetem több tanszékét, valamint a rektori hivatalt, s immár további egyetemek hallgatói is közölték, hogy bekapcsolódnak az új belgrádiak akcióiba. A tüntetők akcióit irányító bizottság újabb követeléslistát állított össze, amely elsősorban a diákok anyagi helyzetének megjavítását, s a munkás-paraszt egyetemi hallgatók számarányának növelését sürgeti. E követelések között van az egyetem gyökeres reformja, valamint az, hogy a hallgatók ténylegesen beleszólhassanak az egyetem ügyeibe. A diákok pontjai között szerepelnek olyanok is, hogy például a szakképzettséget kívánó munkahelyeket szakképzetlenek helyett mindenütt töltsék be képzett emberekkel, s ily módon is biztosítsák a fiatalok elhelyezkedését. A belgrádi egyetem tanácsa elhatározta, hogy egy hétre felfüggeszti a tanítást, s egyben közölte Gyurica Joskiccsal, a szerb kormány elnökével, teljes mértékben támogatja a diákok kívánságait, s javasolja, hogy a rendzavarások megszüntetése érdekében teljesítsék az egyetemisták óhajait. A szerb belügyminisztérium kedden reggel közölte, hogy az eddigi tüntetések során 38-an sérültek meg, s az anyagi kár legalább másfélmillió új dinár. A közlemény hangsúlyozza, hogy a tüntetésekben felelőtlen elemek is részt vettek. A rendőrség a belgrádi utcákon, tereken és nyilvános helyeken betiltott minden további tüntetést, gyűlést és felvonulást. Az egyetemisták azonban továbra is ragaszkodnak ahhoz a szándékukhoz, hogy újabb gyűléseket tartanak. (MTI.) A kisbaráti Március 15. Tsz-k«« úgy számítják hogy két múlva kezdődik az aratás. A l ’ász" ; '.»a már l • állt két ‚’/i -4-es kombájn, amelyet nemrég vásárolt a szövetkezet használtan, 94 000 forintért.