Kisalföld, 1971. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-25 / 148. szám
Az országgyűlés ülésterme. (MTI Fotó : Mező Sándor felv. — KS) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1971. JÚNIUS 25., PÉNTEK ★ ________XXVI. ÉVFOLYAM 118. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR Pártmunkásküldöttség utazott Győr-Sopron megyéből az NDK-ba Győr-Sopron megyének évek óta testvérmegyei kapcsolata van a Német Demokratikus Köztársaság Erfurt kerületével. Már eddig is több delegáció tanulmányozta kölcsönösen az ipar, mezőgazdaság jó módszereit, a pártmunka tapasztalatait. Tavaly az Erfurt kerületi Pártbizottság első titkárának, Alois Bräutigam elvtársnak vezetésével járt küldöttség megyénkben. E látogatás viszonzására utazott küldöttség az NDK-ba. A delegáció vezetője Pataki László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Tagjai: Port Árpád, a megyei pártbizottság titkára, Pajor Gabriella, a Soproni Ruhagyár pártbizottságának titkára és dr. Csernitzki Gyula, Győr megyei város tanácselnöke. A delegáció nyolc napig tartózkodik az NDK- ban. Napirend szerint: a kormány próbai vitája, a pénzügyminiszter jelentése, bizottság választása az alkotmánymódosítás előkészítésére Az országgyűlés befejezte ülésszakát Csütörtök délelőtt az országgyűlés folytatta a kormány programjának vitáját. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke, továbbá Apró Antal, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Németh Károly az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője. Külpolitikai törekvéseink Csütörtökön, az országgyűlés tanácskozásának második napján a kormány programjában felvetett valamennyi fontos kérdésről tovább folyt a véleménycsere. Komócsin Zoltánnak, a Központi Bizottság titkárának felszólalása külpolitikai kérdésekre összpontosította a figyelmet. A felszólalásban hazánk és a baráti szocialista országok viszonyának szentelte a legnagyobb figyelmet Komócsin Zoltán. Hangsúlyozta aktív szerepünket a szocialista gazdasági integráció megvalósításában, amelynek további programját hamarosan teljesen kidolgozzák. Országunk nemzetközi tevékenységében továbbra is a magyar—szovjet kapcsolatok a legnagyobb jelentőségűek. Állandó feladatunk a Szovjetunióval kialakított baráti együttműködés erősítése, amely minden téren fejlődik, és a legfőbb biztosítéka a szocializmus építésének hazánkban. Kitért Komócsin Zoltán hazánk, valamint Bulgária, Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság sokoldalú kapcsolatainak egészséges fejlődésére, a lengyel—magyar kapcsolatok kedvező alakulására, valamint együttműködésünk aktivizálódására Romániával. Megjegyezte, hogy bár e fejlődést időnként nehezíti a magyar, valamint a román elvi álláspontokban és egyes nemzetközi kérdések megítélésében előforduló eltérés, a nehézségek leküzdésére törekszünk. A továbbiakban annak a reményének adott kifejezést, hogy a szocialista Jugoszláviával kifejlődött jó kétoldalú kapcsolataink további erősödését nem akadályozza, hogy bizonyos "nemzetközi kérdéseket más módon ítélünk meg, mint a jugoszláv elvtársak. Körvonalazta jó kapcsolatainkat a Vietnami Demokratikus Köztársasággal, Kubával, valamint a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal, majd hangsúlyozta, hogy a magyar—kínai és a magyar—albán államközi viszonyban is normalizálásra törekszünk, természetesen elvi engedmények nélkül, s annak hangsúlyozásával, hogy e törekvéseinket senki sem használhatja fel szovjetellenes taktikázásra. Befejezésül szólt kormányunk további erőfeszítéseiről az európai biztonság megteremtésében. A kormány külpolitikájáról, ezen belül békepolitikai kezdeményezéseiről beszélt messzemenő elismeréssel dr. Káldy Zoltán, evangélikus püspök, budapesti képviselő Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az imperialista országok minden újragyarmatosító, megosztásra törekvő próbálkozása ellenére a szocializmus tért hódít, és ebben hazánk erőfeszítéseinek is része van.kel küzdő tsz-ek, valamint azok között, amelyek a tavalyi természeti csapások miatt kerültek kritikus helyzetbe. Tollár József, Zala megyei képviselő az úgynevezett hitelversenyben részt vevő ipari vállalatok eltérő helyzetét elemezte, és arra figyelmeztetett, hogy nem mindig azok kapják meg a hitelt, akik népgazdasági szempontból legfőképpen rászorulnak közlekedés, beruházások Nagy figyelemmel hallgatták a képviselők Tóth István budapesti képviselő, szakszervezeti főtitkár felszólalását aki a közlekedési és szállítási dolgozók munkakörülményeit ismertette, és azokat a nehézségeket, amelyek a városi tömegközlekedésben napról napra tapasztalhatók. Növekszik a munkaerőhiány, kevés az autóbusz- és tehergépkocsi-vezető, egyre több a túlóra, és bár mindezekre megfelelő kormányintézkedést hoztak, a gyakorlat nem sokat változott. A vitában szereplő kérdések közül a legnagyobb figyelemmel továbbra is a beruházások helyzetét, s ezzel öszszefüggésben a lakásépítést (Folytatás a 2. oldalon.) Iparszerű mezőgazdaságot! A kormány programjában felvetett gazdasági kérdések között a csütörtöki tanácskozáson erős hangsúlyt kaptak a mezőgazdasági vonatkozásúak. Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, Hajdú megyei képviselő a felszólalásában az élelmiszergazdaság sok időszerű problémáját érintette, így a szarvasmarhatenyésztést, a sertéshús-előállítást, a növénytermesztés néhány gondját, de legfőképpen azt az újfajta gazdálkodói magatartást, amelyet a termelőszövetkezeteknek mielőbb el kell sajátítaniuk. Az iparszerű mezőgazdasági termelés nemcsak a beruházások idején, hanem a későbbiekben is megköveteli az ésszerű, hatékony szervezést és irányítást. Más értelemben is közelítenek a város és a falu gazdasági problémái egymáshoz, hiszen a tsz-ekben is meg kell küzdeni a munkaerőmozgással, a szakképzés sokoldalú feladataival, s számolni szükséges közgazdasági szabályozók újszerű hatásaival, valamint a tsz-tagság növekvő igényeivel is. Ide kapcsolódik Váncsa Jenő állami gazdasági igazgató, Fejér megyei képviselő felszólalása is, aki ugyancsak az állattenyésztéssel öszszefüggő beruházások nehézségeit fejtegette, rámutatva az előrelátás hiánya okozta gondokra. Javasolta, hogy a pénzügyi szervek tegyenek különbséget a meggondolatlanságuk miatt nehézségek Barátként fogadták a koreai vendégeket Nagygyűlés Kapuváron A szolidaritási békehónap megnyitójára tegnap délelőtt kedves vendégek érkeztek Győrbe. A koreai küldöttséget Li Dong Szon, a KNDK budapesti nagykövete vezette, és elkísérte Kovács Dezsőné, az Országos Béketanács alelnöke. Vendégeinket dr. Hajós Vilmos, a Hazafias Népfront megyei titkára fogadta, majd a megyei tanács székházában Lombos Ferencnek, a Győr- Sopron megyei Tanács elnökének tájékoztatóját hallgatták meg. Útban a Graboplast Pamutszövő- és Műbőrgyár felé a gépkocsik az adyvárosi lakótelepen haladtak keresztül. A koreai küldöttség tagjai elégedetten szemlélték a hatalmas méretű építkezést. Jártak már Győrött, de mint elmondották, azóta nagyon sokat fejlődött a város. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban ugyancsak egyik fő feladat a lakásépítés. A következő hatéves terv szerint 1971—1976-ig egymillió család költözhet új otthonba! A műbőrgyárban Tomaskovics Gyula igazgatóhelyettes köszöntötte a vendégeket, majd érdeklődve ismerkedtek meg az új üzemrésszel, a műbőrgyártás technológiájával. — A mi hazánkban is nagy jelentőségű a vegyipar — mondták a küldöttek —, ezért ismerkedünk örömmel egy ilyen világhírnévnek örvendő gyár munkájával, dolgozóival. Új termékeik, a vadbőrt utánzó műbőrök tetszenek leginkább ... A gyár dolgozói barátokként fogadták és kísérték a látogatókat. A koreai küldöttséget délután Kapuvár város párt- és állami vezetői fogadták. A városi pártbizottság tanácstermében Kapuvár dolgozói szolidaritás békenagygyűlésen vettek részt. Ünnepi beszédet mondott Lombos Ferenc, a megyei tanács elnöke. — Huszonegy évvel ezelőtt, 1950. június 25-én robbantották ki az amerikai imperialisták a KNDK elleni gyilkos hódító háborút. Az agresszorok 8700 gyárat és üzemet, 5000 iskolát, számtalan lakóépületet és kulturális létesítményt pusztítottak el. Sok ezer mezőn dolgozó parasztot, iskolaudvaron játszó gyereket, munkást öltek meg... A koreai nép felett mégsem diadalmaskodhattak az agresszorok. — Összefogunk a világ minden békeszerető népével — mondta végezetül Lombos Ferenc —, hogy mindenütt visszaszoríthassuk az imperializmust, és kivívjuk a tartós békét Európában és szerte a világon! Vendégeink beszéltek hazájukról, a 40 millió lakosú KNDK-ról, a forradalmár Kim Ir Szenről. Szóltak békés építőmunkájukról, amelyet ma is gyakran zavarnak az amerikaiak. Az agresszorok tavaly 11 200-szor szegték meg a fegyverszüneti egyez-ményt! A békenagygyűlés résztvevői táviratot küldtek a Koreai Hazaegyesítési Demokratikus Fronthoz Phenjanba: „A kapuvári békenagygyűlés résztvevői Győr-Sopron megye egész lakossága nevében szolidaritásunkat fejezzük ki a koreai népnek az agresszorok elleni harca iránt. Baráti üdvözletünket küldjük, és eredményekben gazdag, békés építőmunkát kívánunk a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság szocializmust építő testvéri népének ...” Késő délután a küldöttség Fertődre látogatott, megtekintette a kísérleti kutatóintézetet és a Haydn-múzeumot. Megyénktől ezekkel a szavakkal vettek búcsút. — Élményekben gazdagon térünk vissza, örülünk, hogy ismét új barátokra találtunk. Jókívánságaikat tolmácsoljuk a földrajzilag ugyan távoli, de a szívekben közel lévő hazánk dolgozóinak... J. F. Megyénk képviselőinek egy munkanapja (kiküldött tudósítónktól): Csütörtökön folytatta nyári ülésszakának munkáját az országgyűlés. Megyénk képviselői közül dr. Imre Lajos az Országháza Dunára néző folyosójának egyik szögletében dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszterrel beszélgetett. A miniszter örömét fejezte, ki hogy növekedett az orvos képviselők száma Élénken érdeklődött az iránt, hogy megoldódott-e Imre dr. helyettesítése az országgyűlés munkája alatt. Pongrácz Imréné, Szemerits Ferencné és Bogyai Gyuláné, megyénk nőképviselői a szünetben a kormányprogram azon részéről beszélgettek, mely a szolgáltatások növeléséről és korszerűsítéséről szólott. Csatlakozott hozzájuk Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, elmondotta, hogy a szolgáltatások fejlesztése a miniszterelnök szívügye. Már tatabányai választói beszédében is a következőket mondotta: „A dolgozó ember joggal elvárja, hogy a szolgáltató intézmények megfelelő módon rendelkezésére álljanak. A szolgáltatás nem szívesség, hanem kötelesség. Nem valamiféle kegy gyakorlása, hanem a dolgozó nép munkájával megteremtett jobb életkörülménynek és magasabb életszínvonal-szükségleteinek kielégítése. A szolgáltatásra hivatott vállalatok, intézmények ne játszanak hatóságot, hanem megbecsüléssel és tisztelettel kezeljék a dolgozó embert!” ★ Kocsis Józsefet, Sopron tanácselnökhelyettesét az újságírók nagy csoportja vette körül. A soproni ünnepi hetek felől érdeklődtek. A képviselő örömmel újságolta, hogy nemcsak a hazai érdeklődés nagy, hanem Ausztriából, Angliából, sőt a tengerentúlról is igényeltek jegyeket. A beszélgetés végére ért oda Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, aki közölte Kocsis Józseffel, hogy vasárnap ő is ellátogat Sopronba. ★ Nagy Józsefné is elfoglalta helyét az ülésteremben. Az ebédszünetben így nyilatkozott: — Hála a soproni szanatórium orvosai lelkiismeretes munkájának, meggyógyultam. Részt vettem már a Győr-Sopron megyei képviselőcsoport június 7-i ülésén. Most ismerkedem választókerületem, Mosonmagyaróvár problémáival. Különösen a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár munkája érdekel. Mindent elkövetek, hogy a gyártási technológia fejlesztésével kiváló termékek kerüljenek ki a mosonmagyaróvári gyárból. ★ Csütörtökön különösen sok dolga volt a képviselőknek. A délelőtti szünetben a honvédelmi bizottság ülésezett. Ebéd közben pedig dr. Révay Zoltán sürgette megint honatyáit, a gobelinteremben csoportülést tartottak. Megállapították, hogy Győr-Sopron megye városaiban a közlekedés egyre romlik. Ezért felkérik a Volán 19-es Vállalatának igazgatóját, adjon tájékoztatást arról, mit tesz a vállalat a közlekedés javításáért. Elhatározták, hogy eleget tesznek Sopron város vezetői meghívásának, s július 6-án a Lövérek városába látogatnak, majd részt vesznek a Győri Ipari Kiállítás és Vásár megnyitásán, augusztus 19-én pedig Győr 700. éves jubileumi ünnepségén. ★ A X. kongresszus irányelvei között olvashattuk: „Fejleszteni kell a képviselők részvételét a parlamenti munkában és aktív politikai tevékenységüket a tömegek, a választók között.” Úgy gondoljuk, megyénk képviselői eleget tesznek a kongresszusi felhívásnak. Imre Béla