Kisalföld, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-23 / 146. szám

7 (Folytatás az 1. oldalról.) Végeredményben a költ­ségvetést 191,6 milliárd fo­rint bevétellel és 194,9 mil­liárd forint kiadással zártuk. Amint azt már az 1972. évi költségvetés beterjesztésekor jeleztem­­, az állami költ­ségvetésnek a tervezettet meghaladó, kereken 3,3 mil­liárd forint hiánya keletke­zett. Ennek oka az, hogy a vállalatoktól remélt és elvárt bevételeink egy része nem folyt be, beruházási költsé­geink és a társadalmi közös kiadásaink a költségvetés végrehajtása során emelked­tek. A Minisztertanács az idei népgazdasági terv és költség­­vetés elkészítésével párhu­zamosan intézkedéseket dol­gozott ki, amelyek hatásai fo­kozatosan érvényesülnek. A gazdasági-pénzügyi egyen­súly javítása, valutánk szi­lárdsága érdekében ezek kö­vetkezetes végrehajtására és további határozott lépésekre van szükség. Ebben az eset­ben várhatjuk, hogy a folyó évi költségvetést a tervezett arányok szerint hajtjuk vég­re. Az 1973. évi népgazdasá­gi terv­ és költségvetés ösz­­szeállításakor szigorú köve­telménynek tekintjük, hogy a népgazdasági egyensúllyal párhuzamosan a költségvetés helyzete is javuljon. Tisztelt Képviselő Elvtár­sak! A továbbiakban néhány olyan témakört emelek ki, amelyek eredményeink szem­pontjából alapvetőek, vagy jövőbeni fejlődésünket hatá­rozzák meg. Ezek sorában az első, a legfontosabb az, ho­gyan sikerült valóra váltani gazdaságpolitikánknak azt az alapelvét, hogy a lakosság életszínvonala tartósan, ki­egyensúlyozottan növeked­jék, az életkörülmények ja­vuljanak? Ez a követelmény 1971-ben is megvalósult. A lakosság jövedelme a tervezett mér­tékben emelkedett, az egy keresőre jutó reálbér mint­egy 2,5—3 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem pe­dig 5—6 százalékkal nőtt. A Minisztertanács rendsze­resen foglalkozik a kereseti arányok elemzésével és sza­bályozásával. Megvizsgáltuk például, hogy milyenek és hogy változnak az iparon be­lüli bérarányok? A tények azt mutatják, hogy 5000 munkás­nál többet foglalkoztató nagyvállalatok munkásainak átlagjövedelme 5—10 száza­lékkal haladja meg az ennél kisebb vállalatokét. A munkások között is van­nak az átlagosnál nagyobb keresetűek. Ez nagyrészt a jobb munkából, a nagyobb teljesítményből következett, de voltak aránytalanságok is, mert egyes melléküzemági, szövetkezeti, kisvállalati dol­gozók és alkalmazottak jöve­delemnövelési lehetősége ki­emelkedően jó volt. Az állami szervek erre is figyel­met fordítottak. Szabályoz­tuk a termelőszövetkezeti al­kalmazottak bérezését és munkaidejét, valamint a mel­léküzemági tevékenységet. Felhasználtuk a bérpolitika központi eszközeit, béremelé­si lehetőséget, preferenciákat nyújtottunk a szénbányászat­ban, a villamosenergia-, a textil- és az alumíniumipar­ban, a közlekedés és a lakos­sági szolgáltatás területén. A mezőgazdasági áruérté­kesítés növekedésével együtt érvényesült az a — már ko­rábban is ható — irányzat, hogy a parasztság reáljöve­delmének emelkedése a mun­kásokét valamelyest megha­ladta. A 4. ötéves tervben egészében azonban valóra váltjuk az eredeti célt, hogy e két osztály jövedelmi hely­zete azonos mértékben ja­vuljon. A nem termelő ágazatok­ban több jelentős központi bérintézkedést hajtottunk végre. A lakosság számszerű­en csekély, de társadalmi ha­tását tekintve, nem jelenték­telen részének jövedelmei magántevékenységből szár­maznak. Az idén a korábbi­nál hatékonyabb adórend­szert alkalmazunk, amely erőteljesebben mérsékli a ma­gas jövedelmeket, különösen azokat, amelyek nincsenek arányban a végzett munka társadalmi értékével. A spe­kulatív módon szerzett jöve­delmek korlátozását példázza az a pénzügyi előírás, hogy az ingatlanok beszerzési és el­adási árának értékkülönböze­te után progresszív adót kell fizetni. A pénzügyminiszter a to­vábbiakban az egészségügyi és oktatási lehetőségekről be­szélt, majd a tanácsi gazdál­kodást taglalta.­­ Az elmúlt évben a ter­vezett 71 000 helyett 75 000 lakás épült. A negyedik ötéves terv nagy feladatai miatt javíta­ni kell a lakásépítést és -gaz­dálkodást a központi és a ta­nácsi szerveknél és vállala­toknál egyaránt. Az állami költségvetés vállalja a ható­sági árváltozások fedezetét, de ez nem nyújthat forrást minden költségnövekedésre. Éppen ezért, a tervben előírt mutatókat — épületszint, alapterület, felszereltség, sza­nálás — szigorúan be kell tartani, az eltérés veszélyez­tetheti az előirányzott laká­sok megépítését. A tanácsi gazdálkodás 1971. évi tapasztalatai alapjában kedvezőek. Helyesebb arány alakult ki a központi és ta­nácsi pénzalapok között Gondokat okozott azonban, hogy a városi, községi taná­csok jelentős részénél a vál­lalatoktól és szövetkezetektől származó bevételek a vártnál nagyobb mértékben tértek el az előirányzatoktól, ez szük­ségessé teszi a megyén belüli elosztás rendszerének tökéle­tesítését és rugalmasan mű­ködő tartalékrendszernek az alkalmazását. — Tisztelt Képviselő Elv­társak ! — A gazdasági elemzések­nek mindig egyik kulcskér­dése, hogyan ítélhetjük meg a vizsgált időszak fejlesztési, beruházási tevékenységét? 1971-ben a beruházások csaknem kétszer olyan gyor­san növekedtek, mint a nem­zeti jövedelem termelése. A beruházási kifizetés 100 mil­liárd forint volt, a tervezett­nél 11 milliárd forinttal több. A beruházás területén még nem enyhült a feszült­ség és a befejezetlen beru­házások állománya az év vé­gén az esztendő beruházási értékének 80 százaléka. Ösz­­szesen 43 nagyberuházásnak kellett volna tavaly elké­szülnie. Ezek közül harmin­cat átadtak, de tizenhétnél bizonyos befejező munkála­tok még hátra vannak. Eb­ben benne vannak a koráb­bi évekről áthúzódó beruhá­zásaink is. A többinél csak részleges üzembe helyezés történt. Ezek a beruházások a tervezettnél átlagosan több mint két évvel később való­sultak meg. A gazdasági bi­zottság legutóbbi ülésén meg­állapította, hogy néhány építőipari vállalaton kívül a Magyar Hajó- és Darugyár, a Vertesz, a Láng Gépgyár, a Ganz-MÁVAG többször késedelmesen teljesítette a nagyberuházásokkal kapcso­latban vállalt kötelezettsé­geit, berendezések, műsze­rek vagy automatikák szállí­tását és szerelését. A helyzetet már év közben részletesen elemeztük és a népgazdaság idei tervében azt a célt határoztuk el, hogy a szocialista szektor beruhá­zásai a tavalyi szintet csak kismértékben haladhatják meg. Ezt oly módon kívántuk elérni, hogy módosítottuk a vállalati jövedelemszabályo­zás rendszerét, a nyereségből kisebb a beruházásokra fel­használható rész. Január el­seje óta a vállalatok, egyes esetekben a tanácsok, a be­ruházás megkezdése előtt kö­telesek tartalékot képezni azzal a céllal, hogy legyen pénzük a felmerülő többlet­­költségekre és ezt a pénzt ne költhessék újabb beruházá­sok megkezdésére. Emellett kénytelenek voltunk átme­netileg egyes nem termelő beruházások — irodaházak, üdülők — építését szigorúan korlátozni. Az állami beru­házások körében felülvizs­gáltuk a fejlesztési célokat. A folyó esztendő öt hónap­jának tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy az idei be­ruházási színvonal a tervnek megfelelően alakulhat, ha mind a központi szervek, mind a vállalatok megértik és végrehajtják a hatályos intézkedéseket. Ebben az esetben számíthat új beru­házásaink termelésére a nép­gazdaság, jövedelmeire pedig a vállalatok és az államház­tartás. Tisztelt Elvtársak! Napjainkban a munkameg­osztás, a szakosítás mindin­kább nemzetközi méreteket ölt, következésképp kül­gazdasági kapcsolataink ala­kulása fejlődésünk nélkülöz­hetetlen alkotóeleme. Nemzetközi gazdasági kap­csolataink legfőbb kifejezé­si formája a külkereskedel­mi forgalom alakulása. 1971- ről szólva, annak megítélése különösen bonyolult. A ki­vitelre és a behozatalra ha­tott a tőkés világpiac dekon­junktúrája, az 1970-es kedve­zőtlen mezőgazdasági év mi­att elmaradt export. Éreztet­te hatását a tőkés világ pénz­ügyi válsága. 1971 utolsó hó­napjaiban csökkent a külke­reskedelem egyensúlyhiánya, és ez az irányzat 1972-ben is folytatódik. Korántsem fordulatként, csak biztató eredményként értékeljük azt is, hogy az idén öt hónap alatt a beho­zatal a múlt év azonos idő­szakához képest csaknem 6 százalékkal csökkent, míg a kivitel 26 százalékkal maga­sabb. A népgazdaság fejlesztése, a munkamegosztás előnyei­nek kihasználása szempont­jából meghatározó számunk­ra együttműködésünk a KGST-országokkal, ezen be­lül is legfontosabb partne­rünkkel, a Szovjetunióval. Faluvégi Lajos beszédét így fejezte be: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban két, de egymással szoros összefüg­gésben álló kérdéssel kívánok foglalkozni. A kereseti arányok alaku­lásának problémáival és en­nek kihatásaival, illetve az anyagmozgatás kérdésével. A rendelkezésre álló ipar­ági és népgazdasági számok alapján megállapíthatjuk, hogy a bérek és keresetek arányai az elmúlt évekhez hasonlóan általában kedve­zően változtak. Nem ilyen egyértelmű a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogyan alakult a differenciáltság a szakkép­zettség, a munka nehézsége, a szokásostól eltérő munkakö­rülmények szerint. A központi és egyes válla­lati intézkedések ellenére sem látszik kielégítőnek a közvet­len termelésirányítók (üzem­­technikus, művezető, segéd­művezető) keresete a szak­munkásokéhoz viszonyítva. Fel kell figyelni, hogy a mun­kaerőhiány ott a legnagyobb, ahol 3 műszakban dolgoznak, a munkakörülmények az át­lagosnál nehezebbek és a fog­lalkoztatottak nagy hányada nő. A létszámhiány a köny­­nyűiparban mintegy 15 000, a gépiparban 10—11 000-re te­hető. A létszámhiányból eredő termelés kiesésére csak né­hány jellemző számot emlí­tenék. A viszonylag magas kapa­citáskihasználással­­ dolgozó textiliparban mintegy 6—10 százalék, gépiparban 10 szá­zalék. Cement- és mészterme­­lésnél 30 százalék. A vegy­iparban ennek forintban ki­fejezett értéke meghaladja az 1 milliárd forintot. A kerese­tek nem helyes aránya, s ki­sebb részben az általános munkaerőhelyzet következté­ben találkozunk olyan, sajnos nem egyedi esetekkel, hogy a szakmunkások, betanított és segédmunkások munkakörét töltik be, ami káros, hiszen felkészült szakmunkásokban is hiány van. Időről időre visz­­szatérő probléma a nők és férfiak keresete közötti túl­zott és részben indokolatlan különbség. Tudjuk, hogy egyenlő bérrel azonos szak­­képzettség, azonos gyakor­lati idő, azonos munkafelté­telek, azonos teljesítmény és munkaeredmény esetén lehet szó, de ebben az esetben jog­gal tartjuk indokolatlannak a 25, de sokszor ennél jóval magasabb százalékú bérdif­­ferenciát, a női munkavál­lalók kárára. Meggyőződésem, hogy a központi bérintézkedések és — Gazdaságunk helyzete, fejlődése — amint a beszá­molóból és a költségvetési adat- és információtömegből is kitűnik — sokkal bonyo­lultabb, mintsem hogy na­gyon röviden jellemezhető lenne. Mégis, ha összefoglaló képet akarunk, néhány kér­désre világos választ kell adnunk. Hogyan ítéljük meg eredményeinket a tervek tük­rében? Nyugodtan megálla­píthatjuk, hogy mind az alapvető gazdasági folyama­tokat, mind a költségvetési gazdálkodást a tervszerűség jellemezte, még akkor is, ha az elmúlt év nem volt men­tes a gondoktól. Vajon mi­ből fakadnak ezek a gondok, nehézségek? Elsősorban ab­ból, hogy a gazdálkodás ha­tékonysága nem javult az el­várható ütemben; másodsor­ban pedig abból, hogy az el­osztási folyamatban még nem sikerült szilárdan el­lenállni az erőforrásainkat meghaladó igények nyomá­sának. Abból, hogy ezekről nyíltan beszélünk, senki sem vonhat le téves következte­tést, hiszen gondjainkat meg­osztjuk, hibáinkkal szembe­nézünk, és határozott intéz­kedéseket hozunk azok meg­szüntetésére. Bízhatunk-e intézményeink sikerében, várhatjuk-e gond-jövedelemszabá­lyozási módosítá­sok, amelyek 1973. január 1-én lép­nek életbe, e terü­leten is komoly előbbre lépést biz­tosítanak. Kedves képvi­selőtársak! E témakörhöz tartozik a kerese­teknek a szakmá­ban eltöltött gya­korlat, illetve az életkor szerinti differenciálódása. A közép- és felső­fokú képzettséggel rendelkezők kere­sete munkába lé­péskor alatta ma­rad a normális kö­rülmények között dolgozó szakmunkásénak. A kezdő szakmunkások keresete a normális körülmények között dolgozó szakképzetlen mun­kás kereseti szintjéhez áll kö­zel. A szakmunkások és a középfokú végzettségű alkal­mazottak 3—4 éven belül, az egyetemi végzettségűek 6—7 év alatt érnek átlagos szintre. Ha hozzátesszük az iskola elvégzéséhez szükséges idő­tartamot, akkor megállapít­ható, hogy csak a főfoglalko­zásuknak élő — s ezt nagyon szeretném kihangsúlyozni — műszaki értelmiségiek 35 év, az orvosok, tanárok 40 év fe­lett érnek el a szakmunká­sokéval azonos keresetet. Ke­resni kell annak lehetőségét, hogy fokozzuk a különböző szakképzettségűek keresete közötti különbséget. Tisztelt Országgyűlés! Gazdaságunk további fej­lődésének kulcskérdése a tár­sadalmi termelés hatékony­jaink enyhülését? Úgy vé­lem, igen, bízhatunk, ha a gazdasági élet minden terü­letén, a vállalatoknál, a szö­vetkezeteknél, az intézmé­nyeknél, a tanácsoknál és a központi szerveknél egyaránt lendületesen és következete­sen valóra is váltjuk azokat. Kormányzati munkánknak — gazdasági téren — most ez a legfőbb törekvése és ehhez kérem mindannyiuk támoga­tását. Kérem a Tisztelt Ország­­gyűlést, hogy ezekkel a gon­dolatokkal kiegészítve fogad­ja el az 1971. évi állami költ­ségvetés végrehajtásáról szóló jelentést, és hagyja jó­vá a beterjesztett törvény­­javaslatot. Faluvégi Lajos pénzügy­­miniszter beszéde után Ollári István, a terv- és költségve­tési bizottság előadója emel­kedett szólásra. A­ terv- és költségvetési bizottság előadójának beszé­de után szünet következett. Szünet után az országgyű­lés Varga Gábornénak, az országgyűlés alelnökének el­nökletével folytatta munká­ját. Felszólalásra Weiszbock Rezsőné következett jogának erőteljes növelése. Ezt a célt a IV. ötéves terv­ről szóló törvény is pontok­ba foglalva rögzíti. A haté­konyságnövelő tényezők több­sége mögött értelemszerűen meghúzódik az anyagmozga­tás korszerűsítésének szüksé­gessége is. Az anyagmozgatás korsze­rűsítése nem azonosítható a beszerzett anyagmozgató gé­pek számával. Döntő, a mini­mális gépesítéssel együtt, vagy e nélkül a vállalaton belüli racionális üzemszerve­zés is. Hogy van-e itt tennivalónk? Legyen szabad néhány példát felsorolnom. 1970-ben az épí­tőipari vállalatoknál műkö­dő toronydaruk teljesített gépüzemórái 22 százalékát tették ki a naptári időalap­nak. Ez a szám 1965-ben 18 százalékos volt, vagyis 5 év alatt bizony vajmi keveset javult a kihasználás foka. Az autódaruk 1970-ben teljesí­tett gépüzemórái 23,6 száza­lékát, 1965-ben 22,1 százalé­kát, a lánctalpas daruké 24,3 százalékát tették ki a naptá­ri időalapnak. Itt a fejlődés negatív irányú, mivel 1965- ben a kihasználás foka 26,8 százalék volt. A munkaerőhiány azonban igen sok esetben azt eredmé­nyezi, hogy igen sok munka­erőt gazdaságtalanul köt le a régi, elavult gépek üzemelte­tése. Ezeknek a gépeknek a berendezéseknek kiselejtezé­se, munkaerőt szabadíthatna fel a termelékenyebb beren­dezések több műszakos gaz­daságos üzemeltetéséhez, és tegyük hozzá, olyan anyagok, termékek előállításához, mint például az acélöntvény. A lét­számhiány következtében fennálló kapacitáskihaszná­latlanság éves szinten 10— 20 000 tonnára tehető. Ha csak a 10 000 tonnával számolunk, akkor ennek értéke, hazai áron számítva, 2,5 millió dol­lár. A tényleges beszerzési árak — mivel kis szériákról van szó — eléri a 4,5—5 mil­lió dollárt. A népgazdaság, tehát valamennyiünk érdeke, hogy a munkaerő-áramlást műszaki fejlesztéssel és a gazdasági szabályozókkal a magasabb nemzeti jövedel­met termelő tevékenység irá­nyába tereljük. Ennek egyik fontos területe — mint arra már utaltam — az anyag­­mozgatással lekötött 1—1,2 millió személy egy részének más területre való irányítása, különös tekintettel a meglé­vő tények alapján tudomásul kell vennünk, hogy míg a — III. ötéves terv idősza­kában 1 millió 200 ezer új munkavállaló kezdett dolgoz­ni, — a IV. ötéves terv idő­szakában mintegy 800 000, — az V. és VI. ötéves terv időszakában 600—700 ezer új munkavállalóra lehet csak számítani és ezek közül a ma­gasabb iskolázottság, a jobb munkakörülmények iránti igény következtében egyre kevesebben fognak anyag­­mozgató, rakodó munkára vállalkozni. Javaslom, hogy az érintett szervek szíveskedjenek e kér­déssel foglalkozni. A gazda­sági szabályozók kiegészítésé­vel, ha kell, módosításával le­hetővé kell tenni, hogy a kö­vetkező években a műszaki fejlesztés, ezen az igen nagy jelentőségű területen is ér­vényre juthasson, a népgaz­dasági és a vállalati érdekek összhangjával. A törvényjavaslatot elfoga­dom és tisztelt képviselőtár­saimnak elfogadásra javas­lom. Köszönöm figyelmüket. A soproni képviselőasszony felszólalása után Géczi János, megyei tanácselnök, (Nógrád, 6 választókerület), és dr. Lu­kács János, pacsai állatorvos (Zala megye, 2 vk.) szólt hoz­zá a költségvetés végrehajtá­sáról szóló törvényjavaslat­hoz. Ezután ebédszünet követ­kezett. Ebédszünet után Apró Antal elnöklésével folytatta tanács­kozását az országgyűlés. Pé­ter János külügyminiszter volt a következő felszólaló. Weiszstöck Rezsőné felszólalása Tanácskozik KISALFÖLD 1972. június 23., péntek Péter János felszólalása . Azt a megbízást kap­tam a kormánytól, hogy az ország háztartásának ered­ményeivel és hiányosságai­val foglalkozó országgyűlési vita keretében beszámoljak a nemzetközi helyzet legújabb és legfontosabb eseményeiről s ezekkel összefüggésben kül­politikai tevékenységünkről. Az alapvető megállapítás az, hogy az 1971. évi gazdál­kodásunk is jól szolgálta az ország javát, s emellett a nemzetközi életre is kedve­zően hatott,­­ még hiányos­ságaival is. A nemzetközi vi­szonyok alakulása az elmúlt évben is kedvező feltételeket­ biztosított az ország fejlő­dése számára — kezdte be­szédét Péter János, majd a többi között így folytatta: Az utóbbi időben ritkán beszélünk, s a nemzetközi irodalom is ritkán ír arról, hogy változatlanul a termo­nukleáris háború veszélye alatt élünk. Nagyon jelentő­sek ugyan­azok a megálla­podások, amelyek eddig lét­rejöttek: a részleges atom­csend­, az atomsorompó­, a tenger mélye és a világűr, a bakteriológiai fegyverek, s legújabban mindezeknél na­gyobb jelentőséggel a stra­tégiai fegyverek és a ballisz­tikus rakéták elhárítására alkalmas rakéták tekinteté­ben —, de változatlanul ér­vényes ma is a kommunista és munkáspártok 1960-ban megfogalmazott programja: minden demokratikus és bé­keszerető erő fő feladata a termonukleáris háború ve­szélyének az elhárítása. A magyar—szovjet kapcso­latokban ennek a ténynek is szerepe van. Bennünket a Szovjetunióhoz a barátság nagyon sokrétű szálai fűz­nek. Benne látjuk az új em­beri társadalom, a szocialis­ta világ, az emberségesen emberi világ felvirágzásának gyökerét, az emberiség meg­szabadítását a modern bar­bárságtól, a fasizmustól, a gázkamra-civilizációtól­ a

Next