Kisalföld, 1973. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-01 / 77. szám

1973. ÁPRILIS 1., VASÁRNAP ÉS VAJON MI LESZ azok­kal, akik harminc-negyven éves korukban kerülnek ipa­ri üzembe dolgozni, majd néhány hónapos betanulási idő után éppenúgy az elvég­zett munka alapján kapják a fizetésüket, mint akik hosz­­szú évek óta tagjai a gyári közösségnek? Kétségtelen, hogy előbb-utóbb képesek megoldani a rájuk váró ter­melési feladatokat. De vajon képesek lesznek-e minden segítség nélkül valaha is ipa­ri munkássá válni, olyan dol­gozóvá, aki nemcsak kiszol­gálja, hanem a tulajdonos biztonságával, többet akará­sával ki is használja a gép, a technológia nyújtotta lehe­tőségeket? Vajon képesek lesznek-e valaha is serkentés nélkül arra, hogy az üzemi közös­ség, a munkásközösség alko­tó tagjává váljanak? Mert a lehetőség számuk­ra — hogy ipari munkások­ká formálódjanak — meg­adatott akkor, amikor az el­múlt néhány évben a megye ipari központjaiból több mint húsz üzem települt vidékre. Ma mintegy ötezren dolgoz­nak megyénkben a régi gaz­dasági épületekből kialakí­tott műhelyekben és az új, kisebb-nagyobb üzemcsarno­kokban — nagyrészt betaní­tott munkások. Zömmel kö­zépkorúak, akik otthagyták a mezőgazdaságot, a kisipart, a háztartást, és elmentek az új gyárakba a kényelmesebb munkáért, az addiginál több szabad időért és a több pénz­ért. De nemcsak azokról van szó, akik a vidékre telepített üzemekben ismerkedtek meg először az iparral, hanem azokról is, akik minden szakképzettség nélkül kerül­nek vagy kerültek régi gyá­rakba, régi üzemekbe. Sokan vannak, számuk sok ezerre tehető, hiszen azt a gazdasá­gi átalakulást, amelynek ed­digi eredményét az agráror­szágból agrár­ipari országgá váló átminősülés jelzi — azt a gazdasági folyamatot, a munkások számának szük­ségszerű növekedését csak a mezőgazdaságból történő el­vándorlás eredményezhette ilyen rövid idő alatt. A lehetőség számukra — hogy ipari munkásokká le­gyenek — megadatott, azon­ban ebben a folyamatban ke­vés kivételtől eltekintve megrekedtek a félúton. Ma csupán annyiban különböz­nek régi önmaguktól, hogy a más feladatot, más esetleg érettebb fogásokkal végzik el. Vajmi keveset gyarapo­dott tudásuk, gondolkodás­­módjuk pedig talán még annyit sem változott. És er­ről elsősorban nem ők tehet­nek, ők megtalálták számításu­kat. Az asszony is, ki a ház­tartási munkát cserélte fel, és az a férfi is, ki a mező­­gazdaságit. A maguk módján áldoztak is ezért, hiszen har­minc-negyven évesen illesz­kedtek be a technológiák szi­gorú rendjébe, harminc­negyven évesen szokták meg a percnyi pontosságú munka­kezdést, tanulták meg a se­lejt fogalmát; mindazt, ami az ipari munkát a többi tevé­kenységtől megkülönbözteti. ők megtalálták számításai­kat, de vajon mennyiben ta­lálták meg számításaikat azok az üzemi, gyári, válla­lati közösségek, amelyeknek minél több kiművelt mun­kásfőre lenne szükségük? A KIHASZNÁLATLANUL MARADÓ lehetőségek okozta kárról képtelenség felmérést készíteni. Nem lehet kimu­tatni, hogy mennyivel növe­kedne egy műhely termelése, ha az ott dolgozók szakmai tudása nagyobb lenne, mint ahogy nem lehet kimutatni azt sem, hogy társadalmi rendünk fejlődését mekkora mértékben segítené, ha a ta­nulás eredményeként meg­változna nagyon sok betaní­tott munkás gondolkodás­­módja. Kimutatást készíteni ezekről nem lehet, de az bi­zonyos, hogy kézzelfogható eredménye lenne annak, ha a most még csak ipari munkát végzők valójában ipari mun­kásokká is válnának. Jelenleg azonban nagyon kevés tényező ösztönzi őket erre, és a segítség, amelyre ehhez elengedhetetlenül szükség lenne, még késik. Hiszen az ipari munkássá válás egy legfontosabb felté­telének nem felelnek meg: a szakmai képzettségük csak annyi, hogy elsajátították né­hány gép kezelését. És ami ennek a hiányosságnak rész­ben törvényszerű következ­ménye: szemléletük, gondol­kodásmódjuk sem igényesebb, mint amennyit a naponta is­métlődő mozdulatok sugal­maznak. TAGADHATATLAN, a gyártási folyamatok mindig meghatározzák azt, hogy az ott dolgozónak mekkora kép­zettségre van szükségük. Bi­zonyos az is, hogy az esetek döntő többségében a betaní­tott munkás azért keres kö­rülbelül annyit, vagy néha többet, mint a szakmunkás, mert a gépet, berendezést kevés ismerettel is kezelni képes. De a többi — emellett lényegtelen — szempont kö­zött éppen ez az a tényező, amely nem készteti arra a betanított munkást, hogy — bár lehetősége van rá — ta­nuljon, hogy megváltoztassa gondolkodásmódját, szemlé­letét, és egyéni életét is. A vállalatok gazdasági, szakmai vezetőinek egyértel­műen az az álláspontja: szükség van nagy tudású, széles látókörű szakemberek­re. Sokat is tesznek érte, a szakmunkás-tanulók száma bizonyítja ezt. Nem lehet hinni tehát teljes mértékben a technológiai, termelési kö­rülmények sugallta következ­tetésnek, hogy az ipar fejlő­désével párhuzamosan csök­ken a szakmai és általános tudás iránti igény. Sőt, éppen a fejlődés követeli meg az eddiginél nagyobb, bár az eddigitől eltérő jellegű isme­reteket. Ezért inkább annak tulaj­donítható a mezőgazdaság­ból, háztartásból elván­dorlók félúton történő meg­rekedése, hogy részben meg­feledkeznek róluk, részben pedig — és ez a vélemény megfogalmazódott vidékre települt üzemek vezetői­ben is — nem tartják „kifizetődőnek” a velük való foglalkozást. Megfeledkeznek róluk, mert az általuk adódó lehetőség kihasználásának haszna nem mérhető úgy, mint például egy megvásá­rolandó gépé. Megfeledkez­nek róluk, mert valójában a legfontosabb termelési köve­telményeket, a félautomata, automata gépek kezelését el tudják végezni. ÉS AZ ELVÁNDORLÓK megrekednek a félúton, ön­erejükből nem képesek to­vábbi lépéseket tenni, mert sajátos körülményeikből kö­vetkezően nem érezhetik azt a szükséget, amelyet a társa­dalom érez: az igényt a ki­művelt munkásfők sokaságá­ra. Szalay Antal MEGREKEDVE A FÉLÚTON Megyei felszabadulási pályázat kedden díjkiosztás Tíz év óta hirdetik meg a megye különböző szervei azt a művészeti pályázatot, amely alkalmat ad me­gyénk alkotóinak a nyilvánosság előtt való bemutat­kozásra. Az idei — jubileumi — pályázat eredmény­­hirdetésére és díjkiosztó ünnepségére, valamint a dí­jazott fotó- és képzőművészeti alkotások kiállításának megnyitására kedden kerül sor. Délelőtt 10 órakor a Petőfi Sándor Ifjúsági Ház színháztermében Port Árpád, az MSZMP megyei Bi­zottságának titkára értékeli a pályázatot, és a nyer­teseknek átadja a díjakat. A Győri Ifjúsági Filmstú­dió bemutatja a zsűrizésről és a jubileumi kiadvány nyomdai munkálatairól készített filmjét, és néhányat bemutatnak a díjnyertes versek, novellák, filmek kö­zül is. A Műcsarnokban 11 órakor nyitják meg a fotó- és képzőművészeti kiállítást. A díjátadó ünnepség, a műsor és a kiállítás meg­nyitása nyilvános, a rendező bizottság szeretettel vár minden pályázót és más érdeklődőt. Kitüntetések, új tervek a győri Kisfaludy Színházban Ünnepi társulati ülésre gyűl­tek össze tegnap a győri Kis­faludy Színház társalgójában a színház dolgozói. A felsza­badulás évfordulójára, a szo­cialista színház megalapí­tásra Szilágyi Albert rende­ző emlékezett. A társulati ülésen Várady György igaz­gató számolt be a Kisfaludy Színház legközelebbi tervei­ről. Két új magyar darab be­mutatója szerepel — még az idényzárás előtt — a győri színház műsortervében. A rövidesen bemutatandó „Trónörökös” című zenés já­tékot az emlékezetesen nagy sikert aratott „A sztár is meztelen” c. zenés darab mesterhármasa: Padisák— Darvas—Hajnal szerezte. A „Trónörököst” Hortobágyi Margit rendezi. Ugyancsak új magyar be­mutatónak számít Cserhalmi Imre: Eszter című színműve, amelynek érdekességei közül ezúttal csupán egyet emlí­tünk. Az új magyar darabot Met­ner János főiskolai hall­gató rendezi. A klasszikus görög drámák után — ezeket továbbra is műsorán tartja a színház együttese — Fertőrákoson a barlangszínházban mutatják be Stein—Kander: Zorba cí­mű musicaljét is. Május elején megtisztelő meghívásnak tesz eleget a győri színház társulata, Hét­tői Jenő örökzöld darabját. A néma leventét felújított változatban játsszák a győ­riek a bécsi magyar intézet­ben, a Collegium Hungari­­cumban. Várady György igazgató a legfrissebb tavaszi színházi terveket ismertető ünnepi társulati ülésen adta át a ki­tüntetéseket a színház dolgo­zóinak. A felszabadulás év­fordulója alkalmából „A szo­cialista kultúráért” kitünte­tésben Bajka Pál és Szűcs István színművész, valamint Baráth András díszlettervező részesült. A Művelődésügyi Minisztérium Kiváló Dolgo­zója kitüntetést Bakonyi Györgyi és Kopetti Márton, az intézmény Kiváló Dolgo­zója kitüntetést pedig Szeke­res Rózsa, Szabó Endréné f­öldessy László és Nyikos Károlyné kapta. Minisztériu­mi dicséretben részesült Ma­jor Mihály és Hani János. A Kisalföld olvasói nevé­ben valamer­nyiöknek sz’~hő’ gratulálunk! (tpl) ------BisalfStd Olcsó és jó Holland helyett magyar is lehet A kellő mennyiségű és mi­nőségű zöldség termesztése napjainkban ugyanolyan fontosságú, mint a mező­­gazdaság néhány más ágaza­ta, így a szarvasmarha-te­nyésztés és a cukorrépa­termelés. A népgazdasági elvárás nemcsak a mennyi­séget és minőséget célozza, hanem mindenekelőtt a gazdaságos termelést, tehát külön figyelmet érdemel minden olyan eszköz és faj­ta, amely segíti a célfelada­tok megoldását, sőt azon be­lül is az eddiginél gazdasá­gosabb termelést, például a kertészetben. Mindenekelőtt is egy számadatot: a holland táp­­kockakészítő gép ára 180 000 forint. A győrszentiváni tsz új gépe azonos teljesít­ménnyel, hozzávetőleges számítással a negyedébe kerülhetne. Zsebedics Ernőről, a tsz műszaki vezetőjéről már néhányszor szóltunk lapunk­­­ban. Újításai közül a leg­utóbbiakb­a (hallottunk róla) aztán a kazalozó (amibol .. re készített a tsz már százat) és még sorolhat­nánk. Most az örömük a tápkockaprés, amely értéké­hez képest csekély költség­ből született meg (hidrauli­kus vezérlésű munkahenger­rel, traktor-alkatrészekből készült). A gép aprólékos, hosszas kísérleti munka eredménye. Zsebedics Ernő segítségére volt Máj Dezső gépésztech­nikus is. Tavaly még csak 40 000 tápkockát készítettek vele a tsz-nek. Aztán ala­kítottak még rajta, és az idén már végleges formájá­ban a szövetkezet kertésze­tének szükségletét, egymil­lió tápkockát elkészített az új gép. Percenként 150-et! És a munkaerőigénye nem több, mint a holland gépé. Két alapvető tényező kényszerítette a szövetkeze­tet, s természetesen, a tsz mestereit a gép kikísérlete­zésére. Egyik volt a munka­erőhiány, a másik pedig az, hogy nem lehetett gépet kapni. Ezek a kényszerítő körülmények viszont vala­mennyi, kertészettel foglal­kozó tsz-re állnak, sőt, fon­tolásra késztetik a szakem­bereket, hogy egyáltalán foglalkozzanak-e és milyen nagyságrendben kertészeti növényekkel. A MÉK szakemberei is felfigyeltek a tsz gépére, mégpedig a következő ok miatt: a külföldi vásárló például minél korábban vinné az uborkát, és a MÉK is szállítana már a terme­lőktől, akár májusban is, ha a szokásosnál előbbre hoz­hatná az érést. Ehhez vi­szont olyan gép kellene, amelyik olcsón és időben tápkockát készít. A győrszentiváni tsz nagy teljesítményű gépével 15—20 fillér helyett egy tápkocka előállítási költsége 4 és fél fillér. A szakember számol, a tápkockás uborka­palántát 50 fillérből kiállít­hatja a gép segítségével. A páli tsz például a MÉK-kel való szerződés értelmében hozzávetőlegesen 3 hektáron termel szabad földön táp­kockás uborkát. Bizony el­kelne ide a győrszentiváni gép — a tervek szerint el­viszik bemutatkozni —, s elkelne még nagyon sok helyütt, segíteni a gazdasá­gos zöldségtermesztésben! És nem kerül 180 ezer fo­rintba! Érdemes lenne számolni országos szinten is, és ér­dem szerint rangot adni a hazai jó ötletnek Gszm Sorakoznak a tápkockák. (Nagy Éva (elv.) . A halogatás­ kkal beszélünk arról, hogy rendszerünkre a fejlődés jellemző. Ez a valóság egy pillanatra sem leplezheti el, hogy történnek ballépések, mutatkoznak fogyatékosságok is. A KB 1972. novemberi ülé­sén is az történt, hogy az elem­ző munka közben a sikerek méltatása nem fedte el az el­múlt két esztendőben elköve­tett hibákat. „A népgazdaság fejlődik, az életszínvonal emel­kedik, ugyanakkor a problémák is jelentkeznek” — mondotta a KB ülésén Kádár elvtárs. A siker a munka jobb szer­vezettségében, tökéletesedésé­ben, a termelékenység emel­kedésében, a minőség és vá­laszték javulásában, az élet­­színvonal emelkedésében mu­tatkozik. Különösen a népgazda­sági reform bevezetése óta aránylag gyorsan terjed a leg­korszerűbb technika. Az ipar­­ban és a mezőgazdaságban mindinkább elismerik a műsza­ki, agrotechnikai és szervezési tudomány alkalmazásának fon­tosságát. Amikor a hibákról beszélünk, akkor legtöbbször a helyenként mutatkozó haszonszerzést, a munkában tapasztalható lógást, fegyelmezetlenséget emleget­jük. Csak nagyon ritkán hang­zik kritika a bürokráciának ar­ról a formájáról, amely közöm­bösségben, huzavonában nyil­vánul meg. Sajnos, még nem halt ki az az embertípus, aki az égvilá­gon semmit sem hajlandó ad­dig cselekedni, amíg hivatalos, írásos értesítést nem kap. He­tekig, hónapokig vár, de addig a legvilágosabb intézkedést sem teszi meg, amíg a felsőbb intézmény pecsétes utasítása nem jut a kezébe, és amikor ez megtörténik, akkor megvár­ja a végrehajtási utasítást. Ám abban rendszerint talál olyas­mit, ami számára nem egészen egyértelmű. Természetesen ma­gyarázó kiegészítést kér. Érdemes nagyobb figyelmet fordítani azokra, akiknek sem­mi sem sürgős. A folytonos ak­takészítés és eligazítás várása közben természetesen károk ke­letkeznek. Az akta túlságos tisztelete a felszabadulás előtti korszakból és az 1950-es évek gyakorlatá­ból táplálkozik. Ez a szemlélet különösen vezetői szinten okoz károkat. Megtörténik — nem is ritkán —, hogy a főhatóság mindenkit érdeklő határozatot hoz. Az emberek városokban és falvakban őszintén méltat­ják a társadalom fejlődését szolgáló törvényt, rendeletet, utasítást, és szeretnének minél előbb aszerint cselekedni. Csak­hogy egyes tisztségviselő szá­mára a legérthetőbb állásfog­lalás is akkor válik elismertté, amikor a végrehajtási utasítás minden részletéhez kieszközli a főhatóság szájbarágó magya­rázatát. Nem arról van szó, hogy bárkit is olyan tevékenységre célszerű ösztönözni, amely zűr­zavarhoz vezethet. A megala­pozatlanság, a felelőtlen cse­lekvés legalább annyira káros, mint a minden lépésre utasítás várása. Ezernyi kiváló cselekedet iga­zolja, hogy a szocialista társa­dalmat szolgáló központi fő­hatósági határozat akkor tud gyorsan megvalósulni, amikor a szervezetek, intézmények, vál­lalatok vezetői alapos ismeret­tel, tapasztalattal, tudással rendelkeznek. Jó feltételek ala­kulnak a realitások felismeré­séhez és a felelős, öntevékeny munkához. Bárhonnan közelítjük is a hivatali, intézményi és termelő tevékenységet, mindenképpen mutatkozik a bü­rokratikus, halogató magatar­tásnak kóros jelensége. A ha­­logató magatartás nemcsak felismerhető, hanem egyszers­mind ajánlkozik az ellene való harc módszere is. A politi­kai tisztánlátás, szakmai hoz­záértés és vezetőkészség az él­tetője a társadalom fejlődését szolgáló főhatósági határoza­tok időben történő megvalósu­lásának. (—i —r) 3

Next