Kisalföld, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-02 / 27. szám

Tv-jegyzet Zene és képzőművészet gyakran kap teret a televízió képernyőjén. Nem hiszem, hogy a kialakult sorozatoknak hatalmas nézőtábora lenne, de hogy a sorozatokat igyekeznek egyre igényesebben, ötletesebben, „tévésebben” elkészíteni, az talán előbb-utóbb nagyobb nézőtábort is toboroz. Kezdjük a múlt heti Zene, zene, zene című adással. Szakítva azzal a hagyománnyal, hogy a legtöbbször csupán olyan tévés komolyzenei adást eredményezett, amelyben jelen volt a kamera, újabban humorral, technikai segítséggel valóban tévés komolyzenei műsort készít a sorozat szerkesztője, Czigány György, s a rendkívül felkészült, szimpatikus műsorvezető: Salánki Hédi. A műsor legutóbb hangulatos útibeszámolót kínált a MÁV Szimfonikusok olaszországi turnéjáról, szép képekkel, lírai tájrészletekkel illusztrálva a zenét. Idős muzsikusokkal, énekesekkel beszélgetett Salánki Hédi, s az illusztrációként bemutatott részletekhez megintcsak humorral teli jeleneteket, technikai trükköket párosított a rendező, Sólyom László. Ezáltal a muzsika élvezete mellett képi történést, néznivalót is kaptunk. S az idős emberek mellett egy mai muzsikus, Szabados György is bemutatkozott, akit a győri közönség a népszerű jazz-estekről jól ismerhet. Sajnos a műsor egyik gyenge pontja éppen ez volt. No, ezúttal sem a zenével volt baj, hanem a nemes szándék — a látványteremtés — megvalósításával. Ugyancsak az e vidéken élőknek, a Győri Balett tisztelőinek okozhatott csalódást az a muzsikát illusztráló-kísérő balett, amelynek gyanítom: semmi köze sem volt Szabados gondolataihoz, a zene hangulatához. Ezzel együtt mégis örvendetes, ha a zenei műsorokhoz látvány kapcsolódik, s a szándékot mindenképpen dicsérni kell. Dicséretes az a szándék is, amelynek megvalósulásaként a Műcsarnokban pár napig még látható a külföldön élő magyar képzőművészek kiállítása. A televízióban vasárnap este Tisztelet a szülőföldnek” címmel láthattuk a kiállítás jópár részletét, s megismerhettünk néhányat az alkotók közül. A szerkesztő-riporter, a képzőművészeti műsorokból már jól ismert D. Fehér Zsuzsa volt. A bemutatott portrék számomra megdöbbentőek voltak. Azon túl, hogy ki miért hagyta el az országot, azon keresztül, hogy milyen lehetőségek tárultak eléjük a határokon túl, egészen addig a torokszorító érzésig vezetett bennünket a műsor, hogy ki titkoltan, ki bevallottan, de legalább nosztalgiát, sokszor erős honvágyat érez a haza, a szülőföld, az itthagyott barátok, rokonok iránt. Megkapó jelenetek árulkodtak — mintegy mellékesen — arról, mennyire fontos volt ez a bemutatkozás itthon. Nemcsak a bizonyításért, de az itthonmaradottakkal való találkozás, a hivatalos hazatalálás kedvéért. A megnyitón nem egy csoport üdvözölte kitörő örömmel, öleléssel egymást, albumokat, katalógusokat forgattak, mutattak egymásnak. S mint kiderült: európai szintű, érdekes kiállítás lett a vállalkozás végeredménye. Külön kell szólni D. Fehér Zsuzsa riporteri bemutatkozásáról. Nem tévedés, valóban most derült ki, milyen riporter is akkor, amikor nem a közeli ismerősökkel, barátokkal, azaz az itthon élő művészekkel beszélget. Korábban ugyanis sokszor már idegesítően bizalmaskodó, a riportalanyt körbeudvaroló, s a beszélgetéseket cukormázzal bevonó műsorokat láthattunk szerkesztésében. Most futotta izgalmasabb, keményebb kérdésekre is tarsolyából, olyanokra, mint például a képeken alkalmazott népművészet igaz voltának tudakolása attól, aki évtizedeken át nem találkozhatott a gyökerekkel, vagy a külföldi kapcsolatteremtés, honosodás részleteinek megkérdezése attól, aki már nem fiatalon hagyta itt az országot. Jó lenne talán több bátorságot tanúsítani a rázósabb kérdésekben, az itthoniakkal is, vállalva esetleg annak a kockázatát, hogy nem csupa mosoly és művészkedőn égremeredő tekintet találkozik a kamerával, a riporter tekintetével, hanem valódi érzelmek, megszenvedett aggodalmak tükröződnek a művészek arcain. Annál is inkább, mert a képzőművészetnek ugyancsak elkelne a nagyobb érdeklődést tanúsító nézőtábor, hiszen országszerte panasz: kevesebben látogatják manapság a tárlatokat. (Pro M.) Egy sorozat margójára A színész nyolc szerepben . .mi a filmszínész? Többé-kevésbé képlékeny, akaratnélküli nyersanyag csupán a film egyedüli alkotójának, a rendezőnek kezében. Gyakran alig fontosabb, mint egy befényképezett inzert, egy díszletelem, vagy egy kellék. A rendező mindenható akaratának kiszolgáltatva, többnyire ismeretlen koncepciójának csupán szerény kis függvényeként, ő a létrehozandó mű egyik, nem is legfontosabb építőköve. Szakmai tolvajnyelven, némi rosszindulattal ezt úgy fogalmazzák: idomított fóka. Hacsak... Hát igen. Ragyogó filmszínész volt Latinovits Zoltán. A legjobb magyar filmszínész volt Latinovits Zoltán. Valószínűleg egész Európa legnagyobb filmszínésze is volt, ha nem az egész világé.” A fenti idézet Darvas Ivántól származik, s nincs nagyobb dicséret mint amit saját pályatársától, kollégájától kaphat az ember. Igaz, Latinovits ezt már nem hallhatta, olvashatta, hiszen a „volt” arra utal, hogy már nincs. De megvannak azok a filmek, amelyek megőrzik alakját, alakításait, azt a sajátos stílusát, amelyről ezt írja az Új Filmlexikon: „Az újabb színésznemzedék modern, csupa ideg hőstípusa. Játékát bizonyos fokú szándékolt hangmonotónia s a nagy jelenetek roppant szenvedélyes, sodró lendületű kidolgozása jellemzi.” Csütörtöktől kezdődőennyolc héten át Latinovits nyolc arcát, nyolc szerepét idézi fel majd a győri Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ sorozata. Az 1966- ban készült Hideg napok lesz az első a sorozatban, majd az Egy szerelem három éjszakája, az Isten hozta, őrnagy úr!, az Utazás a koponyám körül, a Szindbád, Az ötödik pecsét, a Csontváry, végül a Szegénylegények pereg majd a vásznon. Az első vetítés előtt a testvér, Frenreisz Károly találkozik majd a filmbarátokkal, délután 6 órakor. Egy másik műfajban, a popmuzsikában játszott ő hasonlóan kísérletező, mindig megújuló szerepet, három élvonalbeli együttesben is dolgozott, kettőnek a megalapításában részt vett, s mint egy nyilatkozatában elmondta, bátyjához hasonlóan „az élet számomra ... sportnyelven szólva marathoni akadályfutást jelentett”. Az Új Filmlexikonban Latinovits Zoltán neve után még csak a születési dátum áll. A Balázs Béla-, Jászai Mari-díjas Érdemes művész segédmunkásként kezdett ismerkedni a színpaddal a MÁVAG színjátszó együttesében, majd építészmérnökként vállalta a színészet „segédmunkása” szerepet a debreceni Csokonai Színházban. Magasra ívelt a pályája, számtalan filmből is ismerjük. A felsorolás végén az 1972-ben készült Harminckét nevem volt című áll a lexikonban. Harminckettő? Sokkal több. S mégiscsak egy, hiszen minden szerepben anynyira elvénien magát adta Latinovits Zoltán. S hány sorsba, életbe bújhatott volna még... Most lenne ötvenegy éves. Egy kép az egyik legemlékezetesebb szerepéről, a Szindbád című filmből. 1933. február 2., szerda Pályázati felhívás Dokumentumok munkásdinasztiákról A Győr megyei városi Tanács VB művelődési osztálya pályázatot hirdet a városban élő, munkásdinasztiák életmódját, hagyományait őrző korabeli iratok, fényképek és visszaemlékezések összegyűjtésére. A gyűjtőmunka célja: feltárni és megmenteni azokat az emlékeket, amelyek a győri munkásság történetének feldolgozását segítik. A viszszaemlékezések, a lehetőség szerint vegyék figyelembe a munkáscsaládok életkörülményeit (lakásviszonyokat, étkezési és ruházkodási szokásokat), társadalmi és kulturális helyzetet (iskoláztatás, szabadidő eltöltése, társasági kapcsolatok, sportolás). A fényképeknél jelölték meg az időpontot és az alkalmat, amikor a felvételek készültek. A pályázaton elsősorban a saját emlékeiket rögzítő, idős emberek jelentkezését várják, de nem zárják ki, hogy emlékeiket családjuk tagjai vagy kívülállók (középisolások, főiskolás fiatalok, pedagógusok) rögzítsék. Részletes tájékoztatással a megyei levéltár szolgál. A pályázatra beérkezett legjobb munkákat — szakmai véleményezés után — díjazzuk. I. díj: 4 ezer forint. II. díj: 3 ezer forint, III. díj: 2 ezer forint. A pályamunkákat 1983. április 15-ig a Győr megyei városi Tanács VB művelődési osztályán (Győr, városi tanácsház) kell benyújtani két gépelt példányban. ■ Kun Zsigmond budapesti lakása valóságos múzeum. A 90 éves nyugdíjas egy életen át gyűjtötte feleségével együtt a magyar folklór tárgyi emlékeit. Régi óbudai lakását és gyűjteményének nagy részét már az államnak adományozta, de még így is jócskán maradt az értékes, szép tárgyakból. A képen: Kun Zsigmond otthonában. Népművelők délelőtt A tiszteletdíjasok nevében Olvastam Hámor Vilmos Népművelők délelőtt című cikkét és a következő gondolatokat ébresztette bennem: Én a szétforgácsolódástól féltem a tiszteletdíjas népművelőket. Legtöbbjük — én is — délelőtt dolgozik, tanít, délután pedagógus munkájához kapcsolódó munkát végez. S mivel tanár, népművelő is, joggal számít rá több szervezet. Ezek a gyűlések, összejövetelek sok időt vesznek el a népművelőtől, mégis azt mondom, hogy nagy hasznuk van. Legfontosabb pedig az, hogy így szorosabb a kapcsolat a falu lakosságával, a szervezetek vezetőivel. Ezeken az összejöveteleken összegyűjthetők a következő évre tervezett előadások témái, felmérhető, hogy mi érdekli az emberek többségét. Személyesen, szóban is meghívhatok egy-egy előadásra. Az előadásszervezés nem könnyű téma a népművelés területén. Nemcsak a megtervezése a népművelő feladata, hanem sok-sok apróság is. Többek között az, hogy a meghívókat el kell készítenie, azt ki kell hordatnia hogy száz darab meghívóra 25—30 személy megjelenjen. Este az előadót időben kell várni, mert úgy illik és én is rávárnám. A takarítónővel külön értekezni kell ebben az ügyben. Gyakran a tanulók, a takarító a népművelő együtt rendezik a termet. S amikor mindez kész, „várjuk” a hallgatókat nagy szeretettel. Ezt komolyan kell érteni és nem véletlenül köszönöm meg, hogy eljöttek. Az előadóval beszélgetve titokban egy feszültség van bennem, az egyik szemem az ajtót lesi. Vajon meg lesz-e a létszám. A létszám nagyon fontos. Fontos lehet az előadó szemszögéből — milyen szervező a népművelő? — Nem minden, hogy a felkészült előadó, hány embernek tart előadást, adja át tapasztalatait, élményeit, tudását. Fontos a létszám a népművelő szempontjából is, hiszen ezért szervezte a programot. Érezze a hallgató, hogy jó volt az előadás érdemes volt eljönni. Mert mi van akkor, ha az előadó egy idősebb korosztályt várt? Akkor a népművelő végigizgulta az előadást. Igen, mert ugyan felkészítette a fiatalokat az előadásra mégsem biztos, hogy érdekli őket a téma. Netán nehéz, fárasztó, hiszen ők is fáradtan érkeznek az előadásra. Szorít a népművelő azért is hogy ne hagyják ott az előadást, ne tegyenek megjegyzést, s ha kérdezni lehet, akkor őszinte, jó vita kerekedjen. A felvetődő problémák ellnére érdemes csinálni. Nem felejtem, volt népművelési felügyelőm, Szalay Miklós szavait: Ha öt ember van, aki érdeklődik a kultúra iránt már érdemescsinálni, dolgozni. Van is ebben igazság, és át is segít a hullámvölgyeken. Hasonlóképpen vagyok az ifjúsági klubbal is Igaz, már idestova 10 éve működik, gyakran, foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy változtatni kellene úttörőklubra. Hiszen őket még több minden érdekli, s testhezállóbb is lenne. De mi lesz azokkal a fiatalokkal, akiket ez a kis közösség tart össze? Néhány sikeresebb foglalkozás visszaadja önbizalmamat. Az ifjúsági klubot továbbra is működtetni kell, mégha néha göröngyösebb az út akkor is. Ezt az utat ■a népművelő nem vállalhatja egyedül. Csak közösen, együtt munkálkodva születik eredmény. Pedagógus kollégáimmal, a szervezetek vezetőivel együtt, akik vállalják az előadásokat, a szervezést. Így mindannyian érezzük, milyen nehéz kicsalogatni az embereket otthonról. Én elsősorban tanár vagyok. Bár népművelési munkámért kaptam kitüntetést, mégis azt mondom, hogy függetlenített népművelő nem lennék mert eredményt és örömet főleg az iskola ad. Füsi András enesei pedagógus Csehszlovákiába utazott a Bábszínház Az Állami Bábszínház 27 tagú együttese kedden Csehszlovákiába utazott, ahol a Kodály-centenáriumi programok részeként a Háry Jánost mutatják be. A daljátékot Szilágyi Dezső alkalmazta bábszínpadra, a bábokat Bródy Vera, a díszleteket Koós István tervezte. A február 11- ig tartó turnén a társulat Kassán, Pöstyénben, Lumperkben és Prágában lép a közönség elé. A csehszlovák fővárosban egyébként színházi szakemberek és bábművészek részvételével baráti találkozóra is sor kerül. KIMPOID 5