Kisalföld, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-04 / 102. szám

1993. május 4., kedd JELEN IDŐ Költözik az iroda Új otthonba költözik május 3. és 6. között a Világkiállítási Program­­iroda - tájékoztatta az MTI-t Szalay Péter, az iro­da sajtófőnöke. A Barsiné Pataky Etel­ka vezette iroda s az ah­hoz kapcsolódó szerveze­tek eddig a Miniszterel­nöki Hivatal Kossuth té­ri székházában vendéges­kedtek, ahonnan az V. ke­rület Tüköry utca 3. - volt Volán Tefu - épületbe te­szik át székhelyüket. A Világkiállítási Program­­iroda új otthona lehető­séget biztosít a megfele­lő kommunikációs háló­zat, a számítógépes adat­rögzítő, feldolgozó- és közlőrendszer kiépítésé­re. Ez egyúttal azt is je­lenti, hogy az iroda mun­katársai ezentúl az eddi­ginél sokkal elérhetőbbek lesznek. A Világkiállítási Prog­ramiroda új telefonszá­ma: 1317-130-tól 1317-­ 139-ig. _ _______________ Svájci vendégek Győrött A jókedv jegyében Meghoztuk nektek a jó időt! - nevetett ki fehér főkötője alól a svájci-magyar Fodor Ágnes, a majd' húsz évvel ezelőtti buda­pesti vasutas sportklub, és az egykori vívóválogatott tagja. Ar­ról kérdeztük, mi járatban van Győrben, tizenharmadmagával? Svájc Vaud kantonbeli Lau­sanne városából érkeztek a Gen­fi-tó partja közeléből, francia nyelvterületről. Budapest, Vi­­segrád után Győrbe vezetett az útjuk, az értelmi fogyatékosok Páva utcai napközi otthonába, ahová eljöttek fogadásukra a győri autistafejlesztő csoport tag­jai is. Ágnes sorsa úgy hozta, hogy egy hasonló svájci intézetben im­már tizennyolc éve tanítja úszás­ra, sífutásra, futballra az Eben- Hézer la Prairie lakóit. Száznyolc­van értelmi fogyatékos ember éli ott csendes hétköznapjait. Uta­zásaik során bejárták a fél vilá­got: Olasz-, Francia-, Görög-, Tö­rökhon tájait. A svájci szociál­politika merőben másképpen gondolkodik a sérült emberek ellátásáról, mint a hazai. A Páva utcai otthon tavaszi zöld gyepén görög, ír, svájci és román dallamokra mutatták be félórás táncműsorukat, aminek a fáradtság és az itthoniakkal járt közös tánc vetett véget. Szíves vendéglátásban volt ré­szük, és kitűnően érezték ma­gukat. Ittlétük alatt megnézték a Győri Balett főpróbáját, a vá­ros nevezetességeit és kirándu­lást tettek a pannonhalmi ben­cés apátságban is. Ám addig nem mennek haza,­­ mondta Ágnes, míg gondozottjuk kívánságára fel nem keresnek egy olyan ven­déglőt, ahol cigányzene szól. Meg­ígérték, ha legközelebb jönnek, repertoárjukban csárdást is lát­hatunk majd. Táncuk, ittlétük több volt mint egy műsor, vagy találkozó sváj­ci és magyar értelmi fogyatékos emberek között. Életigenlésük, jókedvük talán biztatást jelent­het magyar sorstársaiknak: így is lehet viselni az élet által rá­juk rakott terheket. S mindeh­hez talán a feltételek is megadat­nak egyszer... K. L. A. Fotó­: Haris Viktória A svájci csoport népviseletben. Fodor Ágnes Mutogatunk egymásra?! Szól a telefon, halló, tessék kérem! Arról van szó kérem, hogy az a .... akiről minap megírta azt a .... szóval az egy ... ember. Szépen vagyunk! Mondja egyik a másikra, hogy az azért vadászik, mert valutázik. Hogy az azért jó­tékonykodik, mert közben panamázik, hogy az meg már régen megérett arra, hogy ki­penderüljön az íróasztala mögül, emez pe­dig sose bírta ki józanul a napot, neki ál­landóan kurvája van, ez pedig olyanokkal fröccsözik... Kapkodom a fejem. Pedig ne­kem az lenne a dolgom, igazított el egy ol­vasó minap, hogy mindenkit leellenőrizzek, mégha tisztes beosztásban van is, feddhe­­tetlen-e? Nálunk nincs is feddhetetlen ember. Nem is volt. Gyerekkori emlék jut eszembe erről a sok furcsa telefonhívásról. Még abból az időből, amikor a rommá lőtt, bombázott édes városomban végre napra állhattunk a pincék sötétjéből, s egyszer csak azt vettük észre, hogy eltűnt apám. Az a drága kis iz­gága apám volt, nincs, két vagy három na­pig, már nem is tudom, de aztán kiderült, hogy meghallották jól beszél oroszul, né­metül, elcipelték tolmácsnak a sebtében megalakult városparancsnokságra. Gyerek­fejjel is emlékszem, amikor mesélte döbbe­netét, sorba álltak a város polgárai s mind­egyik valamiért megpanaszolta gyorsan szomszédját, komáját, hogy fordítani se volt kedve. Úgy látszik, ha sűrű a levegő, ha több a gond, eszét veszti az ember. Eszét? Lelkét. Ahelyett, hogy dolgát keresné, hogy megol­dáson töprengene, jó mélyre nyúl a sűrű­be, megkavarja a zavarost, s addig neki zöld útja van, míg az leülepszik. Mindenki jól értesült, mindenki tud valakiről valamit, nem baj, ha keveset, megtoldja, kikerekíti, megy az nekünk. Példám ennyi év után ugyancsak nem kevés, így hát emlékszem olyan időszakra is, amikor a végből nyúlt te­lefonért a kedves olvasó: ezt írják meg, ez egy nagyszerű ember! És érkeztek házhoz a sztorik, csupa szép dolgai az életnek. Ki­fogytunk a szép dolgokból, az igaz ember­ségből? Nem hiszem azt. Csak mostanában mást akarunk látni. Megszállt bennünket a lehetőség ördöge és a szorongás, kit melyik találta el, s félel­münkben avagy érvényesülési, gyarapodá­si rohamainkban mértéket vesztünk. Még a nap is sötét lesz olykor. S benne a szom­széd fekete. Apám végül hitét vesztette az emberiség­ben, de akkorra már nagyon megöregedett, s az öregemberek legtöbbször szomorúra váltanak. Én hinni szeretném, ennek a nem­zedéknek a derékhada úgy jut túl a gondo­kon, hogy közben megőrzi lelke derűjét, s nem mutogat... mondjuk ujjal a szomszéd­ra... _______________| G. Szabó M. Pér, Mezőőrs, Gy­őrság ISKOLÁRÓL ISKOLÁRA Szabad iskola- és módszer­választás, készülgető új okta­tási törvény és nemzeti alap­tanterv, demográfiai hullám­völgy, önkormányzati felügye­let alatt álló iskolák, egyre apadó központi támogatás, béralku, pedagóguskérdés az egyik oldalon. Másfelől a gyer­mekek iskolába járnak, ta­nulnak, hogy tovább tanul­hassanak, a tanítók, tanárok igazodnak lehetőségeikhez, keresve önmaguk és tanítvá­nyaik számára a legmegfele­lőbb megoldásokat, mert az iskolának, történjék bármi is, működnie kell. Verőfényes tavaszi délelőt­­tön kerestünk fel három is­kolát.­­ Majdnem százzal csök­kent a hozzánk járó gyerme­kek száma az elmúlt öt év alatt. A következő tanévben 160 gyermekünk lesz. Ilyen keve­sen emberemlékezet óta nem jártak ebbe az iskolába. Még a hetvenes évek közepén is 300 fölötti létszámunk volt. Győr speciális tagozatokat in­dító iskolái - ha nem is meg­határozó mértékben - de kon­kurenciát jelentenek. Az ön­­kormányzatra nem panasz­kodhatunk, lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek az iskoláért. Minden évben jut fejlesztésre is. - Mondta el Ta­kács Mária, a tizenegy tanter­mes péri általános iskola igaz­gatónője. A párhuzamos osztályok ki­futásával csökkent a napkö­zis csoportok, és ennek kö­vetkeztében a pedagóguslét­szám is. A nemzeti alaptan­terv legutóbbi ismert változa­tát maximalistának, - halkan mondva - teljesíthetetlennek tartja. Elkerülhetetlen vala­miféle helyi tanterv kialakítá­sa. - Említette, hogy a speciá­lis képzés vonzerőt jelent a szülők és gyermekeik számá­ra. Mit tesznek ilyen helyzet­ben? - Három idegen nyelvet ta­nítunk, angolt, németet, oroszt. Szakköreinkben szá­mítógépes ismereteket sajá­títhatnak el a gyerekek. Vég­zünk szorosan oktatást, mely kitűnően fejleszti a számolá­si készséget. A közoktatás-fej­lesztési alap segítségével egész­ségnevelő programot kezd­tünk amerikai szisztéma sze­rint, ami a drogellenességen és a személyiségfejlesztésen alapul. Remekül használják ki a 89-ben megújult iskolában felszabadult tantermeket. A nívó- és kiscsoportos oktatás meghozta eredményét. Hu­szonnyolc végzős diákjuk kö­zül huszonnégyen nyertek fel­vételt és megemelkedett a le­endő gimnáziumi tanulóik szá­ma is. Mezőőrsön is hasonló a hely­zet. Az önkormányzat itt is is­kolapárti. Sok volt tanítvány ma a képviselő-testület tag­ja. Majd' negyven gyermek a közeli Mindszentpusztáról ide jár iskolába. Az ő utazási költ­ségeikhez nagyban hozzájá­rul az önkormányzat. Végzős diákjaik kivétel nélkül felvé­telt nyertek, mindahányan to­vább tanulnak. A német és orosz nyelv mellett számítás­­technikát, néprajzot, bábo­zást, zenét, népi táncot tanul­hatnak az idejárók. Kórussal és tánccsoporttal is büszkél­kedhetnek. Megteremtették az úszásoktatás lehetőségét is, igaz Győrbe viszik a gye­rekeket. - A pályázatok korát éljük - mondta Horváth Zoltánné igazgatónő. Jelenleg is öt pá­lyázatunkra várnak visszaj­el­­zést. - A tankönyvek megrende­lésével, áraival kapcsolatban riasztó hírek keringenek. El­jutnak időben a tanszerek a gyermekek táskáiba? - Tizenhét kiadótól rendel­tük meg a szükséges könyve­ket. Ha minden jól megy, má­jus vége felé megérkeznek az első szállítmányok. Átlagban 1300-1500 forintba kerülnek majd az alapkönyvek, de eb­ben a füzetek, egyéb tansze­rek ára még nem foglaltatik benne. Jó lenne, ha javítani tudnánk a szakos ellátottsá­gunkon - főként nyelv és ma­tematika, ének terén - de hi­ába hirdetünk, nem kapunk embert. Győrság iskoláját a három éve tartó néprajzoktatás be­vezetésével kapta szárnyára a hír, de a csökkenő létszá­mok az alig százhatvan gyer­mek oktatását vállaló intéz­ményt is sújtják. Pongrácz Alf­réd igazgató és Sárközi Már­tonna igazgatóhelyettes ennek ellenére bizakodó. Az önkor­mányzat segítőkész, bár a szándéknak néha határt szab a lehetőség. Az idei tanév sem alakult másként mint az elő­zőek. Az iskola kiszámítható gyermeknek, pedagógusnak egyaránt. A különféle mód­szerek ötvözésével az életet próbálják tanítani az iskolá­ban, hiszen nem a módszer, hanem az eredmény a lényeg: minden végzősük felvételt nyert. Citeraszakkör műkö­dik, a felső tagozatban min­denki furulyázni tanul, a nyol­­cadikosok nyolcvan százalé­ka kismotorvizsgával rendel­kezik a közlekedési fakultá­ciónak köszönhetően. Az egészségre és szeretetre ne­velés követelményével nem hoz számukra újat a nemze­ti alaptanterv. A kezdeti ije­delem alábbhagyott, azt te­szik, amit tenniük kell, s amit az élet megkövetel. Az oktatás, az iskolaügy kö­rül keringő viharok a vidék is­koláiban szellőkké szelídül­nek. Más viszonyok, másfaj­ta élet. A megkérdezett peda­gógusok mindegyike abban a faluban született és abban az iskolában tanult, melyet most vezet. Talán együtt ültek az iskolapadban mostani tanít­ványaik szüleivel, vagy netán még tanították is őket. Tud­ják, hogy mit kíván a falu, s a falu is, hogy amit tesznek jószándékkal és értük teszik. Keszei L. András­Fotó: Szűk Ödön Horváth Zoltánné igazgatónő, Mezőőrs Takács Mária igazgatónő, Pér. Pongrácz Alfréd igazgató, Sárközi Mártonna igazgató­­helyettes, Győrság. KISALFÖLD 9

Next