Kisalföld, 1997. november (52. évfolyam, 255-267. szám)
1997-11-01 / 255. szám
1997. november 1., szombat KISALFÖLD Harangszentelés Nádorvárosban A reformáció emlékünnepén tegnap délután szentelte fel Győrött a nádorvárosi evangélikus templom új harangját D. Szebik Imre püspök. A Győri Evangélikus Egyházközség egyik templomában sem szólalhatott meg tegnapig harang. Az istentiszteleten a püspök egyháztörténeti jelentőségű eseménynek nevezte a harangszentelést. A zsúfolásig megtelt templomban D. Szebik Imre mellett az oltárszolgálatot Bödecs Barna, a nádorvárosi gyülekezet lelkésze, Lackner Pál igazgató lelkész és Jánosa Attila lelkész végezték. A püspök igehirdetésének alapjául Ézsaiás próféta 55.6., János evangéliuma 14. 2. és Péter apostol II. 2.9. sorai szolgáltak. D. Szebik Imre „Isten dicsőségére és az egyház épülésére” hívta fel az ünneplők figyelmét és emlékeztette a gyülekezetet, hogy kettős ünnepe van az evangélikusoknak: a 480 éve keződött reformáció és a harangszentelés hívta egybe a híveket. Szólott a harangszó hívogató, búcsúztató és „villámot hárító” szerepéről, a hívő ember életében betöltött szerepéről. Áldást kért mindazokra, akik létrejöttében, megvalósításában részt vállaltak. Molnár Rudolfné, a gyülekezet tagja lapunk érdeklődésére elmondta: 35 évvel ezelőtt építkeztek a templom szomszédságában. Mindennap látták a néma tornyot. Élt szívükben a vágy, hogy egyszer legyen harangja a karcsú toronynak. Két évvel ezelőtt kezdett a szervezőmunkába, s a Gombos Lajos őrbottyáni harangöntő által formált, 531 kilós harang tegnap „hivatásának megfelelően” megszólalt. A tegnapi ünnepi istentiszteleten a püspök igehirdetése és harangszentelése után a liturgiai rend szerint a gyülekezet éneke, a nádorvárosi és öregtemplomi énekkar, valamint az evangélikus iskola műsora tette emlékezetessé az egyháztörténeti eseményt, amely díszközgyűléssel zárult. V. L. Lackner Pál, D. Szebik Imre és Bödecs Barna az oltárnál (balra) és a felszentelt harang a toronyban. Fotó: SZŰK ODON Az adatvédelmi biztos tapasztalatai megyénkben Apró hibák, általános jelenségek (Folytatás az 1. oldalról.) Kérdéses volt, vajon miként kell értékelni a WHO Egészséges Városok Munkacsoportja kiküldött kérdőívét (ami miatt panasz érkezett), kötelező vagy önkéntes-e a kitöltése azoknak, akik kapták. Önkéntes - erről a polgármesteri hivatal tájékoztatja majd az érintetteket. Az Audinál tartott vizsgálatnál arra számítottak, gond lesz majd a személyes adatok határon túli továbbítása terén - ehelyett az ellenkezőjét tapasztalták. Csupán kisebb kifogásolnivalókat talált az adatvédelmi biztos. Azt például, miért őrzik azok adatait, akik munkára jelentkeztek, de végül is (egyelőre) nem vették fel őket. A megyei kórházban a drogambulancia adatkezelése volt a „célpont”. Megnyugvással tapasztalhatták, hogy ott még a rendőrség sem kért soha személyes adatokat. A megyei környezetvédelmi felügyelőségen eddig nem sokan kértek közérdekű adatokat, s nem tartottak közmeghallgatást - csak akkor kötelező, ha bejelentett igény van rá. A rendőrségen a közlekedési ágazatban vizsgálódott az adatvédelmi biztos. Olyan tényeket rögzített, amelyek nem helyi, hanem általános gondot jelentenek, így országos vizsgálatra lesz szükség. Abban például, miért továbbít személyes adatokat a rendőrség a biztosítótársaságoknak az érintettek hozzájárulása nélkül, vagy hogy a statisztikai célú központi számítógépes nyilvántartások miért tartalmaznak személyi adatokat is. Helyi „sajátosság” viszont, hogy az adatvédelmi biztos szerint országos összehasonlításban is nálunk feltűnően rossz a rendőrség számítógépes ellátottsága. A győri Baross úton rövidesen üzembe helyezendő kamerás figyelőrendszer kapcsán lapunk kérdésére elmondta dr. Majtényi László: a rendőrség jogosult közterületen, bűnmegelőzési céllal kamerákat működtetni, de azokat mindenki számára láthatóan kell elhelyezni. Álláspontja szerint (mert a rendőrségi törvény erről nem rendelkezik) a rögzített felvételeket a lehető legrövidebb időn belül törölni kell. Kivéve természetesen, ha a felvétel olyasmit őriz, ami egy későbbi törvényi eljárásban (zsebtolvajlás, prostitúció, betörés, utcai támadás, sok egyéb jogszerű bizonyítékként szolgálhat. J. F. Dr. Majtényi László Katedra-pályázat A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány pályázatot hirdet Katedra ’98/1. és ’98/2. elnevezéssel a gyermek- és ifjúsági csoportok, közösségek számára, a korosztály közéleti részvételének, „participációjának” támogatására. Azok nyerhetik el a támogatást, akik a közalapítvány által javasolt tematikára építik képzésük, táborozásuk programját. A támogatás - nem készpénz! - a megjelölt szálláshelyek igénybevételének költségeit csökkenti. Elnyerésének feltételeit, a javasolt tematikát és az igénybe vehető szálláshelyek jegyzékét a közalapítvány tájékoztató füzete tartalmazza. A pályázathoz szükséges nyomtatványok - tájékoztató füzet, adatlap, a nevezési díj (1000 forint) befizetésére szolgáló utalvány - kizárólag írásban, megcímzett, felbélyegzett A/4-es válaszborítékot mellékelve igényelhetőek. A pályázat csak postán küldhető el: NGYIK-Katedra ’98,1399 Budapest 62., Postafiók 633. Feladási határidő: december 1. Érdeklődni a NGYIK győri regionális képviseletén (Szent István út 51., telefon: 96/312-645) lehet. Díjakról döntöttek A Földművelésügyi Minisztérium vezetői értekezlete október 29-i ülésén a következő intézkedéseket hozta: a búza-, a kukorica- és az árpa-exportengedélyek pályázati díját november 1-jétől tonnánként 500 forintra szállítja le; az október 31-én lejáró exportengedélyek érvényességi idejét december 31-ig meghosszabbítja; az exportszállítások gyorsítása érdekében felkéri a MÁV-ot, hogy a fuvarkapacitás növelésének lehetőségeit vizsgálja meg; ugyancsak a MÁV-hoz fordul azzal a kéréssel, hogy vegye fontolóra a gabonaszállítások esetén alkalmazott kettős tarifarendszer felfüggesztésének lehetőségét, megszüntetve ezzel az exporttételek belföldi szállítási költségeiben mutatkozó diszkriminációt. Az állattenyésztés fejlesztése érdekében az FM november 15-i hatállyal-a 3/1997. (I.18.) FM-rendelet feltételeivel - ismét meghirdeti a tenyésztők körében sikeresnek minősített tenyészüsző-, tenyészkocasüldő-, tenyészjerke- és tenyészgödölye-támogatást. A támogatáshoz szükséges pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak. Szentmisék időpontjai Ma a szentmisék kezdési időpontja a győri Szentlélek templomban: 8.30,10.30,16 és 18 óra. A 18 órai szentmisét az altemplomban tartják. November 2- án, halottak napján délelőtt vasárnapi rendben: 7, 8.30, 10.30 órakor délután pedig 14,15,16 és 17 órakor az altemplomban lesznek a szentmisék. A 17 órai misén a meghalt katonákról és hozzátartozóikról emlékeznek meg. 17 órakor kezdődik Marosvári László orgonakoncertje is. A 18 órakor kezdődő esti szentmise a felső templomban lesz. Akik hozzátartozóik új síremlékét meg szeretnék áldotni, azok jelezzék kérésüket a plébánián. Az áldásra 1-jén és 2-án 15 órától lesz lehetőség. AKTUÁLIS 3 Négyszázmilliós üzemfejlesztés (Folytatás az 1. oldalról.) Ennek köszönhetően előhűtött termékeinek fogyaszthatósági ideje majdnem megkétszereződött. Miközben a honi baromfifeldolgozó cégek sora ment tönkre, a győri gyár 1990 óta minden egyes esztendőt nyereséggel zárt. Az üzem 1994-ben és ’95-ben 200 millió forintos exportfejlesztő, -növelő beruházást hajtott végre. A győriek együttműködése akkor kezdődött a holland Meyn céggel. A két partner közösen készítette el az úgynevezett Eureka-pályázatát, s ezt a brüsszeli bizottság kedvezően bírálta el, s a győri gyár Eureka-státust kapott. Ez késztette a céget az újabb fejlesztésre. Az új technológiai sor 320 millió forintba került, amihez egy 60 millió forintos kutatás-fejlesztési program kapcsolódott. A cég fejlesztése bérmegtakarításból és az energiaköltségekből alig négy év alatt térül meg. Élve a lehetőséggel, megkérdeztük a minisztert, van-e új fejlemény a Bábolna Rt. ügyében. Nincs lezárva - közölte. A tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt. feladata lesz a végső következtetések levonása. Az mindenképpen meglepő, hogy lényegében ugyanazokból az adatokból egymástól homlokegyenest eltérő következtetéseket vonnak le. Nagy Frigyes úgy vélekedett, a társaság munkájának értékelésével meg kellene várni az idei év mérlegét. - Azért veszek részt a győri ünnepségen, hogy tisztelegjek az itt dolgozók előtt - mondta a miniszter. - Ifjú gazdászként rengeteg baromfit hoztam magam is ide. Örülök, hogy a fejlesztéssel sokat javultak a körülmények. - Nagy Frigyes közölte a Kisalfölddel a tárca napokban életbe lépő döntését: az állam 300 ezer tonna kukoricát vásárol fel mintegy 4,5 milliárd forint értékben a termelőktől, hogy enyhítsen gondjaikon. A terményt közraktárakban helyezik el. Az eladásokra pályázni lehet, ezek lebonyolításában a tárca megyei hivatalai és a gazdajegyzők vesznek részt. FERENCZI JÓZSEF //Őszi futballcsend, tavaszi folytatás (Folytatás az 1. oldalról.) - A polgármester úr felhívta figyelmünket, hogy november másodikán, halottak napján nem rendezhetünk bajnoki mérkőzést - mondta Kamocsai Sándor szakosztályvezető. - Emberileg teljesen érthető az álláspontja, csak ezt korábban is közölhette volna, mert eléggé kapkodva kellett intézkedni. A szövetség és Győrújfalu vezetése rugalmasan kezelte kérésünket, így tavasszal fogadjuk hazai pályán a Győrújfalu csapatát. Egyébként a korábbi években soha nem volt ilyen problémánk. Nagybajcson közvetlenül a temető mellett fekszik a sportpálya, ebből eredhet a gond. Varga Zoltán, Nagybajcs polgármestere így indokolta döntését. - Már két-három éve probléma, hogy halottak napján a lakosság és a vidékről érkezők a temető szomszédságában lévő labdarúgópályáról hangoskodást, trágár beszédet, kiabálásokat hallgatva emlékezhettek meg elhunyt hozzátartozóikról. Ezt többször szóvá tettem sportköri gyűléseken, de a szurkolókat nem lehet megváltoztatni... Valóban kissé későn, de már egy hónappal ezelőtt írásban kértem, hogy halasszák el a mérkőzést. Nem a futball ellen akartam lépni, hanem a falu lakossága érdekében. Néhányan mellettem, néhányan ellenem voltak, de végül is megoldották a gondot a sportkör vezetői. Pályázat a graboplast Rt. HOLDING pályázatot hirdet az alábbi munkakörökbe: VEZETŐ ÉPÍTÉSZMÉRNÖK Az Ön általános feladata a Graboplast Rt. Holding birtokában lévő ingatlanokkal kapcsolatos építési-, átalakítási- és állagmegőrző munkálatok irányítása, lebonyolítása és ellenőrzése. Rövid távon kiemelt feladata egy zöldmezős PVC-padló gyári beruházás építészeti munkálatainak az irányítása a tervezéstől az üzemeltetésig bezárólag. Alapvető elvárás Önnel szemben. Olyan megbízható, precíz, a tervező és kivitelező partnereket kiválasztani tudó, legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező férfi legyen, aki egész munkája során ítéleteivel és javaslataival a Holding érdekeit képes érvényesíteni. Munkájáért magas jövedelmet ajánlunk. KÖNYVELŐ Az Ön feladata a Graboplast Rt. Holding teljes körű könyvvezetése az analitikától a mérlegbeszámoló előkészítéséig. Alapvető elvárás Önnel szemben. Olyan komplex könyvelési gyakorlattal és mérlegképes könyvelői vagy számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező, nagy teherbírású és együttműködni képes pályázót keresünk, aki megbízható, pontos, amely adottságok az önálló munkavégzéshez elengedhetetlenek. Munkájáért magas jövedelmet ajánlunk. Kérjük, pályázatukat a Graboplast Rt. címére: 9023 Győr, Fehérvári út 16/B, a megjelenést követő öt napon belül juttassák el Kissné Tompa Teodóra személyzeti vezető nevére. 70558765