Kisalföld, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám
Szerda, 2002. január 2. Tét szellemében vált várossá Mintegy 50 ifjú polgár már azt jegyezheti fel családi krónikájába, hogy 2001-ben Tét városában született. Az óesztendőben megszépülve vették birtokukba a tétiek a házasságkötő termet, júniusban európai vendégek társaságában avatták fel az Európa Házat, az óesztendő krónikájához tartozik az is, hogy fesztivállal ünnepelte a település fúvószenekarának negyedszázados jubileumát. Az óesztendei események csúcspontja Téten azonban augusztus 25-éhez kapcsolódik, amikor is városi rangot kapott az addigi nagyközség. Szabó Ferenc, a megye legifjabb városának polgármestere azt mondja, két legnagyobb változásai csak részben mutatkoznak meg külsőségekben. — A várossá válással lelkesítően szép folyamat kezdődött. Amit tapasztalok, szavakkal úgy fogalmazhatom meg: mutassuk meg országnak-világnak... Igényesebbekké váltak az emberek, soha nem tapasztalt módon törekednek környezetük szebbé, nívósabbá tételére. Ez megmutatkozik a lakóházakon is. Nem csupán az idegenek által gyakran felkeresett utcákban, a mellékútvonalakon is. A millenniumi kereszt környékét az arrafelé lakók csodálatos kis ligetté varázsolták. Amíg nagyközség volt Tét, akkor sem éreztem azt, hogy az emberek mindent a községtől várnak, a hivataltól. Most azonban szellemükben változtak meg az emberek, sokkal inkább magukénak érzik ezt a kedves várost. A civil kezdeményezésekhez társulva szépülnek és majd tovább szépülnek a középületeink is. Köszönhetően a város legnagyobb munkaadó cégének, a nagyvonalú Sokoró társaságnak. Szabó Ferenc az új esztendei várakozásairól elmondta, néhány napon belül át kell adniuk és meg kell nyitniuk az okmányirodát. Az Európa Házban mozgalmas az életet. Ott működik a Polgári Szalon, megalakult és dolgozik a Téti Hagyományőrző Egyesület. Noha megtorpedózták a megye legifjabb városának kezdeményezését a helyi múzeum szervezésére, ez azonban Tétet nem keseríti el. Kisfaludy szülővárosának pedig lenne mit megőriznie az utókor számára, s persze megmutatni a ma embereinek. Például a gazdag Kisfaludy-relikviákat, az ősi mesterektől fennmaradt, máig megőrzött tárgyi emlékeket. Ferenczi József Telt ház volt szilveszterkor a Patio étteremben és kávéházban is, ami nem jelentett kevesebb vendéget, mint félezret. Három zenekar húzta a talpalávalót, s négyórás műsor is volt. Addig tartott a mulatozás, míg a nagyérdeműnek kedve volt és erővel is győzte. Számos torta készült a mulatozásra, huszonkét malac bánta a szilvesztert, hatvanan szolgálták ki a sokfelől érkezett vendégsereget. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Aktuális 3 Felmérés: Kétharmad a demokratikus politikai rendszert mindenképpen előnyben részesíti Sok a csalódott demokrata A 15 éves és idősebb felnőtt lakosságot fontos szempontok szerint reprezentáló 1000 fő személyes megkérdezése alapján a válaszadók stabilnak mondható egynegyede csalódott demokrata. Ennél kisebb, de némileg növekvő létszámú csoportot alkotnak a demokráciától elidegenedettek. Csökkenő tendenciát mutat viszont a tekintélyelvű államrend támogatóinak aránya. Kétharmad demokráciapárti Ennek ellenére a megkérdezettek kétharmada a demokratikus politikai rendszert mindenképpen előnyben részesíti. A többiek nagyobbik része úgy vélekedik, hogy az olyan ember számára, mint ő, nem számít, hogy milyen a politikai rendszer. Ezek az arányok tíz év alatt alig változtak, így idén is tíz százalék körüli részt képviselnek, akik szerint elképzelhető, hogy a diktatúra jobb lenne. Egy másik kérdés arra irányult, hogy képes-e a demokrácia megoldani azokat a problémákat, amelyekkel az ország szembesül. Egy százalék Az igen válaszok aránya mindössze egy százalékkal több, mint a nem. A megelőző, két, három és négy évvel korábbi vizsgálat során ennél jóval erősebb többséget alkottak azok, akik úgy gondolták, hogy a demokrácia képes megoldani az ország problémát. A rendszerváltás megítélésénél kezdettől fogva a többé-kevésbé csalódottak képezik a többséget. E szempontból az utóbbi háom év felmérései hozták a legkedvezőbb eredményeket a „demokrácia-barométernek” is nevezett kutatássorozatban. A változásokkal ugyanis 1998 óta a váaszadók 21-23 százaléka elégedett. Szemben az 1992-1997 között mért sokkal alacsonyabb, 9-13 százalékos arányokkal. Figyelemre méltó, hogy a váaszadók 56 százaéka mondta azt, hogy inkább érdeklődik a politika iránt, mint nem. A demokráciával és a politikai rendszerrel elégedetlenek aránya az utóbbi időben újra növekszik, a három évvel ezelőtti 36 után idén 48 százalékra - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből. A kutatás feltárja, hogy a meggyőződéses demokraták kisebbséget alkotnak. Ezt a vélekedést általában a megkérdezettek 43-47 százalék közötti része képviselte az elmúlt négy év során. Kivétel a legutóbbi országgyűlési és helyhatósági választások ideje, 1998, amikor a megkérdezettek kétharmada tartotta magát meggyőződéses demokratának. Más országokhoz képest Amíg a demokráciává és az egész politika rendszerrel a magyarok 52 százaéka elégedett kisebb-nagyobb mértékben, addig ez nemzetközi összehasonlításban kedvező közhangulatot tükröz. A hozzánk hasonló mutatót produkáó románokká együtt ugyanis régiónkban csak Szlovéniában pozitívabb ez a szám. A meggyőződéses demokraták magyarországi 44 százlékos arányává térségünk élmezőnyébe tartozunk. Ennél többen csak Horvátországban, Romániában és Csehországban tartják magukat demokratának. Kimagaslik Kelet-Közép-Európában a csaódott demokraták magyarországi 26 százaékos aránya. Ezután Szlovákia következik 25, majd Horvátország, Szlovénia és Oroszország egyaránt 19 százaékos aránnyá. Mértéktartó: Nem nőtt a kórház detoxikálóosztályának forgalma Túlkapásoktól mentes óévbúcsú Szokatlanul csendes műszakjuk volt szilveszter éjszakáján a győri mentősöknek. Az italtól elgyengültek adtak egyedül feladatot számukra. Tegnap délelőtt a hóesést követően azonban megszaporodtak a hívások. Sokan törték kezüket, lábukat a csúszós járdákon. (Majdnem) józan éjszaka Várakozáson felül mértéktartóak voltak az óévbúcsúztatón, újévköszöntőn részt vevők a megyeszékhelyen. A Petz Aladár megyei kórház detoxikálóosztályának lényegében nem volt nagyobb forgalma, mint egy átlagos hétvégi napon. Ami eltérő volt az előbbitől, hogy több ifjút szállítottak a mentők a „kijózanítóba” - közülük a legfiatalabb is már majdnem felnőtt, 17 éves volt hasonló korú leányt viszont egyetlenegyet sem. Az elhajlók között azért akadt, aki a gyengébb nemet képviselte. A páciensek egy egészséges alvás után saját lábukon távoztak. Éjféli koccintások Többségben voltak, akik szolidan ünnepeltek. Baráti társaságok, jó ismerősök szórakoztak szilveszter éjszakáján többek között a győri Klastrom étteremben és annak sörözőjében. Finom volt a vacsora, nagyszerű a hangulat, éjfélkor valóban baráti módon, koccintásokkal köszöntötték az új évet az ott lévők. E napon különösen sok német vendége volt a győri Rába Szállodának. A honi és a külhoni szilveszterezők szórakoztatásáról ez alkalommal a Győri Nemzeti Színház művészei is gondoskodtak. Fél „gőzzel” pörögtek az órák Tegnap délelőtt, az új esztendő első napjának 10. órájában 612 megawatt teljesítményt használtak fel az ÉDÁSZ Rt. megyeszékhely környéki fogyasztói. Feleannyit, mint egy átlagos hétköznapon. Érthető, hiszen nagyon sokan még az átszórakozott éjszaka fáradalmait pihenték. A társaság szolgálatban lévő diszpécsere, Varga György elmondta, szilveszter napján egyetlen üzemzavar sem akadt az áramszolgáltató régióbeli egységeinél. Tegnap a hajnali órákban viszont több, Sopron ellátására szolgáló tíz kilowattos kábel is meghibásodott. Átmenetileg jó néhány lakásban szünetelt az áramellátás, kora délelőttre azonban a hibát orvosolták a társaság munkatársai. F. J. Rátámadt a segíteni akarókra Dicstelen elsőséget mondhat magáénak a 21 éves győri Cs. I. A fiatalember az év első napjának harmadik órájában gépkocsival érkezett a Szőlős utca 8. szám alatt lévő borozóhoz, nagy valószínűséggel csak rátölteni a már korábban elfogyasztott italokra. Ám gondja akadt a jármű megállításával, és belecsúszott az árokba. A borozóból két segítőkész úr indult segítségére, az ifjú azonban, ki tudja, miért, rátámadt a neki baráti kezet nyújtókra, majd betörte a borozó ajtaján az üveget. Gázspray-vel a rend őreinek sikerült megfékezniük. Az ifjút vérvételre a kórházba szállították, majd garázdaság miatt őrizetbe vették. Ilyen gyorsan ez az új évben neki sikerült elsőként. Szilveszter délutánján a csornai mentősök, Bertalan József és Csizmadia Zsolt CT-vizsgálatra szállítottak Győrbe egy beteget. Január első napján friss hó hullott a csendes utcákra. FOTÓ: SZ. D.