Kisalföld, 2015. november (70. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-02 / 256. szám

2 Haza és nagyvilág Kenoszámok Október 31-én: 5,9,26,29,35,37,39,40,42,44,45,57,58,60,64,70,73,76,79,80. November 1-jén: 3,7,12,14,15,24,25,29,31,33,34,38,43,49,51,55,66,71,72,75. • • • • •• Külföld ERDOGAN PÁRTJA NYERT ANKARA. Abszolút többséget szerzett a jelenleg kisebbségben kormányzó iszlamista-konzerva­­tív Igazság és Fejlődés Pártja a vasárnapi török parlamenti vá­lasztásokon. Több mint 95 száza­lékos feldolgozottság után azt je­lentették, hogy Recep Tayyip Erdo­­gan államfő pártja megszerezte a szavazatok közel 50 százalékát. Ezzel az 550 fős törvényhozásban 320 képviselője tesz a pártnak, és így egyedül alakíthat kormányt. A VÁLASZTÁS A MEGOLDÁS DUBAJ/TEHERÁN. Választások jelenthetik a megoldást a Szíriai konfliktusra Irán legfőbb politikai és vallási vezetője szerint, aki azt is leszögezte vasárnap, hogy a közelmúlt látszólagos enyhülé­se ellenére Teherán és Washing­ton közel-keleti céljai szögesen ellentétesek egymással. Ali Ha­­menei ajatollah - a szíriai fel­kelőknek nyújtott nyugati és arab segítségre utalva­­ úgy fo­galmazott, hogy „be kell szüntet­ni az ellenzék pénzügyi és kato­nai támogatását”. NEM ENYHÜL A NYOMÁS ZÁGRÁB/LJUBLJANA Nem eny­hül a Horvátországra nehezedő migrációs nyomás, szakadatlanul érkeznek a bevándorlók a hor­­vát-szerb határra, ahonnan rö­vid időn belül továbbszállítják őket Szlovéniába. Szeptember közepe, a magyar-szerb zöldha­tár lezárása óta Horvátországban közel 295 ezer migránst vettek nyilvántartásba, többségük ille­gálisan lépte át a szerb-horvát határt. SZÁZEZREN EMLÉKEZTEK JERUZSÁLEM: Tel-Avivban száz­ezren vettek részt a Jichák Rabin izraeli miniszterelnök megölésé­nek 20. évfordulójára rendezett nagygyűlésen szombaton. Rabin kötötte meg a palesztinokkal a békefolyamatot megalapozó os­lói megállapodást. Ezért 1994-ben Nobel-békedíjat ka­pott, de egy évvel később egy, a békefolyamatot elutasító izraeli szélsőséges ortodox zsidó meg­gyilkolta Tel-Aviv főterén. MIGRÁNSOK HAJÓN ÉS KAMIONBAN ATHÉN-SZÓFIA. Tizenegy mig­ránst, köztük hat gyermeket ta­láltak holtan a görög hatóságok az égei-tengeri Számosz szigeté­nél vasárnap. A viharos időjárás miatt hajótörést szenvedett bár­ka utasai voltak. Egy nappal ko­rábban a bolgár határőrség 129 menekültet talált egy Törökor­szágból az ország területére be­lépő hűtőkamionban. Köztük 58 gyermek volt. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogár­i Szilvia, D. Pusztai Andrea, Garamvölgyi Imre, Keszéi­­ András, Szű­cs Anita • Rovatvezetők: Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőség-vez£tő: Weiner Krisztina • Szerkesztők: Pomanneki Utca, Sudár Éva, Szin Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak­a 4/A • Levétem 9002 Győr. Pf. 28 • Telefon 96/504­444, fos 96/504414 • Szerkesztőség: 96/504455 • Interneteim: wwwkisatfok.hu • Hirdetésszervezés: 96/504485 • Hirdetésfelvétel 9021 Győr, Új Ht u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon 96/504422 • Hirdetésfelvétel e-maiben ügyfelszolgalattal kisalfoki hu • Regionális szerkesztőségek, Sopron Bódvai Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenllig­a 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, fax 99/511-384,991312-266 • Mosonmagyaróvár: Vida István szerkesztőségvezető. Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax 96/214266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz: Vida István szerkesztőségvezető. Csorna, Templom u. 8. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: Lapon Zrt • Szines technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcorp Zrt. 9021 Győr, Újlak­a 4/A. Központi telefonszám: 96/504444 • Felelős kiadó: Pallai Ferenc vezérgazdta ■ Index: 26060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás:­ HU ISSN 20643527) • A Kisalföld a MATESZ tagja. • Előfizetés telefonon 06-80/504504 és a kézbesítőknél • Előfizetési egy hónapra 3295 forint hűségk­edvezménnyel 2895 forint. A hűségkedvezmény ey év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt repesztői hálózata. • Árusítja a Lapker Zrt és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. • Fotóillusztrációk: PuzzlePix Fotóügynökség. • A Saprom Zrt Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwjapamihueszf oldalon. Műszaki hiba is okozhatta a tragédiát MOSZKVA/SARM-ES-SEJK. Már földet érés előtt darabjaira hul­lott az előző napon Egyiptom­ban lezuhant orosz utasszállító repülőgép - jelentette ki vasár­nap a légi katasztrófák kivizsgá­lását végző, moszkvai székhelyű államközi légügyi bizottság ve­zetője. A repülőgép darabjai 20 négyzetk­ométeres körzetben szétszóródtak. Az áldozatok holttestét a Szu­eztől mintegy 20 kilométerre északra lévő Kabrit repülőtérre szállították. FOTÓK: MTI A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) légitársaság Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó repülőgé­pe a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sinai-félszigeten szombat reggel. A több mint 18 éves Airbus A-321-es típusú gé­pen 217 utas - köztük 17 gyer­mek - és hétfőnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát sen­ki nem élte túl. A fekete dobozo­kat megtalálták. Az Iszlám Állam nevű dzsi­­hadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üze­­netben közölte, hogy fegyvere­sei lőtték le az utasszállítót. Ka­tonai szakértők szerint viszont nem hiteles ez a bejelentés. Egy neve elhallgatását kérő egyiptomi szakember kijelen­tette, hogy jó műszaki állapot­ban volt a lezuhant repülőgép. A férfi tagja volt a gép műszaki ellenőrzését a felszállást meg­előzően elvégző csapatnak, amelynek munkájában két orosz szakértő is részt vett. A le­zuhant repülőgép másodpilótá­jának felesége ezzel szemben azt mondta, hogy férje még a felszállás előtt arra panaszko­dott, hogy a gép műszaki álla­pota sok kívánnivalót hagy ma­ga után. Egy másik egyiptomi tisztségviselő pedig azt állítot­ta, hogy mielőtt megszűnt vol­na a légi irányítók kapcsolata a repülővel, annak pilótája arról számolt be, hogy műszaki prob­lémák adódtak, és le akar száll­ni a géppel a legközelebbi re­pülőtéren. Az orosz légügyi hatóság, a Rosztransznadzor vasárnap el­rendelte a Kogalymavia műkö­désének ideiglenes felfüggesz­tését. A légitársaság közle­ményben tudatta, a tiltás dacá­ra nem fogják teljesen felfüg­geszteni a járatokat. A fenti képen a Kogalymavia orosz légitársaság egyik Airbus A-321 tí­pusú repülőgépe. Alul a lezuhant A-321-es roncsai az egyiptomi Hasza­­na közelében. A tranzitzónákban bíznak legjobban BERYN. Németországban a kor­mányzó konzervatív CDU és bajor testvérpártja, a CSU ve­zetői hetekig tartó vita után tegnap megállapodtak egy sor menekültügyi intézkedés kö­zös kezdeményezéséről. A nyil­vánosságra került részletek szerint a legfontosabb a tran­zitzónák létrehozása. A doku­mentum azt is tartalmazza, hogy a német és az osztrák ha­tóságoknak közösen kell járőrözniük a bajor-osztrák zöldhatáron, és létre kell hozni egy közös központot a rendőri, határőrizeti munka összehan­golására. A megállapodás ré­vén enyhül a feszültség az An­gela Merkel vezette CDU és a Horst Seehofer vezette CSU kö­zött, és a testvérpártok közö­sen helyezik nyomás alá a har­madik koalíciós partnert, a szociáldemokrata pártot, amely elutasítja a tranzitzónák létesítését. Eközben Németor­szágban a hét végén is több in­cidens történt a menekültvál­sággal kapcsolatban. (mti) További áldozatokat követelt a tűz BUKAREST­ Vasárnap délutánig 30-ra emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma, miután a nap folyamán három súlyosan megégett nő belehalt sérüléseibe, további legalább 35-nek pedig tovább­ra is válságos az állapota. Bu­karestben több mint tízezer ember vett részt vasárnap azon a felvonuláson, amelyet a bal­esetben meghaltak emlékére A tragédia hírére sok önkéntes sietett vért adni. FOTÓ: MTI szerveztek. Háromnapos nem­zeti gyászt rendeltek el. A tűz péntek este ütött ki egy belvárosi klubban, ahol több százan vettek részt egy rockkoncerten. A lángba bo­rult teremből az egyetlen hasz­nálható kijáraton keresztül, egymást taposva próbáltak ki­menekülni az emberek: 26-an a helyszínen meghaltak, 150-et égési sérülésekkel és füstmér­gezéssel vittek kórházba. A hírek szerint a tulajdonos egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kapott engedélyt. A törvény értelmé­ben csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglá­tóhelyeknek kell külön tűzren­dészet engedélyt kérni. (mti) KERÜLNEK A GÉPEK A Lufthansa német és az Air France-KLM francia légitársaság után vasárnap a dubaji szék­helyű Emirates is bejelentette, hogy járataik nem fogják hasz­nálni a Sínai-félsziget fölötti légi folyosót, amíg ki nem derül a ka­tasztrófa oka. KISALFÖLD 2015.11.02., hétfő • • • • •• Itthon INDULNAK A RENDŐRÖK BUDAPEST Hamarosan elindul­hat az a mintegy 50 magyar rendőr Szlovéniába, akik a szlo­­vén-horvát határ védelmébe kapcsolódnak majd be - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. VÁLTOZHAT A BÜDZSÉ BUDAPEST. Holnap vagy a kö­vetkező hétfőn módosíthatja a parlament a költségvetést. 60 milliárd forinttal emelkedne a rendkívüli kormányzati intézke­dések kerete, mert az eredetileg 100 milliárd forintos keret szinte teljesen kimerült, részben a mig­­ránsválság kezelésére fordított 30 milliárd forint miatt. KILŐTTÉK A FARKAST PÉCS. Kilőtték a pécsi állat­kertből megszökött farkast va­sárnap - írta a Bama.hu hírpor­tál. Járókelők a Tubesnél vették észre az állatot, aki szombaton délelőtt szökött meg a kifutóját villanypásztorral is határoló két és fél méter magas kerítésen át. (mti) MINDEN HÉTKÖZNAP ESTE , MEGVÁLTOZTAK­­ A VASALÁSI SZOKÁSAIM MS­ZPI

Next