Kisalföld, 2016. április (71. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-01 / 76. szám
KISALFÖLD 2016. 04.01., péntek Vonaton is vehet helyjegyet A vonaton is lehet helyjegyet venni áprilistól, ugyanolyan díjú felárral, mint a jegypénztárakban - közölte a MÁV-Start Zrt. Változás még, hogy minden utas a ténylegesen megtett távolság után fizet menetdíjat a korábban alkalmazott virtuális számítások helyett. Körkép: DÖNTÖTT A BÍRÓSÁG - ELŐZETESBE KERÜLT A KÉSELÉS GYANÚSÍTOTTJA Időt kért a börtön előtt Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt az 58 éves férfit, aki a gyanú szerint húsvéthétfőn tizenhárom késszúrással csaknem megölte korábbi szerelmét. GYŐR SUDÁR ÁGNES A férfi a bíróságon csendben várta, mi történik vele. Kirendelt ügyvédje előre jelezte, hogy nem tud részt venni a tárgyaláson, így nélküle tartották meg az előzetes tárgyalást. A férfi - úgy tudjuk - azt szerette volna, hogy egy-két napra házi őrizetbe kerüljön, csak hogy az otthoni dolgait elrendezze. Ez megerősíti azt, amit az áldozat mondott nekünk (Lásd cikkünket: Késsel adta a búcsúcsókot - Kisalföld, 2016. március 31.), a férfinek családja van, egy beteg, most már felnőttkorú gyereket nevel feleségével. A bíróság a szökés-elrejtőzés, a tanúk befolyásolását és a bűnismétlés veszélyét alaposnak találta, így az ügyészség kérelmének helyt adva elrendelte harminc napra az előzetes letartóztatást. A férfi tehát, akinek eddig nem volt dolga az igazságszolgáltatással, a bíróságról a börtönbe került. Mivel az is igaz (ezt is az áldozat, Szilvia mondta), hogy egy lépcsőházban lakik az áldozatával, így a józan ész is elfogadja a tanú befolyásolásának és a bűnismétlésnek a lehetséges veszélyét. Az emberölési kísérletért kiszabható öt-tizenöt év pedig a szökés-elrejtőzés veszélyét húzza alá. Az 58 éves gyanúsított nem kívánt semmit mondani nekünk, a határozatot tudomásul vette, ahogy az ügyész is. Az ügyvédnek három napja van nyilatkozni arról, hogy fellebbezést nyújt-e be, a határozat addig nem jogerős. A férfit bilincsben hozták, s abban is vezették el a rendőrök a Győri Járásbíróság épületéből. Maradnak a sebészek GYŐR FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Mint ismert, a győri Petz-kórház tizenöt sebésze február 15-én nyílt levéllel állt a nyilvánosság elé. Ebben az szerepelt, hogy mivel megszakadtak a tárgyalások a Petz-kórház vezetésével, ezért ügyvédi letétbe helyezték felmondásukat. Másfél hónapja még azt írták, hogy csak akkor vonják azt vissza, ha március 31-ig megoldás születik az ügyükben. (Előzmény: Ügyvédnél a sebészek felmondása - Kisalföld, 2016. február 16.) Az általuk szabott határidő tegnap járt le. Közleményben mondták ki döntésüket, ami így kezdődik: „Januári beadványunkat, amelyben méltányos béremelést kértünk, a kórházi menedzsment elutasította. A tárgyalásokra, konszenzusos megoldásra általunk szabott határidő március 31-ével lejárt. Ez idő alatt tárgyalás nem volt, a menedzsment részéről a probléma megoldására irányuló erőfeszítést nem láttunk.” A lényeg ezt követően jön, hogy maradnak. Hozzáteszik ugyanakkor: „Álláspontunk, véleményünk az egészségügy jelenlegi helyzetéről, munkahelyünk viszonyairól semmit sem változtak. Célkitűzéseink elérésére más módon fogunk erőfeszítéseket kifejteni. Továbbra is kijelentjük, hogy amennyiben bárkit a korábbi beadvány aláírásáért büntetés ér, úgy valamennyien megszüntetjük jogviszonyunkat. Idézet a közleményből beadványt aláírók egymással szolidárisak, amennyiben bárkit a korábbi beadvány aláírásáért vagy egyéb (ezzel összefüggő) koholt indokok alapján hátrányos megkülönböztetés, büntetés ér, esetlegesen közalkalmazotti jogviszonyát megszüntetik, állásából felfüggesztik, úgy valamennyien megszüntetjük jogviszonyunkat.” Vagy mindenki, vagy senki - ehhez a szabályhoz tartották magukat a győri sebészek, képünk illusztráció Két órára leállították az Autoliv gyárát SOPRONKÖVESD FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. - Ez a sztrájk már nem csak a pénzről szól - hangsúlyozta Marsitsné Horváth Marianna, az Autoliv szakszervezeti csoportjának vezetője. - Kifacsartak a dolgozók, elegük van abból a fajta lebecsülésből, amit az fejez ki, hogy rengeteg túlórával is csak alig keresnek annyit, ami elég a megélhetésre. És így szinte nem is marad idejük, erejük a magánéletükre - tette hozzá. A Vasas Szakszervezeti Szövetséghez tartozó alapszervezet hívta életre a sztrájkot, miután a munkaadóval folytatott tegnap délelőtti tárgyalás se vezetett eredményre. A munkabeszüntetés a kerítésen kívülről nem látszott, a gyárat nem hagyhatták el a dolgozók, de az érdekvédők szerint százezer euróban mérhető a kár, amit a termelés leállításával okozhattak. Marsitsné elmondta, hogy a sztrájkbizottság felelt a biztonságért. Tájékoztatása szerint 13 órakor szüntették be a munkát a dolgozók, a dohányzókba és az étkezőkbe mentek. A sztrájk egy-egy órára két műszak dolgozóit érintette, kétszer mintegy 600-700 embert. Közülük csak páran dolgoztak, a próbaidősök és a kölcsönzött munkaerő. „Viszont ők egyedül nem lehettek a soron, így állt a gyár” - fogalmazott a sztrájkbizottság vezetője és hozzátette: 15 órakor újraindították a gépeket. Az érdekvédők mielőbb szeretnék újra folytatni az egyeztetéseket a munkavállalók céljainak eléréséért. Közülük a sztrájk megkezdése előtt már 1700-an aláírásukkal jelezték, ha kell, minden hasonló akciót támogatnak. Arról korábban már írtunk, hogy az Autoliv Kft. 2500 dolgozójának zöme az alapbére alapján 110-120 ezer forintot vihet haza. Igaz, rengeteget túlóráznak a szakszervezet elmondása alapján, de úgy is csak mintegy 140 ezer forint kerül havonta a számlájukra. „A dolgozók túlhajtottak, munkaerőhiány is van a munkabérhiány miatt. Rendkívül elkeseredettek, ezért se akarnak már engedni követelésükből” - nyilatkozta az elmúlt napokban Molnár Ákos, a Vasas területi ügyvivője, aki részt vett a tárgyalásokon. Műszakváltáskor megkérdeztünk néhány munkást, akik izgatottan várják a fejleményeket. Ha nem lesz eredménye a mostani akciójuknak, akkor szerintük lehet annak még akár folytatása is, nyolcórás, majd egy huszonnégy órás munkabeszüntetéssel. Többen hangsúlyozták, hogy az év végi juttatás is fontos nekik. „Ausztriában persze magasabbak a jövedelmek, de nem mindenki akar vagy tud külföldön dolgozni, ezért is lenne jó, ha Magyarországon is rendes fizetést kapnánk” - jegyezte meg egyikük. A sztrájk kapcsán a cég vezetésének már elküldtük kérdéseinket. Lapzártánkig nem érkezett válasz, de a kft. korábbi közleménye szerint az Autolivnek kiemelkedően fontosak alkalmazottai, akik lehetővé teszik világszínvonalú termékeik előállítását. Az elmúlt napokban többször írtunk már az Autolivnél és más autóipari beszállítóknál kialakult helyzetről, legutóbb szerdai számunkban „Milliókat buknak, ha nem emelnek” címmel, s honlapunkon (www. kisalfold.hu) is több olvasnivalót találnak a témában. ÁLLÁSPONT PAPPGYŐZŐ ROVATVEZETŐ Puskás Hungary t is hazánkban kevés emberről vagy annak emlékéről írhatjuk le, hogy nem megosztó. Biztosan közéjük tartozik Puskás Ferenc, az egykori magyar labdarúgó Aranycsapat kapitánya. Bár aki erősen kötődik az elmúlt szocialista rendszerhez, a futballista emigrálása miatt tekinthet rá hazaárulóként, ahogy a hivatalos propaganda sokáig sugallta is ezt. Puskásról nyugodtan kijelenthetjük, hogy még mindig ő a világon a legismertebb magyar. Az elmúlt évtizedekben bármerre jártunk - Ausztráliától Izraelen át mondjuk Mauritiusig -, ahonnan jöttünk? kérdésre adott válaszunk után széles mosollyal reagáltak: „ah, Hungary, Puszkasz”. Többnyire amúgy fogalmuk sem volt róla, pontosan hol található Magyarország, hogy a hazánkkal kapcsolatos mélyebb ismeretekre ne is gondoljunk. Puskás nevét még úgy is hozzánk társították, hogy labdarúgó-pályafutásának egy jelentős korszakát töltötte a Real Madridban, sőt, az 1962-es chilei világbajnokságon spanyol színekben lépett pályára. A Magic Magyar megbabonázta a világot, valóban alkotott a futballpályán. Ez örökre a legnagyobbak közé emeli és felejthetetlenné teszi. Jól példázza az is, hogy a goal.com internetes szavazós játékában a napokban ő lett a legendák világbajnokságának győztese. Olyan nagyságokat utasított maga mögé, mint például Cristiano Ronaldo, Messi, Pelé, Maradona vagy van Basten. Látatlanban is biztos vagyok benne, hogy a szavazók nagy része meg sem született, amikor Puskás 1966-ban befejezte a labdarúgást. A nimbusza azonban elemi erővel él velünk tovább. Az Aranycsapat legendás kapitánya ma lenne 89 éves. Puskásról nyugodtan kijelenthetjük, hogy még mindig ő a világon a legismertebb magyar. Levele jöhet a kárrendezésről MAGYARORSZÁG. A Quaestor- és a Hungária-kötvényesek kárrendezését végző Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott március 31-i határidőig megvizsgálta a károsultak kérelmeit, a kárrendezési jogosultságról és a törvény alapján kifizethető összegről szóló értesítő levelet a napokban kapja meg közel 32 ezer kérelmező - közölte az alap. A kifizetések a levél kézhezvételétől számított 30 napos határidő leteltét követően kezdődhetnek meg. RÜGYFAKARÁSTÓL VIRÁGZÁSIG 2016. 04. 01.-04.30. Az ajánlat minimum VALMOR Garázsfesték Kopásálló - tisztítható - olajálló.