Kisdednevelés, 1918 (47. évfolyam, 1-13. szám)
1918-01-01 / 1. szám
Bízhatunk-e ez után a négy éve tartó világkárhozat után abban, hogy gyermekeinkre, unokáinkra, utódainkra szebb jövő virrad ? Honnan virradjon? Ki virrasztja ránk? Az emberiség mint a megvert kutya, tehetetlenül pusztul és lelketlen kormányozóinak sem szíve, sem esze nincs ahhoz, hogy ennek az iszonyatnak végét szakítsa és gyötrelmeinket megelégelje. • Mi, magyar kisdednevelők, a földkerekség legnaivabb, legbecsületesebb, legideálisabb és legönzetlenebb álmodozói, akik életünket a legfiatalabb embergeneráció megmentésére áldozzuk, mióta megvagyunk, most legelőször tétován, remegve és tanácstalanul állunk meg, mikor az idők fordulásán az új év küszöbét áltúllépjük. Céljaink, eszméink, ideáljaink örökfehér tisztaságokban ragyognak előttünk, oly intenzív és határozott fényével az igazságnak, hogy azt még a folyton szálló, sőt hömpölygő vérfelhők és vérfolyamok sem homályosíthatják el. A gyermek! A legszentebb, a legkedvesebb, a leggyönyörűbb varázs a világon, amelynek szépsége minden emberi lelket megejt és a szeretet gyengédségére késztet. A gyermek a mi világunk. Dalra, mosolygásra, játékra áll a lelkünk, ha csak rája gondolunk is. És most, kimerülve a szenvedésekben, csalódva azokban, akikben bíztunk, nem bízva a jövőben, csüggeteg lélekkel rebegjük: a gyermek! És félünk. Aggódó, megtépett lelkünk elébe egy borzasztó tépelődés furakodik: érdemes-e gyermeket nevelni ? . . . Érdemes-e, holott a világ urainak csak arra való a gyermek, hogy legyen kit lemészároltatni! A Gondviseléshez, az Istenhez kulcsolt kezeink kétségbeesett tördelését látják-e, zokogó, remegő lelkünk imádságát meghallják-e hát végre? A gyermek, a jövő, a reménység, az élet és a világ szépsége egyetlen könyörgő szót sóhajt: Béke! Béke! Jöjj, jöjj el, idők, eszmék, célok, lelkek újjászületése, jöjj hát új esztendő! S hozd meg nekünk ezt az egyetlen istenáldást, amiért sóvárgunk: a boldog békét! Ha ezt el nem hozod, hiába hozol bármit is, semmit sem hoztál; ha azt elhozod, visszaadtál mindent, amit a múlt elrabolni látszik: a szépséget, az életet, a jövőt, a gyermeket! Ez a mi új esztendei fohászkodásunk. Vájjon van-e még, aki meghallgassa ?