Kisdednevelés, 1931 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

mire nevelhetjük, ám olyanokkal beszélgetünk, akikkel egyik kell dolgoznunk, különösen fontosak az egy-egy osztályban működő tanítók ilyen értekezletei, mert ezek ugyanazokat a gyermekeket nevelik, eljárásukat tehát csakugyan össze kell egyeztetniük. Ilyen megbeszélések közben már régesrégen rájöttek az is­kolai nevelők arra, hogy nevelő munkásoknak még akkor is igen sok a nehézsége, ha ők ott az iskolában megértik és segí­tik egymást, hiszen a gyermeket soha sem egyedül az iskola alakítja, hanem más, egymástól különböző és az iskola hatal­mán kívül eső tényezők is. Egészen természetes, hogy az iskola emberei első­sorban azokkal óhajtanának közös megértésre jutni, akik a gyermekhez legközelebb, még az iskolánál is kö­zelebb vannak. Ezek a szülők, így támadt a tanítóságban az a gondolat, hogy a nevelés kérdéseiről nem elég csupán a taní­tóknak beszélgetniük egymással és nem elég csupán az iskolai nevelésről beszélniük, hanem nagy haszon származnék abból, ha összeülnének a tanítókkal a szülők is és éppen úgy megbe­szélnék a tapasztalataikat egymással, úgy megvitatnák a leg­célszerűbb eljárást, ahogy ezt a családban apa és anya, az isko­lában a tanítók maguk között rendesen megteszik. Ez az ere­dete annak az újabb, de azért már jó néhány évtizedes szokás­nak, hogy a tanítók a növendékek szüleit egyszer-egyszer meg­hívják az iskolába u. n. szülői értekezletre. A tanítókkal való beszélgetés szükségét a szülők is érzik. Ez érzés forrása igen egyszerű. Amint a gyermek belép az isko­lába, egyszerre olyan hatások alá kerül, amelyeket a szülők kevéssé vagy egyáltalában nem ismerhetnek. — olyan tulajdon­ságok nyil­vánulására van az iskolában alkalom, amilyenek ott­hon nem jelentkezhetnek vagy ki nem fejlődhetnek, — olyan hiányok vagy hibák derülhetnek ki, amelyeket a kis­gyermek egyszerűbb életében még nem lehetett felismerni. A figyelmes szülő tehát lát a gyermekén jeleket, amelyeknek magyarázatát egymagában, pusztán saját észleléseiből nem tudja megtalálni. A még gondosabb és óvatosabb szülő pedig akkor is törődik gyermeke házonkívüli élményeivel, ez élmények forrásaival, ha nem látja is rajta azoknak különös nyomát: ismerni óhajt min­denkit, akivel a gyermek érintkezik, szereti megismerni kivált az iskolai nevelőket, akik rendszeresen foglalkoznak gyermeké­vel, lelki alakulásába és ezzel jövendő sorsába ugyancsak bele­avatkoznak, reá még akaratlanul is nagy hatást tesznek. Mind­ebből az következik, hogy az ilyen okos szülők is kívánják a találkozást a tanítókkal, vágynak felvilágosításra, útbaigazí­tásra, esetleg — nem ritkán — ők szeretnének a tanítóknak egyet­­vagy mást elmondani, amit a gyermekre nézve fontosnak tar­tanak. Erre persze mindenkinek nyitva áll az az út, hogy men­jen be az iskolába és mondja vagy kérdezze meg, amit szüksé­gesnek tart. Ezt azonban némelyek nem szívesen teszik s ezek­nek kapóra jön a szülői értekezlet, amelyen sokan vannak .

Next