Kisdednevelés, 1932 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1932-01-01 / 1. szám
, csak visszahatás a hibás, meg nem értésből származó bánásmódunkra, vagy abból származik, hogy a gyermek növekvő szellemi igényeinek megfelelő környezet híján elmarad szellemi fejlődésében. Ebből világosan és logikusan következik, hogy a vallásos nevelésben is hasonló utat kell megtennünk, mint amilyent az ismeretszerzésben már megtettünk. Mindenekelőtt szolgálnunk kell a gyermek lelkét, meg kell a gyermeknek adni azt, amire kis lelke áhítozik; meg kell lesni, meg kell várni és tisztelni kell lelkének vallásos megnyilatkozásait. Miként Jézus, aki szembeszállt előítéleteinkkel, tanította nekünk, úgy kell, hogy a gyermek a maga tisztaságában példaképül álljon előttünk, mert a gyermek képes megmutatni az utat az égbe. Ennek a Jézus intelemnek vezetése mellett kezdődik a nevelő végtelen finom munkája, amelyben nem arról van szó, hogy embert csináljunk a gyermekből, megtöltvén egy ürességet ismereteinkkel, hanem arról, hogy Isten teremtő munkájának legyünk szerény munkatársai. Mekkora jutalom számunkra az, ha a gondjainkra bízott gyermek lelkében kibontakoznak az erkölcsi és vallásos érzelmek. Mindegyik kis lélek élő képmása Istennek, élő bizonysága hitünknek. És talán ezeknek a kis lángoknak melegénél, amelyek ott égnek mindegyik kis lélekben, felmelegedhet és életre kaphat még bennünk is az, amit a megszokás már lassan kitörölt és megdermesztett bennünk. Találhatunk-e ennél magasztosabb hivatást a magunk számára, mint táplálni ezt a tüzet és megadni neki azt, amire szüksége van, hogy mi, akik csak a gyermek lelkét óhajtottuk szolgálni és most együtt dolgozhatunk az isteni dicsőség nagy titkán. Már évekkel ezelőtt próbáltuk a vallásos nevelést módszerünk szellemébe beleilleszteni. Ez a Szent Ferencrendi Mária Missionaries nővéreknél volt Rómában. Ott megpróbáltak néhány bibliai történetet a lehető leghívebben és legélénkebben elmesélni a gyermekeknek anélkül azonban, hogy bármiféle erkölcsi tanulságot vagy példálózgatást is fűztek volna hozzá, egyszerűen a gyermekre hagyva a puszta történeti tényeket. Csodálatos módon ihlette meg ez a kicsinyeket; olyan mély vallásos érzést árultak el, amilyent fel sem tételeztünk volna bennük. A gyermekek, a rájuk oly jellemző pontossággal elmondták otthon is ezeket a történeteket és az iskolában újra meg újra érdeklődtek a legjelentéktelenebb részlet iránt is; nyilván sokat foglalkoztatták őket az elbeszélések. Az egyik gyermek két vagy három nappal azután, hogy a teremtés történetét meséltük, élénk érdeklődéssel kérdezte, mit jelent ez a szó: „elválasztani“ (a földet a víztől) és a magyarázat után mély gondolatokba merülve távozott. Mások ilyesféle erkölcsi meggondolásokat mondogattak: „A jó ember nem követ el bűnt!" Az apáca erre megmagyarázta, hogy az a jó ember, aki, ha rájön, vagy figyelmeztetik arra, hogy valami hibát követett el, rögtön megszünteti a hibát, szó-