Ellenőr, 1935 (22. évfolyam, 1-19. szám)
1935-01-20 / 1-2. szám
40 ELLENŐR A háború előtti Oroszországról és a volt osztrák és magyar monarchiáról ír a bevezetésben és megállapítja, hogy „az orosz imperium összeomlásával a falánk és visszaélő cárizmus nyerte el büntetését, ami pedig az osztrák- magyar uralom szétszakadását illeti, ezzel a népek ellen elkövetett igazságtalanságokat bosszulták meg és ez volt talán a legigazságosabb ítélet az európai népek történetében*. Ilyen praemisiák után már nem csodálkozunk további „társadalomtudományi* fejtegetésein. Ezek évszázados elnyomatásról szólnak, arról, hogy Werbőczy törvénykönyve is tulajdonképpen csak a román tömegek elnyomatását célozta, a magyarok meghamisították a tényeket, hogy a román népet természetes jogaitól megfoszszák és általában a magyar nemzetet a történelem egész folyamán a legvadabb sovinizmus vezérelte a más népekkel való érintkezésben. Miután két oldalon keresztül ilyen hangnemben írja „társadalomtudományi” megfigyeléseit, megállapítja, nem az a célja, hogy most perbe szálljon a magyarok magatartásával a románokkal szemben a történelem folyamán, mert hiszen „ezeket a kegyetlen tapasztalatokat valamennyien magunk szereztük. Ezután statisztikai adatokat közöl, hogy Temes megyében hány orvos van, hány állatorvos, hány gyógyszerész, jegyző és ügyvéd és ezek közül mennyi a román és mennyi a kisebbségi. Az iskolaügyet veszi sorra és különösen a svábokat fekteti a deresre túlzott pretencióik miatt Panaszkodik, hogy míg egyes román iskolákban egy-egy tanítóra száz tanuló is esik, addig a kisebbségi tanítók sokszor csak 30—40 gyermeket tanítanak. Ennek — szerinte — az volna az ellenszere, hogy ahol például száznyolcvan román tanuló van három román tanító vezetése alatt és csak huszonöt egy német tanító iskolájában, ott négy román osztályt kellene létesíteni négy román tanítóval és egy-egy osztályba hat hat sváb gyermeket beosztani. Nem kíméli a szerbeket sem, akiknek itteni helyzetét összehasonlítja a jugoszláviai románok helyzetével és a következő konklúzióra jut: „Forduljunk talán a Népszövetséghez — bohócok módjára, mint a magyarok — vagy a nemzetközi brigantik csürhéjéhez és a különböző országokban élő kisebbségek politikai cenzoraihoz? Nem, mi várjuk az idők beteljesedését, amikor ez másként lesz.* Azután felháborodik, hogy a kisebbségi gyermekek egymással még mindig anyanyelvükön beszélnek, magyar meséket hallgatnak és „ezzel a gyermek lelkét a legsovinisztább tanítással telítik meg mindennel szemben, ami román*, majd a Curentul véleményét idézi a magyarokról és ez a következő: „Amikor Isten a magyarokat teremtette, megteremtette egyben a túlzást, hacsak nem a hazugságot.. .* Ezen szintén „társadalomtudományi* megállapítás után kifogásolja, hogy a Bánság emporiumában még mindig nagyon sok a kisebbségi magántisztviselő, iparos és munkás is. Arra nem felel, hogyha se munkás, se tisztviselő, se iparos, se orvos, se patikus, se ügyvéd ne legyen, hol helyezkedjék el? Ismerteti a régi Magyarország nemzetiségi adatait — beleszámítva Horvátországot is a nemzetkisebbségek közé, ami lényeges eltolódást okoz az arányban — és felveti a kérdést, ha ott egy számbeli kisebbség elnyomhatta a nemzetkisebbségek számbeli többségét, összehasonlítható-e a romániai helyzet a régi magyarországi szituációval? Kérdés formájában nyomban megadja a feleletet, hogy „váljon a román elemnek számbeli fölényéből nem fakadhat-e olyan jog, amelynek révén ez az elem szerencsésebb hely.