24 óra, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-29 / 229. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP FELÜTÉS Korrupció A magyar vállalatvezetők ötvennégy százaléka legalább egy olyan esetről tud, amikor korrumpálni próbálták egy hivatalos szerv ügyintézőit. A cégvezetők 12-18 százaléka fogadna el, illetve mérlegelne egy korrupciós ajánlatot - derült ki az EY nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég legutóbbi, immár hatodszor elvégzett felméréséből, amelyet szerdán sajtótájékoztatón mutattak be. Az MTI híre szerint az akcióba háromszáz, legalább ötven embert foglalkoztató vállalkozást vontak be. NA, DE MI AZ A KORRUPCIÓ? Cimborám szerint az az ügylet, amibe őt sajnos nem vonják be. F. K. HÍREK Történelmi találkozás DOROG A Történelmiregény-írók Társasága öt tagja találkozott olvasókkal a Gáthy Zoltán Városi Könyvtárban.Cselenyák Imre, Soós Tibor, Kapa Mátyás, Trux Béla és Novák Andor mesélt, válaszolt a kérdésekre. A sikeresen indult sorozat folytatódik. F. K. Autóversenyzők a gyermekekért ESZTERGOM A képviselő-testület úgy döntött, hogy a vasárnapi Autóversenyzők az Esztergomi Gyermekkórházért rendezvény céljára a kamionparkolót ingyenesen használhatják a szervezők. Az autózást és versenyautó-kiállítást is kínáló program bevételét a városi kórház egy újraélesztő asztal beszerzésére fordíthatja majd. F. K. Jubiláló megállapodás NYERGESÚJFALU A németországi partnertelepüléséről, Karlsdorf-Neuthardból ma este húsztagú delegáció érkezik a városba. A vendégek és a házigazdák együtt ünnepük a két település közötti együttműködési megállapodás aláírásának 25. évfordulóját. F. K. 2016. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK már. - A két évvel ezelőtti fizikai kísérleteket bemutató kiállításunk nagy sikere után most újra a „Játékos tudomány" csapatához fordultunk. Régóta egyeztetünk velük, hogy újabb érdekességeket tudjunk bemutatni a hozzánk érkező gyerekcsoportoknak - mondta Jakab Erzsébet, a művelődési TATABÁNYA Testünk, a csoda címmel kiállítás nyílt tegnap az alsógallai József Attila Művelődési Házban. Fűzi Sándor biológus kalauzolásával játékos interaktív eszközök, képi és szöveges információs paravánok mutatják be, hogyan működik az emberi szervezetünk, az idegrendszer, a hormonrendszer, a szív, vagy éppen a gyoház vezetője. A kiállítás szombatig tekinthető meg. Képünkön a bánhidai Szent Erzsébet Óvoda gyerkőcei mutatják be, hogy kell helyesen fogat mosni. Kiírták a közbeszerzési felhívást az új dunai átkelő kivitelezésére Év elején indulhat a hídépítés Megjelent az új komáromi Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívás. Eredményes eljárás esetén a nyertes kivitelezővel 2016 decemberében szerződést kötnek, és a munkálatok 2017 elején megkezdődhetnek. Kovács László laszlo.kovacs@mediaworks.hu ÉSZAK- ÉS DÉL-KOMÁROM A 600 méter hosszú, egypilonos, ferdekábeles híd megépítése mérföldkő lesz a magyar-szlovák Duna-szakaszon található átkelési lehetőségek kibővítésében. A teherforgalom Vámosszabadi-Medvedov irányából 53 kilométer, míg Parassapuszta-Sahy irányából 180 kilométer hosszú kerülővel tud áthaladni a magyar és szlovák határszakaszon. A Dél-Komárom és Észak-Komárom között megépülő híd a magyar oldalon az 1. számú főutat köti össze a szlovák oldalon a 63. számú főúttal. Az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési ajánlati felhívás kedden megjelent. Eredményes közbeszerzési eljárást követően a nyertes kivitelezővel szerződéskötés 2016 decemberében várható, a munkálatok 2017 év elején megkezdődhetnek - áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóközleményében. A részletekről leírják: az új Duna-híd, a kapcsolódó új határátkelő megnyitása és a megépült Komárom déli elkerülő út további jelentős tranzitforgalmat vezet majd le az országhatár irányából. Az új híd forgalomba helyezését követően a teherforgalom az M1-es autópályától települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti szennyezése. Komárom mentesül a tranzitforgalom alól, gyorsabb és biztonságosabb lesz az átkelés a hídon, a város pedig élhetőbbé válik. A belvárosban található Erzsébet hídon jelenleg több korlátozás is érvényben van, így maximum 20 tonnás gépjárművek haladhatnak át 30 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett, a teherforgalom minimum 70 méteres követési távolság betartásával. Az új közúti hídon kétszer egysávos főút vezet át. A meglévő vasúti hídtól 170 méterrel, a városközpontban lévő közúti Erzsébet hídtól pedig 2,8 kilométerrel nyugati irányba épül meg. A híd teljes hossza 600 méter, melyből a fő nyílás 252 méter hosszú. A hídszerkezet egy egypilonos, ferdekábeles híd, ortotróp acél pályalemezzel. A híd öt nyitásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren található. A pilon magassága az útpálya felett 94,5 méter. A hídon a kerékpárút és gyalogos járda, valamint a belterület közelsége miatt közvilágítás lesz. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és kábelek díszkivilágítást kapnak. A magyar oldalon egy 1,3 kilométer hosszú út is kiépül, csatlakozva a már megépült 131 számú főút Komárom déli elkerülő úthoz. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz, egyik az ipartelepi kerékpárút felett, a másik a Koppány vezér út felett. Az új híd és a csatlakozó útszakaszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható. Magyarország és Szlovákia közösen, eredményes pályázatot nyújtott a híd és a hozzá csatlakozó útszakaszok uniós forrásból történő megvalósítására. A beruházás koordinátora Magyarország, a fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a szlovák Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Slovenska správa ejest (SSC) Szlovák Közútkezelő Társaság beruházásában valósul meg, 85 százalékos uniós és 15 százalékos hazai forrás felhasználásával. Az új közúti hídon kétszer egysávos főút vezet majd át. A vasúti hídtól 170 méterre épülne meg Dömös, Héreg és Súr közül egy kerülhet majd az országos döntőbe Nálunk lehet a legszebb falu MEGYEI INFORMÁCIÓ Hazánk legszebb fekvésű települését szeretné megtalálni az idén az Origó, és ezért versenyt is indított. Megyénként három-három induló méreti meg magát az első, vasárnapig tartó körben, majd a megyék legjobbjai a második fordulóba kerülnek. Az internetes portál nem egyedül döntött az indulókról: a megyei közgyűlések munkatársai, turisztikai szakemberei választották ki és javasolták a falvakat. Ez utóbbi egyébként fontos kitétel is volt: nem városokat akartak bemutatni, hanem olyan településeket, amelyek nincsenek benne a hazai turizmus fősodrában. Megyénkből Dömösre, Héregre és Súrra esett a választás és ha megnézzük kicsit közelebbről a településeket, bizony láthatjuk: a természetközeliség, emberléptékűség, csodás táj mindegyiknél adott. Ifj. Sógorka Miklós, Súr polgármestere Popovics György megyei közgyűlési elnöktől értesült a jelölésről, és ahogy lapunknak elmondta, nagyon örült annak. A legszebb fekvésű települést keresik és ez akár még valós is lehet. Súrról több festmény és fotó is készült a település határából, pozitív visszajelzéseket kapunk mi is az internetre feltöltött képekre. A megye legdélebbi településeként mondhatni Súr a béke szigete - tette hozzá a bakonyaljai település vezetője. Nieszner József, Héreg első embere is kiemelte: örülnek, hogy a kiválasztottak között lehetnek. - Turisztikai paradicsom is lehetne Héreg, itt van a Király-kút, Pusztamarót, a Gerecse. Kijelölt turistaútvonalak, szállással is az ide látogatók rendelkezésére állunk - mondta a polgármester, aki szerint a természet szépségét tudják ajánlani a hozzájuk érkezőknek. A Király-kút egyébként nem csupán a helyiek szívének kedves: sokan tartják, hogy ez a Gerecse legszebb fekvésű, boltozat alatt foglalt forrása, neve pedig Mátyás király itteni vadászatainak emlékét őrzi. Szintén vadregényes környezetben áll (és már az őskőkorszakban is lakott) Dömös, amely a legkeletebbre fekvő megyei településünk. A Duna-kanyar kapujának is tekinthető község a határfolyó adta panorámán túl a közeli Rám-szakadékkal, Dobogókővel, a Vadálló-kövekkel és a Prédikálószékkel egyaránt kedvelt és kedves úti célja a turistáknak. Nem csoda, hogy éves szinten tízezrek fordulnak meg a környéken. Sz. A. Utak újulnak meg a város több részén TATABÁNYA Az alsógallai Aradi utcán 700 méter útszakasz újul meg. Három éve a város önkormányzata a Tátra utcától a vasúti aluljáró előtti autóbusz-megállóhelyig tartó szakaszát már felújította, a mostani beruházással már az Aradi utcán végig, egészen az Eszterházy József utcáig lehet majd új útfelületen közlekedni. A Dózsa György út burkolatát a körforgalomtól a Fürdő utcáig, több mint 400 méter hosszan újítják fel a szakemberek. Itt az elkövetkező körülbelül egy hónapban félpályás útlezárásokra és jelzőőrös forgalomirányításra kell számítani. A Mártírok útja, a Március 15. úttól az Ifjúság utcáig csaknem 600 méter hosszan kap új burkolatot, a Vadász utcában pedig 300 méteres útszakasz modernizálása kezdődik meg a Réti utca és a Rákóczi Ferenc tér között. Megújul a Sárberki gyűjtőút egy része is, illetve a Komáromi utca a Töhötöm vezér utcától a Győri útig tartó szakaszt újítják meg az önkormányzat. Az Alkotmány utca a Rákóczi Ferenc és a Hadsereg utca közötti több mint fél kilométeren dolgoznak majd a szakemberek. A legfontosabb és a legtöbb munkát igénylő az ipari parkban az Orgonás út teljes megújítása lesz a körforgalom és a Búzavirág út között. Zs.K.