Körösvidék, 1920. szeptember-december (1. évfolyam, 126-226. szám)

1920-09-01 / 126. szám

2 Békéscsaba, 1920. szeptember 1. új Magyarország alapköveit úgy akarjuk lerakni, hogy egy új ezred­évet építhessünk rá. Nem azért jöttem el erre az útra, hogy ígér­jek, hanem hogy kö­veteljek. Országunk ma siralmas állapot­ban van, hiszen minden európai állam sínyli a nagy háború kö­vetkezményeit. Végig szenvedtük a vörös uralmat és a megszállást, de örömmel konstatálom, hogy ezt az országot még az oláhok sem tudták kirabolni. Ha az építő munkához hozzá­látunk, virágzóvá fogjuk tenni hazánkat. Ma az első kérdés a pénzügyi helyzet megjavítása. Ahogy a mi valutánk ma áll, az természetelle­nes, mert a gazdag Magyarország valutája alacsonyabb, mint a hal­dokló, fuldokló Ausztria valutája. Amely állam gazdasági ver­senyben a nemzetek között győz­tes marad, annak mérhetetlen elő­nye lesz. Ebből az abszolút tönkre­menésből csak önzetlen munka vezetheti ki az országot. Önzetlen munkára van szükség. Hazafi csak önzetlen férfi lehet, mert aki ön­magának él, az ellensége saját hazájának. Ma a valuta emelése ebben az országban a fődolog. Még egyszer azt akarom hangoz­tatni, hogy oly óriási kiadásaink vannak, amit az ország megbízni nem képes. A nagy kiadásokat főként az okozza, hogy sehol talán a vi­lágon nem virágzik a protekció annyira mint itt. Oly sok hiva­talnok van, hogy némely hivatal­ban az emberek azt sem tudják mit dolgozzanak. De a fölöslege­seket az utcára kitenni lehetet­lenség. Majd adunk nekik más produktív munkát, ami az orszá­got gazdagítani fogja. Tudjuk, hogy ma, ha pénzünk értéke tovább is lefelé menne, akkor egy milliót is hiába fize­tünk valakinek, ezzel is éhenhal. Ha pedig valutánkat fel tudjuk vinni, akkor mindenkinek a pénze tízszeresére vagy a százszoro­sára emelkedhetik értékben. Az­ért ebben az országban minden­kinek vakon kell engedelmes­kednie a felsőbbség rendelkezé­seinek, de biztosítunk mindenkit, hogy azt nem fogja megbánni. Tudom, hogy itt Békés megyében van még parázs a hamu alatt. Azok akik reménykednek, hogy valaha még egyszer a láng ki fog csapni, azokat biztosíthatom, hogy egészen hiába reménykednek, mert minden kísérletet vérbefojtunk. Én szeretem ilyenkor azt is ki­jelenteni, hogy nagyon sokat fog­lalkoztam szociális tanokkal. Sok szép gondolat van bennök és tiszta szívből mondhatom, hogy soha az életben szegény ember nem fordulhatott hozzám, hogy ne segítettem volna rajta, úgy ahogy tudtam. Én olyanokat, akiket tévútra vezettek, nem is tartok bűnösnek, de igenis azokat, akik félrevezették őket. Ha a faluban egy veszett kutya van, nem elég, hogy a Pasteur intézetbe küldjem azt, akit meg­harapott, hanem szükséges, hogy agyon­üssem a veszett kutyát is. Fondorlatokkal és hazugsággal kilopták a fegyvert a kezünkből, de ma erősen fogjuk és azt senki a kezünkből kiverni nem fogja. Itt meg akarom azt is mondani, hogy az a földbirtokreform, ami jön, szükséges és üdvös, de azt is ki akarom jelenteni, hogy ezt nem azért va­lósítjuk meg, mert azt akárki is követeli, ha­nem azért, mert a haza szempontjából szüksé­ges. Ezt a reformot úgy fogjuk vég­rehajtani, hogy a földet attól ve­gyük el, akinek nem árt és an­nak adjuk aki azt minden tekin­tetben megérdemli. Ezek azok, amiket mondani szerettem volna. Nagyon kérek mindenkit és ezt kétszer húzom alá, hogy egyesült erővel munkálkodjék a haza érdekében. A széthúzásnak, amely a ma­gyar nemzet legnagyobb és leg­régibb bűne, el kell tűnnie. Nem ösmerek vallási, felekezeti kü­lönbséget, épp úgy nem ismerek pártkülönbségeket. Csak egy pár­tot ismerek: a magyar pártot. Meg vagyok győződve, hogy Bé­késcsaba közönsége odaadóan fog támogatni munkámban. Egy utam van és ebből egy milliméterrel sem hagyom kitolni magam, ha ezen az uton követ mindenki, úgy Magyarország boldogabb és gazdagabb lesz, mint valaha volt. A küldöttségek állandó éljenzése közben vonult vissza a kormányzó az oldalszobába, honnét rövid szü­net után lement az utcára és a vigadóhoz hajtatott. Az utcán végig dörgött az éljenzés a kíváncsiakat alig lehetett visszatartani attól, hogy át ne törjék a kordont és közvetlen közelről lássák a szeretett kor­mányzót, aki azonban csakhamar eltűnt az épületben. A díszebéd, Békéscsaba városa 100 terítékű díszebédet adott a Kormányzó Ur Főméltósága tiszteletére. A meg­hívottak a városházai tisztelgés után gyülekeztek a Vigadó pompásan feldíszített nagytermében, ahol Csaba legszebb magyarruhás lányai szor­goskodtak a már megterített aszta­lok körül. Pontban fél egy órakor megér­kezett a Kormányzó Ar őfőméltó­sága kíséretével s festői öltözetű magyarruhás-lányok sorfala közt vonult fel a terembe, ahol lelkes éljenzéssel fogadták. A cigányzene­kar (Purcsi Pepi kitűnő bandája) nagyszerűen előadott indulója har­sogott, míg a társaság elhelyezkedett. Bájos volt a szebbnél-szebb ma­gyarruhás-lányok nagy csoportja, akik a felszolgálást intézték. A főispán beszéde. A díszebéd egyetlen üdvözlő, fel­köszöntő szónoka Zilahi Kiss Jenő főispán-kormánybiztos volt, aki nagy hatással előadott gyönyörű beszé­dében a következőket mondotta: Magyarországnak — bármily nagy szolgálatot tett is mindig a világnak — sohasem voltak igaz jó barátai. Nincsenek ma sem. Magára hagyva, szövetsé­ges nélkül él. Csak irigyei van­nak, akik irigylik, mint ahogy min­dig irigyelték gazdagságát, kato­­­nai erejét, egyszóval ezt a szép hazát. De e külső ellenségnél na­gyobb veszedelem a belső, amely itt rágja testünket. Hogy ezek mit tettek, azt a közelmúltban fájóan tapasztaltuk. Akadtak hit­vány konkolyhintók, akik felfor­gatták enn­ek az országnak béké­jét, rendjét. Még ma is itt buj­kál sok közülök. Eszközeik kü­lönfélék: hangos jelszavak, me­lyekkel megtévesztik a jóhiszemű polgárságot, ennél veszedelme­sebb azonban az az alattomos munka, amelyet az egész világra kiterjesztve végeznek. Akik ezt támogatták, azok csalódtak leg­jobban. Ma már tudjuk, kik ezek. Is­merjük a bomlasztó baktériumo­kat, melyek az egész világon a bajt okozzák. Titkos világszer­vezet működik, mely támogatta a szabadkőművességet és minden romboló, destruktív irányzatot. E szervezetnek volt tagja Marx is. Céljuk a bomlasztás, a rom­lás előidézése. A forradalmaknak, melyeket ez a szervezet olyannyira táplál, nem a szegénység, a pro­letárság felsegítése a céljuk, ha­nem az, hogy a hangos jelsza­vak, forradalmi téboly okozta zűr­zavar folytán végre megte­remthessék ideáljukat a ju­deooligarchiai világural­mat. A mi országunkat is tönkretet­ték, de meg nem ölhették. Csak súlyos betegek vagyunk, de ki­heverjük betegségünket. Mint min­dig a megpróbáltatás idején, most is küldött az Isten hivatott vezért (zugó éljenzés közepett egyszerre feláll mindenki s a beszéd to­vábbi részét így hallgatják), ki határozott utat mutat felénk. A mi boldogságunk, jövendőnk nagyságának, dicsőségének biz­tosítéka az, ha őt rendületlen bi­zalommal követjük, neki vakon engedelmeskedünk, hozzá halálig hűek maradunk. Őt ünnepeljük most, ki már ott él a történelmi halhatatlanok közt, a Novara hő­sét, Magyarország erőskezű kor­mányzóját. Az Isten áldja, kisérje magasztos, szent munkájában! A lelkesedés vihara csak percek múlva el­ült a pompás beszéd u­tán. A Kormányzó Ur beszéde. A díszebéd végén szólásra emel­kedett még Horthy Miklós Kor­mányzó Ur Őfőméltósága. „Köszönet úgymond — a me­leg, szives fogadtatásért. Köszö­netet mondok az ünnepség ren­dezőinek s az itt buzgólkodó höl­gyeknek. Komoly időket élünk. Meg kell ragadni minden alkal­mat, amikor komolyan beszélhe­tünk. Délelőtt említettem, hogy e világ kavarodásban a győztesé lesz a jövő. Minden győzelemnek alapfeltétele az erő. Ezt az erőt képviseli a magyar nemzeti had­sereg. (Lelkes éljenzés.) Azé a jövő, akié a legjobb hadsereg. És én nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ez a mienk. Nagy tisz­tesség az, ha valakit méltónak találunk a hadseregbe való fel­vételre, lelkiismeretesen megvizs­gáljuk szívét, lelkét, de aki méltó e tisztességre, az jöjjön zászlónk alá. S ha kell, legyen ott min­denki. Csak akkor állhat meg az ország, ha harcrakész hadserege van. Sok mindennek tenyésztésével foglalkoztak ebben az országban, de azzal nem, ami a legfonto­sabb. Nem foglalkoztunk saját fajunk tenyésztésével. Pedig ez mindenek felett való. E kedvenc eszmék megvalósítását szolgálják a vitézi telkek. Azok, akik arra valóban érdemesek, akik szol­gálták hazájukat, akik testileg és lelkileg épek, akik nem tántorod­tak meg, ezek most u. n. vitézi telkeket fognak kapni azzal a kö­telezettséggel, hogy hadkötelesek maradnak mindaddig, mig gyer­mekeikben utódott nem állítanak maguk helyett. Természetesen nyugodtan müvelik földjüket, de ha a haza hivja, ott kell lenniök ahol baj van. Különösen a hatá­rok mentén lesznek ilyen vitézi telkek, olyan falat alkotván, me­lyen többé semmiféle ellenség át nem hatol ! üdvözlöm mégegyszer Békés­vármegye, Békécsaba hazafias lakosságát s a kormánybiztos urat." A lelkesedéssel fogadott energi­kus szép szavak után a Kormányzó Ur Főméltósága szívélyesen vett bucsut a tiszteletére összegyűlt uraktól, többeket megszólításával tüntetvén ki, azután kíséretével együtt kihajtatott a vonathoz. Elutazás. A kormányzót ugyanaz a vég­telennek látszó kocsisor kísérte ki az állomásra, mellyel bevonult. Az állomáson melegen elbúcsúzott a polgármestertől, azután felszállt vo­natára, mely azonnal elindult. A kormányzót a búcsúzók harsány eljene és a Himnusz kisérte ki Bé­késcsabáról. A kiséret. A kormányzó közvetlen kísére­tében .a következők voltak : Ma­gasházy, Görgey, Kónya, Hardy százados szárnysegédek, a kabinet­iroda részéről dr. Ambrózy osztály­tanácsos a katonai iroda részéről Homnok főhadnagy, továbbá dr. Be­keny őrnagy, Mitterpacher száza­dos, dr. Szalay, szegedi ker. főka­pitány, dr. Zilahy Kiss Jenő főis­pán, dr. Novák titkár, a­ szegedi körletparancsnok, Janky Kocsárd tá­bornok vezérkari főnök. Szem­e Tisztelt Állomásfőnök úr! Tekintettel arra, hogy Ön tegnap, a kormányzói vonat megérkezése előtt el akart távolítani bennünket minden áron a perroriról és játszotta a kis kormányzót a pályaudvaron, úgyannyira, hogy szóba ereszkedni is csak amúgy félvállról kegyeskedett mivelünk, ezúton bátorkodunk szíves tudomására hozni (mert ugy látszik, eddigi életkörülményei között nem volt alkalma tapasztalhatni) hogy mi, hírlapírók, szolgálatban voltunk és maradtunk az Ön birodalmában — a szépen, frissen sotterezett perronon — s ahoz, hogy ott tartózkodhas­sunk kivételesen az Ön nagyon villog­tatott méltóságánál valamivel maga­sabb fórumok adták meg nekünk az engedélyt. Különben kérjük, mél­tóztassék a jövőre nézve is tudo­másul venni, hogy a hírlapírók az ilyen nevezetes alkalmakkor minde­nütt legelői szoktak lenni. Úgy látszik ezeken kivül, hogy az állomásfőnök ur holmi szélhámos­nak, vagy éhenkórásznak néze' bennünket, hogy először a perron­ , majd onnan a jó ég tudja hova „parancsolt" volna. Nem egé­szen ugy van ám. Annyira kis em­berek mi sem vagyunk, hogy az Ön szeszélyeinek tárgyai legyünk. Úgy­látszik Békéscsabán nem tudják, hogy a hírlapírók sokkal közelebb állanak a nagyokhoz, mint német állomásfőnökök.

Next