Kortárs, 1961. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)

1961 / 9. szám - SZEMLE - Ferenczi László: Keszi Imre: Szőlőből bor

élményei, érzelmei, gondolatai nyernek for­mát, jutnak tudata felszínére. S ez igen nagy jelentőségű. Ezt megértik. Ez az ábrázolási mód előrelépést jelent if­júsági irodalmunk­Keszi Imre 1935-ben megjelent „Konven­­ciológia” című tanulmányából idézzük az alábbi mondatot: ,,A dilettáns ismeri az önmagáért való, a sport­ tudományát, a lé­lek tréningjét.” (Ebben az időben Keszi, számos kor­társával együtt, dilettánsnak nevezte magát.) Bármit is mondjon az 1948- as tanulmánykötetének, a ,,Sziget ostromáé­nak az előszava, nehéz lenne mással, mint a fenti szavakkal jellemezni a „Borszeszláng”, az ,,Elysium” és különösen a „Szőlőből bor” íróját. Művelt ember, fölényes stiliszta, aki tisztában van az írástechnika minden trükk­jével,­­és aki ismeri azokat a problémákat, amelyek a kor emberét foglalkoztatják, és most eljátszik azzal, hogy ezekről beszélni is mer. Mert lehetetlen nem észrevenni, hogy Keszi könnyedén játszik azokkal az alapvető és súlyos kérdésekkkel, amelyeket a „Sző­lőből bor” című regényében érint. ,,A kész tudás mellett nyilvánosan ellenőrizhetővé válik a készülő tudás, műhelyek titkai meg­­tárulnak” — írta a már említett „Konven­­ciológiá”-ban. A „Szőlőből bor” pedig ennek a műhelynek a kitárulkozása. Osztályharcról és zeneelméletről, a tomboló inflációról és a magányról, antiszemitizmusról és a szere­lemről, egyes munkásoknak a kommunista értelmiségiek iránt való bizalmatlanságáról és a barátságról, a Hirosimára ledobott atom­bombáról és egyes művészi magatartásokról — mindenről szó van ebben a könyvben. Az író szemmel láthatólag élvezi műveltségét és szellemes megjegyzéseit, megnyitja mű­helyét: lássátok, minden érdekel, — és az olvasóra bízza, kissé cinikusan, hogy tulaj­donítson mélyebb értelmet intellektuális játékainak. És valóban, az olvasó az első pillanatban nem is veszi észre, hogy itt a „lélek tréningjéről”, az „önmagáért való, a sport tudományá”-ról van szó. Hajlandó magát megvesztegetni Keszi magabiztos kijelentéseitől, a regényben felhalmozott nagy műveltséganyagtól, és a kényes kordé­ban. Olyan új lehetőségek felé mutat, amelyek termékenyítő hatással lehetnek s remélyük lesznek is a további fejlődésben. SERES JÓZS­EF seket nyíltan, egyfajta flegmatikus bátorság­gal tárgyaló regényhősöktől. A megveszte­getést pedig fokozza az, hogy valami bele­­rögződött előítélet miatt túlságos fontossá­got, mondhatnánk ünnepélyességet tulajdo­nít a laza, asszociatív szerkesztési módnak, és a monologue interieur-öknek. Ha azonban jobban átgondolja, és esetleg újra elolvassa a regényt — ezt az 572 oldalas élvezetes olvasmányt — rájön arra, hogy Keszi szellemes aforizmáinak egy részét már vala­hol hallotta, talán a francia moralistáknál; más részük viszont ügyes technikai fogások eredménye, és némi gyakorlat után maga is hasonlókat tud csinálni, legalábbis meg­közelítő színvonalon. Aztán arra is rájön, hogy a legnagyobb baj az, hogy ezek sehogy sem illenek a szereplők szájába, mert nem belső szükségletüknek köszönhetik a létüket, hanem az író mindenható akaratának. Mert: sok szereplő — milyen sok egyoldalúság! Felvesznek egy pózt, kimondják szerepük címszavát — és azt kívánják megvalósítani. A hatéves Pele Kata például kikiáltja magát hölgynek, és viselkedését mindvégig ez hatá­rozza meg. Tagadhatatlan, hogy ebben van valami érdekes, de mennyivel izgalmasabb lenne, ha az író nemcsak a pózon keresztül mutatná be Katát, hanem igazi hatéves mivoltában. Keszi számára azonban, úgy látszik, izgalmasabb a szerep, a „lélek tréning”-jének ez jobban megfelel, és ezért egyoldalúvá teszi alakjait. A közel ötven figura közül tulajdonképpen csak ketten nem játszanak szerepet. Tárai, a deportálás­ból visszatért tanár, és Pele, a zeneszerző. Azaz Pele legyőzi a pózát akkor, amikor visszatér a családjához, amelyet azért ha­gyott el, hogy a tiszta, emberen kívüli zenét megteremtse. (A regény vége felé rájön, hogy emberi érzelmek nélkül nincs művészet.) A lélekábrázolás azonban Tárai és Pele ese­tében is megdöbbentően szürke. Kiderül, hogy a monologue interieur módszer Keszi- K­e­s­z­i Imre: Szőlőből bor (Szépirodalm­i Könyvkiadó)

Next