Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - SLOBODA SViTA - SVOBODA SVETA - Novomeský, Laco: Petőfi Sándor (Fordította: Dósa László)

éltette a mi nemzeti mozgalmunkat, mint a magyarokét, ugyanaz a szellem hatotta át a reakciós korhadt osztrák birodalomban élő többi nemzet forradalmi mozgalmát is. Az érdekek megosztódása, az ellentétek elmélyülése 1848. március 15-e után következett be, amikor a bécsi reakció hatalma megingott, s így részben teljesítette a magyar nemesség és az egyre erősödő magyar burzsoázia politikai követeléseit. Párhuzamosan azzal, ahogy a történelmi Magyarország területén egyre szilárdabbá vált a magyar uralom, ellentétek robbantak ki az ország nemzetiségei és a pesti kormány között, de úgyszintén a magyar nemzeten belül is, a kormány és a nép között. A magyar nép érdekeinek, szükségleteinek tolmácsolója pedig a nép által körülrajongott, a nemesség körében azonban lenézett költő, Petőfi volt. Csodálatra méltó politikai éleslátással sürgette, hogy a forradalom ne rekedjen meg félúton, mert különben a helyzet szükségszerűen visszafejlődik oda, ahonnan a felszabadulást követő megmozdulás kiindult: a jobbágyi elnyomatás korába. Napjaink felvilágosult szemléletének tükrében talán már nem tűnik olyan jelentősnek Petőfi sür­getése, hogy szüntessék meg a fő- és a köznemesség összes előjogait, és teljesen szabadítsák fel a jobbágyokat. Akkoriban azonban ez a követelmény nagy horderejű, merész, Magyar­­országon egyedülálló volt, és sokkal közelebb állt hozzá például a­z úrnak a jobbágyság megszüntetését sürgető programja, mint a magyar nagybirtokos nemességnek az a rejtett, később azonban nem is leplezett erőfeszítése, hogy a társadalmi viszonyokat a korábbi rendszer keretében tartósítsa. Magától értetődik, hogy a nem magyar nemzetiségek érdekei­nek ellenségei, akik most Budapesten az új, független hatalom pozíciójából léptek fel, egyúttal kérlelhetetlen ellenségei voltak Petőfi Sándor politikai törekvéseinek is. A magyar­ság szabadságáért folytatott harcában Petőfit talán nem veszélyeztette annyi fondorlat és támadás, mint abban a harcban, amelyet a magyar forradalom elmélyítéséért folytatott azok ellen, akiket a forradalom hatalomra juttatott, akik azonban a nekik juttatott hatal­mat arra használták ki, hogy a régi elnyomást újjal­­ saját zsarnokságukkal helyette­sítsék. 1848 márciusában a Pozsonyban ülésező magyar országgyűlés a jobbágyság meg­szüntetéséről szóló törvényt egy vészjósló hír hatására fogadta el, amely szerint Petőfi fegyveres parasztlázadók élén Pest környékén várakozik. Valóban pontosan így történt-e, ma már nehéz megállapítani. A tétovázó országgyűlési küldöttek azonban, akik sohasem gondoltak a jobbágyság teljes megszüntetésére, soha többé nem felejtették azt a riadalmat, amelyet bennük a Petőfi vezette parasztsereg híre keltett. Az ő szemükben - és általában az előjogokat élvező hazafiak szemében - Petőfi a forradalmi harcok egész ideje alatt sajnálatraméltó vagy megvetett figura volt, akinek tanácsait és felhívásait nem kellett figyelembe venni, vagy éppenséggel el kellett vetni azokat. Ilyen körülmények között zajlott Petőfi Sándor viharos élete korai és rejtélyes haláláig, melynek századik évforduló­járól most emlékezünk meg. Tény, hogy Petőfi Sándor nem volt azok között, akik nemzeti felemelkedésünket megalapozták. Ez azonban nem jogosít fel bennlünket arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk életművének" nagyságát és harcainak jelentőségét, mert törekvései mindig és következete­sen azok ellen irányultak, akik mindig és következetesen a mi ellenségeink is voltak. 1848-1849-es forradalmi küzdelmek vezetésének magyar részről történő bírálata is arra a megállapításra jutott, hogy a magyar forradalom tragikus bukásának két fő oka volt: a korábbi magyarországi társadalmi elnyomással szembeni megalkuvás, és az, hogy nem sikerült megnyerni a nemzetiségeket. Valójában nem is két, hanem csupán egy ok ját­szott itt szerepet: a régi társadalmi rendszerrel szembeni megalkuvó álláspont. Ebből fa­kadt a nem magyar nemzetekkel szembeni ellenséges viszony, illetve az utóbbiak ellenséges magatartása a magyar forradalommal szemben. A forradalmi megmozdulás következetes­sége, amely nem rekedt meg semmiféle társadalmon belüli határoknál - s ezt sürgette Petőfi -, végső fokon egyesítette volna Magyarország valamennyi nemzetét az osztrák reakció ellen, de éppúgy a magyarországi magyar és nem magyar kizsákmányolók ellen is. Mit sem számít az, hogy Petőfi közvetlenül csak a magyar nemzeti öntudat apostola volt. A szabadságszeretet lelkes dalnokainak családjából származott, amelybe Oroszor­szágban Puskint, Lengyelországban Mickiewiczet, nálunk Jankó Krált soroljuk. Száz évvel Petőfi halála után a történelmi fejlődés itt vázolt logikája már nyilvánvaló. Kétségte­

Next