Kortárs, 1979. július-december (23. évfolyam, 7-12. szám)

1979 / 7. szám - Bor Ambrus: Misi (novella)

BOR AMBRUS Misi Misi az ágyán ült és zsebrádiózott. A szomszéd kórteremben, a 8-as ágyon. Tizenkétéves­ forma kisfiú. Nem mászkált, nem őgyelgett, nem üldögélt a folyosón. Nem trappolt föl-alá, mint az osztályra rendszeresen érkező­, rendszeresen távozó kancsal gyerekek, akiknek egy rutinműtét­tel helyreigazították a szemét, akiket a betegek nem is igen számítottak betegeknek. Misi az ágyán ült, hallgatott, zsebrádiózott. Mind a két szemén kötés. A mi kórtermünkben kik voltak? A vaksi és vakuló átlagnál fiatalabbnak: a Feri. A majdnem­ csavargó. A volt felesége szemébe loccsantott egy lavór hipós vizet, amikor Feri piásan beállított egy este, hogy feküdjön már le vele az asszony, nem lesz abból kára, nem kopik el egy ilyen ribanc egyszeri használattól. Feri úgy ment el a kórházból, valahova Pest alá, hogy nem nagyon tudta, hova megy.­­ Elvinném magammal ezt a jó ágyat. Az Ötös adott neki egy papírpénzt. Az, aki olyan megrendítő (és kétségbeejtő) fegyelemmel küzdött a cukrával a szeme világáért. Amikor bejött a kórházba, még el tudta olvasni az Élet és Tudomány cikkét a szexualitásról. Amikor kiment, már csak a keresztrejtvényfejtő és nyugdíjas értelmiségihez illő logikával tudott néhány mondatot kiolvasni a cikksorozat hatodik folytatásából. Feri a kallódók bűntelen birkapillantásával állt a ruhásszekrény mellett, inge még gombolatlan, kezében az Ötös odadugta papírpénz. Egy pillanatra kimeresztette félig kiégett szemét, és azt mondta: - Köszönöm. Meg Maros bácsi volt nálunk, a rabsic. - Tizenegy hónapot ültem két szar­azért. Szíjjunk el egy bagót odakinn, elmon­dom magának. A sitten romlott el a szeme. A kurva életbe. Amikor Kanadában volt, másfél évig, akkor semmi se számított a szemének. Nem ám. Voltam Kanadában is, uram, az egy külön történet. Hóvihar, aztán meg úgy szikrázott a hó, ha kisütött a nap, hogy magának arról fogalma sincs. Nehéz meló a fakitermelés. Aztán hazajött Maros. - Amilyen barom voltam. Egy viskóm volt itthon, meg az asszony. Nem volt még akkora tehén, mint most. Ha látta, múlt vasárnap. Aztán két őzert bevágtak a sittre, tizenegy hónap alatt mind a két szememre ráment ez a homály. A puskám még megvan, jó helyen, de minek. Az orvosok csak nézegetik a szemem, a nővérek csöpögtetnek, javulni nem javulok. Nálunk nem volt Misi.

Next