Kortárs, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-6. szám)

1983 / 6. szám - Bor Ambrus: Morion (kisregény)

BOR AMBRUS Morion­ i A milánói utcán egy magányos úr. Ötvenes. Nem föltűnő, se termetre, se arcra, se öltözetre. Ápolt úr, de nem látszik többnek. Ha tényleg az, ami (Lajos Fülöp konzulja a Pápai Államban), akkor megjelenésre egy árnyalattal szürkébb, mint diplomata­ rangjához illene. Ha más járókelők - esetleg szintén magányosan sétáló urak, esetleg szintén franciák, ötvenesek és még korosabbak, turizmusuk közben a Császár tündöklé­sén és bukásán el-eltűnődők - fölismernék, hogy az, ami (író), akkor hiányolnák az elhivatottság, a küldetés jeleit. Arca némi gúnnyal rútnak is mondható, a homlokán nincs lángelme-stigma, feje nem kívánkozik márványba. Ez az úr csak egy úr, a haja nem lobog, apró szemében sem lobog tűz. A történetben semmi része, vagy szinte semmi. Kár. Játékból vagy a képzelet önkényes tényhamisítását végletesen is művelve némi hely szorítható volna neki a történetben. De ez a történet idegen tőle, nem kíván benne színre lépni. Kár. Be kell érni egy véletlen furcsaság említésével. A keresztneve Henri, amely névnek ő az egyik olasz változatát kedveli, az Arrigót. Egy másik Henri, akinek viszonylag bő szerepe lesz a történetben, az Enricót szerette, a név másik olasz változatát. Említhető még, hogy Arrigo úr - aki csak azért sétál át a milánói városképen, hogy a történet tisztelegjen neki, hogy legalább futólag megjelenítse, mély sajnálattal (számos történetben épp azoknak nincs szerepük, akiknek bár volna, lett volna)­­, ez a francia családi nevű úr írói álnévül német nevet választott magának, míg a másik úr, Enrico nem változtatta meg német családi nevét, noha költő lévén megtehette volna, mint számosan abban a korban. Ennyi. A két úr egyébként nem ismeri egymást. Hogy egymás műveit ismerik-e, az kutatók dolga volt vagy lesz. A sétáló konzult olthatatlan érzelmessége vonzotta vissza Milánóba. Mé­lyen érző, sőt, szenvedélyes ember (belül, nem kívül, és az írásaiban sem), szenvedéllyel szeretett városába látogatott vissza éppen. A városnak szerepe lesz ebben a történetben, fontos jelenetek színhelye lesz, indokoltnak látszik tehát a nevét egy olyan úr megjelenítésével összekapcsolni a történet legelején, aki úgy végrendelkezett, hogy majdani sírkövére cím és rang helyett csupán azt véssék rá: „milanese”, azaz milánói. A véset olvasható is a kövön, a montmartre-i temetőben, Párizsban.

Next