Kortárs, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-6. szám)

1987 / 3. szám - KRITIKA-SZEMLE - Gyurácz Ferenc: Bor Ambrus: Szakadatlan jelen

A Plasztik a kötet fődarabja. Rövid, egymással egybefüggő írások külön címekkel, a magyar kártya lapnevei­vel. Kisregény vagy novellaciklus, af­féle mai Esti Kornél, moralizálástól tá­voli fanyar humorral. Naplószerű sze­mélyesség, a (kártya)játékban rejlő szabályszerűség és véletlen irodalmi kiaknázása jellemzi. (Nemcsak ennyi okkal említendő a „játszmakereső” Tandori az előzmények között.) Ezekben a zsugorított novellákban fellelhetők a hagyományos epikus alapelemek (a sztori, a szereplők, a téridő-összefüggések: „Ha szép az idő, sokan vannak a téren.­”). A szerző gro­teszk és fantasztikum iránti vonzódá­sa itt is szembeszökő. Módszerét csak elmondani egyszerű: hagyja, hogy az élet fantasztikussága érvényesüljön. Nem rontja el bőbeszédűséggel, nem írja túl az élményeit. Néha ártatlanul (?) csak nevet ad valaminek, például annál a résznél, ahol a Plasztik narrá­tora farzsebéből kiveszi a rúgkapáló Géza bácsit. Galántai György szöveg­hez illő fotómontázsai is ezt a fajta groteszk-realista fantasztikumot feje­zik ki. DOBOSS GYULA BOR AMBRUS: SZAKADATLAN JELEN Magvető Könyvkiadó, 1986 Szép kiállítású kötetében tapasztala­tait, világlátását összegező művet tett közzé Bor Ambrus. Főhőse, a pusztán betűjellel megnevezett A. 1921-ben született (akárcsak az író!), vidéki kö­zéposztálybeli családban. Az elbeszé­lés idején (a hetvenes évek végén) el­méleti közgazdászként dolgozik. Sor­sa, magatartása, környezetéhez való viszonya korunk egyik jellegzetes ér­telmiségi típusát állítja elénk. Szabályos időrendben, az emléke­zés mozaikjaiból rekonstruálódik előttünk A. élete, s vele a modern élet permanens válságba hullásának fo­lyamata. Az idők kezdetén Nagy­­anyuska olvasó, cimbalmozó, vajszí­nű térítőket horgoló alakját látjuk, egy olyan világ szimbólumaként, amely ellentmondásaival együtt is ér­telmet és méltóságot hordozott. Á. szülei még őriztek valamit e világ egyensúlyából (elég az apa jogtiszte­letére, elvi diktatúraellenességére gondolnunk), a következő nemzedék azonban már védtelenül találta ma­gát szemben a meglóduló történelem­mel. Bár Ambrus pontos, szikár, tárgyszerű, hibátlanra kalapált mon­datokban interpretálja A. visszate­kintő tűnődéseit. Már-már kegyetlen­nek ható objektivitással villantja fel hőse gyermek- és ifjúkorának megha­tározó eseményeit, amelyekben ép­pen az látszik jellegadónak, hogy nincs bennük semmi különös. A sűrű szövésű fejezetek rövid, forgatókönyvi mondataiban nagy szerepet játszanak a nominális felsorolások. Ezek — együtt az emlékezés prousti technikát idéző, elegáns cikázásaival — a részle­tek rendkívül gazdag katalógusát tár­ják az olvasó elé. A történet egyvona­­lúsága nem szakad meg, fő irányai és csomópontjai (így például A. 44-es, kétértelmű szembeszállása a „zsidó­barátság” vádjával) a mai A. jellemét magyarázzák, de a felidézett emlék­részletek oly sokfélék, hogy csak egy tágabb kontextusban, a 20. századi magyar történelmi, társadalmi lét­helyzet értelmezésében kerekednek egésszé. Ez pedig más oldalról azt is jelenti, hogy a „tiszta” epikus részek csekély terjedelműek, a tűnődések na­gyobb részét az esszéisztikus „tudat­áramok”, gondolati vagy hangulati reflexiók és rövid jellemrajzok teszik ki. A cselekményes részek szerepe a

Next