Kortárs, 1996. július-december (40. évfolyam, 7-12. szám)
1996 / 7. szám - Illyés Gyula: Alkalmi utószó (s utolsó szó egy régi pörben); [Cím nélkül]; Öngyilkos
Illyés Gyula kiadatlan verseiből Alkalmi utószó (S UTOLSÓ SZÓ EGY RÉGI PÖRBEN) Elhagytam, el a Ma (elő)hadát is. Elárultam! — vezérünk szerint, mivel jól odanézve rím is volt már lelhető friss verseimben. Dőlt épp az eső, így kapu alá húzódva huzatban mutatta Kassák Dérynek a bűnjelek nyomát, le-letörölve kézháttal, mint könnyeket a zápor, gyöngyeit szépen ívelt homlokáról, s tagolva ingerülten éj sötét jóslatait. Mind bekövetkezett. Mert már D. T. sem állt ki ellenükben (mellettem), ahogy vártam volna, így azóta is valamiképp esik, esik, áztató esőben, sár-szobor, szünetlen így állok, noha lépdelnék. A satnya új nemzedék bár mosolyra fakadva legyint adatra, pörre — vérre ment a talpon álló ítélet s mi rá következett: a bujdoklás, a szegénylegényi futás, így űzetve provinciákba, erdőn, hány nádason át, no, mondd ki már te, végül is milyen leírhatatlan vén tanyák útját követve elöl hollók, hátul kutyák jó torkú-orrú hada közt híven a régi cél felé, egyetlen fintor nélkül, miként ő — emlékszel még rá? — a fegyelmezetten, mereven mosolygó merénylő. 1