Kortárs, 2019. július-december (63. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 10. szám - Artzt Tímea: Nádas Péter / A szabadság tréningjei
98 I kritika A borítón gomolyfelhők, néhány fátyolszerű képződmény, a Nap impozáns a takarásban, Nádas Péter fotója. A szabadság tréningjei című kötet nem az elmúlt 30-100 év politikai légköréről, klímájáról szól, de nem is az egyén korlátlan szabadságáról, inkább az intellektus, az alkotó határérzékeléséről, akinek pillantása „fölfogja az örökké változó világot, ez a dolga és ez a jó, s ha valami, akkor maga az észrevétel is sokat változtat ezen az örök világon" (Évkönyv, 1989). Lehet, hogy erre is edzeni kell? Róni a köröket a napon és a hóban, miközben saját lábnyomainkba lépünk? Ilyen többszörösen önmagába hajló szövegalakzat a legfrissebb válogatás a Jelenkor kiadásában. Nádas Péter nagyon szereti a határhelyzeteket. A 2019-es kötet alkotója egyszerre áll a csúcsművek (Emlékiratok könyve, Saját halál, Párhuzamos történetek, Világló részletek) megalkotása előtt és után, az idők és a tapasztalatok érdekes keresztmetszetében. Hogyan lehetséges ez? A válogatásban szereplő négy szöveg eredetileg a Talált cetli és más elegyes írások (1992) darabjai között szerepelt. A címadó esszé, A szabadság tréningjei (1999) - az őt megelőző három írással szemben - csak a bővített kiadásában (2000) jelent meg először kötetben, ám ezeket az információkat senki sem osztja meg az olvasóval a fülszövegen vagy az utószóban, így Nádas munkáinak ismerőit végig kíséri a gyanú, hogy a kötetben szereplő négy szöveg közül az első hárommal (Észrevételek, Hírek, Álomháztartás) már találkozott, de az utolsóval biztos, hiszen A szabadság tréningjei című esszé részletei, szövegvariánsai már megjelentek a Hátországi napló (2006) című kötetben, illetve azt megelőzően az ÉS-ben (A szabadság tréningjei - feljegyzések egy régi noteszből, 2003) és a Magyar Narancsban (2000). A nem létező utószó abban a tekintetben is hiányt támaszt, hogy sem a szerkesztő - Csordás Gábor -, sem a szerző nem világít rá a kiválasztás szempontjaira. Nyitott kérdés marad: nincs náluk aktuálisabb? De van! Lásd a Fantasztikus utazáson (2011) aktuálpolitikai kérdéseket érintő elemző eszszéit! Miért éppen a Hírek és az Álomháztartás került kiválasztásra, melyek a cetlik sorában is egymás mellett álltak, csak más sorrendben? Talán a korai Nádas-művek apróbb darabjainak újracsepegtetéséről lenne szó? ARTZT TÍMEA Nádas Péter: A szabadság tréningjei Jelenkor, 2019 A Jelenkor tudja, de úgy teszünk, mintha értenénk! Az Észrevételek és A szabadság tréningjei között érezzük leginkább az erővonalakat, miközben olyan, mintha a nagyregények és az esszékötetek eredettörténetének törmelékein járnánk, ám ezek az apró törmelékek elrendezésüktől független is felszikráznak. Az első szöveg kapcsán azt lehet észrevételezni, hogy feltűnnek a Nádas-próza alapvető motívumai: a (vadkörte)fa, a halál, amelyben „értelmünkkel szabadon kotorászhatunk". Megjelennek a szentenciózus mondatok. Kísérletezni kezd a párhuzamos történetépítkezéssel. Módszere a kíméletlen vizsgálódás, analitikus mélyfúrás, összegzés, „a nemtudások és a tudások" körének szétválasztása. A fikció, az álom és a valóság határterületei feloldódnak, főként, ha a személyiség tettenéréséről van szó: „ami nem történik meg velem, legalább annyira jellemző rám, mint az, amit megtörténőnek nevezhetek, így vagyok mégis között" (Észrevételek, 1976). Ez a kötet is egy a - Nádast különösen érdeklő - határhelyzetek közül: „A még nem és a már nem, a még igen és a már igen, a még nem és a már igen, a még igen és a már nem között" (Észrevételek). Látszólag értelmetlen sorok, de ne feledjük, hogy egyszerre utalnak a Nádas-prózára és a „minthák birodalmára", azaz Magyarország jelenére és múltjára! A Hírek (1974) keletkezésekor Nádas a Humboldt Egyetem ösztöndíjasaként a kiegyezés és a századforduló történelméről hallgatott előadásokat, az írás az 1898-99 körüli időkbe vezet. Az apróhirdetésekből és (ál)hírekből álló szövegben felvillannak a magánszféra és a politika eseményei. Az uralkodókról szóló hírek és a kisemberek apróhirdetései hangsúlykülönbség nélkül, vegyesen jelennek meg. Mi igaz, mi nem? Mi fontos, mi nem? Nehéz megítélni, ám a mai olvasóhoz két történet talál utat: a magánszféra híveinek csomópontján egy brutális kéjgyilkosság, a politikai térben pedig a Dreyfus-ügy stációi (1894-1906). A kémkedéssel vádolt francia katonatiszt koncepciós pere rámutat a pogromok folyamatos gyakorlatára, és megfogalmazza az áldozatok utolsó kívánságát: „De a nevem becsületének érdekében [...] folytassa a nyomozást. Ha végleg eltűnnék, akkor is [...]. Mindig nyomozzanak tovább. Ez az egyetlen kegyelem, amit kívánok." Korfüggetlen erkölcsi parancs, de a II. világháborúra mutat. ARTZT TÍMEA (1977) Monor KORTÁRS 2019/10