Korunk, 1930. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)

1930 / 7-8. szám - Nagy Lajos: Nemi szabadság

NEMI SZABADSÁG írta NAGY LAJOS (Budapest) A különböző társadalomszemléleti rendszereket a mai ember gúnyosan izmusoknak nevezi. A gúny bizonyos szempontból jogosult. Mert elé­gedetlenséget fejez ki amiatt, hogy az izmusok rettentő zavarosak az egyes vallóik fejében. Hogy e zavarról egyebet ne mondjak, az egymásnak ellent­mondó s pontosan az ellenkező izmusba tartozó elemek csak úgy sistereg­nek az egy bizonyos izmusra beállított agyakban. Egy-két példát írok le. Csak nem­régiben olvashattunk vezércikket egy volt miniszter, jelenlegi publicista tollából, aki ma jónak­ látja a „demo­­kráciá"-ért hevülni, s a kitűnő férfiú cikkében az olasz fascizmust demo­kratikusnak állította. „Mert Mussolini diktatúrája népakaratot fejez ki”. Vagy: egy-két hónapja olvashattuk, hogy Rennie Smith úr, a szocia­lista, az angol Labour Party tagja, annyira megértette a török katonai diktatúrát, hogy már helyeselte is. Mert így szólt a jeles társadalomjavító: „Törökország mai helyzetében valószínűleg a katonai diktatúra az egyetlen helyes kormányforma”. No de azt hiszem, hogy az ideológiai zűrzavart nem is kell bizonyí­tani, hiszen ilyen elképesztő szellemi szaltómortálokat mindenki összegyűjt­­het, naponta néhány tucatot, politikusok és vezércikkezők megnyilvánulásai­ból, általában a zsurnalisztikából, nem kevésbbé az aktív ideológiai har­cokon kívül maradó, mondjuk privátemberek beszélgetéseiből. Öreg reak­ciósok mutatnak néha forradalmi hevületet, ha a kérdések egy bizonyos kö­réről van szó, s ifjú demokraták mutatkoznak szenvedélyesen reakciósok­nak, nem is szólván a fiatal magyar írók és költők tudatosan halandzsázó „világszemléletéről”, vagy a csontkeretes pápaszemek mögé bújt halvány­arcú szociológusokról, esetleg „régi marxisták”-ról, vagy feketeinges pro­­letár-schöngeistekről, akiknek fejében a szocializmus esztétikai formafor­radalommá, netán kollektív tömegtestegyenészetté zsugorodott. (Az ifjú magyar írók legnagyobb részét — ha nem nyíltan ellenforradalmárok — a várakozó álláspont jellemzi. Könnyű a fogorvosnak, aki fogat húz, fúr és töm, — ő ettől még akár bolsevista is lehet. De nehéz annak, aki meg­nyilatkozik, írni kell, élni kell, meg kell az írásnak jelennie, — marad­­tehát társadalomszemléleti lényegül az, hogy: kiszer a méla bávatag! Nem lehet kiszámítani, hogy mit hoz a legközelebbi jövő, kiért „mi hasznom van nekem abból, ha száz év múlva kollektíve termelnek?” A közeljövő? Vagy kitör a polgári demokrácia, vagy megszigorodik a fascizmus, vagy háború lesz , csakugyan bolsevizálódik a világ, így állván a dolog, mivel bizto­san — a fene egye meg — nem lehet tudni, marad egyetlen célul: bárm­i lesz, legalább is alibit kell bizonyítani az eddig megjelent művek alapján, a bukott két lehetőséget illetőleg. Ennél bátrabbak azok, akiknek igen­is van határozott társadalmi akarásuk, szerintük igenis lehet, de csak egy­féleképpen lehet a vajúdó-vonagló gazdasági s társadalmi életben rendet teremteni, még­pedig úgy ... és itt a hallgató szívverése is eláll, mert hi­szen nagy dologról van szó, a megnyilatkozó eddig egész értelmesen be­szélt ... ( még­pedig úgy, ha egy éjszaka az összes hirdetési oszlopokat lebontják s átépítik valamennyit a túlsó oldalra).

Next