Korunk, 1930. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)
1930 / 7-8. szám - Nagy Lajos: Nemi szabadság
NEMI SZABADSÁG írta NAGY LAJOS (Budapest) A különböző társadalomszemléleti rendszereket a mai ember gúnyosan izmusoknak nevezi. A gúny bizonyos szempontból jogosult. Mert elégedetlenséget fejez ki amiatt, hogy az izmusok rettentő zavarosak az egyes vallóik fejében. Hogy e zavarról egyebet ne mondjak, az egymásnak ellentmondó s pontosan az ellenkező izmusba tartozó elemek csak úgy sisteregnek az egy bizonyos izmusra beállított agyakban. Egy-két példát írok le. Csak nemrégiben olvashattunk vezércikket egy volt miniszter, jelenlegi publicista tollából, aki ma jónak látja a „demokráciá"-ért hevülni, s a kitűnő férfiú cikkében az olasz fascizmust demokratikusnak állította. „Mert Mussolini diktatúrája népakaratot fejez ki”. Vagy: egy-két hónapja olvashattuk, hogy Rennie Smith úr, a szocialista, az angol Labour Party tagja, annyira megértette a török katonai diktatúrát, hogy már helyeselte is. Mert így szólt a jeles társadalomjavító: „Törökország mai helyzetében valószínűleg a katonai diktatúra az egyetlen helyes kormányforma”. No de azt hiszem, hogy az ideológiai zűrzavart nem is kell bizonyítani, hiszen ilyen elképesztő szellemi szaltómortálokat mindenki összegyűjthet, naponta néhány tucatot, politikusok és vezércikkezők megnyilvánulásaiból, általában a zsurnalisztikából, nem kevésbbé az aktív ideológiai harcokon kívül maradó, mondjuk privátemberek beszélgetéseiből. Öreg reakciósok mutatnak néha forradalmi hevületet, ha a kérdések egy bizonyos köréről van szó, s ifjú demokraták mutatkoznak szenvedélyesen reakciósoknak, nem is szólván a fiatal magyar írók és költők tudatosan halandzsázó „világszemléletéről”, vagy a csontkeretes pápaszemek mögé bújt halványarcú szociológusokról, esetleg „régi marxisták”-ról, vagy feketeinges proletár-schöngeistekről, akiknek fejében a szocializmus esztétikai formaforradalommá, netán kollektív tömegtestegyenészetté zsugorodott. (Az ifjú magyar írók legnagyobb részét — ha nem nyíltan ellenforradalmárok — a várakozó álláspont jellemzi. Könnyű a fogorvosnak, aki fogat húz, fúr és töm, — ő ettől még akár bolsevista is lehet. De nehéz annak, aki megnyilatkozik, írni kell, élni kell, meg kell az írásnak jelennie, — maradtehát társadalomszemléleti lényegül az, hogy: kiszer a méla bávatag! Nem lehet kiszámítani, hogy mit hoz a legközelebbi jövő, kiért „mi hasznom van nekem abból, ha száz év múlva kollektíve termelnek?” A közeljövő? Vagy kitör a polgári demokrácia, vagy megszigorodik a fascizmus, vagy háború lesz , csakugyan bolsevizálódik a világ, így állván a dolog, mivel biztosan — a fene egye meg — nem lehet tudni, marad egyetlen célul: bármi lesz, legalább is alibit kell bizonyítani az eddig megjelent művek alapján, a bukott két lehetőséget illetőleg. Ennél bátrabbak azok, akiknek igenis van határozott társadalmi akarásuk, szerintük igenis lehet, de csak egyféleképpen lehet a vajúdó-vonagló gazdasági s társadalmi életben rendet teremteni, mégpedig úgy ... és itt a hallgató szívverése is eláll, mert hiszen nagy dologról van szó, a megnyilatkozó eddig egész értelmesen beszélt ... ( mégpedig úgy, ha egy éjszaka az összes hirdetési oszlopokat lebontják s átépítik valamennyit a túlsó oldalra).