Korunk, 1932. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)
1932 / 7-8. szám - Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság az imperializmus korában
494 Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság lélet ma különösen hódít, talán azért mivel éppen napjainkban mutatkozik meg a legvilágosabban, hogy Kelet-Európa sorsa a legszorosabban összefügg Nyugat-Európa és Amerika s ezen keresztül az egész földkerekség helyzetével, sőt, hogy Kelet-Európa végeredményben az amerikai pneriken, vagy a Rajna mellett intéződik és dől el. A területi és fajbiológiai varázst könnyen eloszlatják a történet adatai, csak meg kell kissé vizsgálni az időt és a körülményeket, amelyekben a kérdés eddig fölmerült. Rövid áttekintés is igazolja, hogy a keleteurópai kérdésnek története van, amelynek folyamán, korszakok szerint más és más problematikát vetett föl. Először nemzetiségi kérdésként lép föl, majd szociális, végül gazdasági problémává változik. Kortörekvések szerint majd az egyik, majd a másik osztály mozgalmainak keretében lép előtérbe, az összproblémáknak majd egyik, majd másik részletét foglalja magába. Elsőnek a magyar jakobinus, Martinovics foglakozik Kelet-Európával, ami szemében a régi Magyarország területén élő nemzetek Habsburg-ellenes szövetkezésének kérdését jelentette. Utánna Kossuth vázol föl egy már valóban keleteurópai elgondolást: az összes dunai népek független, demokratikus konföderációját. Jászi Oszkárnál a nemzeti kérdést új elem egészíti ki: a polgári osztály mellett fölfejlődött parasztság, amelynek polgári kibontakozása elé a háború előtti viszonyok leküzdhetetlen akadályt gördítettek Kelet-Európában. A világháború után fajbiológiai majd parasztromantikus keleteurópai koncepciók keletkeznek (Szabó Dezső, Bartha Miklós Társaság, a Sarló az első fejlődési stádiumban) míg a legutóbb két újabb elgondolás tört magának az összeomlott ideológiák romjain keresztül utat. Az egyik koncepciót az állandósult agrártárgyalások hívták életbe s lényegében véve nem más, mint a Dunamedence polgárságának menekülési kísérlete a fenyegető proletárforradalom elől. Mulatságos és döbbenetes ennél a koncepciónál, hogy a polgári versenyben halálos ellenségekként szembenálló kormányok és tőkés érdekcsoportok formálgatják — Franciaország intenciói szerint. A másik elgondolás egyszerű diagnózis: föltárja a rejtett imperialista erőket, amelyek a háború utáni Kelet-Európát megteremtették, vizsgálja a további fejlődési lehetőségeket és azokat az utakat, amelyek a Duna mellett élő kis népeket mind mélyebbre viszik a proletarizálódásban. Ez az írás is azzal a szándékkal készült, hogy ezt a felfogást kibontsa és igazolja, anélkül azonban, hogy igényt formálna a teljességre és végérvényességre. II. A sűrűn ismétlődő agrárkonferenciák jó kiinduláspontot képeznek a keleteurópai kérdés vizsgálatában. Egyetlen témájuk van: az agrártermékek értékesítésének lehetősége, a földművelés jövedelmezőségének visszaállítása és az ehhez szüksége® agrárhitelek. A politikai élet még három évvel ezelőtt sem vett tudomást ezekről a kérdésekről, minden a a nemzetiségi kérdés, Trianon és a békeszerződések revíziója körül forgott és a kisántánt nem szűnt meg minden adódó alkalommal megcsörgetni fegyvereit, míg a magyar állam konok állhatatossággal próbálta elhitetni uralkodó és elnyomott magyarral egyaránt, hogy arevízión át amenyországba visz az út. 1929 óta minden megváltozott. A kibomló agrárválság lépésről-lépésre fosztotta meg jelentőségüktől a politikai kérdéseket és éles világítással egyszerre megmutatta a modern keleteurópai kérdés lényegét. Gazdasági probléma ez elsősorban, a világgazdaság összefüggése és a kapitalizmus válságának egyetemessége mutatkozik meg benne. Rögtön mindennél fontosabbá válott, mekkora a kelet