Korunk, 1938. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)
1938 / 5. szám - SZEMLE
468 Szemle Meghökkentő párhuzamokat lát az akkori és mai válságos idők között: 12 választójog akkor is, most is elintézetlen, Kossuth beszéde a szerbekhez 1848-ban és Tisza beszéde a délszlávokihoz 1918-ban egyformán végzetes volt, a politizáló tábornokok akkor is, 18-ban is tragédiát okoztak. S rámutat azokra a nagy elvetésekre, melyeikről ma már tisztábban látható, hogy mennyire végzetesek voltak. A népjogok kiterjesztését külpolitikai ügynek látták, holott a belső megújulás forrása lett volna, a nemzetiségi kérdést belügynek tekintették, holott végzetesen külpolitikai probléma volt. A kormányzat erélytelen volt, az új államot — 1848- ban — a népet terhelő fogyasztási adóikból akarták fenntartani s a nemzetiségi megmozdulásokat székely katonákkal akarták elfojtani, holott a megmozdulásoknak eredetileg gazdasági okai voltak. Csend a vihar előtt a címe a könyv első fejezetének; elmondja,, mi történt március 14.-ig; a második fejezet címe: Tombol a viheders ez a március 15.-től május 15.-ig terjedő eseményeket tartalmazza; a harmadik rész — „Ne bántsd a magyart!“ — a szabadságharc kitöréséig vezet bennünket. Ez a tagolás az író művészi elgondolására vall, mert ezáltal tudta, minden eddigi forradalom tanulmányinál érthetőbbé tenni a dolgok lélektani és szociális kifejlődését. Az első rész az előkészület erjedésében mutatja be az embereket és eseményeket s nagyon jó gondolat, hogy éppen az említett művészi elgondolás értelmében három fázisban is ad arcképet egy-egy emberről, annál inkább látni, hogyan alakították a rohanó események az embereiket és hogy ki milyen kemény fából volt faragva s mennyire érlelhették a megért idők. Supka otthonos a legjobb források felhasználásában és könyve mégis távol áll a tudós aprólékosságától és fárasztó pedantériájától: a felkutatott nagy anyagforrásból csak a nagyon jellemzőeket vetíti és így kevés szóval is mindig sokat tud mondani. A jelenetek néha filmszerűen peregnek, de a kitűnő megvilágításnál nem sikkad el egyetlen jelentős vonás sem a szereplők arcképéből: látjuk a komoly Deákot, aki bár az ellenzéknek legmarkánsabb egyénisége volt, mégsem gondolta végig a reformok felépítését, a gyújtó szavú Kossuthot, akinek koncepciói csak az idők teljességében fognak kiteljesedni s aki a magyarság és nemzetiségek között a legkritikusabb időben nem tudta elsimítani, hanem csak kimélyítette a szakadékot. S látjuk az egyensúlyfenntartás feszült állapotát, melyben egyesek és pártok inognak a dinasztiához való hűség és a reformivágy problémái között, látjuk a felső táblát, mely nem mer állást foglalni a nemzeti követelés ügyében. És érezzük a forró hangulatot, a fiatal Petőfi lelkesedését, aki nemcsak lelkesen, de bölcs megfontoltsággal is látja a tennivalókat és irányítja, az embereket és eseményeket és átizzik rajtunk a Pilvax-kávéház forró hangulata. És átéljük a valóság íze szerint a szabad magyar sajtó megszületésének nagy pillanatait. Az emberek egyikét-másikát új magatartásban, de egy és ugyanazon mozgalmat egyre növekedőben mutatja be a második rész. Kossuth nem veszi komolyan a fiatalokat, de Petőfi annál komolyabban látja a helyzetet. Különös értéke Supka könyvének, hogy Petőfit nemcsak fiatalos lelkesedésében, hanem az eseményeket mélyen látó és megítélő politikus lelkületében is megismerteti: ,,Ha tolattyú kell, amely a kissé kényelmeskedő táblabírós diétát gyorsabb tevékenységre zaklassa a nemzet érdekében, Petőfi szava mozgatja meg a tömeget. Ha fék kell az esztelenül túláradó szenvedélyek ellen, megint csak Petőfi az, akinek csodatévő szavára felhiggad a tenger része.“ Március 15.-e után a han-